Ha netán otthon halottasdit szeretnénk játszani, akkor a nagymama régi asztalterítője éppen annyira megfelelő lehet halotti lepelnek, mint a kihúzható étkezőasztal ravatalnak. Viszont a Folterkammer névre hallgató második hullámos black metal zenekar biztos kellékként kell, hogy szerepeljen a listánkon! A formáció neve német nyelven Kínzókamrát jelent. Ez egy kicsit segít közelebbre hozni, hogy megértsük, mivel is állunk szemben. Azonban ez a név még nem is lenne nagyon meglepő az éra berkein belül. Ellenben itt egy kis különlegességgel kell, hogy számoljunk!
A projektet Andromeda Anarchia éneks (Darkmatters, La Suspendida), Zachary Ezrin gitáros (Imperial Triumphant), Darren Hanson basszusgitáros és Brendan McGowan alkotja. A Die Lederpredigt címre keresztelt debütáló lemezük 2020-ban jelent meg a Gilead Media gondozásában. Az előbb említett különlegesség nem is igazán a zenében mutatkozik meg, hanem a Folterkammer énekesnőjében, Andromeda Anarchia személyében. Ha úgy ugrunk neki a felvételnek, hogy nem nézünk utána kik is húzzák ezt a ravatali talpalávalót, akkor joggal vélekedhetnénk úgy, hogy a zenészeknek sikerült egy saját bejáratú mocsári boszorkányra szert tenni, aki a vokálszekcióról gondoskodik. A megdöbbenésnek helye van, ha meggyőződünk arról, hogy valójában ki is áll sírból jövő sikolyok és nem utolsó sorban gyönyörű opera ének mögött (ugyanis ezek tárháza mind fellelhető a hölgy brutális, síron túli hangkészletében). Az énekesnő, mint egy túlvilági bájjal ötvözött rózsa díszeleg ezen a koporsófedélen. Hangja az éteri pillanatok és drámai iszonyattal megtöltött károgás, hörgés kettősségét egyaránt leképzi. Ezzel már szinte teljesen le is rántottam a szemfedőt, felfedve a Folterkammer förmedvényes tartalmát, de még korán sem értük el ennek a sötét sírgödörnek a homályba burkolt alját!
A Die Lederpredigt a vallás, a tekintély és a vakhit elnyomó rendszereinek sértő természete ellen szól. A lírai tartalom költői szimbolikájához minden szöveget németül írtak és adnak elő, egy olyan nyelven, amely tökéletesen alkalmazkodik az operai és a kemény ének drámai, valamint dinamikus természetéhez. Azt hiszem ez egy olyan dolog, amivel senki sem vitatkozna. Mivel mással lehetne egy ilyen korongot megnyitni, mint egy kis temetési dzsemborira verbuváló orgonabetéttel? Ezzel a hatásos belepővel indítja a lemezt a Die Nänie. Andromeda éneke lehengerlő borzongással tölti meg kis bolyhos lelkeket. Talán még a legmarconább fekete fém hívő is lámpa mellett fog ezután nyugovóra térni. A Die Hymne című darabban gyönyörűen megmutatkozik az énekesnő elképesztő hangja. Kegyetlenül jól veszi az opera részeket is. Semmi jelét nem adja annak, hogy az elé gördülő oktávok akadálya bármennyire is hátráltatná. Hörgéstől a szopránig! Az énekesnő elhozza nekünk az elkínzott lelkek kórusait, mely megtölti iszonyattal a dermedt téli homályt.
A hangsúly viszont nem igazán a zenén van. Erősen közép kategóriájú megoldásokat hallhatunk. Számomra ez úgy hangzik, mintha csak Andromeda hangját akarták volna megtámogatni egyfajta black metal aláfestő zenével. A dobjáték kifejezetten egyhangúra sikeredett. A harmadik-negyedik számnál már kezdett fárasztani. Brendan McGowan olyan monoton módon püföli a cájgot, mint ahogy egy design drogot fogyasztott családanya klopfolja a vasárnapi rántott húst. Többet vártam volna Zachary Ezrin gitártémáitól is. Talán a Das Magnificat ami egy kicsit muzikálisabb darabra sikeredett. Nagyon jót tett volna a dalok változatosságának, ha mondjuk még hallhattunk volna több hideglelős orgonát, vagy csembalót, mint ahogy a Das Sinngedicht dalban. A nótákban hallhatók halovány kórusok, de ezek annyira a zene alá vannak keverve, hogy sajnos nem igazán ütköznek ki. Ezeknek a zene részét képző megoldásoknak is nagyobb teret lehetett volna adni. Ezen felül a lassabb ütemű részekből is elfért volna még. A korong zárótétele, a Das Zeugnis szinte húsba maró, lüktető lassúságú riffjei alá is támasztják, hogy mennyire jól is állnak ezek a részek a bandának. Mindezek ellenére azért megállja a helyét a muzsika. Teljesíti az elvártakat, de igazán nagy magasságokban nem repít. A dallamokat is leginkább az ének adja. Az viszont kegyetlenül mar.
Talán érdekes egy beszámolót kifejezetten az énekre kiélezni, de azt hiszem a Folterkammer debütáló lemeze mindenképpen egy sajátos, bemutatásra méltó alkotás. Noha a korong két évvel ezelőtt jelent meg, tehát nem egy friss tetemről van szó, de én a mai napig rendszeresen előveszem. Részemről a Die Lederpredigt kiállta az idő próbáját és egy igen érdekes darab a szörnyűségek palettáján. Mivel nem is annyira a zenén van a hangsúly, inkább az összhatáson, mely szépen feltölti a vénáinkat ezzel a hideg-rázós szörnyűséggel. Ilyen módon a kiemelkedő hangulatához semmi kétség nem férhet. Aki nem zárkózik el a nem hagyományos black metal zenéktől annak mindenképp meg kell ismerkednie a Folterkammer-el. A kiadvány többek közt beszerezhető a kiadó bandcamp oldaláról. Addig is bizakodok, hogy hamarosan jöjjön a folytatása!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
