Utoljára 2016-ban találkoztam a Goatpsalm nevű formációval, akik igazán kétes emlékeket hagytak bennem. Első körben dark ambient, másodsorban funeral doomként maradtak meg, akik végtelen kísérletezési szándékuk mellett nem igazán tudtak meggyőzni arról, hogy érdemes őket újra elővennem. Tehetségük, zenei elszántságuk iránt nem voltak kétségeim, így visszaolvasva az akkori lemezkritikát, de maga a Downstream című anyaguk nálam nem működött, viszont másoknak igencsak bejött. Sámános természetimádat és csodaszép borító is tartozott az akkori csapat munkásságához, de most egészen más irányba kell elkalandoznunk, ami mindenképp pozitívabb élményeket is jelentett. Először is az Ash nem egy újabb Goatpsalm lemez, hanem egy kollaboráció, együttműködés eredménye (nem ugyanaz, mint a split). A sokat tapasztalt Horth, Sadist és Vaarwel trió ezúttal némi segítséget kapott a Horthodox nevű dark ambient projekt mögött álló Nubiferoustól, aki a dalszerzésből, improvizációkból is alaposan kivette a részét. Szükség is volt a tapasztalatára, hiszen ritualisztikus vallási szertartások horrorisztikus ábrázolásában már igencsak nagy rutinra tett szert. Bizony, az Ash is vallásos témával foglalkozik, méghozzá elég érdekes módon: hangképekben kíván megmutatni, feltárni egy letűnt kort, egy csipetnyi káoszt, amit a hit képes volt az emberek életébe hozni.
A 17. században a reformáció elérte az erőteljesen visszamaradott körülmények közt élő orosz népet is, akik közül sokan kapaszkodtak az újfaja megközelítésbe, míg az éppolyan számban lévő bigott keresztények a legkisebb változást is az Antikrisztusnak tulajdonították és természetesen mindenre a halálbüntetést tartották a legkézzelfoghatóbb megoldásnak. A fejetlen, tudatlan világban falvak rohantak le falvakat, városok égettek le más városokat, keresztények kínoztak halálra keresztényeket az emberi vérrel és ürülékkel bőségesen táplált köztereken.
Első utazásunkat ebbe a fekélyes világba a The Last Days során kezdjük meg, ami leginkább a dark ambient vonalat erősíti, minimális akusztikus gitárjával, ami csak a bő 13 perces dal fele után mutatja meg magát. Addig nyikorgó cellaajtók, dohos, penészes falakról lecseppenő vízcseppek és egy baljóslatúan megszólaló, sötét dob jelenti a szórakozást. A The Last Days azonban nem okozott csalódást, ha nem is világrengető, mégis hipnotikus és érdekes tétel. Ehhez sokat hozzátesz a rendkívül tiszta, igazán kipolírozott hangzás. Ez különösen jól jön a Fragile Walls Of Salvation esetében, ami olyan, mint egy régi Opeth átvezető, közel tíz percre felkerekítve. Kellemes akusztikus cucc, de egészen az utolsó negyedéig igazából nem tud építkezni, fejlődni, nincs különösebb érzelmi hatása sem.
Ezzel szemben a jóval több hangszert megszólaltató When God Went Silent fantasztikusan emeli a feszültség faktort. A fuvolák, vagy az ősi orosz hangszer, a gusli (citera családjába tartozik, mint az arab kanunt és a görög líra), megszólalása igazán különleges hangulatot teremt. Az álmélkodó középkori miliőbe szinte atombombaként hull alá az A House With No Windows, hiszen megjelenik az elektromos gitár, ami azt kell mondjam, rohadt jót tesz ennek a zenének. Nem kezdünk veszett csápolásba, de a súly, a komolyan vehetőség érzése párosul minden pendítéssel, még akkor is, ha a gitár csupán egy az ismét felbukkanó több eszköz mellett. A rövid tétel után ismét felemássá válik az időkorlát: a tíz perces Night Over Onega furcsa, noir hangulatú hangjai lesznek a felelősek az elcsábításunkért.
Egy kis ideig itt is kapunk a keményebb gitárból, de jellemzően megmarad a finom hangképeknél a tétel. Kétség kívül az ambient/elektromos gitár kombó és dalszerzés a Horned Shades Of His Servants esetében működik a legjobban: valahonnan valahova tartunk és konkrét dallamokkal is találkozhatunk. Persze mindez a folytatásban megbosszulja önmagát: lemez végére már csak az Ash maradt számunkra, ami betegesen kezdődik szintén az elektromos gitár használatával, ám valahonnan a dal felétől szépen átvált mezei rezonanciába. Egyhe fogfájás mellett hallgattam végig ezt a drone doomnak is tulajdonítható szerzeményt, úgyhogy nem sok pozitív jutott róla eszembe….
Hangképei, hangulata miatt érdekes lehet ez a közös munka alapján készült korong, de mindenképp azoknak ajánlanám, akik örömüket lelik egy tiszta pendítés, egy reccsenő padló felismerésében. A projekt van olyan mély és kimunkált, mint annak mutatós borítója, de könnyen nem adja magát.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
