Rengeteg koponyás-kriptás old school death metal kiadvány lát napvilágot manapság, így megszületett az ötlet, hogy ezekből kiválogatom a kedvenceimet és minden nap megosztok veletek is egyet, melyek jöttére este 7 környékén számíthattok… A lemezekhez jár egy bónusz, ajándék demó bemutatása is az alvilágból… Ezek válogatásában a death metal nagy rajongója és régi tagunk, viribusunitis volt a segítségemre.
Elérkeztünk a rögtönzött death metal folyam utolsó napjához, mivel itt a VASÁRNAP. A húsleves, a pörkölt és nokedli napja, amikor általában tényleg akad egy kis időnk saját magunkra is. Mire másra használnám fel ezt a csodás napot, ha nem arra, hogy a sorozat legbetegebb tagját ízlelgessem kényelmesen hátradőlve.
Erre a célra a denveri Ghost Spawn nevű projekt bemutatkozó lemezét tartottam a legalkalmasabbnak, mivel vérbeli old school death metalként, pillanatnyi elmebajként és death/doom hibridként is nagyszerűen funkcionál. Nem mellesleg tartalmaz némi black metalos sötétséget is, ami leginkább hangzásának és időnkénti kegyetlen robbanásainak köszönhet. Ezen felül tökéletes lezárása lehet ennek a hétnek és a demós csemegéknek is, hiszen minden porcikájában underground anyagot tisztelhetünk benne, amit nagy eséllyel csak náluk találtok meg sok más kiadványhoz hasonlóan. Mindezt Kevin Bersternek köszönhetjük, aki fiatal kora ellenére különböző slam/brutal death formációkban bontogatja szárnyait leginkább basszusgitáron, de a teljesen egyedül készített Ghost Spawn mellett már atmoszférikus black metal korongot is jelentetett meg az elmúlt hónapokban. Ezt egyébként Nythgraph néven érdemes keresnetek, mert rendkívül puritán, ugyanakkor nem kevésbé zseniális anyag.
De nem menjünk messze, hiszen itt van nekünk az egyetlen EP után megjelent The Haunting Continuum, ami terrort, kínt és gyötrelmet ígér nekünk már hívogatóan ocsmány borítójával és logójával is. Az ismerkedés csillagos ötös módjára kezdődik: a Home Of The Maggots That Feast című dalban a holttestben mulató férgek seregével találjuk magunkat szemben az első hangtól az utolsóig. A hangzás nyers és koszos, de a kaotikus, ám mégis fogós, éles gitártéma húsbamaróan nyitja meg a dalt, ami ezek után számtalan utat bejár a pokol különböző bugyraiban. Az őrület, az veszett kutyaként acsarkodó vokál mellett nehézkes lassulásokra számíthatunk, de abban biztosak lehetünk, hogy dallamokról még nem igazán hallott kedves szerzőnk.
Jóval egyszerűbbnek hat a folytatásban az Impaled With The Mirror Blade, ám ez csak a látszat. A dal szinte csak egy fő riffre és annak néhány változatára épül (már maga a vezérfonal brutálisan jó), amit alaposan körbejárunk gyorsabb, lassabb, sőt szóló formájában is. Annyira gonosz, hogy az Escaping The Mortal Flesh jóval kuszább, elvontabb témáiba szinte már örömittasan ugrottam fejest, hogy szabaduljak a nyomása alól. Ez a dal azonban igazi átverés: mézesmadzagot húz előttünk, hogy becsalogasson minket a diliházba. Pillanatok alatt azon kapjuk magunkat, hogy begyógyszerezve, kényszerzubbonyba bújtatva bizony még a saját nyálunkat sem olyan könnyű feladat lenyelni. Ebben az állapotban talál ránk a címadó tétel, a The Haunting Continuum, ami a maga 9 percével akkora nóta, hogy itt döntöttem a lemez végleges pontszámáról. Nagyon el van tévedve az, aki szerint már minden jó doom metal riffet, témát eljátszottak, az pedig még jobban, aki szerint a death/doom metal műfaj már nem termel ki magából kiváló tételeket…
Mintha egész héten ez a lemez szólt volna… Mennyi ideje is hallgatom? Hm. Úgy kürölbelül fél órája és már csak két dal van vissza. A The Terrors That Plague Nightly teljesen átmegy puritánba. Egyszerű lüktetés minden tempóban, azonban félidőnél olyan horrort villant, amit nem hallhatunk akármikor, akárhol, akármilyen zenekartól. Két vállra fektetett, kivéreztetett, kivégzett… Már csak a kegyelemdöfésre van szükségünk, amit Kevin szívélyesen megad nekünk a majd tíz perces zárásban. Egyszerűen nem tudok kevesebbet látni ebben a tételben, mint azt, hogy valaki fokozatosan veszti el a kontrollt még saját elmélye felett is. Durva is volt azt olvasni, hogy magányos szerzőnk saját démonait, múltjának eseményeit próbálta meg belezsúfolni ezekbe a dalokba.
Próbálok nem rajongani, de nagyon nehezen megy, nehogy azt hidjétek, hogy itt valami reklámfogásról van szó (hehe, a Forgácson???), mert tényleg lecsapott rám ez a lemez. Élt egy elképzelés a fejemben arról, hogy mi az, amit elvárok, kutatok, keresek egy underground, személyes indíttatású, brutális death metal anyagban és a Ghost Spawn ezt minden területen hibátlanul tette le elém. Semmiképp se hagyjátok ki, ha szeretitek a kemény, még inkább őszinte zenét.
Még tartozom nektek az utolsó demós ajánlással is, ami ugyanolyan csemege lesz, mint az elődei… Azzal a csavarral, hogy ezúttal instrumentális kiadványra hívnám fel a figyelmeteket. Igazi megkoronázása a hétnek a Pnakotic Manuscript Providence című anyaga egyenesen Szentpétervárról.
Fogyasszátok egészséggel…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
