Hangpróba #163 - 2010. július 31.

Nagyon elkaptam a hangulatát járdaépítés közben. Bárcsak tiszta énekkel vették volna fel...
E lemez számossága nálam megegyezik a következő tőlük megjelenő lemez várható lehallgatásához szükséges évekkel.
Ma sem beleztem ki semmit, talán ezért maradtam apatikus a lemezzel. Viszont az okozott fejfájásomat kezelheti eztán a patikus. Jó ember ő, apatípus.
Vártam rá sokáig, hallgattam sokhelyen, dúdoltam sokat, fogom még sokszor.
A jól megpirított lángoshoz hasonlóan erre a lemezre is vevő vagyok - alkalmanként.
Nagyon megragadó a zene; mint a mosódió leve. Viszont a hörgicsélés számomra mínusz három pont; mint a mosódió "illata".
A fájdalom szép. Mielőtt megindulna a gyermekvédelmi szervek felé a bejelentésáradat gyorsan hozzáteszem, hogy ezen lemez zeneiségére értettem. Az értelmetlen üvöltözés viszont elront mindent. Mintha Mona Lisát műkörmökkel és műszempillákkal egészítette volna ki egy festőinas.
Ementáli. Finom megoldások jó nagy lyukakkal.
O-ó! Nem ilyenre számítottam, tisztelt O.O. bácsi! Na jó, én még ilyet sem tudok. De tudja mit; hallgatom még egy ideig, hátha meglelem a titkát valamelyik hangzathalmazban.
Pont ilyen lassan nőnek a tölgyek. És nem csak a kis Balázsokra hat altatóként.
Mindig is szerettem Daemonskald munkáit be kell valljam. Nagyszerű muzsika hallható az új lemezen is; végre egy jó ajánlat ezen a hp-n.
Ez a zenei stílus nagyon nem nekem való. Nem akarom bántani őket, de hát pl. ez az "ének" is valami szörnyű.
Nagy nevek ide vagy oda, sok érdekes nincs ezen a lemezen. Az átlagostól kicsivel jobb azért, de még így is a süllyesztőben végzi nálam.
Na ettől sem lettem a stílus híve.
Képtelen vagyok megkülönböztetni egymástól ezeket a kórságos bandákat. Lehet hiányzik belőlem valami gén ami ezt lehetővé tenné, vagy ilyesmi...
chipmonkey kommentjéhez nem tudok mit hozzátenni; osztom a véleményét.
Nem komálom ezeket a post izé-bizéket, de ez a csapat elég jól műveli a stílust. Már majdnem tetszik, majdnem.
A "The Dream" albumukat szerettem, de ez nagy csalódás lett számomra. A fő gond, hogy valószínűleg szóltak a csajnak, hogy "Üvőccsé' má' rendesen, mee mi metálkórt jáccunk ám!" Hát olyan is lett. Azért nem adok rá kevesebbet, mert néha azért énekel is Maria; meg zeneileg is elég jó.
A zenét csak-csak el lehet hallgatni, de az ének nagyon gyenge.
Meglehetősen egyedi amit az ausztrál doomsterek összehoztak véleményem szerint. Sabine Hamad remekül megállja a helyét a mikrofon mögött. Ha bele akarnék kötni a lemezbe, akkor a kissé szürke hangzást azért szóvá tenném. Kedvenc dal a "Drown the Wood in Blood". "The good Lord weeps upon my remains, I am not a witch - God knows my name."
Kellemes, hangulatos utazás északra, amibe semmi nem zavart be, legfeljebb a hossza. Igényes alkotás egy személytől, beleértve a külsejét, és főleg a szép gitárjátékot.
A Kornt olyan zenekarnak tartottam, amit az ember 15 éves koráig hallgat és szeret; pont ilyen idős voltam, mikor Head jó útra térésével szó szerint eluralkodott náluk a fejetlenség. Így ez az utolsó lemezekhez képest kellemes megleptés, ötletekkel, olyan számokkal, amik megragadtak. Ami jó volt, megmaradt, értem ezt a lendületes, oktatni való basszusgitárjátékra, a jellegzetes hangzásra és Jonathan hangjára - amiket persze lehet utálni is. Más kérdés, kiket céloztak meg vele, és ez látszik is az eddigi pontokon..
