Esoctrilihum
Astraal Constellations of the Majickal Zodiac

(I, Voidhanger Records • 2023)
Morcos
2023. május 21.
1
Pontszám
8.5

Az Esoctrilihum géniuszáról, Asthâghul-ról már bátran ki merem jelenteni, hogy az extrém metál egyik legtermékenyebb alkotója napjainkban. Eleve úgy indult a 2023-as esztendő, hogy jan. 2-án az egyszemélyes francia avant-garde banda kigurított egy teljes nagylemezt, a Funeral-t. Tematikáját és hangulatát tekintve is ez egyfajta folytatása volt a tavaly év végi formájának, amelyben az atmoszférikus black/death metal földöntúlian bizarr gyönyöreit árasztotta a világra. Asthâghul munkájában mindig is tetten érhető volt a kontinuitás, hisz’ minden kiadványában élvezhetjük egy szeletét a projekt fejlődésének és stílusbeli-alakulásának – ez alól a 2023-as év garantáltan egyik legambíciózusabb kiadványa, az Astraal Constellations of the Majickal Zodiac sem kivétel.

Rögtön egy “kiegészítést” kell tennem itt a kritikám elején: a szóban forgó lemez igazából három lemez fúziójának terméke, amit három fejezetként is tekinthetünk három fiktív instenség között a realitás síkjainak uralásáért dúló pszichikus háború és az eköré épülő történések alkotta forgatagban. Vad koncepció, nemde? Eme 2020 és 2022 között íródott grandiózus műben szereplő elbeszélésekről sokkal többet nem is nagyon tudnék beszélni: egyrészt mert az albumhoz tartozó szövegi kalauz nagyon kriptikus és értelmezhetetlen szimbólumokkal tűzdelt, ezen felül Asthâghul által szolgáltatott vokál továbbra is csak az általa létrehozott titkos nyelven szólal meg… szóval továbbra is a fülünk és képzeletünk lesz a legnagyobb támaszunk a lemez élvezetében! Az album méreteit és felépítését tekintve, a trilógia egységeit külön-külön szeretném bemutatni.

Első fejezet: In The Mystic Trance of Tȃimonh Ѳx, The Cosmic Bull God.

A trilógia mindhárom fejezete stilisztikailag hasonló, ám ebben az első harmadban a projekt atmoszférikus és erősen pszichedelikus vonala domborodik ki – leginkább az Eternity Of Shaog, Saopth’s vagy a Funeral egyes részeihez hasonló módon. Hat viszonylag rövid (az átlag Esoctrilihum számhosszokhoz képest mérve) szám került ebbe a szekcióba, viszonylag így sokkal könnyebben emészthető formában szólalhattak meg különböző témák. Általánosan igaz az albumra, hogy a gitárok kissé a háttérbe húzódnak, ennek mértéke változik az album fejezetei között (de amikor nagyobb teret kapnak, igazán erősek a megszólaló modern black/death riffek). Asthâghul itt sokkal inkább a szintetizátorok diverz hangsávjának tucatjai helyezte az előtérbe (pad synths, fuvolák, orgona stb.), amellyel egy egészen misztikus és éteri légkört teremtett meg (kiemelendő tételek a Saturnyôsmachia & Tȃimonh Ѳx). Bár erre a stílusra is el lehet mondani, hogy az atmoszférikus elemek mellett az összhatás így is elég agresszívnek és letaglózónak hat- valószínűleg hűen tükrözve ennek a történetszálnak az érzetét.

Második fejezet: In The Presence Of AlŭBḁḁl, The 5-Eyed Star Beast.

