Hangpróba #145 - 2009. november 21.

Sokunk kedvenc énekesnője ismét megmutatta, hogy miért is birtokolja ezt az előkelő címet. :) Csodálatos album lett, amin érződik, hogy Anneke kiélhette alkotói vágyait, abszolút nem kellett korlátok közé szorítania önmagát. Kedvenc számok: Hey Okay!, Physical, Adore.
Korrekt tekerés, bár én nem érzem annyira zseniálisnak, mint itt sokan.
Sokkal jobban kedvelem a Mardukot az előző album (Rom 5:12) óta. Előtte végigzúzták a lemezeiket szinte ugyanazon a fordulatszámon, amitől meglehetősen hamar unalomba fulladtak. Mostanában viszont sokkal változatosabb zenét rejtő korongokat tesznek le az asztalra. Ugyanúgy jelen van a szélvészgyors tempó, de sokszor váltanak át közepes ill. lassú sebességi fokozatba, és szerepet kapnak a különféle hangulatfokozó elemek is. Ezzel ki is alakítva a saját stílusukat, amitől könnyen felismerhetővé válik a banda zenéje; és ez nálam mindig üdvözölendő dolog.
Epikus doomot nem sokat találtam benne, olyan elszólogat kategória; rossznak nem rossz.
Egy thrash album a sok közül.
Noha nem szoktam ilyesmit hallgatni, de ezt érdekes és jó zenének találom. Sajna nem volt egységes a színvonal, pedig még több pont is lehetett volna. Azt hiszem meg kell hallgatnom az előző albumukat, mert azt a többség jobbnak tartja.
Az előző "Dominator" lemezük is tetszett, ennek is ugyanúgy jár a 8 pont.
Nem tudom hová lágyul még ez a banda, de ez már nekem nem tetszik.
Azt hittem az a-ha együttes adott ki új lemezt; ez a buzeráns "férfi" ének jó is lenne oda.
Színvonalas produkció, de én nem szeretem a Panterát, következésképpen ezt sem.
Jobban megfogott, mint a The Gathering. Kellemes utazás ez régmúlt időkbe, ami mostanság divatos is; jó nosztalgiázni. Mértékkel.
Ha a Sodomra gondolok, hogy honnan kezdte, akkor reménykedve nézek a jövőbe. Igaz, sokkal nagyobb ma a mezőny és az elvárás. De biztosan szeretik a "megpróbáltatást"!
A lemezen értéket keresni olyan, mint egy masszív alkoholista hetes hányásában ehetőt. (Habár a Whorecrown-ban van egy: 2:30-3:55.) Az adott pontok a rajongók kitartásának szólnak. Nem semmi ezt szeretni...
Nehéz szavakat találni arra, hogy mit érez az ember akkor, amikor túllépi a három dimenziójának fogságát. Nem is keresek; meghallgatom még egyszer... és teszek még egy fordulatot a determinálhatatlan időtengelyem körül.
Egy Electrify után nem erre számítottam. Egyszerűen nem elég változatos, kevés benne a meglepetés. Valami miatt azonban mégis hallgatom...
Ezt a zenét öt sör után lehet élvezni. Én mindig megállok négynél.
Úgy vagyok vele, mint a vízzel. Minden alkotóeleme ismert, de amikor igazán szükség van rá, akkor nagyon jól tud esni.
Részben Opethes, ez jó, de ásíthatnékra gerjeszt inkább, mint tér-idő ugrásra.
Elsőre az énekes hangja miatt azt mondtam: jujjj. Másodjára már a zene elnyomta a mikrofont, kezdtem értékelni a lemezt. Most meg egyenesen tetszik. De még görbén is...
A lemez hangjegyei a fülemen keresztül bejutottak ugyan a fejembe, de agyam örömközpontját már nem érték el. A megerősített immunrendszerem még idejében megállította az amúgy erőtlen támadást.
Úúúú meg Trúrúrú. Ez a zene gyermekkori emlékeket ébreszt bennem. Nem röhög! Ugyanis amikor a tv előtt ülve vártam a Slayert a metal műsorokban és helyette beadtak valami post rock/indie féleséget legszívesen kiszaladtam volna a világból.:) Viccet félretéve lehet hogy megint én leszek az aki beleszarik a ventillátorba, de az utolsó előtti nóta(Just Fine) verzéje alatti gitár/szinti(?) prüntyögés kivételével semmi nyomott nem hagyott maga után. Kivéve talán az álmosságot....