Nekem nem tűnt átlagosnak, legalábbis az eleje bővelkedik jó pillanatokban, viszont egy idő után.. ellaposodásnak nem nevezném, mert az egészen végigvonuló agresszió megmarad, csak engem kilapított, az meg nem jó.
Az Of Love, Lust and Human Nature videot látva határozottan megtetszett a zenekar, és az album sem okozott csalódást első hallásra, kellemes és valóban fülbemászó a számok többsége. Sokadikra viszont kijöttek a másik fülemen, vagy a könyökömön.
Nem egyedi, nem világmegváltó, de azt a háromnegyed órát nem esett nehezemre rászánni többször is. Néhány kellemes dallam meg kárpótolt azért, hogy én se szeretem, ha így üvöltöznek velem. A Subverse vagy a Toro refrénje pl. egész fogós, csak győzze az ember kivárni. Összességében nem rosszabb, mint más, híresebb metalcore zenekarok.
Lenyűgözött a hangulata, a belőle áradó melankólia, és ahogy ezt kifejezi.. hallgattam már nappal, éjjel, esőben, teliholdnál, és mindig megragad. A kevés, hosszú számos felépítés leginkább tiszteletett ébresztett bennem, hogy ennyi ideig fenn tudja tartani az érdeklődésemet; talán mert azok a 20 percek utazások voltak valahová messze.. ennek a körnek ez a "szép albuma", különösen a második szám zongorás levezetése tette nekem azzá.
Bahonnal egyet értve tűnődtem, a végelkeseredést ők csak üvöltözve tudják-e kifejezni, vagy ez stílusjegy? Mindenképpen zavar, és nagyon hálás voltam a Release-ben azért a kis tiszta énekért. Mondjuk a hangsúly inkább a zenén és a hangulatteremtésen van, azokra meg nincs panaszom.
Tetszik. Nem annyira, mint az első album, ami miatt megszerettem őket, de csalódást nem okozott ez sem. Mondjuk most már irritál, hogy ennyire felkapták őket, bármennyire is várható volt. De a zene még mindig jó, Maria hangja tetszik (ha énekel akkor jobban, ez a sikoltozva üvöltés néhol zavar), a stílusa szintén, a mellei engem nem érdekelnek.
Már az első néhány szám meggyőzött róla, hogy tévedtem abban, hogy Ozzynak öregek otthonában a helye. Nem lesz ettől a kedvencem, de pozitív, hogy bár a nevével bármilyen sz*rt el lehet adni, a Scream nem ez a kategória. A zárószám szép gesztus a rajongók felé.
Jó ötlet ez a női ének, ráadásul szép, karakteres hangon.. külön öröm volt, hogy lehet érteni, mit mond (pl. a múltkori Sullen Route-tal ellentétben). És erre fel is építettek egy egész albumot, mert a zenét inkább csak kíséretnek érzem, ami más énekkel teljesen érdektelen lenne, egészében viszont harmonikus hatást keltett.
Az akusztikus betétek csodásak, a metalkodós részek viszont leginkább a középes tartományban maradnak. Lehetett volna jobb is.
Sosem kedveltem a Korn-t. Ebben a zenében nem találok semmi olyat, ami akár csak minimális szórakoztatási faktorral bírna.
Brutál death. Ez sem lesz kedvenc...
Ezúttal sem bírtak gyenge anyagot letenni az asztalra. Kellően dallamos, de a szigort sem elhagyó power metal. Szuper.
Nem jobb és nem rosszabb a többi fiatal izébizé-core bandánál. Egyébként Pisti: de, bizony. Az ilyen tónusú üvöltözést ugyanolyan nehezen tolerálom, mint az (h)orkolást. De mindkettőben vannak kivételek. A This-re visszatérve, aki elbír még egy kórsággal, az vigye, én más vizekre evezek.
