Gate69 – Pale Redeemer – klippremier

Pale Redeemer címmel egy új videóval jelentkezett az alternatív rock-metalt játszó  debreceni Gate 69 zenekar. A dal és a klip különlegessége, hogy a bulizós, szarkasztikus, a zenekar eddig ismert világnak teljesen ellentmond. 

Egy afféle fiktív apokalipszis vízió. Azon alapszik, hogy az ember elfordult a természettől, tönkreteszi azt, továbbá bírálja a fogyasztói társadalmat és az emberiség jelenlegi értékrendjét. Ezekből eredezteti egy olyan entitás születését, aki démonai segítségével az ember kiírtásáért felel. A dalban megszólal maga a lény is, a szöveg és a zenei részek egymást tükrözik. A videoklip valamelyest illusztratív, ugyanakkor a zenekart is megmutatja, remélhetőleg hasonló energiatöltettel, mint amiről a koncertjeik híresek. A Pale Redeemer a 2020 tavaszán induló önerőből szerveződő turnén élőben is hallható lesz.

Ezzel a dallal is szeretnénk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy nagyon nem jó az irány. Fontos minden egyén felelősségvállalása, a környezetvédelemben kiváltképp. Nem jó kezekben van a világ és nem hiába torzul a társadalom sem. Az életünk így kétes alapokon nyugszik, hasztalan és célját veszti. Egyszerűen értelmetlen. Ez nem fejlődés, nem is produktív, az értékek és eredmények pedig csak látszólagosak vagy átmenetiek. Így az emberiség végkimenetele nyilván nem az, ami a dalban szerepel, de mindenképp katasztrofikus és tragikus. A Föld nem várja meg, hogy tönkretegyük, kártevők vagyunk rajta, mi fogunk előbb elpusztulni. A megoldást (mi) az alábbi kulcsszavakban leljük: szeretet, harmónia, természet és együttműködés. Nem hangzik túl metálosan, de azt a zene megoldja. Reméljük sikerül az üzenetet ez által is szélesebb körben terjeszteni.”

A dal a csapat 2018-ban megjelent Hungry címü EP-jéről való.