Gosudar / Malignant Altar
Split [EP] (2022)

Rég volt már amolyan igazi, mállott koporsó szagú, belső szervektől bűzlő, zombiként letámadó régi sulis death metal ezen kiváló oldal hasábjain. Ezen márpedig változtatni kell, mert akármennyire is úgy tűnhet, hogy alábbhagy ennek az utóbbi 10 évben felkapott irányvonalnak a tündöklése, mindig kap egy olyan vérátömlesztést megüszkösödött ereibe, amivel új életerőt kap a régi sulis death metal. Itt van például ez a két új, de már bizonyított titán. Mindkét banda 2018-ban tolta le a kriptafedelet szétmállott mauzóleumáról, és nem is vesztegették az időt. A demok ígéretesek voltak, sőt jó nevű kiadók vállalták a bemutatkozó lemezeket is. Az orosz Gosudar és a texasi Malignant Altar bemutatkozó albuma tavaly került kiadásra a Rotted Life és a Dark Descent Records kiadásában és mind a kettő év végi listásnak számított nálam. Mind a Realms of Exquisite Morbidity, mind a Morbid Despotic Ritual berúgta az ajtót rothadó lábával és megmutatta a többi élőhalottnak, hogy milyen is a frissen tálalt, de mégis a zsáner lényegét tiszteletben tartó halálfém. Az idei évben sem maradunk új kiadvány nélkül, egyesített erővel erednek az élők irányába, hogy lakmározhassanak azok agyából. Mi pedig már előre meg is terítünk nekik.

Az első harapást a Gosudar ejti meg a koponyánkon, bereccsen fogai alatt vékonynak tűnő csontunk és már el is jut az éltető agyvelő felé. Akik ismerik a Morbid Despotic Ritualt, azok tisztában vannak a képességeikkel. Azonban itt a Gosudar majdhogynem megduplázta a tétet. A bemutatkozó album leghosszabb tétele az Insurrection of Nephilim 7 percig roncsolta a húsunkat. Itt a Mortified Transformation szörnye vár minket a férgekkel és egyéb éhes parazitákkal teli fekete földben.

Vadim Ivanov és Sergey Milenin hátborzongató, szinte horrorba illő hangulatú akkordjai nyitják meg az élőholtak világának a nem létező kapuit előttünk, Majd egy ugyancsak rémisztően öblös hörgéssel Vadim a tudtunkra adja, hogy itt mi leszünk a fő fogás. A Gosudar nem siet el semmit, ez vérbeli death/doom a javából, ami után leginkább a japán kollégáik jutnak az eszembe, Név szerint a Coffins és különösen az Anatomia legutóbbi albuma. Funeral doomra nem kell számítani, ugyanakkor áporodott, másvilági hangulatra annál inkább. A középtempókba is belekóstol a Gosudar, sőt néha a gázra is rálépnek az oroszok, ilyenkor a dobosuk Renat Kurmakaev adja tudtunkra, hogy nem kell félteni, ha tempóváltásokról van szó. Egy egységről beszélhetünk tehát, akik kiegészítik egymást és nem egymásnak a fejére akarnak nőni. Ez mind szép és jó, de ha a dalszerzés fronton fontos hiányosságok vannak, akkor borzalmasan nehéz dolga lenne a Gosudar legénységének. Ez az első alkalom, hogy belekóstoltak a két számjegyű időtartammal rendelkező dalok világába és szerintem helytálltak. Néha van pár esetlenebbnek tűnő tempóváltás, nem ez lesz életünk death/doom dala, de ha egy kicsit még csiszolnak pár dolgon, akkor oda kell majd figyelni erre a bagázsra. A dal végén hallható különösen lassú, cammogós részekben kifejezetten morbid hangulatú, kirptaszökevény riffekkel küldenek minket a másvilágra.