A hit összeomlása 3 felvonásban olyan, mint egy családi ebéd. Van itt étvágygerjesztőnek némi esőzés, aztán a gerjesztő jön vissza (rókakoma a mikrofonba), majd a leves mindenféle hozzávalóval. Tulképp a 3-5 perc tájékán ellövik az összes ízgránátot - utána már csak a monoton kanalazgatás van még úgy bő 10 percig. Második fogás - íze/illata olyan mint a levesé. Ha eléggé belemélázol azt hiheted ez még mindig a felvezető kaja. Aztán itt a desszert úgy 6 percben; mint a húsleveskocka tejszínhabbal. Azért kíváncsi voltam a végére megint elered-e az eső... Megéri a 6 pontot, mert azért tűrhető a kaja, de az étvágygerjesztőt (pálinka) nem hányjuk vissza (-1pötty).
Ez a típusú zene számomra egyenértékű a Korn-nal.
Ez a rikácsolás, az apokaliptikus srácokéval ellentétben a bejövős kategóriába tartozik; no meg Ms. Brink úgy egészben. Arra azért kíváncsi lennék, hogy egy redneck koncerten amikor Maria elsüvölti a The Gun Show első sorait, mennyire tekeredik meg a kockás inges tehénpásztorok szeme. :) A több rendes ének miatt az előző album nagyobb kedvenc marad, de ez sem megy a kukába.
Az öreg összeszedte magát. A felejthető Black Rain után felüdülés ezt hallgatni; különösen a mázsás riffelésű Soul Sucker-t, vagy a tempósabb Let Me Her You Scream-et. Most már csak arra leszek kíváncsi, vajon tudnak-e elég szteroidot tömni Ozzy papiba egy, esténként 70-80 perces koncerthez.
Kellemesen énekelget a leányzó, a zene sem veszedelmes. Ha nincs más, ezt is el lehet hallgatni.
akik szeretik a hasonló zenéket, semmiképp se menjenek el a SIG:AR:TYR: munkássága mellett. Nem hibátlan, de feltétlenül egy kis gyöngyszem.
A SOAD munkásságát pl. százszor is végigtudnám hallgatni, akár oda vissza, szóval a hiba nem az alternatív/nu metálban keresendő.
A nagy nevekből álló szupergruppok szokásos betegsége... hallgassátok inkább a körből kimaradó Revoltingot. :)
A lassú, balladázós-lírázós szerzemények abszolút nem jönnek be. Nem is értem hogy a bandák többsége miért próbálkozik még mindig ezzel, az elcsépeltség magasuiskolája. Ezt leszámítva eléggé rendben van.
tulajdonképpen már az összes olyan negatív ismérv elhangzott a lemezzel kapcsolatban, amit el szerettem volna mondani, ígyhát marad a beszédes pontszám.
Szép is, hangulatos is, de számomra merő unalom. Nameg ezek a majd 20 perces adagok...
mondhatni hogy a szokásos post-metal körök lefutásáról van szó, de azért nem véletlenül emlegetik a Rosettát nagyágyúként,, és viszonyítási pontként...
Maria Brink nagy csöcsei gondolom eladják a bandát....hát nem is tudom, állítólag ők az új rock/metál messiások (mondják a szaklapok és magazinok)
Gus G. néhány kiemelkedőbb megmozdulása bennem maradt, de amúgy borzasztóan gyenge az összhatás. :(
A hangzás kicsit ótvar, maga a zene is kicsit repetitív, de megvan szerencsére a maga varázsa...
Szerencsére nem tiszta énekkel vették fel, és ide pont passzol ez a vokál. Aki ezt az irányzatot szereti, annak szerintem tetszeni fog. Nekem ez normál énekkel, olyan lenne, mint Bahonnak a Labyrinth hörgéssel.
A '90-es években szívesen meghallgattam őket, de 2010-ben ez már édeskevés...
Jó volt, de csak egyszer- kétszer. Nem valószínű, hogy sokáig emlékeznénk rá...
Elmegy kategória ez nálam. Nem zavart, de nem is éreztem vágyat , hogy minnél többször elmerüljek benne.
Szintelen- szagtalan levegőben oldódó, hallgatás után azonnal elillanó...
Pont egy ilyen esős, borongós nap a legideálisabb arra, hogy egy ilyen zenei utazáson vegyen részt az ember. Stílusán belül kiváló, hozzá illő vokál, hangulatos gitárjáték. Év végi tizes listámon biztos pont.
