Egyfelől Földön túli (földöntúli), másfelől szürreális élményben volt részem a minap a fehérvári Nyolcas Műhely szervezésében megrendezett helyi underground zenei fesztiválon. A manapság éjszakai órákban a kábeltévéken ezredszer is játszott Ősi idegenek c. „ismeret”-terjesztő sorozat tudományos és áltudományos zagyvalékának lelkes és egyben mazochista nézőjeként azt már jó ideje tudtam, hogy léteznek a gyíkemberek. Hogy láthatok is ilyen lényt. ráadásul a közeli városban, azt korábban nem reméltem, jóllehet egy ideje már látszott (más, tudományos számítások alapján), hogy ez statisztikailag elkerülhetetlenné válik. Bíztam benne, ha mégis megtörténik, nem fogom tágra nyílt szemmel és égnek álló hajjal egy kamerába tolni a pofámat, hogy akkor és ott biztosan hihető legyen, amit mondok. Viasat Akárhány, vagy History Channel és akármely másod-harmadvonalbeli ismeret-, vagy csak sugárzásterjesztő csatorna helyett én élménybeszámolót írok a találkozásról „papíron” – így legalább nem fogom megszakítani 20 perceként tucatnyi reklámmal, hogy aztán a hülyéknek is a szájába rágjam a visszatéréskor négyszer, amit előtte elmondtam.

Mert el kell mondjam, hogy a gyíkembereknek mégsincs látható farkuk. A felszínen ugyanolyan hétköznapi, nagyra nőtt gyerekek, mint bármelyikünk, aki – maradjunk ennél – egy dallamos hardcore/punk koncertre látogatunk. Nyilván lázadók is, ha a felszínre törnek, többszörösen… például: az undergroundból. A gyíkemberekből alakult Gyíkemberz zenekar, vagy inkább zenélő társaság és/vagy sorsközösség minden esetre a zenekarnak/fellépő társulatnak/koncertgárdának mint fogalomnak, a punknak, mint mozgalomnak, a társadalomkritikus megszólalásnak és a jóízlésnek egyszerre az antitéziése és részben megvalósítója. A többszörös identitásváltáson átesett banda önmeghatározása meglehetősen beszédes.

“A Gyíkemberz mai felállása 5 ember, vagy gyík. Még nem sikerült tisztázni, mivel kissé félünk egymástól, ezért vannak nyitott kérdések. De! Az az általános megegyezés, hogy nem mi vagyunk a gyíkok, hanem a közönség, a zenekar neve erre utal. Gyík uraink az univerzum végtelenségéből [alighanem hiányzik az alany – szer.], akiket van szerencsénk szórakoztatni, itt a lapos Földön. Ezért mi hálásak is vagyunk, ezt láthatod az arcunkon a színpadon! A punk a mi tökéletes zenei hátterünk, bölcsőnk, fürdőkádunk. Sajnos a zenekar egyetlen tagja sem hajlandó az online marketingre, ami, lássuk be, hiba. FB-oldal is csak azért van, mert koncertszervezéshez kellett. Hiszünk az undergroundban, és a kazettában.”

1.reklámszünet:

