Sanctuary/Overkill Koncert
2015. március 13. Club 202
            

Előzőleg féltem, hogy az egy nappal korábban fellépő Devin Townsend ismét akkora hatással lesz rám, hogy eltörpül majd minden, ami azután következik. Legutóbb a Fear Factory-val jártam így a hajón. Igaz, ezúttal volt egy teljes napom a két esemény között, így nyugodtan mondhatom, hogy maximálisan át tudtam adni magam annak a fantasztikus hangulatnak, amit a Sanctuary/Overkill páros nyújtott péntek 13-án.

A svájci Suborned fellépésére, szerintem, kevesen fognak jó érzéssel visszagondolni, ugyanis az Angela Gossow-t sikertelenül utánozni próbáló énekesnő mindent megtett, hogy szánalmasnak lehessen elkönyvelni a banda produkcióját. Még a zenészekkel nagy gondom nem is lett volna, azt persze leszámítva, hogy amit játszottak az bemelegítésnek is harmatgyenge volt, de ez a repedt fazék hangú, se énekelni, se ordibálni rendesen nem tudó nőszemély a tűréshatárom peremét pedzegette. Emellett pedig zavarba ejtően béna felkonferálásait és közönség-énekeltetését — ami nem véletlenül fulladt kudarcba — csakis a nevetséges jelzővel lehetne illetni. Egy kezdő zenekar frontembere ne viselkedjen úgy, mintha miattuk jöttek volna el az emberek, főleg akkor ne, ha képességei kínosan korlátoltak. Bár ők ezt minden bizonnyal másként gondolják. Szerencsére fél óránál nem kínoztak minket tovább. 

Methedras énekese láttán elmondhatom, hogy egyik „kedvenc” férfidivatom a combig letolt nadrág, hogy hátul minden jól látszódjon. Ráadásul a frontember egy szaggatott fehér lepedőhöz hasonló valamit is viselt a színpadon, ami elég röhejes volt. Ekkor már sok jóra nem számítottam. Persze, akár tévedhettem is volna, de nem így lett. Ez a death metalba hajló átlagos thrash semmi izgalmasat nem kínált, legfeljebb olyan füleknek, akik most hallanak ilyet először. Nem volt éppen Suborned módra idegesítő, de az egész úgy ment el az ember mellett, mintha meg sem történt volna. Néhány dal után sokkal izgalmasabb volt a színpad mellett bóklászó Warrel Dane társaságát keresni, mint tovább hallgatni az időhúzásként is értékelhető Methedras jellegtelen darálását.

Nem titkolom, hogy Warrel Dane a kedvenc metal énekeseim egyike, mivel hangja senkiéhez sem hasonlítható, szövegeiből süt az intelligencia — a gondolkodó ember éleslátása —, és a lemezein nyújtott teljesítményét szuperlatívuszokban lehet csak megfogalmazni. Őszintén megvallva, én sokkal inkább a Sanctuary miatt vettem jegyet a koncertre, és kisebb csodaként éltem meg, hogy élőben nézhettem meg ezt a legendás zenekart. Nem is vacakoltam sokat, a második sorból vártam a kezdést, tudtam, hogy a klasszikus első két lemez dalai hallatán képtelen leszek hátul ücsörögni.

A tavalyi remekül sikerült The Year The Sun Died albumról szép számmal játszottak Lenny Rutledge-ék, amelyről az Arise and Purify csendült fel legelőször, majd rögtön követte a Let the Serpent Follow Me. Már eleve lehengerlő ezeket a zenészeket élőben hallgatni, hát még, amikor az első két lemezes dalokat húzzák elő a kalapból, így a Seasons of Destruction, a Die for My Sins, a The Mirror Black és a Future Tense dalok az igazán lúdbőrös pillanatok közül is kiemelkedtek.


Szegény Warrel Dane-nek a megfázással is meg kellett küzdenie, többször láthattuk őt saját mellkasát csapkodni, és az amúgy is beszédes, jellegzetes mimikája elárulta, hogy nincs kibékülve egészségi állapotával. Ennek tudatában talán még nagyobb bravúr az, hogy a dalok magas fekvésű énektémáit is olyan magabiztosan és hitelesen adta elő, hogy az maga volt a megtestesült mámor. A megfázást leszámítva, ami láthatóan nagyon zavarta, jó kedvében volt Dane mester, de a zenekar többi tagja is nagy lendülettel játszott. Még a közönség egyes tagjaival is külön szóba álltak Jim Sheppard-ék. Az aranytorkú frontember, szokásához híven, rengeteget hadonászott, teljes beleéléssel énekelt. Volt egy kis malőr a Frozen refrénje alatt — kiesett a mikrofon kábele — de másodpercek alatt megoldódott, ennyi belefért. Nagyon örültem a The Dying Age-nek és az új album címadó dalának, élőben is rendkívül hangulatosak voltak. Természetesen a szereplésük fénypontja a záró Taste Revenge volt, amelynek élményét szavakkal nem is tudom visszaadni. Megkockáztatom, hogy év végén a Nevermore sírján újra kihajtott Sanctuary nevét emlegetem majd az év koncertjeként.

