Hangpróba #150

2010. január 30.

Alapvetően az éneken kívül nincsen vele bajom, de belegondoltam, hogy hány lemezt hallgatok ennél szívesebben, és miután a furnérlemez is megelőzi nem adhattam rá többet.
Nagyon feszes egy muzsika ez, gyakorlatilag beletörött az agyvalőm. Még a dallamos énektémák sem oldották az amúgy nagyon precíz, gyors szaggatást. Ez így nekem sok(k).
Érdekes játék kerekedik ki a két énekesnő eltérő énekstílusából; nem megszokott, nem ötlettelen. Viszont a gitártémák többsége az. A mély hangokat meg kvantumlézeres bass-o-detektométerrel kell vadászni. (Vagy csak a lejátszóm rossz.)
A lemez 5-ről úgy kb. az album felénél tornászta fel magát a következő prímre.
A lengyel-magyar barátság és Szent Kinga miatt sem adhatok kevesebbet! Kiváló Akerfeldt-szerű tónus, lélekmarkoló zene, elszállt hangulat. (A pritty-prüttyöket hanyagolhatták volna...) Sokat fogom még hallgattatni a környezetemmel...
A lehez receptje egyszerű: légy búvalba... búval barázdált, a metálkodás alatt búcsúzz el képzeletben a szeretteidtől, majd a lassulásokkor az érfelvágást készítsd elő. Brrrr... Ez most nem esett túl jól.
Azzal kezdem, hogy én szeretem az As I Lay Dying zenéjét. A Constellations pedig (a dallamos énekrészek elmaradásától eltekintve) erősen hasonlít rá. Még az egysíkú, unalmas kiabálás is, sajnos (ez a meg nem adott pont). De a gitájáték, kérem, az nem mindennapi; élvezem minden hangját!
Megfogott, de csak mint rágcsálót az egérfogó; lett is tőle fejfájásom. A leghosszabb számban ha a 3:45-3:55 részben nem dobgép van, akkor ne igazoltasson többet rendőr! Igaz viszont, hogy a gyorsaság és az élvezeti érték egy bizonyos ütésszám felett már fordított arányban van egymással. A viszonylag magas pontszám az ügyesen belespékelt dallamcsíkoknak és a zongorának szól.
Ilyen is van: a borító és az ajánló kedvenc bandái alapján gyorsan le akartam tudni ezt a lemezt, erre nem megtetszett! Nekem ez Arch Enemys, dallamos, végigdúdolós death; vagyis marad.
Naszóval, van itten sokminden, mi szem-, szájnak, de még fülnek is mindene. Meg olyan is, ami nem. Sőt! A túlságosan hangsúlyt kapó pop-rap-tachno-mittudoménmi nagyon zavaró tud lenni. Pedig írtak jó dalokat (meg loptak is!), a gitár is hangsúlyos, de...
Kiegynsúlyozott kiadvány, mindenféle mellébeszélést nélkülözve. A stílus egyik nagy zászlóvivője is válhat belőlük a kövtkező koronggal, ámde egyelőre túlságosan is nagy árnyékot vet a debütalbum fénye jelen produkciójukra. (Mint ahogy ezt már többen is hangoztatták köreinkből..)
Na végre..! Az Obsolete album után (és től kezdve...) távolodtunk el egymástól F.F.-ékkel, A Mechanize-on viszont törvényt és elismerést követelő módon összefuthat az ember fia a Demanufacture által megkövetelt és elvárt szintnek, sőt..! Dino "papó" hiánya sem annyira szembeötlő már, de a pontosságon van még mit csiszolni... (hangszeres lépések ügyét szemre/fülrevételezve.) Hajrá! Soha Rosszabbat, Burton bátyó! :)
Nemtom kinek hogy... Mintha Tarja néni mívelné az ipart, egy kissé fogytékos ("Hogy is kerülök én a mikrofon elé?") hölgyemény ellenében. A zene teljes egészében felejthető, de a női vokál miatt azért érdemes egy kanyarra bepattintani az albumot.
Az első tracket fülelve beugrott némi Agalloch rokon feeling, ám ezt könnyedén feledtette az album folytatása.. Rendben, a változatosság gyönyörködtet, de el kellene dönteni végre, hogy a legalább 4 irány közül, merre is fusson tovább a horda szekere.. Ez így nem volt túl meggyőző mindannak ellenére sem, hogy nagyszerű nóták kaptak helyet a korongon.
