Hate Eternal, Misery Index, ...
'09.01.17, Bécs, Arena
Szívhatta a fogát, aki az Arena nagytermébe helyezte ezt a koncertet, mert a nézőszám alapján inkább a kicsibe kellett volna, oda, ahol helyi tehetségek riogatták a népet Local Heroes szlogen alatt. Jobban járt volna mindenki. Talán a kevés lézengő miatt telepedett le a jegyárusító is csak szép komótosan, kedvetlenül a kassza kis fehér épületébe egy hősugárzóval a hóna alatt; a terembe meg kezdésig senkit nem engedtek be, kint kellett ácsorogni a fogvacogtató hidegben. Válság van, ott is drága a gáz, na.


A See You Next Tuesday kezdett, akik lemezen ideig-óráig el tudtak szórakoztatni kizárólag rövidtávon működő darálásukkal, így ha nem is türelmetlenül, de azért enyhe kíváncsisággal vártam, mit fognak produkálni. Aki nem ismerné őket, képzelje el a Psyopus, a Daughters, vagy a régi Dillinger törvénytelen zabigyerekét, akibe elei tehetségének csak csökevényei öröklődtek át, s ezt hányaveti hőzöngéssel leplezi. Szóval ilyen vagdalkozós, őrült zenét játszanak sok váltással, tördeléssel meg grindolással, csak a dalszerzéssel állnak hadilábon. Jobbára a friss lemezüket (Intervals) erőltették, volt Dedication To A New Era, In The End, Goodnight (Our Last Dance), This Time the Keys Are Broken, One Of These Days, meg még egy pár; hiába, egyperces számokból sok fér be rövid műsoridőbe is. Technikai tudásban nem szűkölködtek, Cd-n vannak jó pillanataik, ám ez itt kevésbé jött át, így az egybegyűltek jó része értetlenül, vagy épp sötét pillantásokkal vizslatta a színpad felől áramló káoszt. Jó hangosan szóltak, elől karatézott nekik pár félrenyalt hajú vézna tini, a zenészek bepróbálkoztak a DEP- videókról ellesett mozgáskombinációkkal, és még azelőtt befejezték a koncertet, hogy idegesítővé váltak volna. Ha másért nem is, legalább ez utóbbiért illett mindenkinek tapsolni a végén.


A svéd Aeon krisztusellenes death metalja már értőbb fülekre talált. A banda eleddig ismeretlen volt számomra, állítólag maga Alex Webster dicsérte őket, ehhez képest nem volt olyan nagy szám, amit itt elővezettek. A dobos mondjuk ott volt a szeren, a gitárosok is megkínozták hangszereiket, de maga a zene elég arctalannak tűnt, néhol az újabb Corpse-ot, néhol a Morbid Angelt juttatta eszembe, tehát inkább a tengerentúli vonalat követte. Legutóbbi lemezük (Rise to Dominate) a Metal Blade-nél jött ki, arról a Caressed By The Holy Man, There Will Be No Heaven For Me, Spreading Their Disease dalokat fel is konferálta a jó húsban lévő frontember. Technikailag és hangerőt tekintve rendben, minden más terén viszont közepesek voltak.


A Misery Index friss lemezzel a tarsolyában érkezett Bécsbe, és olyan elánnal látott a publikum módszeres megdolgozásához, mintha a húszas éveik elején járó, bizonyítani vágyó suhancok lennének, s nem a jól látható ősz szálak lennének túlsúlyban Sparky szakállában. A fitneszbajnokokat megszégyenítő lendülethez az alapot Adam Jarvis prímán belőtt dobjai szolgáltatták; a fickó nem csak úgy üt, mint egy állat, hanem dalszerzőként is vastagon benn a mancsa a számokban. Már a kezdő Blood On Their Hands, Pulling Out The Nails kettős is sütött, a Traitors-ről elhangzottak meg aztán főleg: We Never Come In Peace, Theocracy, közbeszúrva régről egy The Great Depression, majd 2008-ba visszakanyarodva a Partisans of Grief, Traitors, Ghosts Of Catalonia hármas. Mark teljesen megvadulva ugrált és hörgött, Sparky úgy rázta az öklét a sapkája alól épphogy kilátva, mint egy partizánvezér, a gitárját meg, mintha golyószóróval akarná nyomatékosítani Jason és Mark hatalmon lévőket ostorozó szövegeit. Az egy baj az volt, hogy keveset játszottak, a felsoroltak után már csak a Retaliate, a Ruling Class Cancelled, a Manufacturing Greed, és végül a Conquistadores volt terítéken. Nem volt semmi a Dissentről, nem fért be a Meet Reality sem, ami az egyik legjobb számuk, szóval maradt ki bőven. Nem tudom, mi lehetett e mögött, mert simán játszhattak volna ők is egy órát, a közönségen látszott, hogy veszi a lapot, de a műsoridő nevű könyörtelen perszónát a zu-ga-be kórus sem hatotta meg, így a pultnál beszerzett bónuszolt Criminal Element Cd-vel voltam kénytelen vigasztalódni.