Persze hétköznapi lényükről ennyi mindent nem tudtam még akkor, amikor a koncerthelyszínre tévedtem. Egyszerű kíváncsisággal vártam, mi a fene fog történni a gyors átszerelés és bepakolás után és egyáltalán kik fognak játszani, annyira esetlegesnek tűnt a közönség és egy zenekar elhatárolása. Ezek a negyvenes kamaszok? A szellősen gyülekező nézősereg soraiban a tokától bokáig varrt korosabb punkrockerek és a disztingvált megjelenésű fiatalok is álltak már. A pólók, a térdnadrágok, a különböző színű atlétatrikók, láncok és a keményfrontos gömbölyű baseball sapkák arra utaltak, itt a legszelídebb esetben is anthraxes tekerés lesz várható, de inkább valami hardcore, vagy punk tombolásra várunk… Bennem ezt a várakozást csak erősítette, amikor az felpakoláskor egyikük (most így mondom: a közönséget képviselő segítő) S.O.D.-pólóban vitte a cuccot a pódiumra. Egy rövid beállás, a koncerthelyiség oldalajtaja becsapódik, máris izzasztó meleg van és kezdődik is a műsor! Két gitáros, (humán álcájuk neve: Jung Barnabás – ritmusgitár és ének, Feczkó Balázs– szólógitár és ének) középen egy basszer (Fehér Imre), aki énekel is és hátul egy, a szerkóját alaposan szétpüfölő dobos (Hollósi János). Amit hallok már három számon át, egészen hasonló a punk másodvirágzásakor felszínre tört kaliforniai stílushoz. Nem mondhatom, hogy másolat, legfeljebb az a jellegzetes 3-4 akkord, amit minden ilyen banda előszeretettel próbál újszerűen játszani. Holott ez (persze a maga rock/boogie stílusában) eddig csak az AC/DC-nek sikerült szinte maradéktalanul. De fanyalgásra nincs időm, mert valójában a második számtól élvezem, ahogy a húrosok csordavokálja, azzal a jellegzetes, a baseball sapka alól kibukkanó kamaszos ártatlansággal, vagy csintalansággal, a paulmccartnysan örökké csodálkozó arckifejezéssel, kerek szemekkel ontják, sőt inkább fröcskölik az indokolatlanul trágár szavakat. Ja, nem szeretem a trágárságot: az a nézetem, ha valaki képes jó zenével jó gondolatokat közölni, akkor kurvára felesleges ocsmánykodni, pláne egy kibaszott színpadon, erre pazarolva 30-40 percet közös időnkből. Ehhez képest valami mégis elkapott mert egyre jobban tetszett, amit hallottam-láttam. Minden gyíkdalnak magyar címe van: 1. Non-stop kocsmák/Zsebre dugott kézzel, 2. Kurva vagy! 3. Kell a márka/Legalább, mint te, 4. Szomorú vasárnap [Nem, nem a Leander féle giccsparádé! – szer.] 5. Feladat, 6. Seggemből nem süt már a nap, 7. Ez nem múlt el, ez nem változott, 8. Bocsáss meg, atyám!, 9. Mi vagyunk! 

2.reklámszünet

Aztán a harmadik dalnál a szólógitárostól (itt a „szóló” a stílusnak megfelelően erős eufémizmus) az énekes szerepét átvette a basszer. És amikor ő már egészen jól bírja a humán létet bejelenti, hogy neki most bizony göcsbe állt a keze! Agitál minket, hogy valaki menjen már a színpadra, valami olyasmit mond, hogy nem is nehéz, lenne-e hát, aki átveszi… Hát ez nagyon gyík! Mielőtt végül lelép a színpadról, megtalálja az S.O.D.-pólós figurát is (Molnár Csaba), aki felmegy a színpadra a ~második sorból, kap egy gyér tapsot, és hangos lelkesítést, majd elkezdi a ritmussal az összejátszást. Mindez meglehetősen gyorsan történik, addigra az énekes/basszer (Imre) lelép és hirtelen a másik helyiség pultjánál terem, hogy a beálláskor követelt sör+unikum kettősét lehajtsa (pedig kapott már egy adaggal a közönség soraiból az első dal alatt). Hát ez mi??? Ha tényleg gyík, akkor egy kaméleon! Megnéztem gyorsan: a görccsel vádolt kezével emelte a nagy poharat, de már rohanok is vissza a színpad elé, ahol az új basszer (Csaba) elég jól asszimilálódott. Mondhatni, egy újabb gyík olvadt be a környezetébe. És sorra jöttek a társdalami változásokat, vagy változatlanságokat különböző aspektusokból igen profán módon megéneklő megéneklő dalok. Nocsak, mint gyík a napra, visszatér az basszer, de már csak énekelni. És hogyan?! Ezt a nótát nem gyakorolták ki eléggé? Merthogy papírról olvassa… hát ezt nem tudom hová tenni. Igazán punk. Vagy inkább dallamos hardcore. OKÉ, jó volt, de jön a következő dal – ekkor látom, hogy az énekes-gyíkunk lapozni fog…. Vigyorgok fültől fülig. Mások is. A következő, nem túl hosszú dalokat aztán már csak papírról olvassa a valóban frontember. Persze élünk a gyanúval, már csak a refrén alatt is, hogy ez csak egy póz – de nagyon jópofa!

