Firtan
Marter (2022)

A művészetek korlátjainak a felrúgása lehet kifejezetten öncélú, és könnyedén átcsaphat egyfajta magamutogató produkcióvá. Viszont az előre haladáshoz nagyon is szükséges, hogy a korlátokat olykor lebontsuk és szabadon áramoltassuk az alkotás energiait. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy végig szemelőt kell tartani a minőséget és azt a művészi tartalmat, ami valamilyen formában megragadja a befogadó felet. Különben az első elillanó meglepetés pillanata után, gyorsan a feledés homályába is vész a produkció.  Zenei tekintetben az innovatívabb megoldások iránt talán leginkább az underground fémzenék a legfogékonyabbak. A német Firtan esetében is egyfajta művészibb, nyitottabb módú megközelítéssel találkozhatunk a black metal irányvonalán belül. Viszont ez esetben egy igazán elismerésre méltó zenei ötvözetet ismerhetünk meg, mely mindenképpen a maradandó alkotások táborát erősíti. 

A banda 2010-es megalakulása óta elkötelezett az extrém metáléra irányában. Noha a bandát a kilencvenes évek balck metal érájának a hangzásvilága ihlette, az elmúlt időszak alatt minden eklektikát meghaladó elemeket épített be zenéjébe. Ezáltal egyedibbé és önállóbbá formálódott a banda zenei arculata. Az első, Niedergang című nagylemezüket független kiadványként jelentették meg 2014-ben. Egy kis-albumot követően 2018-ban jelentkeztek a második Okeanos nevű korongjukkal, amit már AOP Records gondozásában került kiadásra. Ez már egy sokkal érettebb kifinomultabb és nem utolsó sorban igen komplex szerkezetű darab volt. A szeptember végén megjelenő harmadik stúdió albumukkal, a Marter-el a csapat folytatja útját a black metal saját interpretációjának kidolgozásával.

Marter, Władysław Podkowiński (1866-1895) lengyel szimbolista festő egyik leghíresebb művét, Az őrjöngés mámorát (1893) kölcsönözte borítójául. A festmény az 1984-es varsói bemutatása alkalmával olyan mértékű kritikát kapott annak erotikus megjelenítése miatt, hogy a festő emiatt darabokra hasogatta az alkotást (szerencsére később sikerült összeilleszteni). A szenvedély és az érzéki mámor diadalát jeleníti meg az akarat felett.  Az ösztönök pusztító erejét szimbolizáló alkotás egyfajta társadalom elé mutatott görbe tükör. Ennek megfelelően kiváló választásként is szolgál a korongot vizuálisan megtámogató alkotás gyanánt. Alapvetően a dalok témáit tekintve a modern egyén elszigeteltségével foglalkoznak, aki a spirituális remény és a létezés kudarci között találja magát szétszakítva. Így az “Őrjöngés” című képzőművészeti alkotás remekbe szabottan adja meg a korong koncepciójának a hangulatát.

Az album indító Faðir minden kétséget elsöpör az utunkból. Váltakozó zenei hatások, elemek rendkívüli kavalkádja fogadja a hallgatót. No, de nem öncélú, fennhéjázó megoldással terhelnek. Nagyon is jól kijelölt úton, számtalan rétegben halad a dal. A kötetlen stílusjegyek már az Okeanos korongon is szépen bemutatkoztak. Úgy néz ki, hogy Marter csak ráerősít erre. A kilenc perces szerzemény úgy elillant, hogy észre sem vettem. Követi is az Amor Fati, a „sors szeretete”. Ez egy latin kifejezés arra, hogy bármi történjék is velünk, legyen az pozitív, vagy netán negatív kimenetelű esemény, azokat egyforma szeretettel öleljük keblünkre. Nem csak a sorsunk, hanem az események hálával történő elfogadását is jelenti.   A post-black/rock-os és klasszikus értelemben vett black metal futamok egyaránt jelen vannak. A nótát az akusztikus gitár mellett még cimbalmon is megtámogatja. A felvétellel kapcsolatos munkálatokat Markus Stock (Empyrium, Sun Of Sleepless, The Vision Bleak) végezte. Meg kell hagyni kifogásolhatatlan munkát végzett. Az összetett dalszerkezet nem hagy semmilyen szemérmességet, minden tónus megmutatja magát. Ezt a nótát egy látványos képi világgal megfestett videó formájában is élvezhetjük.

