Saint Vitus, Magma Rise, Sunday Fury, Wall Of Sleep
2012.07.04. A38
A Saint Vitus kultikus, Wino meg egy ikon. Ennyi!
Nem vagyok ugyan nagy szakértője a művészetüknek, igazság szerint egy-két lemezüket hallottam ugyan, de igazán nem mélyültem el benne. Az új lemez (Lillie F-5) azonban jól sikerült, meg hát egy ilyen kult bandát kihagyni vétek lett volna, pláne, hogy az előzenekarokat sem lehet egykönnyen elcsípni, mert nem olyan se a Wall Of Sleep, se a Magma Rise, de a Sunday Fury sem, akik állandóan az országot járnák. Szóval egyértelműen perfekt csomagnak látszott. Nem is csalódtam. Köszönet a szervezőknek!
Az előzenekarok esetében az sem volt mellékes, hogy mindhárom utolsó lemezéről én írtam ismertetőt és azóta csak a WoS-t sikerült megnéznem a Crowbar előtt két éve.


A Wall Of Sleep már éppen első számát (Buried 1000 Times) nyomta mire megérkeztem, így gyorsan el is foglaltam a helyem. Nem tudom, ki mennyire barátkozott meg a When Mountain albummal, a lemez dalaival és Cselényi Csabával, de nekem (bár én elfogult vagyok) még jobban is tetszik ez a lemez, mint a korábbiak. A nagyjából fél órás koncertprogramba olyan nóták fértek bele, mint a Signs, a Hungry Spirits, vagy a zárásként előadott Walking of the Dead. A Füleki Sanyi/Kemencei Balázs gitár páros olyan érzéssel adta egymásnak a szólókat, de annyira együtt volt egyébként az egész banda is, hogy (közhelyesen) öröm volt nézni. Azt egyébként már most előrebocsátom, hogy dalok szempontjából az este "győztese" nálam a Wall Of Sleep volt.
 


A váci Sunday Fury műsora alapvetően nem volt rossz, de olyan lazára (nekem egy kissé túlságosan is) vették a dolgot, hogy kicsit talán ki is lógtak a felhozatalból. Az mondjuk pozitívum, hogy olyan érzéssel és kedvvel zenéltek, hogy a hangulatot fokozták. Néhol talán túlságosan elhúzták a nótákat.
Volt Rollercoaster és Over and Over és egy Mastodon feldolgozás is többek között, de sokat elárul, hogy a záró Dire Straits nótába - Sultans Of Swing - középen beleszőtt Metallica tarolt leginkább. Igazából véleményem szerint nekik kellett volna nyitniuk, de biztos megvolt az oka, hogy nem így történt. (Van erre elméletem, de nem ez a lényeg.)


A Magma Rise egy végtelenül szimpatikus csapat. A jelenkori összeállítást tekintve pedig - a Janó Misi (Neck Sprain) helyére érkezett Füleki Sanyival -, valószínűleg csak az nem kezd heves moodozásba, aki nincs tisztában az előzményekkel. Aki pedig igen, az nem lepődött, nem lepődhetett meg a finisben elhangzó Glow, Burn, Scream közönségénekeltetős doom (Mood) himnusz hallatán. Természetesen amellett, hogy a Holdampf-Hegyi-Füleki trió miatt adott a kapcsolat, nem szabad elfelejteni, hogy ez egy másik banda. Az pedig tanítani való, ahogyan a gitárosok a szólókat váltogatták. Az olyan saját számok, mint a Time has been given, For those..., a Standby vagy a Tombstone eyes is megmozgatták a közönséget. Holdampf Gabi teljesen más karakter, mint az este korábbi fellépői, bár keveset beszélt, de egyéb tekintetben rendben volt. Igaz, bizonyítania már nem nagyon kell, hisz évek óta, afféle underground hőse a hazai szcénának. Gyanítom ebben (azaz, hogy a Saint Vitus magyar földön játszott) is benne volt a keze.