A későbbiekben talán többet is adnék rá, de most valahogy nem talált utat hozzám kellőképpen. Pedig szeretem az ilyen zenéket ( is ).
Kellemes meglepetést okozott a csapat. Az előző ( szerintem gyenge, nagypiacra törő ) lemez után jó volt ezt hallgatni. A The Dream biztos tartogatott izgalmas megoldásokat, csak azok nem kötöttek le. Az, hogy Maria visszatért a kajabáláshoz, mindenképp pozitív. A bookletet nem láttam, de elképzelhető, hogy pár jól sikerült fotó feljebb tornázhatná a pontokat. : )
Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszik. Az előzőekkel sem volt túl sok bajom, így ezt sem tartom visszaesésnek.
Biztosan elég ritka párosítás a női ének és ez a fajta doomos muzsika. Nem emlékszem, hogy hallottam volna hasonlót. Viszont jól sikerült és jár érte a magas pontszám.
Lásd. October Falls-értékelést.
Ez az első végighallgattad Korn-anyagom. Azt kell, hogy mondjam, megfelelő hangulatban (még nem jöttem rá, hogy ez melyik lenne) ez nagyon is hatásos, és jó tud lenni.
Sztenderd death metál. Nem rosszabb, vagy jobb az átlagnál.
Tipikus, finnmetál slágergyűjtemény.
Itt is előjött a legnagyobb problémám a metálkóóórkodással, mégpedig a vokál, holott zeneileg képzettek ezek az arcok. Egyértelműen ez a két kóórság közül az erősebb.
Szinte tökéletes, szinte remekmű.
Az első, Galilean Satelittes-re hallgató opuszuk volt az egyértelmű 10 pontos lemez, aztán a Wake/Lift a kilens és feles, ez a mostani meg a 9-es. Igen, a pontok csökkenő tendenciát mutatnak, de ettől még nagyon fless zenét rejt az új album is. A nyitó szám a lemez mély pontja, sajnos. Valamint hozzátenném, hogy ez az éteri üvöltés az egyik kedvencem a zenéjükben.
Ha a kisasszony nem rikácsolna ennyit, sokkal jobb is lehetne. Zeneileg néhol lekötött, néhol baromira nem, néhol hozták a tipikus, sablon metálkóóóór megoldásokat. Na meg nekem ne próbáljanak suncival eladni zenét, mert felejtős.
Eddig nem futottunk össze ilyen formában (szólólemez), szóval tiszta lappal indult, és nem okozott csalódást.
Érdekes ez így ebben a formában, női énekessel. Legközelebb lehetne még jobb is.
A másik szép album!:)Azok a míves, gyönyörű gitárszólók!Nyammmmm!!!!!:)
Annak idején mikor megjelent a nu metal, minden idegszálam tiltakozott ellene.Aztán a KoRn Issues lemeze annyira megfogott, hogy visszástam a gyökerekhez és rájöttem, hogy baromi jó, amit Jonathanék csinálnak!Igaz, minden új albummal úgy vagyok, hogy az első pár hallgatás nem hallgatás, de úgy a 4-5. fülelés után az új opusz is elkezdett működni!Igaz a diszkográfiát tekintve csak a középmezőnyben van, de örülök neki, hogy nem álltak földbe, és ha ehhez hasonló lemezeket tudnak készíteni, akkor még vagy 20 évig ne is álljanak!
Az első pár nóta hallatán azt hittem, hogy ez egy nekem is jobban bejövő "virideath" lemez lesz...A többi dal gondoskodott róla, hogy ne így legyen...
Nem rossz lemez, és ha az olyan nótákból, mint a zakatoló power-thrash Aftermath több lenne az albumon, akkor járna a magasabb pontszám. Így viszont azt kell mondjam, a mi Thornwill-ünk kenterbe veri a finn brigádot!