Valami azt súgta, hogy ezt kell a végére hagynom, mert a többi zene ezután le lenne sajnálva részemről. A pont magáért beszél. Imádom a kicsit régi sulis, kripta szagú svéd zenéket. Ennyi!
Semmi nem indokolja, hogy lepontozzam, még az se, hogy most black metalt volt a legkevésbé kedvem hallgatni. Mellékesen megjegyezve egyáltalán nem összecsapott gány munka, sőt a sok atmoszférikus, lassulós rész miatt olykor kellemes is. De mindezek ellenére nálam maradnak a Dark Funerallal egy kalapban.
Évente legalább egy tucat ilyen kaliberű lemez jön ki, úgyhogy ennél a pontszámnál semmiféleképpen sem érdemel többet. A címadó tétel és az utána következő levezetés miatt azonban ennél kevesebbet sem.:)
Elég korrekt thrash halmaz. Bár én még nem ismertem előtte őket, így valami poweresebbre gondoltam. Szerencsére csalódtam.
Meghallgatás után eszembe se jutott, hogy még egyszer betegyem.
Az ilyen dögös HM mindigis az a fajta zene volt, ami bármikor képes felrázni! Most sem volt másképp, annak ellenére, hogy semmi újat nem hallhatunk ezen a már menetrendszerintinek tekinthető W.A.S.P. sorlemezen. Ám ők még mindig tudnak már ezerszer elszajkózott gitár futamokból is hangulatos, dögös remek nótákat, sőt slágereket írni. Az utóbbira legjobb példa a Crazy és a Seas Of Fire.
Sosem voltam nagy Katatoniás és ez eztán se fog megváltozni.:) Bár remek háttér zene, ha csak valami hangulatos dologra vágyik az ember.
Nagyából ide is azt tudnám elmondani, mint a WHW-nél. Annyit hozzáteszek, hogy ez azért ér többet nálam, mert van egyfajta modern hibrid zene jellege és így nem csak egy adott műfaj kliséiben vergődő produkcióról van szó. Egyébként, ha figyelmesen hallgatjátok a Times Like These nótát meg fogtok lepődni::)
Ha csak úgy odaadja valaki anélkül, hogy tudnám mi is ez, arra tippeltem volna, hogy ki nem adott Pantera felvételekről van szó.:) De mivel nem az - hanem egy nagyon jó kópia - csak ennyit érdemel.
akusztikus gitározgatunk és gyönyörűen énekelgetünk rá. Ultrakemény és büntetős :D
Sokan játszák a death metalt így, csak nem ilyen szinten!
Kiábrándító hogy egy Marduk csak ennyire képes.
A doom és klasszikus heavy metal tökéletes eszenciája!
Ennél jobb lemezük már a 2000 utáni érában is született.
nálam a korábbi Katatonia albumok valahogy mindig elcsúsztak valamin. Az album közepe/vége 2-3 szám erejéig mondjuk elég fos a maga műszimfonikus punnyadásával, de feltétlenül túlsúlyban vannak az erős dalok.
Élvezhető ez akár többször, oda vissza is, de végeredményben langyos.
Ha az eredetit sem csíped, akkor csak merő formalitás a pontozás.
A hangja csodálatos továbbra is, viszont szerintem fecsérli a tehetségét ebben a formációban! Az utolsó vele készült The Gathering albumok megosztottságuk ellenére tetszettek mert minőségi munkák voltak így én annak örültem volna ha ott folytatja....
De jó hogy csak fél óra volt :))))
Az új Mardukot hosszan kell ízlelgetni és kiismerni. De ki az aki ennyire perverz? :)
Ugrottunk egy nagyot az időben! Vissza,..az éneket szokni kell, meg azt is hogy rögtön ebédszünetnyi terjedelemben kapjuk az első nótát.
A megszólalás maradi, de azért semmiképp sem szégyellnivaló a cumó. Mindenesetre én inkább elvonulok a friss Overkillel :)
Nem igazán gerjeszt indulatokat. Erős közepes amire azért sokan képesek.
egy Grave Digger vagy Saxon lemez akár fél évre is benn tud ragadni a lejátszóban, míg a Babylonnál inkább a kötelesség terhét érzed hallgatás közben.
