Grijillo KO cover

Grillijono K.O
Napalmia korville

(Inverse Records • 2021)
Winci
2021. április 30.
0
Pontszám
8.5

A fiatal finn banda a Grillijono K.O. az Inverse Recordsnál jelentette meg első nagylemezét, LP-n, CD-n és kazettán. Hinnénk, hogy ez a fajta könnyed crossover-punkzene zene (skatulyájuk szerint turborock) olyan, amibe kár többet belegondolni, mint aminek felületesen hallatszik. De állítom, hogy bárki, aki így hiszi, téved. Ezért a borostásabb hangzású zenék hallgatóinak is érdemes egy próbát tenni a belehallgatással. A finnországi Vaasából származó, Lobo-Tommi – üvöltés & gitár,  Rahina-Rautiainengitár és vokál, Lars von Clier – basszus, vokál és Bräd Wursti dobok felállású kvartett  az elérhető szövegei és videó alapján kérlelhetetlen szókimondással, néha trágársággal reflektálnak környezetükre. A 2015-ben megjelent első kiadványuk, az Nyrkkipyykki című EP-t már a kiadáskor hazai zenei sajtó méltatta, így gyors tempóban szereztek népszerűséget a Kvelertak, The Hellacopters és Gluecifer rajongók körében.

A Napalmia korville (Fülig ér a napalm) című lemezről közzé tett harmadik dal, a Marinaadien hautaan megjelentetésekor ironikusan, vagy inkább sírva-vigadva mutatták be a nótát, ami az északi országokban elterjedt népbetegség, az alkoholizmus problémáját dolgozza fel a maga sajátos módján. Nálunk, Közép-Európa napsütötte vidékein az évtizedek óta gondoskodó, bárki irányította állam és a minket vastag fonatokkal körbefogó szociális háló révén a fenti probléma persze teljesen ismeretlen. Már csak ezért is érdekes elmerülni a vibráló hangulatú muzsikában. A dalokban hallható, az alapvetően életszagú punk-rock alapra építve, hogy a srácok valójában mindig hoznak valami meglepetést a remek crossover ötletek révén. Hol a sleaze, a dirty rock, máskor a thrash elmeit (sőt egész motívumait) alkalmazzák fogós dallamokkal. Mintha maga a finn nyelv nem lenne elég hangulatos…

Rögtön az első dal, az Ihmismadon viimeinen pala (Az emberi féreg utolsó példánya) lendületes punkkal indítja a lemezt nem is sejtetve, hogy korong erős dirty rock koronggá fog váltani. A másodikként hallható, angol című, de továbbra is finn nyelven előadott Fuck me up before you go-go-tól senki se ijedjen meg, hogy esetleg egy buta Wham-feldolgozást hallana kicsavarva. Bár a szöveg nem elérhető, a dalból kihallható szavak és a nóta hangulata alapján tényleg arról szól, aminek elsőre hisszük: még egy utolsó berúgás a boncasztal előtt. A nótában az alapvetően visító üvöltés (mint ének) néha mondókába vált, majd megjelenik a vidám, alkalmanként több szólamú ének, ami a csordavokáltól a baráti társaság együtténeklős sörözéséig járja be a skálát. A dal erőssége viszont mégiscsak a primitív akkordokra épített lüktetés, ami a refrén alatt igazi, énekelhető dallamokká vált.  Ezt alkalmanként kimondottan stoneres zúzások kísérik.

