Flame, Dear Flame

Aegis (2021)

Megszámlálhatatlan hozzászólásban jeleztem már a világ számára, hogy számomra a rock, metal, azon belül pedig a hagyományos és epikus doom alapvetően olyan műfaj, amit férfi ének tesz hitelessé és ennek elenkezőjéről még nem igazán tudott meggyőzni egyetlen csapat sem. Ennek oka nem megkülönböztetés, sokkal inkább az, hogy alapvetően az ősi Black Sabbath zenéjét sem tudom máshol elképzelni, csak koszos zugkocsmák mélyén, ahol a mindennapok által elgyötört angol ifjúság hatalmasakat bólogatott Ozzyék témáira. Szálló hajódeszkapor, olcsó sör és megkerülhetetlen valóság: a hagyományos doom alappillérei részemről. Azonban akad egy kiskapu: ez pedig az okkultizmus hozzáadása a recepthez. Ha boszorkányságról van szó, akkor már egyértelműen előnyben lehet egy huncut hangú mágusleány, aki sejmes hangjával becsal az erdőbe, hogy esti főzetének fő alapanyagává tegyen. Szeretem velük imádni a Holdat, dicsőíteni az ősi szellemeket és a természet démonait. Erre ad nagyszerű lehetőséget a Flame, Dear Flame zenekar bemutatkozó anyaga. Nagyon rég hallottam már olyan csapatról, ahol a klasszikus, hagyományos doomot tartották vezérfonalnak és nem mentek el a túlzott okkultizmus vagy a női ének miatt a gótikus irányba (Mourn), így igazán kellemes meglepetést okozott a német brigád.

A négyes fogat legnagyobb ereje pont abban rejlik, hogy rendkívül ügyesen lavíroznak az arányok között. Akad itt epikus megoldás, könnyed akusztika és némi folk, de többségében a női énekhez idomuló, kevésbé karcos és mocskos, de jól felismerhető tradicionális doom metal ízes gitárszólókkal és kellemesnek mondható vánszorgással. Az énekes mivoltán kívül további érdekesség, hogy a lemez kapcsán koncepcióban gondolkodtak, ami szintén nem egy mindennapi megoldás. Az Aegis két részre bomlik, melyekből több dal is kiveszi a részét. Az első rész a The Millennial Heartbeat, ami összesen három egységből áll. Jellemzően ezek a kiadvány legjobb dalai, melyek lazán kapcsolódnak egymáshoz és a már említett ősi erők háttértörténetével foglalkoznak (tűz, víz, föld szellemei stb.). A változatosságba és szokszínűségbe a Part I már kellő betekintést nyújt, bár inkább nevezném átlagosan megkapónak, mint kihagyhatatlan doom slágernek. Ellenben a valamivel hosszabb Part II már markánsabban osztogatja a kézzel fogható gitártémákat és az ének is talál magának olyan dallamszerkezetet, amit érdemes lehet nekünk is dúdolgatni. A Part III érezhetően a kezdő etap csócspontja, egyben leghosszabb tétele. Súlyosabban jelenik meg, mint doom metal, miközben az ének is ebben a dalban kapja meg legfinomabb pillanatait.

A kettes epizód címe The Wolves And The Prioress, amiben a természet erői mellett már megjelenik az ember, aki naponta megkűzd ezekkel a zabolátlan erőkkel. Ebben a részben erősödik meg a folk és jelenik meg halványan, de érezhetően az okkultizmus. Az állatok által felnevelt emberek régóta az irodalom részét képzik (Maugli, Tarzan), így nem túl nagy meglepetés a farkasok által dédelgetett ember megjelenése. Sajnos a sablonosság már a zenére is jobban ráhúzható, mivel a Part I-ben bekövetkezik az, amit jellemzően kerülni szoktam a női énekes doomban… Túl könnyed az ének. Nincs energiája, sem haragja. A férfi ének a legnagyobb ária közben is tekintélyt parancsol, itt pedig a keményebb riffek mellett is azt érzem, hogy betakargatnak az eredei fák levelével és langyos teával, valamint sütivel kínálnak. Ennek is megvan a maga szépsége, de én még nem jöttem rá, hogy milyen szemszögből kell ahhoz megközelítenem, hogy számomra is felfedje magát. A jóval rövidebb Part II szerencsére visszahozott valamit azzal, hogy eszembe juttatta, német doomot hallgatok.

A dalnak van egy kis Mirror Of Deception-os szürkesége, de azért a mesterektől messze marad emlékezetesség tekintetében. Az akusztikus gitárra építő Part III legnagyobb erénye az, hogy rövid, sosem szerettem a hasonló, tábortűz mellett születő dalokat. A második rész záró darabja a Part IV visszatér valamelyest a kezdő színvonalhoz és felfogáshoz. A kiadvány leghosszabb tételeként ismét a hagyományos vonalat helyezi előtérbe sok szépen kivitelezett megoldással.

Ezzel a középutas hozzáállással és az egészen pazar hangzással biztosan megtalálja a zenekar a maga rajogótáborát, mivel egy igencsak aprólékosan összerakott, finom doom lemezről van szó az Aegis esetében. Más kérdés, hogy ki mennyire akar finomkodni… A korong hivatalosan július 23-tól lesz elérhető.

Flame, Dear Flame – Aegis (2021): 1 komment

  • Armand Armand szerint:

    Most hallgatom ezt a zseniális albumot (ami nálam eddig az első év album cím birtokosa is lett). Nem csak a zenéjükben található, a ’90-es évek goth/doom dallamai és atmoszféráit erősen megidéző idéző hangulat, de az énekesnő Maren Lemke hangja és énekdallamai fantasztikusak. Itt jegyezném meg, hogy énekstílusa kísértetien hasonlítanak Anneke van Giersbergen a The Gathering 1995-ős Mandylion albumán produkált dallamaihoz. Varázslatos!
    Én simán rávágtam volna a 10-est, nem csak az atmoszféra, hanem a fel-fel bukkanó black, illetve enyhén power metalos elemekért is.
    Köszi a remek írást róluk!

augusztus 04.,
augusztus 06.,
augusztus 07.,
augusztus 07.,
augusztus 12.,