És akkor a főzenekar. Azt már említettem, hogy nem vagyok oda-vissza tisztában az 1980 óta aktív Saint Vitus diszkográfiával, de még azt is nagyképűség lenne állítanom, hogy minden lemezükről tudok. Viszont utólag azt mondom kár lett volna kihagyni. Már csak azért is, mert a csapat tagjai jócskán benne vannak a korban,figyelembe véve, hogy sem Dave Chandler, de Wino sem mai gyerek már. Viszont fioman fogalmazva is olyan lendülettel játszották a korai Black Sabbath ihlette zenéjüket, hogy egy-két fiatal csapatot simán lemostak volna. A Black Sabbath hagyományait, Iommi-féle riffeket használva egy nyersebb változatát kaptuk a doomnak, melyben azért egyéb hatások (punk például) is felütötték fejüket. A lendületet maga a csapat agya, lelke, Chandler apó, valamint a néhai Amando Acosta helyére érkezett fiatal dobos, Henry Vasquez képviselte. Wino érzésem szerint gitár nélkül kissé elveszett volt. De ettől függetlenül jellegzetes stílusa miatt (is) öröm volt látni. Nem sokat beszélt a dalok között (ezt inkább meghagyta a bármelyik amerikai motorosbandába beférő, vagy öreg hippinek látszó Chandlernek, akivel simán lehetne gyerekeket ijesztgetni is.) Ő pedig együtt élt a dalokkal, gesztikulált, vicsorgott gitározás közben. Megtehette, hisz egy-egy pengetést elnyújtott, kitartott, széttorzított hangok követtek.


A tizenhárom dalos szett (a ráadást is beleértve) nagyjából egy óra húsz perces volt. Talán az Angry Man hiányzott, mint a "sláger", de nekem hiányézetem nem volt.
A végén a közönség fiatalabb rétege megkapta Chandlertől, hogy későn született (Born Too Late). De Wino megnyugtatta őket, hogy ez nem lényeg, majd kapott a politika, a rendőrség és még páran némi "fákk-ot". A csapatból nekem kissé kilógott a basszer Mark Adams, aki látványban, mozgásban semmit nem tett hozzá a műsorhoz, csak a ritmusszekció egyik fele volt.
A dobos Vasquez termetét meghazudtolóan tolta a ritmusokat, feszes iramot diktált. Winoról már megjegyeztem, hogy kicsit elveszettnek éreztem frontemberként, talán gitárral a nyakában otthonosabban éreze volna magát. De itt, csak mint énekes volt rá szükség, hisz Dave Chandler egymaga is képes volt olyan torz hangzásokat kicsiholni a gitárjából, ami betöltötte a ritmusszekció mellett még meglévő teret. Néha - számomra legalábbis - kissé sok is volt a torzításból. (Megjegyzem a végén, - úgy rémlik a ráadás előtt - úgy vettem ki, a többiek is hosszúnak találták a gitárgerjesztést.)

Összességében nem hiszem, hogy bárki hiányérzettel távozott volna a mini doom fesztivál (vagy inkább ünnep?) után. S ezért köszönet illeti a szervezőket, a zenekarokat.

Raise the Flag of Doom High!
Saint_Vitus_Magma_Rise_Sunday_Fury_Wall_Of_Sleep
Írta:
9000Sanyi
2012. július 15., vasárnap, 23:41
Facebook:
Saint Vitus - Saint Vitus (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 20., hétfő, 18:58
Orodruin - Epicurean Mass (2003)
Kritika, boymester @ 2019. május 10., péntek, 19:00
Lord Vicar - The Black Powder (2019)
Kritika, boymester @ 2019. április 29., hétfő, 20:17
Magic Circle - Departed Souls (2019)
Kritika, boymester @ 2019. április 3., szerda, 10:04
Obsidian Sea - Strangers (2019)
Kritika, boymester @ 2019. március 26., kedd, 12:17
Old Night - Pale Cold Irrelevance (2017)
Kritika, boymester @ 2019. március 2., szombat, 16:01
Koncertek
Necrophobic, Sin of Kain, 1914
július 21., 19:30,
A38 Hajó
Rocklegendák Mezőkövesden 2
július 21.,
Kavicsos-tó és Szabadidő Park
FEZEN Fesztivál 2019
július 24.,
MÁV Pálya
Neurosis, Yob, Negative Approach, Kowloon Walled City
július 24., 18:30,
Akvárium Klub
Iggy Pop, Cruel Hearts Club, Black Bartók
július 24.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.043 seconds to render