Gherzen
1881

(Der Schwarze Tod • 2020)
boymester
2020. január 29.
1
Pontszám
10

Az orosz Gherzen egy igazi underground szépség, egy kikezdhetetlen ínyencség. Előző, 1917 című lemezüknél kellett minderre rádöbbennem, amikor az első világháború és az orosz polgárháború nyomása alatt sínylődő, kilátástalan helyzetben lévő lakosság kínjait foglalták atmoszférikus black metal keretbe és állították közszemlére, hogy mindenki okulhasson belőle. A kiadvány olyan hatást gyakorolt rám, hogy megírtam immár terebélyes pályafutásom egyik legjobb cikkét saját mércém szerint, ugyanakkor az évek alatt semmilyen hírt nem kaptam azóta a zenekarról és elkönyveltem egyszeri csodának (hasonló még a Grey Heaven Fall Black Wisdom lemeze, az a banda viszont valóban széthullott). A napokban azonban belefutottam a következő nagylemezbe, ami már december óta elérhető, természetesen bármiféle hírverés nélkül, akárcsak az elődje. A csendes megjelenés és a több évnyi hallgatás belecsalogatott ugyanabba a csapdába is, hogy szkeptikusan álljak neki az albumnak, de gyorsan rá kellett döbbennem, hogy a Volga partján található Szamara városka lakói ezúttal sem üres ígéretekkel és előzetes hírveréssel kívánták elkápráztatni a hallgatóságot, hanem egy újabb zseniális koronggal.

https://www.youtube.com/watch?v=YGI9hd1m6nc

A témakör ezúttal a 19. század vége, a változások kora Oroszországban. A teljhatalmú, megkérdőjelezhetetlen cárok sorát II. Sándor törte meg reformjaival, melyekkel a jobbágyságot szerette volna felszabadítani. Ezekkel azonban sem a parasztok, sem az arisztokrácia nem volt igazán elégedett, valamint háborúi során is sok ellenséget gyűjtött magának, így nem csoda, hogy az éves programjához tartozott a merényletek, gyilkossági kísérletek elkerülése. Ez sikerült is neki, egészen 1881-ig, amikor egy rövidebb csendes időszakot követően bombatámadás során életét vesztette. Az első bomba, ami a hintójából szállította ki a cárt, még nem bizonyult halálosnak, viszont a második előtte robbant fel és gyakorlatilag szétroncsolta testének alsó felét. Ennek köszönhető, hogy a róla készült képen, ami a lemez borítójául szolgált, csak ezt a részét láthatjuk. Személyének megítélése máig kettősséggel bír: kezdetleges lépései reményt jelentettek a békés úton történő modernizálódás felé (parlament, polgárság támogatása), ugyanakkor felmenőinek gőgje és önkényessége is ott lakozott benne (politikai ellenfelek kegyetlen eltávolíttatása). Mivel halálának családja, azon belül fia, III. Sándor is a szemtanúja volt, az orosz nép búcsút vehetett a reformoktól és a közös megegyezésektől, ismét a vasszigor és a bosszú vált jellemzővé a vezetésre, ami egyenesen a kommunizmusba és a polgárháborúkba kergette az országot. II. Sándor tehát egy halvány reménysugár volt, ami úgy szakadt darabokra, mint az orosz nép reménysége.

Az 1881 elődjével szemben nem angolul, hanem oroszul szólal meg, ami még személyesebbé, ugyanakkor karcosabbá teszi a végeredményt. Valamivel rövidebb anyag is született, a korábbi órás játékidő helyett összesen 47 percnyi anyagot kapunk. Hét tételben, melyből kettő rövidebb, akusztikus rész, kapjuk meg a cár tragédiáját a hozzá tartozó kíméletlen orosz realizmussal és érzésvilággal karöltve. A lemez nyitásától egészen a záró hangokig érkeznek a jobbnál jobb fekete fém harmóniák, amelyek magukhoz ragadják a lelkünket és kézről kézre adják, mint egy forradalmi szórólapot, amiről csak suttogva szabad beszélni. A rideg fémhangokon és búgó basszuskerítéseken át szépséges dallamok szűrődnek keresztül, melyeknek most sem tudtam ellenállni. Sallangok és feltűnésmentes black metal, ahogy azt manapság kevesen játsszák. A Gherzen megint egy olyan egységes anyagot készített, amiről képtelen lennék kiemelni dalt vagy momentumot, hiszen éppúgy képes a megfelelő pillanatban hidegrázást okozni.

Ha egy igazán hangulatos, személyes hangvételű, valós problémákra, eseményekre reflektáló zenére vágysz, akkor a Gherzen egyértelmű választás lehet. Ha neked is kimaradt az új lemez (vagy akár a 2016-os kiadvány), akkor tessék pótolni még a tavasz megérkezése előtt, mert ez igazi téli muzsika!

https://www.youtube.com/watch?v=K1Qv8VLfqkw
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.