Hangpróba #149 - 2010. január 16.

A Metalvilág James Cameronjaival állunk szemben az Ukrán legénység személyében ezen a lemezen. Az északi hordák csatái, szintúgy mint mindennapjai megelevenedhetnek az erre fogékony hallgató bennső szemei előtt. Hangulatát tekintve szinte tökéletesnek mondható, bár hosszú távon nem hiszem, hogy le fog kötni...
Páratlan. Egyszerűen hibátlan. Ragozzam még? Itt kérem a hangszeres tudás társul az ötletességgel, minden kommersz, esetlegesen klisés ízt nélkülözve. Pazarrr! :)
Hiányzott már ez a kellően zsíros sound. A vokalizáláson viszont lenne mit színesítenie Tommi bátyónak, nem mintha az öblös hörgéssel kevert ordításaival bármi problémám lenne. Koncerten egy gyorsvonat erejével szakíthatnak darabokra a Finn mesterek. Állat!
A dallamos éneket illetően akadnak fenntartásaim. Helyenként kimondottan zavaró ez a fejhangon elővezetett vokalizálás, de ezt leszámítva rendben van a cucc.
Az utóbbi idők legjobb Thrash albuma. Le a kalappal a legénység előtt. Izgalmas és változatos, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva.
Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy vérprofi zenészek miért adják a fejüket ekkora mérvű és méretű nyúlás kiadására..(?) Hallhatóan sok munka van az anyagban, de ez ebben a formában még édeskevés a dicsőséghez. Mindezek ellenére kiemelném az Empire nevezetű szösszenetet, ami már majdnem súrolja (alulról) az elődök, Nightfall albuma által felállított mércét...
Kitűnő zene, nyilvánvaló Pantera/Godsmack/Machine Head hatásokkal, nagyrészt kellemes középtempós húzással. Dave Peters orgánuma szinte egy az egyben Anselmoé, fűszerezve némi, a Godsmackes Sully Erna dallamvilágát megidéző fennhanggal (ami főképpen a refréneket hallgatva lehet szembeötlő). Nem kevés egyéni ízzel átszőtt, bár helyenként nagyon is Dimebag mester munkásságát idéző riffek, amik a Venom and Tears idején még kissé zavaróan is hatottak, ám ma valahogy mégis jól esik ezeket így, ebben a közegben hallani. A ritmus szekciót pedig mintha egyenesen a Machine Headből kölcsönözték volna a srácok. Elfogult vagyok a bandával kapcsolatban, mivel az általuk megidézett együttesek egyértelműen nagy személyes kedvenceim, így elvből nem adhatok kevesebbet erre a produkcióra, ami egyébként is nagyon egyben van.. Ahogy Vader nagyúr is mondotta volt..: "Ügyes, roppant ügyes!":)
A Mortar Grind indtását hallgatva rögtön a B-Thong, From strenght to strenght albumának lazább, elszállósabb részei ugrottak be. Ha az új albumon is hozzák a srácok az ezen EP-n megvillantott szintet, biztosan rendszeres vendég lesz az anyag a lejátszómban.
A srácok immáron - a Midnight Lady EP-jüket leszámítva - a 4. albumon tolják a jól bevált receptet. Kellemes "háttérzene" egy szombat esti sörözéshez, de semmi több.
Na, ez az a fajta zene, amivel nem igazán tudok mit kezdeni... Úgy robogott el mellettem az album, mint a miskolci IC.
Ha valaki mellett ennyire jó zenét játszanak, akkor miért kell ordítani velük? Nem értem az énekest. Viszont zeneileg közel jár a tökéleteshez!
Gondolom rajongója Mikael Akerfeldt-nek, és hozta mellé a saját világát. Vagy fordítva, nem tudom, de a végeredmény nagyon különleges, élvezhető lett (néhol mondjuk lazult az érdeklődésem).
A vadludak pompás ékjeként szállt el mellettem ez a lemez; érzékeltem, hogy van, de nem érintett meg.
Chipmonkey jelezte előre nagy kedvenc előadómat, Vintersorgot, így valami tökéletes folkspacekutyulmányra számítottam. Lehet, hogy csak a túlzott várakozás húzza vissza lelkesedésem törött szárnyú galambját, de lehet, hogy később sem lesz ez nálam röpképes lemez.
Ezt a lemezt megelőzte a kora! Ha egy emberöltővel előbb jelenik meg, akkor stílusában meghatározó lett volna. Így csupán jó hallgatnivaló.
Fogós, húzós, pörgős, méltó stafétavívője a nagy elődnek! Viszont nyers és sok esetben kiszámítható is. Mondjuk ez esetben ez sem negatívum, hiszen power ez kérem, a javából!
Madártejfagylalt-efektus lépett fel nálam hallgatás közben: az első gombóc még hmmm, a harmadik már nagy levegővétellel csúszik le, míg a tizedik csak röpke látogató csupán az emésztőrendszerben. Na jó, ezt a lemezt a végén azért nem dobolta visszafelé a dobhártyám.