Stílusát tekintve ez a legagresszívebb szekció a lemezen, azonban az erős szimfonikus hatások itt is elég erősen megmaradtak (távolról sem egy liga pl. a Consecration of the Spiritus Flesh-sel összevetve, ami az Esoctrilihum messze legagresszívabb kiadványa). Ez a fajta “agresszivitás” sokkal inkább a zene hangulatában érezhető, nem igazán stilisztikailag. A gitárok valamivel jobban kidomborodnak (s talán a black metal műfaji dominanciája is felerősödött), elég csak a AlŭBaalisme c. számra gondolnunk, ami a leginkább gitár-centráltabb tétel az egész lemezen. Azonban például rögtön a következő számban (Shadow Lupus of Sæmons-Tuhr) hamar visszatérnek az egymásra rétegzett szintetizátoros dallamok, viszont a hangulat a földöntúli misztikum irányából egy dicsőséges, magasztos, himnikus irányba tolódik el.

Ebben a fejezetben domborodik ki az album legfőbb gyengesége is. Félreértés ne essék, lenyűgözőnek találom ezt a lemezt, azonban a Skorpïus Nebŭlah Tyrant számmal kezdődő hármas meglepően… unalmas. Sosem gondoltam volna, hogy ezt itt ki fogom mondani, de az album ezen durván húsz perces szakasza elég megfoghatatlan és kissé arctalan. Ezek a számok nagyon egybefolynak – személy szerint úgy gondolom ha kivágni nem is, egy hosszabb tétellé is össze lehetett volna gyúrni őket. Persze vannak ezekben a számokban is kiemelkedően jó riffek, de az összhatást erősen rontják olyan faktorok mint a néhol kifejezetten fantáziátlan dob, és Asthâghul sokszor nagyon monotonná váló vokálja. Szerencsére a fejezet zárótétele, az Omniversal Zodiac War ismét az Esoctrilihum legjobb formáját eleveníti fel bennünk, ám egyben kicsit ki is sarkítja azt a gondolatot, hogy lehet ennek a fejezetnek jót tett volna egy határozott vágás a hossz tekintetében.

Harmadik fejezet: In The Mouth Of Zi-Dynh-Gtir, The Serpen-Time Eater.

Az Astraal Constellations… trilógia záró fejezetében két monumentális számot találunk, amik együtt több mint negyven percnyi atmoszférikus black metal és egészen dungeon synth-es dallamok áradatát rejt magában. Valahogy Asthâghul stílusához ez a fajta nagyobb kompozíciókban való alkotás illik a legjobban, ebből kifolyólag véleményem szerint ez a harmadik szekció az egész kiadvány messze legerősebb része. Stílusában nagyon ezek a számok sem térnek el nagyon az album korábbi részein hallottaktól, azonban elmondható, hogy itt egy sokkal melodikusabb és nagyon hangsúlyosan ambient résszel van dolgunk – ami az egész életműt tekintve is kiemelkedő. A gitárok súlya itt a legkevesebb, olyannyira, hogy például a Zi-Dynh-Gtir – Eon Devourer című tétel utolsó perceiben egyáltalán nem is hallhatunk gitárokat! Ezt a nagyon érdekes hangzást úgy tudnám leírni, mint “extrém dungeon synth” amiben a dallamok kizárólag szintetizátorokon szólalnak meg, s ezekbe egészen agresszív dobolás és Asthâghul hüllőnyelven kísértő károgásai illeszkednek bele. Zúzdádból ebben a fejezetben sem szenvedünk hiányt, például a Serpathei-Xythioŋ – Reptilian Time Reversed középső része tartalmaz jópár igazán súlyos riffet, de ezek mellé is bőséggel kerültek ambient elemek egy epikus atmoszféra felépítéséhez.

Az Astraal Constellations of the Majickal Zodiac egy izgalmas kiadvány. Maga az album hossza önmagában imponáló, de ha hozzávesszük, hogy összességében egy mennyire komplex és egyedi hangzású műről is van szó, az már egyszerűen zseniális. Az idei év második Esoctrilihum albuma egy türelmet és tudatos figyelmet igénylő album, egy szuszra megemészteni (vagy végighallgatni) szinte lehetetlen. Ez abszolút egy többszöri hallgatásra szánt mű, ami mindenképp egy igazán izgalmas élmény az extrém metal szerelmesei számára.