Az átlagnál egy kicsit jobb metalcore lemez. Szerintem...Bár nem vagyok a stílus elkötelezett híve, de nekem sokszor a black és death bandákat is nehéz megkülönböztetni egymástól...Ehhh...Ez a genetika furcsa dolog!:)
Nekem semmi bajom a 20 perc körüli dalokkal, lévén az egyik kedvenc dalom, ami egyben egy komplett lemez is, 60 perces.:)Meg ugye az Opeth munkásságát sem vetem meg. És az October Falls valóban nagyon hangulatos albumot tett le az asztalra, baathory kisasszony szavait kölcsönvéve ez a forduló "szép albuma".Bár nálam csak az egyik...:)Azért tuti, hogy még ősszel is jó pászor végig fogom pörgetni a cuccost, hátha októberben leesik!A tantusz.Teljesen.:)
Na igen.Rendesen meglepődtem a dallamos éneken!Kíváncsi vagyok a következő lemezen merik-e bátrabban használni, mert kifejezetten jól áll nekik!A szokásos post-metalos ordítás létrejöttéhez meg tuti, hogy a Neurosisnak is volt némi köze...
Számomra mindenképp pozitívum, hogy a 3 lemez különbözik egymástól, nem egy kaptafára készült!Az elsőn vannak a legjobb énekdallamok, legnagyobb slágerek, a második rejti a legérdekesebb zenei megoldásokat, ez a 3. meg talán a legkeményebb, itt-ott némi ipari ízzel, és brutál hangzással.Egyébként nekem sokkal jobban tetszik Maria dallamos énekhangja, mint a mellei!:)
Az utóbbi Ozzy lemezek nálam sem működtek, úgyhogy nem voltak elvárásaim a Scream-mel kapcsolatban. És talán pont ezért kellemes csalódásként ért ez a modern hangvételű, metalos, riffelős, de azért kellően dallamos album! Minden dal jó, de az olyan nagyágyúk, mint a Diggin' Me Down, vagy a rendesen paráztatós Latimer's Mercy még Ozzy-mércével mérve is felső-ligásak! Én mindenesetre nem vártam ilyen kaliberű lemezt az öregtől, úgyhogy: RESPECT!!!
Mondjuk ha belegondolunk, hogy az epikus doomban utazó bandák énekesei gyakran kalandoznak magasabb hangtartományokba is, akkor nem is olyan meglepő, hogy hőseink egy hölgyet választottak pacsirtának...Tényleg hangulatos a zene, a hangzás egy kicsit lehetne karcosabb is, viszont szerintem elég egysíkú éneket mutat be a leányzó.És ez minden egyes hallgatásnál egyre feltűnőbb!De sebaj, legalább tudjuk, hogy van még hova fejlődniük!
Van egy hangulatos, tetszetős zenei alap, amire, számomra érthetetlen módon, nem sikerült egy jó, de még csak tűrhetőnek nevezhető vokált sem ráépíteni. Mi ez a susogó/suttogó/hörgicsélő marhaság!?
Fiatalkori rajongásom, mára igencsak pislákolóra fogta. Bár előző anyaguk kimondottan tetszett, ez a mostani szürke, kopott, erőlködő dolog kiábrándító. Oidale, Lead the Parade, Let the guilt go, Holding all these lies. Ezzel röviden össze is foglaltam az album hallgatható részét. Igen kevés.
Bár hosszú távon fárasztó, vannak rajta érdekes és tetszetős dolgok, az eleje pedig különösen ütősre sikerült. Mindenesetre nem tudom elképzelni, hogy nap, mint nap meghallgassam. Az eleje 8 pont, a vége 3, így maradok az 5.5 átlagolt végeredménynél.
Ez egy nagyon fain kis album finn barátainktól, igényes, minőségi muzsikával és fülbemászó, ragadós témákkal. Tetszik.
Ha már így válaszút elé állítottak, könnyen lehet, hogy én inkább az apokalipszist választanám...
Ebben a formában (hossz, tagolatlanság) nekem ez az anyag, a kifejezetten tetszetős részek ellenére is, a nehezen emészthető kategóriát képviseli. Réteg és hangulatfüggő, melyhez a hangulat adott, a hallgatói réteget viszont nem én képviselem. A SIG:AR:TYR -rel szemben sem lenne korrekt a magasabb pontszám, mert annak zeneisége legalább ilyen jó, sőt...
Sokan emlegették a fájdalmat és a szenvedést. Jobb szavakkal magam sem tudom illetni. Fájdalom és szenvedés minden perce. Egyébként emelkedett a pontszám, az első két szerzemény után még 0-án állt az értékelésem.