Habár tudtam, hogy ennél jobb már nem jöhet, azért abban is biztos voltam, hogy professzionális, vérbeli old-school thrash támadást zúdítanak a fejünkre Overkill-ék. És nem is csalatkoztam. Ebben az ősidők óta működő thrash gárdában elsöprő elementáris erő lakozik, és koncerten is bizonyítani tudják az élbolyba való jogosultságukat. Az a minimum, hogy színpadon összeszokottak és rutinosak, de ennél ők sokkal többet nyújtanak. Mindehhez kell egy olyan karakteres frontember, mint amilyen a rendkívül szimpatikus Bobby "Blitz" Ellsworth, aki olyan intenzíven éli színpadi világát, mintha húsz évvel fiatalabb lenne. Halálosan precíz berohanásai a színpadra, hogy éppen akkor érjen a mikrofonhoz, amikor már énekelni kell, óriási magabiztosságról árulkodik, ami nem is csoda harmincöt év zenekari tapasztalattal a háta mögött.

Az Overkill is egy méregerős albummal jelentkezett tavaly, így hát logikus volt, hogy ennek intrójával és nyitódalával, az Armorist-tal kezdik el a pusztítást. Lélegzetvételnyi ideje nem volt az embernek, sorra jöttek az Overkill egészen korai torpedói, mint például a kihagyhatatlan Rotten to the Core és Hammerhead, vagy a Powersurge. A Horrorscope lemezzel bezárólag minden albumról játszottak egy-két klasszikust, viszont az 1993-as I Hear Black-től a 2007-es Immortalis-ig, a kötelező Necroshine-on kívűl, semmit sem nyomtak. Az utóbbi néhány album dalai közül azonban előkerült pár ütős darab (Electric Rattlesnake, Ironbound, Bring Me the Night). Az új lemezről szerencsére a Bitter Pill-t is hallhattuk, azt ugyanis a White Devil Armory legjobb dalának tartom. Minden számcímet nem sorolok fel, aki kíváncsi a teljes programra, úgyis utánanéz. A zenekar rendesen leizzadt a koncert végére, mégis fáradhatatlanul igázták le az előttük összegyűlt népet. Blitz többször is megjegyezte, milyen jó érzés barátok közt énekelni, és látszott, hogy komolyan is gondolja. Tökéletes thrash metal frontembernek tartom.


Észrevettem már korábbi Kreator fellépéseken is, hogy ezek a thrash hordák igazán szeretik feltekerni a hangerőt koncertjeiken. Bár az Overkill, a Kreator-rel ellentétben, nem lépte át a fájdalomküszöbömet, mégis úgy éreztem, hogy jóval hangosabb a metal bulik többségénél. Viszont magába a hangzásba nem lehetett belekötni. Arányosan, keményen, tisztán szólt minden. Blitz jellegzetes hangját is öröm volt ilyen szépen hallani. Egy kifogásom azért lenne. Igaz, nem a megszólalással kapcsolatos, hanem a fénytechnikával, de muszáj megemlítenem, hiszen iszonyúan zavaró volt. Egyszerűen nem értem, mi szükség van a közönség szemébe villogó stroboszkópra. Néhányan kénytelenek voltunk a földet nézni, amikor bekapcsolt, márpedig minden dalban többször is felvillant ez a vakító vibrálás. Ez azért lényegesen visszavett a koncert élvezhetőségéből, de a remekül előadott dalok és a tagok lelkes színpadi szereplése miatt elnézem ezt a csapatnak.


Többekkel is váltottam pár szót a koncertről, és mindenki elismerően beszélt a látottakról-hallottakról, de szembántalmakra többen is panaszkodtak. Mindenesetre, aki eljött, hogy élőben lássa ezt a két zseniális zenekart, annak jó oka volt arra, hogy elégedetten térjen haza. Mindent egybevéve, két felejtős előzenekar után, két felejthetetlen eseménnyel lehettünk gazdagabbak.
Sanctuary_Overkill_Koncert
Írta:
farrrkas
2015. március 16., hétfő, 07:54
Facebook:
Wrathchild America - 3-D (1991)
Kritika, boymester @ 2017. október 2., hétfő, 21:26
Warrel Dane - exkluzív interjú - 2016. szeptember 15. Dürer Kert.
Interjú, farrrkas @ 2016. szeptember 17., szombat, 18:06
Chaoswave interjú
Interjú, haragSICK @ 2009. április 7., kedd, 22:22
Koncertek
Simulation Theory World Tour
május 28.,
Papp László Budapest Sportaréna
Deiphago, Pyre, Insulter, Matterhorn
május 28.,
S8 Underground Club
Return of the Enemy Tour 2019
május 29.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Metalfest Open Air 2019
május 31., 10:00,
Amfiteátr Lochotín
Cannibal Corpse, Slytract
június 10.,
A38 Hajó
Slayer, Anthrax
június 11.,
Papp László Budapest Sportaréna
Three Days Grace, Halestorm
június 11.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.036 seconds to render