Ez a művészkedő, elszállós hippizene úgy néz ki, hogy utattör felém. Hallgatása közben sokszor olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor A.A.Lucassen Guilt Machine lemezét hallgattam (ami azóta is 10-es nálam). A címadó mondjuk emésztésre vár még; a yellow raven pedig bosszant, ugyanis a símogatóan lágy dallamot (3'15"-ig) egy durva pergőhasználat szaggat darabokra. Én a dobos helyében csak tojáskenőt használtam volna addig. Várom a folytatást (és Emp hozzászólását)!
Az Ozzys hajlítások és kitartások kiszámíthatósága olyan zavarba hozott, mint egy elismerés a főnöktől, viszont a zene néhol kifejezetten tetszett.
Ártány, vagyis van, de minek.
Nagyon kellemes muzsika; a stílusának mindenképpen egyik gyöngyszeme az album. Viszont az irdatlan hosszúságon faraghattak volna lefelé valamennyit.
Az eddigi lemezei is ennyit értek nálam, szóval hozta a szintet a mester. :)
Hallgatható debütalbum, de elég egyformák a dalok, sok fantáziát nem vélek felfedezni bennük.
Nagyjából minden rendben van a lemezzel; korrekt munka. Viszont ettől már jobb albumok is napvilágot láttak ebben a műfajban.
Sosem hallottam erről a bandáról, de tekintve, hogy 1991-ben adtak ki utoljára nagylemezt nem is csodálkozom. Nagyon jól tették, hogy visszatértek, mert egy kimagasló albumot alkottak. Tökéletes hangzás, szuper gitárszólók, és az énekes merte használni a dallamos hangját is. A lemez hosszát szóvá tehetném, de hát 19 év után valahol érthető, hogy sok ötletük volt. :D 8 pont, de úgy, hogy alapvetően nem szeretem a thrash metalt. (!)
Na az ilyen lemezeket tartom én teljesen feleslegesnek; és még csak meg sem dörren úgy ahogy egy power metal lemeztől elvárható lenne.
Nem tehetek róla, de folyton a Panterát látom magam előtt mikor ezt a lemezt hallgatom, és ez rettentően zavar. Pedig jól zenélnek az arcok.
A zene kb. 6 pontot érne, de -1 pont a Bonus Track B miatt és -1 mert EP. (És még a címe is el van írva.) :D
Én fogok emlékezni erre a lemezre; mégpedig arra, hogy egy faszi végignyarvogta az egészet.
Mindig tudtam, hogy az amerikaiak nem értenek ehhez a stílushoz. ;) Nem is nagyon tudom, hogy mit akartak ezzel a zenével, mert nem illik a csaj énektémáihoz; ahhoz ez a zenei alap túl kemény. Egyébként a hangzás nagyon bika, egyáltalán nem átlagos, de ez nem sokat segít sajnos. Én csak kimondottan a csajos bandák kedvelőinek ajánlanám kipróbálásra az anyagot.
A hosszával nekem is voltak gondjaim, viszont a szívem szakadna meg ha bármit is lehagytak volna abból amit végeredményben kaptunk! Ez így teljes.
Szerintem nem a zenei hatásokkal van itt a baj, még akkorsem ha nyilvánvalók. Kb. ugyanaz a gond mint a korábbi szólólemezekkel, ennyire sok ötletet nem lehet bezsúfolni egy-egy dalba. Azzal együtt jogtalan lenne piedesztálra emelni az itt hallottakat, ugyanis sok megoldást már mások elkövettek (a Heavens Black Sea iszonyat durván Solefald is lehetne, és nem csak a szaxofon miatt.)
Kiváló progresszív felhangú viking black matéria, a Vintersorgos-Borknagaros csapásirányon. Az első néhány hang alapján egyértelmű hogy norvégok!
No egy újabb visszatérő aki kvázi jobblétre szenderült. (majd 20 év két lemez között? Ennél hosszabb kihagyásról nem is tudok így hirtelen a metál világából!) Bikaerős visszatérés!
Nincs szívem kevesebbet adni erre nyolc pontnál, mert félelmetes felkészültséggel és rutinnal játszanak. De nemhogy kiugróan jó dalok, még kiugróan jó pillanatok is csak elvétve vannak.
Plágiumgyanús, de felettébb elszórakoztat.
Rossz dolog a hasonlítgatás, de én azt a zenét várnám vissza amit a Remedy Lane-ig bezárólag játszottak. Ez a kislemez számomra semmi jót nem vetít előre.