Ahol már vár is ránk a második és egyben utolsó Gosudar szám, a Domination of Irreality. Ez már az a banda, akit a debütáló albumon megismerhettünk. A középtempós, gyomorszájon térdelős menetelés a felgyorsuló részekkel olyan, mintha egy különösen izmos, robusztus zombi dobálna minket ide-oda, miközben cafatokra tépi a belső szerveinket rothadó fogaival. Változatos témák, tempóváltások és stabil dobok jellemzik ezt a számot, mintha csak az előző albumról maradt volna ki. És hát az a kicsit suttogós hörgés az, ami igazán nyakon önti a hangulatot egy jó adag szennyel és mocsokkal. Árasztja magából a másvilági atmoszférát, a behányos részek hallatán már én is keresem a rókás zacsit. Kíváncsi vagyok ezek után mire számíthatunk majd Gosudaréktól, na de itt van nekünk egy másik atombomba banda, a Malignant Altar. A Malfeasance (inexorable Enmity) hallatán máris érzékeljük, hogy a halálfémnek egy kicsit másabb, hagyományosabb formájával találjuk szembe magunkat. Ropogósabb a gitártónus, mélyebb és szárazabb a hörgés. Wilson P, Beau Beasley és Joshua Bokemeyer felelősek mindezért az förtelmes mocsokért amivel épp elárasztják füleinket. És milyen jól teszik mindezt, a ritmusszekció sem maradhat ki: Mat V. Aleman kezében bőg a basszus és Dobber Beverly ütemeire és kifejezetten élvezetes cinmunkájára indul felénk az újabb adag élőhalott. Kevésbé terjengős és nyálkás az általuk képviselt hangzás és nagyobb szerepet kap a brutalitás valamint a nyers erő.

A tempó egy pár fokkal magasabb a Malignant Altar háza táján és mint azt már említettem közelebb kerültünk a hagyománytisztelő death metal világához. A Morbid Angel és egyéb klasszikus bandák is részei a bulinak akkor, amikor a Malignant Altar inspirációiról van szó. Azonban mindezt foghatjuk és megküldhetjük a finn death metal komor és baljóslatú hangulatával. tempójával. Ha ezekből gyúrnánk egy mai hangzású és felfogású gárdát, akkor a végeredményre eléggé hasonlítana a Malignant Altar. Pontosan ezt a kombinációt kapjuk ezen a számon, mégpedig olyan minőségben tálalva, amire a nagy öregek is elismerően csettintenének. Nincs blast beat, nincs 300 km/h órával haladó gitárfutam sem. Olyan érzetünk van, hogy bármelyik pillanatban összeesik az egész, különösen a lelassulós részeknél, ahol a szintetizátor is megküldi a hangulatot egy kicsit. A Malignant Altar az a banda, akik a régi sulis death rajongóknak zenélnek és mindezt úgy teszik, hogy ki is tudnak emelkedni ebből a túltelített mezőnyből. A szóló pedig egyszerűen pazar ebben a számban. Az utolsónak érkező nóta egy feldolgozás, mégpedig egy Imprecation klasszikusa a választottja a texasiaknak. Földijeikről van szó, akik nem kaptak akkora felhajtást, mint a Florida állambeli társaik, azonban akik kicsit mélyebbre alámerültek a death metal mocsarába, azoknak mondania kell valamit ez a név. A The Awakening of Majestic Darkness az 1993-as Sigil of Baphomet EP egyik tétele, és egy igazán ideillő, nagyszerű számról van szó.

Tökéletesen illik a már jól megalapozott, túlvilági hangulathoz az Imprecation tétele, és ami talán a legfontosabb, a Malignant Altar úgy adja elő ezt a klasszikust, hogy teljesen a magáévá teszi. Itt természetesen nem azt kell érteni, hogy a húsevő piócáktól hemzsegő, üszkös falloszát belemártotta az Imprecation számába. Ellenben az ő előadásukban hallva teljesen frissnek hat ez a dal, sőt mintha csak nekik írta volna anno az Imprecation. Nagyon kritikus vagyok általában a feldolgozásokkal, ám itt maguk mellé tudott állítani a Malignant Altar. Nem mondom, hogy nem motoszkál a fejemben az a gondolat, hogy jobb lett volna, ha egy saját számmal rukkolnak elő, de mivel egy megosztott kiadványról van szó, ezért egy fokkal megengedőbb vagyok ez ügyben. Egy élvezetes és nem utolsó sorban gusztustalan kiadvánnyal jelentkezik a Gosudar és a Malignant Altar. Halálfém rajongók számára erősen ajánlott a cucc, különösen azoknak, akik az eredeti, hamisítatlan, klasszikus felfogásban készített death metalt kultiválják, sodorja őket akármelyik temetőbe a sors. December 16-án a Me Saco Un Ojo sírboltját keressük.

Lubomyr Melnyk
február 04.