A mozgalmas buli végül igen hamar a végéhez ért. Remek előadással és kimondottan lendületes sebességgel. Amint a Gyíkok (azaz Gyíkz) lerámoltak a színpadról, többen is odaléptek hozzájuk azzal, hogy „erre nem is számítottam”, és volt, aki pl. nekem, az ajtóban ácsorgónak mondta, hogy a YT alapján azt sem tudta mire jön, annyira rejtélyesnek tűnt a Gyíkemberz. Ha valaki egy következő bulijukra igyekszik, ne nehezteljen, ha itt most minden, hihetetlenül spontánnak tűnő gegjüket leírtam. Elvégre – jól ismert példákkal élve – Dickinson is mindig pontosan ugyanakkor lengeti a birodalmi százlót és Justitia is rendre ugyanakkor omlik össze a stadionszínpadon…

A deklaráltan anti-banda 2022-ben annyira hitelesen adta elő magát és azt, amiről ma, ebben a stílusban valami erős punk/hardcore bandának szólnia kell, hogy arról csak példát vehet a minifesztiválon fellépet egy-két csapnivalóan enervált, önismétlő, vagy saját stílusában csak erőlködő csapat. A legjobb fokmérő az, amikor a „mindenképpen ott leszek” családtagokon és lelkes barátokon kívül is közönséget nyer a zenekar magának – ahogy ez itt sikerült is. Hogy ezzel egy ilyen nem-promotáló, nem-nyomuló banda valójában mit kezd, azt nem tudom, de majd elmondják maguk.

3.reklámszünet

Tiszta szerencse, hogy itt az átpakolásnál tudtunk szót váltani, mert amúgy közösségi felületen jószerivel elérhetetlenek vagytok. Ahogy Fehér Imre mondta, nincs FB, nincs ilyen-olyan felület, éppen csak a zenekar miatt és azon az oldalon is gyér a kommunikáció. Mit gondoltok, működik a közösségteremtés, a közösségetek, rajongótáborotok bővítése pusztán csak a zenétek és a fellépéseitek révén?

Szeretjük azt hinni, hogy igen, így is működhet a közönség építés. A gyakorlat részben igazolja is ezt, de egyértelműen szükség lenne az erős on-line jelenlétre. Sajnos egyikünk sem áldoz erre időt, energiát, de mind belátjuk hogy kéne. Lövésünk sincs, mit kéne posztolni hogy fenntartsuk az érdeklődést, egyszerűen nem vagyunk ilyen emberek. Nem akarunk senki arcába mászni azzal hogy létezünk. Cserébe nincsenek is irreális elvárásaink.

Gondolom ez részben abból ered, hogy eleve nem mai tinédzserek vagytok… – és már a csapat válaszol:

Igen, jól látod, kívülről. De! Belül minden ugyanaz, mint kölyök korunkban. Végtelen élet, sör, jókedv. Csináljuk, ami jól esik! Ehhez minek FB, vagy Insta? Ez a kérdés egyébként a galerinkkel egyidős. Mikor 2008-ban összültünk Iminél a konyhában és másnap elkezdtünk zenélni, már akkor kérdés volt, milyen felületen jelenjünk meg, ha kell. Az elmúlt 14 évben végig velünk volt ez a kérdés. Akár Daddy’s Fingers, vagy George Clooney Tribute Band vagy L.E.P.R.A néven játszottunk (ezek a zenekarok is mi vagyunk/voltunk, csak különböző felállással és néhány extra taggal kiegészülve.)

Rendhagyó reklámszünet:

Tökre megértem ezt a távolságtartást, nekem is a Fémforgács-kapcsolattartás miatt van alapvetően FB-profilom. Hogyan kommunikáltok hát a hallgatóitokkal?

Leginkább a pultoknál beszélgetünk. A mondanivalót a színapadon átadjuk. Koncertek után minidg ott maradunk, bár a beszélgetés esélye változó. Néha akkora a zenekar lendülete hogy hamar elfogynak a használható szavak. Olyankor nem mi kommunikálunk, hanem a szesz. Duzzogó májunk ventillál.