Az első album puritán és arcbamászós megközelítése nagyon tetszett, majd a második nekifutás szerintem gyengére, túl piacbarátra sikerült. Jelen produkció valahol a kettő között lavírozik, szerencsére közelebb az általam kedvelt vonalhoz. Jó és változatos anyag, külön örülök a fel-fel tűnő gitárszólóknak. A nyitó The Gun Show után hálát adtam azért, hogy a kedvesem nem tud ilyen hangokat kiadni magából, mert egy velősebbre sikerült veszekedés után igencsak befenyülnék :)
Éppen ecsetelni készültem, hogy milyen műanyag ez a lemez, tele elektronikával, maradandó momentumok nélkül, és ekkor elértem a végére és ott a Time és az I want it more nóták végre elégedett mosolyra késztettek. Ettől függetlenül ismét csak kudarcot vallott Ozzy bácsi, a szimpátiám elnyeréséért vívott küzdelemben. Gyenge az összkép, a +1 pont az eredeti pontszámomhoz képest a fent említett dalkonak és Gus mester játékának köszönhető.
A mostani HP-n több lemeznél akadt problémám a vokállal, itt viszont elsősorban a zenei oldalt érzem szürkének és monotonnak. A 12 perces elszállások helyett olyan dalokból kellett volna építkezni, mint a Drown the Wood in Blood, ami egy kifejezetten frankó szerzemény.
Csodás muzsika, közel van a tökéleteshez, a vokál pedig abszolút rendben van. :-)
Ki nem állhatom a nu metált, ezért aztán számomra ez kínszenvedés.
Nem mondanám nagyon különlegesnek vagy kiugrónak, de kellőképpen lehengerelt.
Nem rossz, de nagy hatással nem volt rám.
Egyike az ezerszámra létező trendy, arctalan, tucat metalcore bandáknak (Mindíg töröm rajta a fejemet, hogy akiket a hörgés vagy károgás idegesít, azokat ez az artikulátlan üvöltés hogyhogy nem? örök rejtély...)
Egyetértek a mestermunka jelzővel, valóban lebilincselő zenei utazásban lehet része annak aki meghallgatja a lemezt.
Ez az eddigi 3 lemezük közül relatíve a leggyengébb, de ettől még hangulatos és élvezhető.
Vannak jó pillanatai, pl. a címadó vagy a záró World in Flames, az összhatás miatt azonban mégis a kukában végzi. :-)
Semmi emlékezetes nem történik itt.
Én sem találkoztam még női énekes tradícionális doom csapattal, de érdekes és egyedi a dolog, a csajszi hangja nagyon jól passzol ebbe a ködös hangulatú zenébe. A hangzás tényleg lehetne jobb.
A művészi önkifejezés megalkuvás nélküli megnyilvánulása. Valószínüleg önmagának írja a dalokat, de én így szeretem....
Ha most sem állnak földbe, akkor soha. Bűnrossz! Leizzadtam, mire végigment, és nem a melegtől.....
Legendás arcok gyülekezete, akik erőtől duzzadó, izgalmas lemezt szabadítottak a gyanútlan világra. Remélem nem csak egyszeri móka volt....
Nem jobb az átlagnál, olyan egyszer hallgatós iparosmunka, egyforma dalokkal.
Bár a stílus igencsak beszorult saját korlátai közé, azért alkalmanként egész pofás lemezek is kijönnek. Ez is olyan. Messze nem lesz kedvencem, de szívesen hallgattam.
Régóta hallgatom, de nem mondhatom, hogy ismerem. Így a pontszám sem végleges. Lehet, hogy télen a maximumot is megkapná. Mestermunka.
Nem ez lesz a zenekar főműve, de önmagában egy jó kis lemez. Még sok ilyet.....
Én a csinos hölgyeket a legritkább esetben képzelem el mikrofonnal a kézben.....
Ez csak annyira Ozzy saját hangja, amennyire Darth Vaderé az....viszont igen jól szól.
A másik csajos banda....Korrekt, tradicionális doom, nem is emlékszem ilyen párosításra. Kellemes!

Vélemény, hozzászólás?