Lehet a karanténosdi miatt van, de mostanság nagyon sok olyan anyagba futok bele, amelyek mögött egyetlen alkotó áll. Ilyen a 2019-ben indult Gospel Of Death projekt is, amit már jó ideje tologatok a hallgatni valók között, de most fogom is a fejem, hogy ezt eddig miért is nem hallgattam. Nekifutottam már párszor és nagy rá az esély, hogy ma ez lesz az altatóm is, mivel rég hallottam utoljára ennyire egyedi kiadványt. No, azért nem réti tücsköket tanított be a srác lassabban játszani a szokásos nyári muzsikát, de mindenképp megsüvegelendő az igyekezete. Magát meg nem nevező, arctalan harcosunk ugyanis fogta a klasszikus doom témának tekinthető boszorkányüldözést (akárcsak a Cathedral, ő is felhasznál néhány részletet a Witchfinder General című filmből), a hagyományosan súlyos Sabbath riffeket, egy adag középkori hangulatot citera segítségével, majd az egész csomagot úgy rúgta seggbe, hogy az elhagyja a földi atmoszférát és átlengje valami jóval grandiózusabb érzés. Nem egyszerű ezt így elképzelni, de pontosabb leírást talán nem is lehet adni róla.
Itt van példának a nyitó The Conqueror Worm, amiről ha levakarjuk a hatásvadász és felesleges első perceket (fúj intro már megint), akkor minden eszközt felvonultat. Kifejezetten tetszenek a suttogások, halk morgások a könnyed, de rendkívül depresszív zenei alap mögött, amikor pedig megjelenik az elektromos gitár által prezentált nagybetűs doom riff és hörgés, akkor jöhet a libabőr. Mindebben a legszebb az, hogy hamarosan rá kellett döbbennem, a nyitó dalnál csak erősebbeket kapok a folytatásban.
Az izgalmas, de ismétlődő jellegűre felépített nyitás után ugyanis jóval kimunkáltabb szerzemények követik egymást, mint például a Lost In Infinite Realms. Az alapvetően sem gyorsvonat tétel nagyszerűen folyik át súlyos, mélyről érkező hörgéssel kombinált ősi funeral doomba, majd az ambient felé veszi az irányt, mintegy előkészítve az utat a 8 perces Blood Portalnak. Itt aztán emészthetjük a hangok szépségét és elveszhetünk saját lelkünk bugyraiban.
Az alapjaira hullt zenét a legösszetettebb szerzemény váltja fel The Grand Misery címmel, ami egyértelműen a legjobb az egész lemezen, pedig a maga 16 percével nem egy könnyű hallgatnialó. Már-már középtempóig merészkedik és erőteljes gótikus hangulatot áraszt magából. Inkább a pátosz és misztikum jellemzi, mintsem a szokásos búslakodás. Erre a célra inkább a Blackness And Silence alkalmas, valamint az újfen összetettebb We Are Only Here To Suffer a maga negyed órájával.
Az is örömömre szolgál, hogy immár másodszor említhetem meg rövid idő alatt (Eyeless In Gaza) a 90-es évek funeral doomját, amit leginkább a Thergothon, Evoken, Skepticism képviselt, nem bánnám, ha a stílus újító szándékát a gyökerekkel kezdenék el vegyíteni. Mindemellett, főleg a suttogós, narrálós vokálnak köszönhetően nem kerülhetjük el hatásként a Triptykon munkásságát sem.
Friss, de egy kicsit még kiforratlan a Gospel Of Death, amit ettől függetlenül biztosan figyelemmel fogok kísérni a jövőben. Elmélyülős zenék kedvelőinek ez egy kiváló szórakozási lehetőség. A lemez teljes egészében meghallgatható a projekt bandcamp oldalán is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