A nyitó Forsaker egy kicsit téves képet adott nekem erről az albumról. Ott még elkezdtem reménykedni, aztán bóbiskolni....a Day and then the Shade-nél meg kipattant a szemem csak kár hogy addig az album kétharmada lement észrevétlenül.
Kissé alulértékelt zenekar a Voyager egyrészt mert még nem fedezték fel őket, pedig már jó pár éve szállítják az igényes dallamos rock/metal lemezeiket. :))
Na igen, mindig furcsa olyan zenéket pontozni amik talán sosem születtek volna meg néhány nyilvánvaló hatás nélkül. Sok utánzat elérei vagy túlszárnyalja az alapbandákat, de itt azért ez nem áll fenn!
Hát...ööö...nem kommentálnám :)
Imádom a svéd death metált, imádom a sírontúli hangulatot is, s a kettőt együtt még inkább :)
Hahahaha! Méghogy primitív! Gonoszságban, atmoszférában hazavágja a Panzer Division Mardukot is.
Bár sok köze nincs a doom metálhoz, a hangulata nagyon epic :)
Nem ettől a fajta zenétől szeretem a thrash metált :)
Hiányoltam az olyan kaliberű slágereket, mint az előző lemezről az In The Night/Double Nature páros. Kár.
Nem vagyok betege a heavy metálnak, de ez jól esett.
Valószínűleg csak melankóliázhatnékom-időszakban fogom elővenni, mert akkor kiváló hangulatfokozó.
A megérzés ellenére kiváló albumot készítettek a srácok, s még ez a herélt orgánum sem zavar (:
Odab*szós groove-os, thrashes déli metáál! Csápcsáp!
Én is azok közé tartozom, akiknek szinte tök mindegy, hogy milyen zenei alapra énekel Anneke, mert gyönyörű, egyéni hangja és dallamai minden esetben kilóra megvesznek! Ez a lemez is nagyon hangulatos, és a melankólikus dalok ellenére is árad belőle a pozitív energia. Bár zeneileg emlékeztet a cucc az Anathema kései dolgaira, és valószínűleg a Danny Cavanagh-val történt kooperáció is nyomot hagyott "hősnőnkben", itt mégsincs az a borús, szuicid hangulat, mint a brit "könnycseppgyár" lemezein! És ez jó! Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy az Anathema rossz lenne! :) Ja, és szerintem a borító zseniális! Eszembe is jutott róla egy vers: "S a kis szobába toppanék..."
Ha véletlenül újra indulna a kultikus Mesék a Kriptából sorozat, a Tribulationnek tutira bérelt helye lenne egy esetleges soundtrack albumon!:) Valóban nem semmi, amit összekalapálnak a srácok ezen a lemezen, viszont a vokalizáláson még lehetne mit javítani! Zeneileg egyébként nagyon bejövős a cucc!
Zeneileg ez az első találkozásom a bandával, de egyéb személyes élményeim a "régmúlt" időkre tekintenek vissza. Egyházi gimibe jártam és egyes tanároknak nem nagyon tetszett a Metallicás koponyás pólóm. Pedig én kispályás voltam ahhoz a sráchoz képest, aki egyik nap Manson Antichrist, másik nap meg a Marduk: Fuck Me Jesus pólójában nyomult!:) Ennyit a múltról, a jelen meg az, hogy sokkal rosszabbra számítottam, de végül is nem olyan vészes lemez ez! Kedvencem nem lesz (mint ahogy a black metal műfaj sem), viszont simán végig lehet hallgatni!
Mikor megláttam a csodálatos borítót egyből a Candlemass neve ugrott be, ugyanis Edling Mesterék klasszikus lemezeit borítják ehhez hasonlóan szép festmények! És a zene is mutat némi párhuzamot, bár itt a heavy metal van túlsúlyban, nem a doom. Mindent összevetve erős kis lemez ez, néha tök jól esik hallgatni, de tuti, hogy sosem lesz belőle akkora klasszikus, mint a 'mass lemezeiből!