New menj sehová, mert – mint egy jó reklámblokkban – egy újabb „kisfilm” következik:

Egyáltalán, célotok a hallgatóság növelése? Tulajdonképpen mi a Gyíkemberz, mint zenekar célja?

Egyértelmű, hogy semmit nem lehet elkezdeni cél nélkül! Nekünk is megvolt a cél: kokain, lányok, rockandroll, pénz…, hiszen, teljesen átlagos, normális emberek vagyunk. Idővel aztán beláttuk hogy ebből kicsit le kell faragni. Ma az a zenekar célja, hogy jól érezzük magunkat a színpadon, ha ez még a közönségnek is tetszik, az az extra. Nyilván az a jó visszacsatolás, ha sokan vannak a színpad előtt, de ahogy ezt már megbeszéltük, a zenélésen kívül mi ezért nem sokat teszünk.

Egy óvatos kérdést teszek fel, Balázs felé. Nem lehet, hogy az önmeghatározásotokkal szemben pl. te biztosan gyík vagy, ha még a Fémforgács underground webzine-t sem ismered?

Nem, eddig nem ismertem a Fémforgácsot. A Rózsadombon nőttem fel, a szüleim plasztikai sebészek, egyértelmű, hogy gyík vagyok.

Imre mondta, rögtön a koncert után – kicsit pontatlanul idézek -, hogy ez inkább egy baráti társaság, és családosként, civil élettel nem is a zenekarsodi a legfontosabb. Szerintetek ma egy ilyen punkos, dallamos hardcore-os zenének mi a szerepe? Hiszen a szövegeitek arról árulkodnak ez nem pusztán kamarazenei együttjátszás egy tükrös zeneszalonban… valamit csak közölni akartok, nem?

Tudod, mennek szépen a hétköznapok… család, meló, számlák, kötelezettségek, a világ körülöttünk, történések, amikre nem vagyunk hatással. Aztán eljön a hétvége, lefocizod a feleségeddel, hogy koncertre mész, ahol leordibálod, vagy leordibálják a fejed, amitől aztán könnyebben lélegzel, és huzatosabban iszol. Beleüvöltheted a világba mindazt, amin nem tudsz változtatni, de viseled mert muszáj, és persze mosolyoghatsz is közben, mert felfogod, hogy milyen szerencsés vagy a sok szar mellett. Ez a szerepünk. Ez a mi önsegítő terápiás csoportunk, aranyketrecünk. A Benedek István-féle aranyketrec.

Noha ti punknak mondjátok magatokat, azért a megfelelő hangosítással a Gyíkemberz elég erőteljesen szólt, ezért emlegetem a dallamos hardcore-t. De lehet, hogy ez nektek egyáltalán nem fontos. Tulajdonképpen mit játszotok?

Mi ezt telepi punknak hívjuk, de a dallamos hardcore jobban hangzik. Szóval a GYZ dallamos HC-t játszik! Talán még az elején volt ez fontos, hogy mi a műfaj. Az évek távlatából tisztán látszik, hogy mi négyen-öten bármilyen hangszert is fogunk meg minidg ez jön ki belőle, csak az ütem változik néha.

Hogyan jött az ötlet erre a remekül kivitelezett performanszra (énekes, basszer váltás, papírról olvasott szöveg)?

A zenekarban Janin kívül mindenki vokálozik. Pl. Balázs azt énekli, amit ő írt, Barnabás azt, amit ő vagy Imi, és fordítva. Kb. mindenki azt, ami neki jól áll. A basszer váltás: próbáltunk és Iminek begörcsölt a keze, vagy csak inni akart egy sört, Csibe pedig ott volt, átvette és működött. A szövegolvasást nem tudjuk megmondani, már G.C.T.B-ben is ezt csinálta… Valószínűleg lábfétis, csak papírral. Évekig beszélgettünk róla milyen performansz kéne a színpadra, fizessünk-e prostiknak, hogy beleüljenek egy gyertyába. Úgy tűnik ezt jött össze a maga természetes módján.