Nem tudom milyen múltra tekint vissza a bamda, (csak ezzel az lemezzel ösmertem + őket...) A Metafiction viszont minőségi ZENÉT rejt. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Értem én, hogy gőzgép, de mi hajCSa..? Nagyjából minden OK a lemezzel, de mit is kellene másképp csinálni..(?) A döntést -remélem- ők hozzák majd meg helyettem..:)
Őszintén bevallom, hogy annak ellenére, hogy a szakma és természetesen a zenekritikusi társadalom már egy jó ideje leírta ezt a műfajt, én valahogy időről-időre ráakadok egy lemezre, ami érdemel azért némi figyelmet... Ilyen anyag a Constellations is. Vitathatatlan, hogy a Brent Rambler és JB Brubaker által felvezetett hathúros virágzások, és húsos zúzások viszik el az albumot (tanítani lehetne, ahogy a srácok egymás keze alá dolgoznak!). Ettől eltekintve viszont tényleg semmi olyan újdonságot nem hallhatunk a korongon, ami alapjában rengetné meg a "Core-t:)" és feszítené szét a zene műfaji határait, ám ennek ellenére mégis kellemes "hallójárati rágcsálnivalónak" tartom én a jelen szócséplésem tárgyát képező albumot.
Nem jó, ámbár nem is rossz a téma, de ezen a szinten már túlságosan is elcsépelt (értve itt a dobok mögött helyet foglalót is..).. Fanoknak ajánlott, de csak a ragasztóanyagokkal ellátott zenei környezetből. Hangsúlyozom, KELLEMES. ...De elcsépelt.
Erős cucc ez a maga elvetélt módján, de hogy jön egy full Death vokál a majdnem totális Thrash-hez???? Hű, de ingoványos vidék... (Pláne a Poweres szólókat/helyenként riffelést tekintve..)
Anno... '95-ben, a Big Bang (Ősrobbanás) albumuk kapcsán volt szerencsém közelebbi ismeretségbe kerülni a csapattal, köszönhetően az Atmosfear c. nótának (ami akkoriban erősen tarolt nálam, jófajta "space-metal" mivolta miatt is...). Azóta jobbnál jobb lemezeket köpött piacra a társulat, de valahogy mégis elkerülte őket annak a bizonyos reflektor fényének még akár az árnyéka is... Persze, zenei szétszórtságuk a ludas ezügyben. Itt kérem tisztelettel, műfajok keverednek és vívnak harcot egymással & hogy ez kinek hogy tetszik, mindenki döntse el saját maga, de ez nálam még mindíg, és már csak azért is egy masszív 9-es. Ötletes és jóféle zene, ami nyitottságot kíván a hallgatótól...
Egyenlőre hat... kicsit sok volt az énekelni nem tudó / nem akaró banda erre a hp-ra.
Súlyos - és ez olyan értelemben is igaz, hogy a hármas track után kezd fárasztó lenni. Zúzás van ezerrel, meg a cyber-metalnak megfelelően penge hangzás. Burton azonban énekelhetne többet is, a képesség megvan.
A banda a győri Halloween Night után egyre mélyebbre küzdi magát (pedig akkor még, ha jól tudom lemezük sem volt). Mi a gondom a Fabula Magna-val? Valahogy nem passzol össze a zene és az ének. A szoprán szétáriázza a dalokat, ahelyett hogy vezetné őket, az alt meg elüt még ettől a kettőtől is. Ráadásul a német nyelv pergő "rrrrr"-jei sem dobnak az összhatáson... mármint felfelé nem.
Teljes mértékig osztom rudolftor véleményét, csak nálam pontszámban nem ér ez annyit. Egyébként a sokféle "ének"hang közül a Beavis-szerű tetszett legjobban. Az humoros volt, a többin inkább sírni tudtam volna.
Veszélyes dolog egy 9 perces belassult szerzeménnyel nyitni. Hát a Votum is belecsődölt. A Glassy Essence elején meg mintha összeomlana a hangzás; a búgás mögött van vmi, de alapból szar volt hallgatni. Néhány jó dallam, meg egy tűrhető nóta (Stranger Than Fiction) - ennyi a Metafiction.
Amig szólt nem zavart, nem irritált ami talán az ötletes gitárjátéknak köszönhető, de amúgy nem hallgatnám meg még egyszer.
Gyengébb, mint az Arsis. Ezt a vokalistát meg kiüldözném a világból.