Nekem is túl egysíkú a lemez, bár az utolsó dal az hibátlan! Kár, hogy kevés ahhoz foghatóan kimagasló momentum van az albumon!
Kíváncsi vagyok, milyen lehet az előző lemezük, mert ha ennél is sokkal erősebb, akkor az stílusában alapmű gyanús kategória... Mindenesetre nekem ez az album is beütött rendesen, 1-2 gyengébb nótát leszámítva ez egy méregerős dalcsokor!
Nagy mértékben tudok azonosulni Pistike kommentjével, annyit hozzátéve, hogy ha nagyon sz@r lenne a lemez, akkor se dobnám ki a számítógépet az ablakon!:)
Szinte az utolsó pillanatig kivártam a pontozással, próbáltam időt adni a lemeznek, hátha beérik. Viszont ezidáig nem ért be. Ami azért sajnálatos, mert az előző 3 albumuk nagy kedvencem! Ez meg, bár Opethesebb, mint valaha, egy csöppet sem karakteres.:( Azért persze Opeth párhuzam ide, vagy oda, Akerfeldték sokkal komplexebb és változatosabb muzsikában utaznak, ezért az ő lemezeik sokkal hoszabb távra szólnak, mint a Katatonia cuccok! Természetesen vannak a lemezen erős nóták, de nem akkora mennyiségben, mint azelőtt. A nyitó Forsaker pl. a legjobb dal, ha még 4-5 olyan minőségű téma lenne az albumon, simán megadnám a 9 pontot is! Így viszont még ezzel a hetessel is jóindulatú voltam!
Végül is egész kellemes muzsika ez, és meg lehet szokni az enyhén "langyi" énekhangot is!:) "Maffiózó" kollégát kérdezem, hogy min kellene meglepődni a Times Like These nóta figyelmes hallgatása közben? Mondjuk szerintem a lemez legjobb dala, de az ugyebár nem túl meglepő...:)
A tagadhatatlan Pantera/Anselmo hasonlóság ellenére sem rossz amit a srácok művelnek! Viszont valóban rohadt hosszú a lemez (ebből a fajta zenéből 45 perc bőven elég lenne!), és valljuk be, minden eredetiséget nélkülöz a produkció!
Nem tudok neki kevesebbet adni, olyan csodásan énekel. Arról nem is beszélve, hogy nagyszerű dalok vannak a lemezen, (Wonder, Longest Day, Home Again, Adore).
Mit is mondhatnék, így kell ezt csinálni. Semmi új, de ami van az maga a tökély.
Szerintem egyáltalán nem primitív, roppant hangulatos és jó cucc, csak azért nem 10 pont, mert az a szintén idei és hasonló (ugyanazon énekes által énekelt) Funeral Mist lemeznek járna. Én az előző lemezzel, meg ezzel szerettem meg a bandát igazán.
Inkább epic mint doom, ez utóbbit én nemigen érzem benne, ettől függetlenül hangulatos, jó anyag, kellemes hallgatnivaló.
Nem rossz, de lehetne változatosabb is, a végére igencsak beleuntam.
Tetszett, jól szórakoztam. Arra a bizonyos előző lemezre én is igen kíváncsi lettem. :-)
Nem lett rajtam úrrá tőle nagy izgalom, de nem is késztetett a hanghordozó ablakon át történő kihajítására. :-) Háttérzenének egész kellemes.
Nekem ez a lemez csalódás. Kellő szomorúság megvan, még sincs igazi hangulata, véget ér és nem marad utána semmi, nem érzek egyáltalán vágyat, hogy újra és újra meghallgassam.
Nem tudott igazán lekötni, pedig alapvetően igényes zene. Minősége nem vitatható.
Egész ügyes Pantera klón némi Down-nal. :-) De egyrészt rohadt hosszú, másrészt az énekes (aki egyébként tiszta Anselmo) túl sokat visít, amitől a dolog egy idő után igen fárasztó lesz. A két ballada (Weeping Willow, Eating the Sun) nagyon jó, összességében azonban inkább az eredetit (Pantera) hallgatom
Annekét akkor is elhallgatnám ha a zenei köret iparigrindcore lenne! Annyra nem metalos a lemez de az atmoszférja remek! (The Gathering r.i.p.)
