Megmondom őszintén, hogy csupán egy oka volt annak, hogy kitűnt a debütálásra készülő Hanghedief kislemeze a többi promós anyag közül: a borítója. CINIS, alias Seresian Cobra műve azonnal felkelti a figyelmet. A színek szinte kirobbannak a vászonról, egyenesen az arcunkba tolja azt a borzalmat, amit ábrázol. A központi sátán godzilla is megkapó lett, nem a szokásos ábrázolása ez Lucifer urunknak. Az előtérben elhelyezkedő alattvaló démonok pedig csak rémülettel teli áhítattal szemlélik, ahogy a földdel teszi egyenlővé ezt a középkori belga várost. A kedvencem a keselyűfejű haramia, akit el is neveztem Bélának. Béla örülhet, ugyanis egy egész jófajta debütáló EP-n lett megfestve az örökkévalóságnak. Új formációról van szó, ám a zenészek közel sem nyeretlen kétévesek, akik most nyúlnak először hangszerhez. A banda nevére hallgató Hanghedief a POX kötelékéből érkezett, Pz pedig az egészen kiváló Possession istállójától érkezett kolerát terjeszteni. A gyönyörű nevű Overduyvelche Boosheit lesz az első hulláma mindent elpusztító járványuknak.
A gitár és a vokál Hanghedief urunk szakterülete, míg Pz a kecskebőrt üti. Ja igen, és fekete fémet játszanak, a maga módján egész különlegest. A felszínen teljesen átlagos black metal-nak tűnhet, ám akik jobban belevetik magukat ennek a 25 perces EP-nek a sűrűjébe, azok számára finom kis meglepetések várnak. A belgák nem dobták ki az ablakon a szabálykönyvet, tisztelik és szeretik azt, de nem félnek kiegészíteni benne egy-két sort. A saját elképzelésük, koncepciójuk a muzsikájukban is megjelenik. A Hanghedief egyszerre ismerős és szokatlan módon nyúl a sötétséghez, amire az első példa a 1611, V.C..
Baljóslatú ambient és csendesen kongó harangok jelzik a sötét középkor minden abszurditásának az eljövetelét. Az istenfélő és gyámoltalan alattvalók még nem is sejtik, hogy elszabadul a pokol. Egy elegánsan jeges és delejes riff el is hozza a fejünkre a pusztulást, miközben kifejezetten organikus hangzású dobok adják a ritmust. A d-beat és a blast beat kettőse váltakozik egymással, kellő intenzitást adva annak az igazán fasza témának, ami végigkíséri az egész dalt. Unalomról szó sincs, egy új téma veszi át egy kis időre a főszerepet. Mindez nem tart sokáig, visszatért az eredeti motívum, ami véleményem szerint az erősebbik is. Nem mondanám, hogy a gitártémák széles választékával akar minket lenyűgözni a Hanghedief, sokkal inkább azok minőségével. Ugyanis hiába tudom egy kezemen megszámolni a gitártémák számát, az a kevés az mindig emlékezetes és megragadó. A középkorra jellemző félelemérzet, ami az akkori mindennapokat jellemezte…na az mindig ott van. Hiába próbálunk az úrnak tetsző életet élni, a pokol tüzes kohójába vetnek mindannyiunkat.
Az 1634, K.M. kísérteties, velőtrázó bevezetője után ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A gitár a fekete fémre jellemző sistergéssel és vékony, de szúrós hangzással rendelkezik. A dob egy kicsit tompábbra lett keverve, de itt sincs hatalmas baj. A zsánerre jellemző módon szólal meg az Overduyvelche Boosheit. A témák ebben a számban még dinamikusabbnak hatnak, mint az elsőben. A minőségben azonban nincs változás, napok múlva is simán emlékezni fogunk jó pár témára. A dalszerzés itt kifinomultabb képet mutat, több a tempóváltás. A témák is gyakrabban váltakoznak, szívüket-lelküket beleadták a zenészek ebbe a számba, ami őszintén szólva a kedvencemmé vált. A vége különösen imádni való, amikor egy különösen a középkorra jellemző melódia marad csak velünk, megidézve bennünk egy a korra jellemző hangulatot. Nem marad el sokkal a Meesters van de Hooge Wercken sem. A recept viszont változott, kifejezetten filmzeneszerű tételről van szó, ami engem igazán magával ragadott. Ütemes dobok adnak ritmust a többi hangszernek, amik simán elmennének egy a korral foglalkozó filmben. A harmadik perchez közeledve érkezik csak meg a már jól ismert párosunk, akik kántálásokkal és lassan vonagló dobokkal veszik ki a részüket a hangulatból. Imádtam.
A Hanghedief leghosszabb dala következik, ami az 1638, D.V.J. címet kapta. Itt megint ismerős terepen járunk: vészjósló ambient bevezető után egy vérszomjas riff négyel fel minket. Ez azonban egy olyan kínzókamra, amiből nem szeretnénk szabadulni, mivel kifejezetten szórakoztató módon húznak karóba minket a belgák. Deres, gonosz és emlékezetes témákkal támadnak itt is, kis tempóváltásokkal megspékelve mindezt. Basszusgitárt ne keressünk, ők ilyennel nem élnek. Amikor olvastam, hogy elhagyták a basszert, rögtön gondoltam, hogy egy igen száraz hangzással lesz dolgom. Nem is tévedtem, nincs meg az a mogorva, öblös hang a háttérben, ami bennem egy kis hiányérzetet váltott ki. A gitártémák minősége azért valamelyest kárpótolt, de így is kíváncsi lennék arra, hogy hangzanak ezek a számok egy kis extra búgással a háttérben. Utolsónak egy Ancient Rites feldolgozás került fel, akik a belga black metal pionírjainak tekinthetők. Egy igazán jó számot sikerült tőlük feldolgozni, mégpedig a Longing For The Ancient Kingdom-ot. Nem azt mondom, hogy nem örültem volna egy újabb, saját számnak, de azért nagyon nem lóg ki ő sem. Megvolt a tiszteletadás, én pedig gazdagabb lettem egy újabb olyan bandával, akikre érdemes lesz figyelnem. Hangzásbeli problémák, néhány hiányosság, de semmi komoly hiba. Október 14-től minden alattvaló szerezze be a Hanghedief Overduyvelche Boosheit címre hallgató EP-jét, különben hozzátok is ellátogat a sátán godzilla.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