A harmadik Mä oon sun koira (Napozó kutya vagyok) oly szemérmetlenül indít a Slayer South of Heaven vezérdallamával, hogy az már megmosolyogtató. Ez a dal leginkább egy tiszteletadás lehet, egy finn Kopasz Kutya módján, különösen, amikor a mélységes sötétet imitáló üvöltés elhagyja a bárd torkát. Az olyan mintha a napfényen heverő dög nyújtózna egyet, mielőtt vidáman kirázza bolháit, mialatt a dal újra a punk vetületébe vált. A negyedik (a legutóbbi hírrel beharangozott) tétel a Maarinaadien hautaan (Bepácolt állapotban) valóban egy kiemelkedő dal a lemezen. Pont olyan, amikor egy baráti társaság tagjai egymásról állapítják meg, hogy matt-részegek, és mindenki a másikban látja a valóságot, magában aligha. De a hallgató behelyettesítheti a részegséget bármi más eltérő tudatállapottal, vagy meggyőződéssel. A dalban a kántálós-visítós-üvöltős ének és a csoportosan (nehezen nevezném vokálnak) „előadott” részletek megfelelő egyensúlyban váltogatják egymást. A zene maga is pontosan lekíséri ezt a két attitűdött a kiszámítható dallamokkal és a visító nyugtalan gitárral.

Az ötödik Havittäjä (Harcos) tétel zeneileg kissé az előző dal folytatása, ismét a visítás-együtténeklés teszik figyelemfelkeltővé, míg a gitáreffektek érdekességként szolgálnak. Ebben a nótában feltűnően kidolgozott a szóló, majd az azt követő – ismét groteszk – fejhangú éneklés a refrén újabb kíséretként. A Koti, uskonto ja ilmainen ämpäri (Otthon, vallás és szabad vödör – bár ez lehet pontatlan fordítás [szerk.]) egy gyors hardcore-punk rohanásnak indul a sajnos csak a finnek által értelmezhető szöveggel. A nótát mégis a dalközepi ütemváltások teszik közelivé. Majd következik egy olyan „ének betét”, amit a „srác a szomszédból” énekel, azokon a színpadokon, ahol a közönséget még nem választja el biztonsági őr az irokéz frizurás rajongóktól. A lemez harmadik legjobb dala a játékosan induló Denimsoturi (Farmerharcos). Alighanem ez lehet a közönségmozgató dal, benne a dobok megtervezett leállásával, basszusos hergeléssel és az oldschool-os, minden modernkedő hangzást nélkülöző szólóval, transzponáló emelkedéssel a dal végéig.

A lemez legjobb dala azonban a Bill Hicks, ami úgy söpör végig, ahogy egy dirty rock nótát egy kamaszok alkotta Motörhead- tribute adna elő, emlékezetes alapdallamával, pattogó ritmusával. Az ezúttal javarészt énekelt refrén alatt a kórus üvölt (végre egy kis dinamikai változatosság) és Lobo-Tommi épp csak a végére őrül meg. A zenekar nevét viselő Grillijono K.O. már-már a ’60-as éveket idéző rockabilly, persze kellőképpen büdös hangzással a dal közepén egy valódi rock’n’roll betéttel. Valójában ez a dal is a közönség maximális megmozgatására szolgál és amolyan koncertesen is ér véget.Az utolsó tétel , a Kuluta mut loppuun (Használd ki, mert elfogy) olyan, mintha a valamikori The Almighty ittasan (nem lenne meglepő) egy Dire Straits-dalt játszana, néha a német speedből vett ötletekkel díszítve a punk-rockot. És aztán ez a dal ismét igazi meglepetést hoz, ahogy a dühös, sematikus rockból egyszerre kiemelkedik egy old school szóló. A dallam az AC/DC-sen dohogó basszus felett úgy ér véget a lemezzel együtt, hogy tényleg csend támad, mintha valóban elfogyott volna az idő.

A fentebb beszúrt link egy korábbi dal bizarr de hatásos klipjével, bizonyítékául a Grillijono K.O. profán szókimondásnak. A különböző korszakokból vett példákkal élve a Böhse Onkelz, a Die Toten Hosen és The Offspring nyomdokain haladó, mégis önálló hangú Grillijono K.O. letette névjegyét, pontosabban fogalmazva berúgta az ajtót a debütáló, 32 perces lemezével.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.