Ez a "zene" olyan hatással volt a hallójárataimra, mint Al Bundy szemeire Marcy meztelensége...
Mint már megannyiszor ebben a stílusban: a jó zenét agyoncsapja az egysíkú hörgés.
Eddgi megpróbáltam elkerülni a Waltari-t. Valahogy nem volt bizodalmam a bandához - sz'al nem indultak nyerő pozícióból ezen a HP-n sem (nálam). De el kell ismernem, jól összetákolt kis zene ez. Nem térítettek meg, de ezt a lemezt ettől még szívesen fogom hallgatni.
Fantasztikus hogy egyes bandák az Opeth egykori ötleteiből milyen jól meg tudnak élni. Állítólag a debütalbumuk is jó..
Hogy ezen mit esznek az emberek? Szerintem halál egysíkú.
Ez mintha már tendencia lenne (nálam legalábbis), hogy ezúttal is egy csajos lemez a láncszem lenggyengébbike. Nem is lepődtem meg. :))
Valamilyen szinten hasonló vonalon mozog az In Vain is, mint az In Mourning. A stílusidegen hatások miatt tetszett meg, talán azzal egy kis újat mutatnak. A károgós vokál viszont ritka szar, nehezen szoktam meg.
Nincs vele különösebb baj, csak.....hiányolom a dalközpontúságot. Nekem ez olyan földtől elrugaszkodott, elvont zene. Ha sem elsőre sem másodszorra nem fog meg, akkor félő hogy később se fog.
Kegyetlen hosszú számok, végtelennek tűnő ismételgetésekkel. Könnyű beleunni...
Azt gondoltam hogy ezt a nem túl magas átlagpontszámot azért javítani tudom, de nem. Megfigyelhető egyfajta trendváltozás, 4-5 éve borzalmas hátszelük volt ezeknek a bandáknak minden téren..
Tetszik, hogy megtalálhatunk egy csomó jellemzően amcsi stílusjegyet...mint ahogy az is, hogy néha a death metál átcsap klasszikus US Powermetál riffelésbe! :)
A közhiedelem úgy tartja, hogy azért jó valami mert finn, nem? Na mindegy, nem értem... :) Egyébként zenész szempontból baromi sok munka lehetett vele, abszolút érzédik a sok ötlet és hatás. 1-2 számot kiragadva eléggé tud tetszeni, összességében viszont valahogy nem annyira. Megítélés szempontjából ezek a felemás érzések nagyonis jellemzőek a Waltarira.
Egy fokkal gyengébbnek tartom, mint az előző lemezt, és néha tök olyan érzésem volt, mintha egy kicsit őket is megfertőzték volna a különböző "kórságok"...Azért nem vészes a szitu, de a dallamos éneken még van mit javítani, és legközelebb még több egyediséget várok tőlük!
Egy újabb nagy, és very "őszinte" összeborulás, egy újabb görcsös, és fölösleges lemezt eredményezett...Nem azt mondom, hogy a zene sz@r, de az album létrejöttének körülményei kapcsán igencsak kilóg a ló(vé)láb! Zeneileg meg görcsösen próbálták megidézni a valóban zseniális Demanufacture világát.
Valszeg a német nyelv és az áriázó női ének miatt, de többször is beugrott Mozart Varázsfuvolája...Na de még mindig jobb, mintha a Tokióhotel ugrott volna be!:)
Az első dal károgós vokalizálása egy kicsit beparáztatott, de szerencsére ez az "ének-stílus" a továbbiakban nem gyakran köszön vissza! Zeneileg viszont sok jó megoldás van rajta, amik fölfedezéséhez, megemésztéséhez idő kell! Szerintem az is szimpatikus húzás, hogy az egyik dalban még Csingacsguk szellemét is megidézik!:)
Már a lengyel srácok előző lemeze is jelezte, hogy van potenciál a csapatban! A Metafiction pedig egy fokkal erősebb és egyedibb lett a debüt albumnál! A banda legnagyobb erőssége egyértelműen "Maci" (nem a barna, bundás, brummogó!) lélekkel teli éneke, varázslatos dallamai! Ugyanúgy megtalálható torkában Ray Alder, mint Dave Gahan, mégis nagyon egyéni módon vokalizál! Természetesen a hangszeresekre sem lehet panasz: hallani, hogy technikás zenészek, de szerencsére nem öncélú virgázásokat tolnak a képünkbe! Ha egy hasonlattal szeretnék élni, azt mondanám, hogy olyan ez a lemez, mint egy csupor méz: minden egyes cseppje (másodperce) megédesíti az ember életét! Egészségetekre!