Ez így jó a maga karakteres hangzásával!Gyors ,lendületes, de egy kicsit fárasztó,és ez után jöhet képbe levezetni Anneke reikije!
Ez egy komolytalan tingli-tangli ! A helyi 14 éves suttyó blekkes gyerekek a garázsba különb zenét csinálnak!Komolyan mondom felidegesített mennyire primitív! Már az előző lemez is gatya volt,azt hittem az csak valami próbálkozás,de ez most itt a folytatása!Én egy Marduktól többet vártam!
Nem sikerült konkrét zenei irányvonalat vennem,korrekt anyag az szent,de valamit soknak találtam,valamit kevésnek!
Annak idején még a metalbunkerben vettem meg műsoros kazin a Heresy lemezt ami hatalmas germán thrash metal volt!Utána el is szakadtam a bandától ,jó őket újra hallani!
Mintha a Metallica átcsapott volna stonerba.Nehezen indul majd a felétől már egész jó nóták vannak ,a végére el is felejtem az elejét!
Blackie Lawless most sem hagyott cserben ha jó kis heavyra vagyok éhezve!Nem kiemelkedő de a thunder red című nóta az nagyon flott!
A Discouraged Ones lemez hangulatát,stílusát várom mindig vissza ,ez még nem az,de majdnem!
Popzene disztorzsün gitárral mérgezve! Új énekessel talán!
Ugyan tagadhatatlan a Pantera hatás,de én ebben többet éreztem! Van amikor agresszív,van amikor feelinges stoner!
Kellemes háttérzene jobb, rosszabb dalokkal.Nem izgatott fel...
Ez nagyon ott van! Intenzív, változatos, gonosz...ahogy kell! Félpont levonás a kissé tompa sound miatt!
Megerősítettek abban a hitemben, hogy továbbra is lejtmenetben vannak...
Az év epikus doom anyaga! Ennyi!
Egy lemez, ami bár jó, de senki sem fog emlékezni rá jövőre.
Bár a Sparzanza jobban tetszik, - sőt egyik kedvencem ebből a műfajból - de ez is remek darab. Nosza, memóriakártyára fel!
Profizmus magas szinten, de az innováció gondolatát messziről elkerülik. Nem féltem őket, van még tíz jó évük a szakmában!
Ki voltam éhezve erre a lemezre. Be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem véletlenül összehasonlítási alap mindig, mindenkor ebben a zenei közegben.
Hát igen, szokni kell a srác hangját, de nem reménytelen ügy. A zene kellően izgalmas, de néha túl édeskésnek tűnik. Na, meg egy kicsit sok nekem a billentyű....
Nem olyan égbekáltó bűn, ha a "nagytestvér" jelenléte túl szembetűnő. Most például gondolkodás nélkül megbocsátom. Jó lemez.
Rém unalmas, ötlettelen... pedig tudjátok, mindenevő vagyok, szeretem a lassabb anyagokat is, de ez az előző albumnál is gyengébb, itt még én is visszasirom a régi szép időket... Meg mi ez a boritó... Brrr... talicskát neki.
Maradjunk annyiban, hogy itt is vannak tetszetős részek, de az még a fél órához képest is elenyésző. 6 ponttól nálam delete van.
Az első trekk oké, az egész frankó, aztán még oké az utolsó kettő is... közötte meg elmegy kategória.
Hiányoznak a slágerek, melyek az előző albumot nálam 5/5-re repitették. Ez viszont elég gyenge ahhoz képest. Ha nem megy a dalszerzés, akkor várni kellett volna az anyaggal...
A Katatonia-t sosem szerettem igazán, a BMD számomra tőlük a legjobb anyag, a "Last Fair..." "hallgathatatlan", az utolsó kettő meg simán "csak" 8/10. Itt megint visszalépés van, a csávó hangrepertoárja uncsi, nem érzek benne annyi kakaót mint a pl. Nick esetében a plost lemezeken. Egyhangú nah. Langyika. Tudnám mire fel az a sok rajongó.
Oké-oké, tudom ez már a negyedik hét pontosom, vannak itt ötletek és szép megoldások, de ez sem váltja meg a világot, az ének engem sem elégit ki sajna úgy ahogy kellene, szóval maradjunk ennyiben.

Vélemény, hozzászólás?

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.