God of Lies

Merciless Destiny (2017)

A miskolci ThrashZone friss kiadványait bemutató, a ViperForce ajánlóval megkezdett sorozat befejező részében a Warthrash gyűjteményes anyaga után a God of Lies kazettájáról is indokolt pár szót ejteni. Ahogyan azt korábban is említettem a kolumbiai Medellin városa az old-school thrash metal melegágya. A recept tehát hasonlóan a fenti két zenekar kiadványaihoz, itt is nagyon jól bevált.

A városban úgy tűnik, hogy 1985-ben megállt az idő. A kollégákhoz hasonlóan a God of Lies is sikeresen szigetelte el magát a modern(ebb) behatásoktól. Az alapok a Kreator, a Possessed és a Destruction által lerakott ősi riffek, amiket a kolumbiai srácok nem nagyon bolygattak meg. Kizárólag ezt a harmincöt éves receptet használják, illetve fűszerezik a sajátos dél-amerikai ízeikkel. A gépezetbe mindössze egyetlen esetben került porszem, a Thrash Metal Command in Chief elején ugyanis az énekes/gitáros Jaider gépi hangokat hallat. Ezt a kis megingást azonban még elnézhetjük neki!

A kiadvány a banda 2017-ben már megjelent első nagylemezének, a Merciless Destiny kazetta verziója, egy bónuszdallal kiegészítve. A 2009-ben indult négyes korábban egy split lemezt hozott ki a paraguay-i Evil Force-szal együttműködve, illetve ezt követően egy demójuk és két rövidebb kiadványuk is megjelent. Ezek közül korábban csak a Bestial Thrash Apocalypse című megosztott kiadványhoz volt szerencsém, melyről a lemezcímtől jobb leírást nehéz lenne kitalálni.

Merciless Destiny-n a csapat továbbra is bestiális formában tálalja az apokaliptikus thrasht. A négyestől harminckilenc percben nyolc intenzív dalt és egy instrumentális levezetést kapunk. Egy háborús zajokkal megpakolt introt követően megfontolt riffekkel kezdődik a kazetta, majd váratlanul robban a tempó, az acsarkodó üvöltés beérkezésével pedig már tudjuk is, hogy a megfelelő helyen járunk, ha old-school thrash metalt akarunk hallani. A gitárjátékra többször is felkaptam a fejemet, ugyanis a fiatalok meglepően kidolgozott szólókkal álltak elő, nemcsak a tremolo rángatások mennek, hanem Jaider és Juan rendesen felépítették a szólóikat. A dobolás sem merül ki az egyhangú szegelésben, Jorge nem ugyanazt a gyors tempót tartja, kiállásokat, pörgetéseket is beiktat. A basszusgitáros John hangszere pedig a hagyományoknak megfelelően többnyire elveszik a tekerések közepette.

Ha egy dalt kellene kiemelnem, akkor a második He Controls the World-re szavaznék, ami tökéletesen bemutatja a banda stílusát. Hatásos felvezető riffek, majd alapvetően gyors tempók, kiállások, rekedt üvöltések, ötletes szólók… Kár is folytatnom, aki ebben a stílusban mozog, úgyis tudja mire számíthat! Bónuszként egy koncertfelvételt kapunk, aminek eredetéről nem találtam információt. A splitről már ismert Unleash the Beast élő verziója elég tisztán szól, gyaníthatóan keverőpultos anyagról lehet szó. Különlegességként megállja a helyét.

Magára a kazettára is ki kell térnem, a vörös tokba és vörös kazettatestbe pakolt szalag ugyanis kétségkívül egyedire sikerült. A borítókép maradt az eredeti 2017-es front, a gerincoszlopos logót viszont lecserélték egy koponyás feliratra. A végére csak egy kérdésem maradt: mikorra várhatjuk a következő anyagot? A banda ugyanis három éve nem hallatott magáról.

Az ajánlót írta: Andris