Graceless
Chants Of Purgatory (2022)

2020-ban írtam egy magasztaló cikket a holland Graceless második, igencsak erősre sikeredett nagylemezéről és valahogy nem számítottam arra, hogy a Where Vultures Know Your Name ilyen gyorsan folytatást fog kapni. Arra pedig végképp nem, hogy a mindössze hat éve létező csapat a folytatásban jóval feljebb helyezi azt a bizonyos lécet, pedig már akkoriban is kijárt nekik a maximálishoz közeli pontszám. A szeptember végén megjelent Chants From Purgatory ugyanis az idei év egyik csúcspontja lehet old school death, death/doom vonalon lekőrözve igazán komoly bandákat. Hiába határozható meg egyértelműen a stílussal minden megmozdulásuk, hallgatás közben nem kifejezetten inspirációként jutottak eszembe mára klasszikusnak számító anyagok, hanem egyenrangú produkciókként. Gondolok itt olyan bandákra, mint az Autopsy, Bolt Thrower, de a szintén holland Mystic Charm, Eternal Solstice és a Castle is bőven ide helyezhető. Az album sikere felől különösebb kétségeim sincsenek, mivel a veteránok gyakorlatilag felfedezték a műfaj legősibb titkát: nagyon jó dalokat kell írni és minden rendben lesz. Ehhez egy igazán ropogós, ugyanakkor modern hangzást sikerült összehozni, ahol mindent tökéletesen hallani, mégis már kis hangerőn is maga alá temet a súlyával. Megfelelő kakaóval a háta mögött ez egy igazi falbontó kiadvány, amivel könnyedén magunkhoz édesgethetjük a szomszédainkat is. 

A banda történetéről már olvashattatok elég hosszasan a legutóbbi találkozáskor, most inkább nézzük azt, hogy ki hogyan teljesít 2022-ben, mert ez a legfontosabb. Kezdésnek itt van a rutinos hörgőmester, Remco Kreft (Just Before Dawn, Soulburn, Nailgun Massacre), akinek kifejezetten jót tettek az erőteljes krákogással töltött évtizedek, ráadásul dalszerzőként is a legaktívabb ebben a formációban. Utolsó találkozásunkkor is nagyon bejött a hangja a Just Before Dawn berkeiben, de itt újabb szintre emelte művészetét. A pillanatnyi tökölés és intro (már megvettek maguknak) nélkül ránk törő Giants során azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy Remco pengékkel hasította fel a torkát, hogy némi extra bugyborékolással toldja meg amúgy is tekintélyt parancsoló hangját. Érthető, mégis mély, a címnek megfelelően pokolból érkező szövegelése mellé természetesen a zenei aláfestés sem maradhat el.

Dalnokunk kezében gitár is található, aminek hangzását Björn Brusse hivatott energiabombává változtatni lelkes kísérőként. Kettőjük munkája végighúz minket egy láthatatlan kötélként a korrektnek nevezhető háromnegyed órás anyagon. Alapvetően középtempós death metalban gondolkodnak a témák felépítését tekintve, de akad az albumon pár kőkorszakból ránk maradt ősi doom kalapács is (The Gates Of The Gallows és a This Ends With The World In Ruins erősek ebben). Kifejezetten érdekes megoldást is hoztak most nekünk: a halálfém és végzet táncába dallamos gitárrészeket ültettek. Mindezt kellő alázattal természetesen: a végeredményt színesíti, nemesíti, a keménységből mégsem vesz el egy hangyányit sem. A dalok hosszával sem estek túlzásokba: ebből a kombinációból átlagosan 5 perc környékén mozgó szerzemények születtek, melyek kellően változatosak tempóban, felépítésben ahhoz, hogy ne váljon unalmassá. Az előző koronghoz képest jóval nagyobb szerepet kapott Jasper Aptroot basszusgitárja, ami masszívan adja nekünk a földalatti hangulatot, de időnként kalandozni is képes. Természetesen nem maradhat ki a szórásból Marc Verhaar dobos sem, aki úgy üt hatalmasat, hogy közben nem bonyolítja túl a dolgokat. Talán a rengeteg gyúrásnak, talán a keverésnek köszönhető, de úgy kalapál, ahogy ebben a műfajban igazán szeretem: lassan és kegyetlenül dühösen. 

A zenekarnál nem újdonság a témavilág sem: ezúttal is a túlvilág kevésbé vágyott felében kalandozhatunk velük megbocsájthatatlan bűnök és szenvedő lelkek társaságában, melyeket épp darabokra tépnek a borítón látható kegyetlen démonok. Személy szerint nekem az előző két alkotás jobban bejött látvány szempontjából, mert ezt a kavargó, a zenéhez képest fényesnek, élettel telinek mondható képet nem tudnám sokáig nézegetni, pedig szeretek apró részleteket felfedezni. 

A kalandozáshoz azonban itt van a zene, amit nem különösebben akarok tovább taglalni. Ha kedveled a régimódi halálfém hangulatokat és szeretnéd meghallgatni, milyen tökös lehet ez a mai világban, akkor jó helyen jársz, a Chants From Purgatory biztos szórakozást fog jelenteni. Aki a death/doom címke alatt azonban MDB, Paradise Lost, Anathema hasonmást keres, az könnyen csalódhat, mert itt nem a melankóliáé a főszerep, hanem a zakatolva őrlő, megállíthatatlan death metalról. A teljes albumot meghallgathatjátok a zenekar bandcamp csatornáján.

Lubomyr Melnyk
február 04.