Az ambientes levezető után szilaj keménységgel tör elő a német avantgárd író, Hugo Ball (1886-1927) által ihletett Labsal című dal. Itt elsősorban a jó öreg kilencvenes évek fekete fémzenéjének érzete köszön vissza. Gyors és kegyetlen ütemek ridegségét a dallamok szelídítik meg. Egy kis avantgárd hangulati hatás is fűszerezi a kiállásban hallható gitár és effekt kettőst. Lethe modern metal-os szabdalással szabadítja fel a black metal elemeket. Abszolút módon erősíti meg bennem az eddig megformálódó véleményt, hogy a Marter egy kegyetlen változatos és összetett produkció. A Phillip Thienger (vocal, gitár, billentyűk) és Oliver König (basszus, háttér vocal) gondoskodik a változatos énekszekcióról. Annak ellenére, hogy nem kedvelem a német nyelvet, itt szinte el sem tudnák mást képzelni. Annyira adja magát az, hogy a szövegek ezen a nyelven szólaljanak meg.

Parhelia már hipnotikus kezdéssel indít, ami az orkánszerű, fagyos darálásba torkollik. David Kempf szépen aprítja a dobszerelést, de végig szem előtt tartja a mértékletességet. A dobok talán egy picit tompán szólnak, de lényegében tökéletesen illeszkedik az album hangzásába. Az ismét felcsendülő cimbalom mellé Klara Bachmair kezei alatt megszólaló keserű ízű hegedű is becsatlakozik. Enyhén keleties hangzást, hangulatot kölcsönözve a nótának. Légies gitár játék vezeti fel a soron következő Odem című dalt. Ebben is keverednek a különböző zenei behatások.  Chris S. változatos gitár témái a középtempós, atmoszferikus black metal és a modern metal-os behatások kellemes elegyévé egészülve alkotnak egészet.  Menetekel-t indító, súlyos trash metal-os riffei post-rockos ütemek és gitártémák tompítják. A stílusok továbbra is szabadon áramolnak, lüktetnek, emelkednek és süllyednek. Az album végé fele járva sem éreztem fárasztónak őket. Valahogy úgy kombinálnak a témákkal, hogy azok legelőnyösebb oldalait mutassák meg a felvételen. Az album zárótétele a Peraht is ezt bizonyítja. A nyolc perces szerzemény kétharmadánál ismét becsatlakozik Klara tiszta hegedűjátéka. Hallatlanul kellemes levezető. Jó lett volna, ha egy kicsit nagyobb teret engedtek volna az ilyen jellegű témáknak. Összességében kiváló albumzáró megoldás.  

Úgy néz ki, hogy zenei tekintetben az idei évre oly jellemző pangás megtörni látszik és az ősz elég sok kiemelkedő újdonságot fog hozni. A Firtan új albuma mindenképpen ezen kiadványok csapatát erősíti. Annak ellenére, hogy a borítót kölcsönözték, de nagyon találó választás volt. Jelesül tükrözi a felvétel hangulatát. Témája eklektikus, figyelemfelkeltő, de mégis egybesimuló, kiegyensúlyozott érzést kelt, ahogy a festmény fekete-barna színéinek az összessége. A banda remekül keveri a különböző zenei elemeket. Mindezt úgy teszik, hogy a produkció nem veszít élvezetességéből. A dalok hosszú játék idejét tekintve sem fogott el az az érzés, hogy erőltetetten lennének széthúzva, csakhogy megmutassák, mennyire feltudják rúgni a szabályokat. A Firtan ebben is jól vizsgázott.  Az előző koronghoz képes árnyaltabb lettek a dalok, de lényegében viszi tovább az Okeanos lemez által kijelölt utat. Szívesen vettem volna, ha egy kicsit nagyobb teret kap a hegedű. Leginkább a számok alá van keverve. Noha sok helyen kivehető, de egy ilyen ötletes megoldásnak nagyobb teret kellene engedni. Elfért volna még hasonló érdekes zenei megközelítés, mint amit a Parhelia dalban is hallhattunk. Én igényeltem volna több pihenőt, az atmoszferikusabb utaztatásokat, amiben talán az előző korong jobban bővelkedett. Ezeket leszámítva viszont egy kegyetlen erős és dinamikus, nem utolsó sorban elképesztően változatos és kreatív kiadványként örvendeztet meg minket a Firtan új nagylemeze. Egyaránt ajánlott a konzervatívabb és a modernebb megközelítés iránt fogékony black metal rajongók számára.

Zeal & Ardor
december 11.