Nagyon reméltem, hogy a Hate Eternal most, hogy kétgitáros felállással turnézik, jól fog megszólalni, de sajnos nem így alakult. A beállásnál még bizalomra adott okot Rutan hangszerének bömbölése, de a programjuk alatt már nagyjából mindent elnyomott Jade Simonetto dobja, így nem lehetett könnyű dolga annak, aki ki akarta hámozni, mit játszanak. Mondjuk a Hate Eternal nem is az a fajta zene, amit élőben egyszerű lenne megszólaltatni, vagy a lemezeik ismerete nélkül befogadni, mivel nagyon komplex, széttechnikázott dolgokat írnak. Aki nem ismerte dalaikat, annak a koncertjük egyetlen tömény, kaotikus darálásnak tűnhetett. Volt, akinek így is tetszett, ám akik az elmondottak miatt már otthon hallgatva sem tudnak mit kezdeni velük, azoknak ez a koncert sem jött be – akadtak ilyenek egypáran, mivel a nézőszám egy órányi játékidejük alatt folyamatosan apadt, s a végére már igencsak szellősen maradtunk. De ne szaladjunk ennyire előre. A színpadon kétoldalt az utolsó lemez frontborítójáról ismerős háttérvásznak előtt a Ripping Corpse gitáros Shaune Kelley (lásd még: Dim Mak) és Webster helyett egy számomra ismeretlen, de szintén gyér hajjal rendelkező figura játszott, és eregetett hatalmas izzadtság cseppeket. Vizuális oldalról megvolt a szimmetria, a dalszelektálásnál már nem törekedtek rá: az első lemezt egy szám képviselte csak, s nem is a friss Fury & Flames volt túlsúlyban, mert legtöbbet a King Of All Kingsről játszottak. A monoton gitárfüggöny főleg az elején tűnt egy nagy, hullámzó masszának, amin a szólók jelentették a tajtékot, s bár szép lassan javultak az arányok, az élményért meg kellett küzdeni. A bandát fikázók véleményük igazolását láthatták ebben is, de volt, aki ráérzett az úszás ritmusára. Nekik szólt a szett: (elhangzási sorrendben) Hell Envenom, Sacrilege of Hate, Bringer of Storms, Powers That Be, The Obscure Terror, Servants of the Gods, Chants in Declaration, To Know Our Enemies, I Monarch, Whom Gods May Destroy, Behold Judas, Tombeau, King of All Kings.
Jade-re nem kis feladat hárult, az egy órát kevés és rövid megszakításokkal tolták le, ami újfent a töménység érzetét erősítette. A teljesítménye elismerésre méltó, de hazudnék, ha azt mondanám, felért Derek Roddyval. Rutan végig szigorúan, és műfaji mércével mérve változatosan hörgött; a legvégén a pengetőjét is behajította a közönségbe, amit megszerezhettem volna, ha egyszer majdnem szemen talált vele, de mivel jó párszor a szájába vette, mialatt megigazította a gitárhevederét, így inkább nem tartottam rá igényt, átengedtem egy torzonborz őslakónak. Ha nem is bizonyította be a Hate Eternal, hogy ő minden királyok királya a death metalban, azért istenesen töményet darált ezen az estén, alaposan lezsibbasztva indulhattunk haza.


(fotók a hivatalos myspace oldalról)
Hate_Eternal_Misery_Index
Írta:
butch
2009. január 20., kedd, 13:38
Facebook:
Hate Eternal - Phoenix Amongst The Ashes (2011)
Kritika, Morbid Dave @ 2013. április 6., szombat, 05:13
Brutal Assault 2009 - 2009. augusztus 8., Jaromer
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2009. augusztus 13., csütörtök, 12:50
Criminal Element - Guilty As Charged (2008)
Kritika, butch @ 2009. január 22., csütörtök, 11:39
AEON - An Extravagance Of Norm (2008)
Kritika, haragSICK @ 2008. augusztus 12., kedd, 09:39
Koncertek
Kingmaker Tour
december 18., 20:00,
Barba Negra
Nomad lemezbemutató
december 19., 19:00,
ELLÁTÓház
III. METAL-X-MASS
december 22., 18:00,
Hemo Klub
Fekete Zaj Tél 2018
december 28.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass IX.
december 28.,
Ti-ti-tá
ExtremeNoiseFest 2018
december 29.,
Szerencsi Rákóczi Vár
Mood
január 4.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.039 seconds to render