HAMMERFALL – World Dominion Tour, 2020.02.20. Budapest, Barba Negra

A Concerto Music-nak köszönhetően hazánkat is elérte a svéd Hammerfall turnéja. Úgy gondolom a zenekarral nem nagyon lehet félre lőni itthon, az esemény előtt néhány nappal már az is kiderült, hogy teltházas bulinak nézünk elébe. Ez annak fényében azért egy kicsit meglepő, hogy ugyan arra a napra esett a Five Finger Death Punch, ugyan csak teltházas bulija is. Bár a két csapat eléggé más vizeken evez, szerintem mind a két rendezvényen voltak olyanok, akik döntési helyzetbe kerültek, hogy melyik eseményt válasszák. Többek között én is ebbe a kategóriába tartoztam, és bár a döntésemet nem bántam meg utólag se, nagyon jó lett volna látni Zoliékat is.

Az estét a nemzetközi tagságot felvonultató Serious Black nyitotta. Bár ismertem a csapat nevét a különböző sajtóorgánumokból, illetve a lemezeiket is meghallgattam, mély nyomot nem hagyott bennem a dolog. Ennek ellenére, amikor kiderült, hogy ők lesznek a turné egyik előzenekara, újra beleástam magam a munkásságukba. Kis utána járás után az is kiderült, hogy a csapat volt/jelenlegi tagjai elég reprezentatív múlttal rendelkeznek, olyan csapatokban fordultak meg, mint például a Blind Guardian, Iron Mask, Rhapsody Of Fire, Tad Morose. Ezen lista láttán, akár igazat is adhatok a megnevezésnek, amit a metal-archives-en olvastam, miszerint a csapat egy „super group”. A felsorolt nevek láttán még kíváncsibb voltam, hogy miért nem maradt meg bennem semmi a csapat dolgaival kapcsolatban. Aztán ahogy újra elővettem a lemezeket, majd az új albumot, meg is válaszoltam magamnak a kérdést. A csapat számomra a tucat zenekarok sorába tartozik, se nem jobb, se nem rosszabb, mint a színtéren tevékenykedő társulatok nagy része. Tipikus power metal, minden izgalom és csúcspontok nélkül. Jó-jó, de kevés ahhoz, hogy elővegyem bármikor is. Sajnos az új album sem jelentett szintlépést, azonban azt is meg tudom érteni, ha valaki rajong értük. Ha ők lettek volna, akikkel a power metalt megismerem, lehet én is rajonganék. Élőben ennek ellenére természetesen kíváncsi voltam a csapatra.

A színpadhoz érve az új album dizájnjával felvértezett molinó fogadott, ami nagyon tetszett. Szép kis tömeg gyűlt össze a koncertkezdésre, bár itt még a hering effektus nem érződött. A zenekar kitett magáért, a közönség pedig kiváltképp lelkes volt. Így koncerten igazából nekem sem volt semmi problémám a zenével, igazából még tetszett is, amit láttam Nem mondom, hogy hallgatni fogom lemezeiket, de élőben legközelebb is szívesen megnézem őket.

A másodikként érkező Battle Beast-el még nagyobb volt a lemaradásom, mert nekik csak a nevüket ismertem, illetve azt tudtam, hogy régebben megnyerték a Wacken valamelyik tehetségkutatóját. Szóval Battle Beast „szűzen”, minden elvárás nélkül vártam az előadást. Lelövöm a poént, nagyon tetszett. Tetszett a jelmez, tetszett a zene, jó volt a hangulat, mi kell még? Igazából pont az a fajta változatosság kapott el, amit a koncertet követő internetes nyomozgatás után tapasztalva sokan nehezményeztek a különböző kritikákban.

A pop-os dolgok nem, hogy negatívumként csapódtak le nálam, hanem igazából pont ez a pop-osan-metalos giccses attitűd dobta fel az egész koncertet. Én kimondottan szeretem az ultradallamos, bármilyen „nem metal” elemek bevonását kedvenc zenei stílusomban. Ez már csak így van egy olyan embernél, aki zokszó nélkül ugrál a különböző stílusok között.  A zenekar pedig abban, amit csinál, kimondottan jó. Én még több kalandozást és kikacsintást is elviselnék tőlük, de ez legyen az én bajom. A lemezek megismerését pedig már el is kezdtem pótolni.

A Hammerfall kezdésére zsúfolásig megtelt a Barba. Igazából a Battle Beast után már senki nem nagyon mozdult, fenntartva féltve őrzött pozícióját. Én is így voltam ezzel, bár a korom előrehaladtával, lehet a sör mellé valami prosztata csodaszert is be kell venni a későbbiekben, hogy bírjam a strapát.

A Hammerfall nálam azon zenekarok kategóriájába tartozik, akikkel nem tudok nem elfogult lenni. Bár ezt csak történelem „könyvekből” tudom (mivel akkor még Backstreet Boys-ot hallgattam, ha-ha), de ők akkor is magasra emelték a kedvenc stílusom zászlaját, amikor mindenki más utat keresett, meghasonlott, vagy szimplán beleállt a földbe. Ennek megfelelően kiemelt helyet foglalnak el a szívemben, mondjuk az olyan mesterművekkel mint a debüt Glory to the Brave ez nem is olyan nehéz. Igazán rossz lemezt szerintem sosem készítettek, bár az első lemez zsenialitását nem sikerült megismételni. A tavalyi Dominion is kimondottan jól sikert, úgyhogy azt gondoltam – lemezbemutató turnéról vagyon szó – kapunk majd jó adag új nótát. Ez ilyen formán nem jött be, mivel egy jó fajta best of-ot kaptunk, melyben körülbelül akkora szerepet kapott az új album, mint az összes többi. Nekem ez nem jelentetett gondot, mivel érdemben ez volt az első találkozásommal a csapattal, viszont beszélgetések alapján – akik mondjuk a 16 eddigi magyar koncertből többen is ott voltak – ezt többen nehezményezték, megjegyzem joggal. Nálam viszont minden működött (ugye egy újszülöttnek minden vicc új), engem elvarázsoltak.

Ahol én álltam hangzással sem volt semmi probléma, úgyhogy maradéktalanul átadhattam magam a dallamos metal orgiának. Lelki szemeim előtt sárkányok, harcosok és varázslók vívták mindent eldöntő csatájukat, miközben a csapat húzta a talpalávalót. Sajnos a koncert meglepetésemre igen hamar véget ért, és már csak a ráadás maradt, a metal-himnusz Hearts on Fire-el búcsúzva.

Utólag kiderült, hogy Joacim megfázása miatt rövidült nálunk (is), az amúgy 4-5 számmal hosszabb program. Majd legközelebb, mert aki most ott volt, az szerintem akkor is meg akarja kapni a Hammerfall adagját. Long Live Heavy Metal, Let the Hammer Fall!

augusztus 07.,
augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 16.,