Sajnos engem kifejezetten zavar a német nyelv, és a hangulatra sem tudtam most ráérezni...
Az, hogy tudnak zenélni a srácok nem kérdéses, ugyanis a gitárosok mellett a dobos is nagyon ott van a szeren, viszont nekem hiányoznak a DALOK. De megrögzött metalcore fanok biztos zabálni fogják!
Inkább csak a stílus szerelmeseinek ajánlanám!
Ez nekem nagyon egykaptafa. Mintha végig ugyanazt a dalt hallgatnám...
Nekem bejött ez a hibrid zene, és az elektro részekkel sincs semmi bajom! Ugyan 1-2 helyen beugrott a Clawfinger neve, máshol meg másé, de még így is baromi egyéni az összhatás! Kíváncsi lettem a régebbi lemezeikre is!
Újdonságot nem találtam az anyagban, és a szaggatott riffekbe belefáradtam a végére! Azóta csöpögtetve hallgatom és ameddig szól, addig minőségi gót-death!
Sokadik ugyanolyan FF lemez.Hoglan mester persze itt is szétcsapja a dobszerkót,ez jelent némi felüdülést!
Jól hallhatóan megfér két dudás egy csárdában,de a sörömet fizessék!!
Túlzsúfolt,tömör,nehezen fürkészhető zagyvaléka mindannak,amit ma matálnak hívunk! A kevesebb néha több!
Valahogy nekem nem kerek ez az egész,de hogy valamelyik gityós mindig benyom valami rideg harmónia témát,hát azok igencsak fülelésre késztettek!
Istenem!!! Miért német nyelvű?!! Sehol egy fákingdáj?Angolul maximumumot adtam volna!
Nem szeretem a metalcore-t,ennek függvényében azért találtam fogós részeket,de ettől még nem lettem a stílus szerelmese!
Hagyományos dogmákra épülő zene , a műfaj klisséivel tarkítva, tehát lendületes ,kompromisszum mentes pusztító blackdeath!
Én death metalra éhezem leginkább,de ez a lemez vidámság,öröm és boldogság,ezt pedig nem szeretem!
Én a metal sötét oldalán állok,de a Waltariban benne van minden amit a Finn metal zenei scene képvisel!
Az első track üt, újra is hallgattam párszor, de utána elmegy kategória, semmi nem késztet az újabb meghallgatásra, mindenképp gyengébb az előző lemezüknél.
Tegnap óta ez megy, pedig végig a gép előtt ülök. :) A közepén kicsit leül, de üt, változatos, a sound meg penge. Állat!
Sokat dicsérték pár portálon, hát köszi inkább neeee... nagyon gyenge. Bár bevallom a metalcore nekem alapból nem éppen kedvenc műfajom, sőt talán ez az egyetlen ahol még csak kedvenc vagy hallgatható lemezt sem tudok mondani. Szűklátókörű pedig totál nem vagyok. :/
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
AJÁNLÁSI, PONTOZÁSI SZABÁLYZAT
Figyelmesen olvasd el, mert a be nem tartás szankciókat vonhat maga után.
2010. január 30.
Avatar Avatar Caayn chipmonkey oldboy rudolftor Avatar ∑:
1. oldboy
Votum
Metafiction
9 10 5 6 9 8.5   7.9
2. Mighty_Ravendark
In Mourning
Monolith
6 9 6 9 8 7.5   7.6
3. Critical_Message
Waltari
Below Zero
6 9 8 7 8 7   7.5
4. chipmonkey
In Vain
Mantra
7 7 4 9 8 7 7 7
5. viribusunitis
Agrypnie
16[485]
6 7 5 7 6 9.5 9 6.8
6. Avatar
August Burns Red
Constellations
9 7 5 5 7 7 5 6.7
7. Morsimperator
Arsis
Starve For The Devil
8 6 6 7 5 6.5   6.4
8. Avatar
Coronatus
Fabula Magna
8 7 6.5 4.5 6 6   6.3
9. Pistike66
Fear Factory
Mechanize
6 9 6 5 6 5   6.2
10. rudolftor
Shadows of Paragon
Through The Valley Within
5.5 6 3 7 5 8.5   5.8
∑:
7.1 7.7 5.5 6.7 6.8 7.3 7 6.8

Olvasói beküldések


Vélemény, hozzászólás?

május 05.,
május 20.,