From The Sky – Invictus – angol nyelvű dal a 2. nagylemezről

Invictus (We Are From The Sky) címmel már a harmadik kislemezdalt és videóklipet jelentette meg a budapesti szimfonikus/extrém metal zenekar a From the Sky az őszre várható új nagylemezéről.

Antarktika címmel jelenik meg ősszel a From The Sky második albuma, a tavaly kiadott debütlemez, a REX folytatása. Az új anyagról elsőként az akusztikus hangulatú Luna, majd két hónappal később a Lethe dalok jelentek meg, utóbbi rögtön két változatban.

Ezúttal egy harciasabb dallal, az Invictusszal ismerkedhetünk meg. A nótáról Tari Szabolcs, a zenekar énekese, multihangszeres zeneszerzője a következő gondolatokat osztotta meg:

A túlélés reményében az ember próbálja megerősíteni a lelkét, és hitegetni magát azzal, hogy az eddig történtektől csak erősebbé vált. Mindehhez olyan érzelmeket párosít, amelyeknek nincsen valóságalapja. A baljós zenei háttér kiváló játszóteret biztosít ezen érzelmek párharcának, amelyek leginkább a Nexus és a Libera Me című dalaink kombinációjaként írható le.”

A zenekar június 25-én Szigetváron, a Prog Camp-en lesz látható legközelebb. Az esemény különlegessége, hogy a „hangos” koncert előtt egy akusztikus műsorral is megörvendeztetik majd a nagyérdeműt. Az eseményhez itt lehet csatlakozni:


Zeal & Ardor
december 11.