Sokan, sok helyen leírták, hogy 2000 után semmi újdonság nem történt a metalban. Magam is hajlamos vagyok egyetérteni ezzel, sőt az elmúlt húsz évben nemcsak a metalban, hanem a tágabb értelemben vett rockzenében sem igazán történt egetverő újítás, nem jelentek meg új alirányzatok. Az utóbbi két évtizedben azonban a fiatal zenekarok feltalálták az időgépet, melynek segítségével egy-egy alirányzaton belül is kijelölhetünk egy adott évet, ahová rövid időutazást tehetünk egy-egy frissen megjelent lemezzel. Na, de hogy jön ide ez a hosszúra nyúlt bevezető…?!
A kanadai Freeways első nagylemezével időgépünk 1981-be repít vissza, bő fél óra alatt pedig átélhetjük az adott év rock/metalját, vagyis leginkább hard rockját. Elsőre nekem a Def Leppard „High n Dry” lemeze, a korabeli Thin Lizzy, a NWOBHM metal rockosabb megközelítésű bandái és a Blackout lemez kiadására készülő Scorpions ugrottak be az album hallgatásakor.
A zenekar a lemezt megelőzően a tradícióknak megfelelően egy demó-kazettával (Cold Front – 2017) debütált. Az akkori kamionos borító után most egy lakóautós frontot kapunk, ami gyaníthatóan a srácok turnébusza lehet, hiszen a fotóikon eredetiben is feltűnik. Rátérve a zenére; a hangszeres játék mellett a dalszövegek, a hangzás is ezt a korszakot idézi.
Az első négy dal szinte azonos, kellemes középtempóban halad, az album második felén viszont elhelyeztek egy-két elmélkedősebb témát is. Ezek miatt a végére kicsit leül a lemez, itt már a 70-es évek befolyása is érződik. A dalok egyenkénti elemzésének nem látom értelmét. Aki érdeklődik a korszak zenéi iránt és a korabeli klasszikusokat már hallotta, annak érdemes belefülelnie a lemezbe! A Freeways bemutatkozó albuma a digitális kiadás mellett mindhárom fizikai formátumban megjelent.
Az ajánlót írta: Andris
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