Az énekes csaj és a borító nagyon szépek. Profi munka mindkettő! :D
Túl vagyok már jó pár hallgatáson, de valahogy mégsem tudok teljes mértékben lelkesedni a lemezért... Nagyjából osztom Emp véleményét miszerint vannak nagyszerű momentumok a lemezen pl. a Valkyrie utolsó harmadában bejön egy laza reggae-s alap, amire jön egy hosszú, merengős, lassan bontakozó gitárszóló David Gilmour stílusában. (egyébként a Floyd hatása többször is előjön!) Viszont a szintitémák/hangzás nekem se igazán jönnek be, kivétel az utolsó nóta, amiben nagyon eltalált az a "csöpögős" dallam, ami J.M. Jarre dolgait juttatta eszembe.
Elismerem, néha előtör belőlem a sznob! És szeretem a dzsesszt is...(és ugye él egy olyan sztereotípia, miszerint a jazzisták sznobok) Tehát nézzétek el nekem, de szerintem ez a lemez nem művészkedés, hanem MŰVÉSZET! Nem hallottam ezelőtt olyan metal lemezt, amin az ezidáig mellékszereplőnek számító szaxofon ennyire az előtérbe került volna! És nem akármilyen free-jazzbe hajló témákat játszik ám a fickó! Többször beugrott játéka kapcsán Frank Zappa zseniális Hot Rats-e! És a koncepció is nagyon ott van! A borító sem véletlen, s ha valaki jobban megfigyeli a két 10 perces nóta szaxival előadott vezérdallamát, az rájöhet, hogy amit hall, az nem más, mint gyász/halotti zene! Aki ismeri Goran Bregovic munkásságát, tudja miről beszélek! Nekem az After nem egy egyszerű lemez, hanem egy spirituális élmény! Köszönöm Ihsahn!
Technikás, melodikus death metal a játék neve és el kell ismernem, hogy minőségi zúzdát rejt a közel 38 perc! Egyelőre mondjuk még egy kicsit összefolynak a dalok, de idővel biztos ez is változni fog. Mondjuk az I am the Gun szinte már slágeres!:) Ja, és ha egy diszkóban benyomnánk a cd-t, garantált lenne a 0 túlélő!:)
Tény, hogy vannak kiváló megoldások/részek is a lemezen, de összességében nálam ez csak egy erős közepes.
Anno még a Hammer Hatásokk rovatában olvastam a zenekar egyik lemezéről. De fogalmam sem volt róla, hogy visszatértek...2 héttel ezelőttig...:) Igazából a hangzást nem számítva ez a lemez kijöhetett volna akár '93-ban is. Régi vágású thrash/heavy metal, némi modern ízzel. Negatívumként megemlíthető, hogy igencsak érezni a Bay Area csapatainak hatását a dalokon, a másik meg, hogy lehetett volna rövidebb is az album. Amúgy a nóták nagy része nagyon bejövős, talán csak az A Hero's Welcome cíművel nem tudok megbarátkozni, annak túlzott patetikus volta miatt.
A power metal nem az én stílusom. A BG-től is csak a Nightfall tetszett anno. Ez a lemez meg attól messze van!
Nem semmi, ahogy az énekes szinte egy az egyben hozza 70%-ban Anselmo-t, 30%-ban meg Sully-t! A zene meg a Godsmack Awake, Faceless korszakát idézi. A Godsmack meg ugye ugyancsak sokat merített Dimebag-éktől, tehát a Pantera hatása elkerülhetetlen. Mindenesetre az áthallások ellenére baromi jól esik hallgatni a lemezt és szerintem ez a lényeg!
Jól van! Úgy tűnik elég kattant lesz az új lemez! A hangzásról egyértelműen a '60-as '70-es évek prog. rock bandái jutottak eszembe, meg az Incubus varjús lemeze...A Morter Grindban meg Peter Steele-től megszokott mélységekben énekel Gildenlöw(enbrau) :) Mester. Amúgy legszívesebben nem is pontoznám ezt az EP-t! A 6 pont nem a zenének szól, hanem annak, hogy szerintem ez egy tök fölösleges kiadvány, hisz mind a 4 új dal szerepelni fog a Road Salt-on. Úgyhogy a jó pontot meghagyom akkorra! Pláne, ha még bónusz hajat is csomagolnak majd a cd mellé!:) Mondjuk a Superbutt szöges mutatványa óta én már semmin sem csodálkozom...:)
A Count Raven énekeséhez hasonlóan a Hellfueled pacsirtája is Ozzy utánzását tűzte ki célul. És ezt a célt meg is valósította! Amúgy van még más párhuzam is: ez a lemez is pont olyan közepes, könnyen felejthető, mint Ozzy utóbbi pár albuma...Sajnos...
Nálam ez a lemez tipikusan az átlagos kategória. Átlagos hangzás, átlagos dalok, és a leányzó hangja is átlagos...
Zseniális album, súlyos, nehéz, és gyönyörű dallamokkal, ilyen az igazi acél hangja!
The Adversary, AngL, After...mind egy-egy kisebbfajta csoda! Nem is hiányzik az Emperor...

Vélemény, hozzászólás?

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.