4.reklámszünet [klip]

Említettem nektek, amikor már a furgonba pakoltatok, hogy nagyon megragadott, ahogy a punkos riffek pontosan, szinkronban futottak a kezek alatt. Ha kissé szőrösen-koszosan is szóltak, az pont olyan volt, amilyennek lennie kell. Álltam már úgy itt a színpad előtt, hogy a zenekar úgy vélte, a „beleszarok, mert punk vagyok” attitűd mindent visz: pont annyira működött, hogy én, pl. otthagytam őket. A jó hangosítás mellett annyira vállalhatatlanul és pontatlanul szólt az a minimáli riff is. Én, nyilván, nem hiányoztam nekik. Itt viszont éppen az ellenkezőjét láttam. Hol a határ nálatok, hol a hanyagság, ösztönösség és a pontosság közti határvonal? Egyáltalán foglalkoztatok ezzel az előadásra készülve?

Általában heti egyszer próbálunk. Van, hogy nem sikerül elérni a próbaterembe, vagy nem kerülnek elő a hangszerek a tokokból. Ha fiksz koncertre készülünk, és közeledik a dátum, akkor a zenélésé a hangsúly, sőt vannak száraz edzések is! Próbálunk egyensúlyra törekedni, hogy ne menjen át munkába a felkészülés, de azért értékelhető legyen a produkció, és a másik oldalon ne csak sör legyen produktum nélkül.

Én még nem láttam korábban a Gyíkemberz-t. A FB-on a plakátok által nyomon követkető, hogy játszottatok együtt a Macskanadrággal, a HétköznaPI CSAlódásokkal. A ma látott, a performance-nak különös hangulatot adó gegeket már korábban is eljátszottátok?

Nem, ez volt a második alkalom. Első alkalommal Tunyogi Gábor a Sidolból ugrott be, a számára teljesen váratlanul, mindenféle megbeszélés nélkül, és hozta, amit kellett! A Sidollal egyébként Várpalotán játszunk együtt november 26-án.

Csaba, a gratulációmat fogadva azt mondta a koncert élmény friss hatása alatt is, igaz, hajdanán együtt is játszottatok a L.E.P.R.Á-ban, de hogy ez a felállás működik-e még a jövő titka. Mi határozza meg, hogy ez az láthatóan elég erős ötös folytatja-e a színpadon?

Reméljük, hogy nincs titok. Nyilván addig csináljuk amíg így kényelmes. Nincs rajtunk semmilyen külső nyomás, megfelési kényszer: szabadság van. Csibe csatlakozása új lehetőségeket nyitott, illetve a személyisége is erősen hozzá tesz a zenekarhoz (destroy). Ugyanez igaz Janira is, a lendületes dobolása meghatározó. Barbi, Balázs hozza a dallamos HC számokat, Imi elsősorban a szövegeket, de kb. mindenki ír. Ez működik, a múltban is így volt.

Visszatérve a nevesebb underground csapatokkal való fellépéseitekre: milyen gyakran szerveztek bulit?

A klasszikus bérlejünk-ki-egy-helyet, hívjunk-más-zenekarokat, plakátozzunk, stb. mára elmúlt. Nekünk ez a tapasztalatunk. Vannak az undergroundban is húzó nevek, akikre elmegy a közönség, eléjük lehet bekerülni előzenekarként, ha jó a netwörk…, mi ezt az utat járjuk. Bár ez is vita tárgya, mit kell tenni, hogy bekerüljünk, ki kivel beszél, sztem ezt mindenki ismeri [nevetés].

A bemutatkozó soraitokból sem sokat tudtam meg a Gyíkemberz múltjáról. OKÉ, nem is firtatom és emellett köszönöm, hogy ennyi mindennel kiegészítették magatokról. Mik a terveitek az őszre? Hol léptek fel legközelebb?

A Fehérvár Feszt levezetéseként tolunk egyet itthon a brazil End of Pipe és a finn The Scum Orchestra társaságában, szeptember 4-én. Utána Várpalota jön a Sidollal. Jani olyan szerencsés kisfickó hogy újabb apai örömök elé néz néhány héten belül, így nem szervezzük túl az őszt.

Janinak a kalandhoz gratulálunk! Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk a bulikhoz (is).

Az odamondogatós szövegek közti felhőtlen szórakozás végett kapjátok el a Gyíkemberz farkát!

Végefőcím: