A hozzászólásom egy nagyon komplikált találós kérdés. Mi az: elöl 7, hátul 9? Igen, az új IM lemez!

Hallgatható, de csak ha nem érem el a távirányító léptető gombját.

Volt is, lesz is...

Számomra olyan, mint a Guilt Machine. Na azért nem olyan kiemelkedő, de az ilyen zenére csak a közösségben végzett körömrágás közben nincsen hangulatom.

A zene átlagos heavy-power (tehát jó!), a pacsirtát meg tiszta énekkel és nagy hangterjedelemmel, viszont fura orgánummal áldotta meg az élet (igen, az élet; elkerülvén a vallási vitákat). És örülök, mert nekem sincsen rosszabb angol kiejtésem. (Lehetek Japánban énekes?)

Nem tudok kevesebbet adni, mert az az igazság, hogy reggelente a kerékpáron ülve az állomásig én is hasonló zagyvaságokat szoktam dudorászni. (Lehet, hogy lehallgatnak?)

Nincs rám olyan hatással, mint az emlegetett Opeth, vagy mint az Agalloch, vagy a Betray My Secrets, de nem kerül a körzeti hulladékudvarba sem.

A zene rendben is volna, de az énekesnő hangja van olyan kínos, mint múzeumban cserépcsörömpölés után azt hallani, hogy "De apa, én csak meg akartam igazítani, hogy ne álljon olyan ferdén!". Ja, és pusszantás a Running Wild feldolgozásért!

De meghallgatnék egy duettet a Magica és a Danzig mikrofonosaival! Rögtön felhagynék a szívizomzatom ritmikus ingerlésével...

Dallamos, üvöltős, kaptafás: maradós!

Semleges hatással volt rám, csakúgy, mint az előző. Semmi csalódás, minden megvan benne összetéveszthetetlenül, amit várni szoktam tőlük, csak épp egyetlen szám sem fogott meg különösebben (talán a címadó), ellentétben a régebbi albumaikkal. Na majd a következő..

Az előző Antithesis megmarad kedvencnek, de ez se sokkal marad alul, jóféle komor hangulatot teremtett és fenn is tartotta, csak talán kicsit túl sokáig.

Ilyesmit szoktam apámmal a kocsiban hallgatni. Akkor jó is, meg most sem zavart, de így csak hallgatva feltűnt, hogy ez nagyon nem az én zeném.

Érdekes módon minden hallgatással kevésbé tűnt a Toolosnak, tegnap estére már csak a Scissorlips-en éreztem igazán.. úgyhogy az első benyomásom ("a Tool azért jobb") kihúzva, a Rishloo nagyon jó irányban kísérel meg önállósodni. Igazából értem, mi baja sokaknak az énekkel, de ez az egyik legjellegzetesebb eltérés, másrészt ha sikerül ráhangolódni, akkor a zenével egységben egyáltalán nem zavaró, sőt.

Bennem az énekkel kapcsolatban az a kérdés merült fel, hogy találnak a power zenekarok 90%-ába ugyanolyan hangú énekest? Összességében is teljesen átlagosnak éreztem; amennyi energiával szétszólózták az egészet, abból már valami élvehetőbbet is össze lehetett volna rakni, és az én fejem se fájna.

A véleményem egyszavas, de a pontokat megmagyarázom. Tízből egy szám hallgatható, ez 1. Megtanultak hangszereket használni, ez 2. Meggyőztek valakit, hogy ezt adja ki, ez csak fél, mert nem akarom elképzelni, hogyan sikerült.

Szokásom szeretni az ilyen zenei utazásokat. Ezúttal indiánok letűnt világába, amire érdekes hangszerek használata és kimondhatatlan szavak utalnak, meg persze a hangulat. Kellemesek az akkusztikus gitáros részek, időnként megfűszerezve blackes-doomos elemekkel (ezekből lehetne több, nem sokkal). Szép, jó, a borító is.

Ennyire rossz volna? Engem legfeljebb 2 dolog zavart benne. Az egyik, hogy a hölgy általában magasabban énekelt, mint amit én szeretek elviselni, de ez egyéni szocprobléma. A másik, hogy nem éppen egyedi, de ha valaki ezen a polcon keresgél, és pont ezt a lemezt emeli le a sok közül, jó eséllyel szeretni fogja. Nekem nem világom, nem is szerettem meg, de a "megfelelt" jelzést megkapja.

Igen tetszetős zene ez, ami bemászik az ember fülébe, ilyen szempontból nagyon jó lemez gyenge pontok nélkül. Viszont az izmos úriembertől minden eddiginél jobban padlót fogtam; mint mikor valami hullarészeg próbál énekelni, nulla hangsúly, artikulálatlan ordítások, váhh.. minden levonás emiatt van. Énekescsere meg ugye nem várható, úgyhogy nem leszek Danzig rajongó.

Oldboynak igazat adok, itt minden megvolt, amit a metalcore-ban nem szeretek, csak még az amúgy fogós refrénekben sincs semmi barátságosabb vokál, ennyiben megmaradt halálmetálnak. A basszustémák tetszettek, pl. a Hail The Renegade közepén az a szép.

Régen volt már 1992. Akkor adott jelent meg a Fear Of The Dark, az uccsó Maiden lemez, amiért lelkesedni tudtam. Aztán jöhetett Blaze, meg Bruce megint, egyik korong sem fogott meg igazán. Ezen a FF sem változtat; felesleges témázgatások, kétszavas refrének, elnyújtott dalok. Nem kellemetlen hallgatni, de nem ragad magával, mint egy Seventh Son, vagy nem csap oda, mint egy Fear.

Nem szar, sőt. A Watain után itt a második black(?) metal banda, amit megjegyzek magamnak. Gondolom a bookletben azért köszönetet mondtak a Paradise Lostnak az "ihletért".

Hetvenes évekből lopták (kölcsönözték) a feeling-et és a tompa hangzást. A harmadik szám után már mocorgott a trapézgatyóm a ruhásszekrény alján. De mi a frász az az éjszakai ló?

Ez itt a lovak hp-ja. Van itt éjszakai fajta, ez meg a japcsi (rizsló) változat. Gondolom ezt akarták ábrázolni a borítón is. Na lássuk a zenét... Hát jujjj... amit az énekes összeakrobatázik, az nem semmi. Ezt én nem bírom végighallgatni, bocs.

Kész szerencse, hogy a finn vágtázók (Sonata, Strato stb.) megfáradásával nem tűnik/tűnt el az egyszerű vonalvezetésű gyors heavy metal, elég csak kelet felé fordulnunk. Klassz kis lemez ez, itt-ott egy kis Hammonddal megbolondítva; egyes egyedül a a Still Loving You című örömódával van bajom. Ide ugyanis sikerült egy olyan tipikus távol-keleti pop/rock refrént kreálni, amit csak és kizárólag a Jackie Chan filmekben vagyok hajlandó elviselni. Az angol-kiejtésen problémázókat pedig továbbra sem értem; gondolom a hp blekkendekker (h)orkolói tuti befutók lennének egy szépkiejtési versenyen. ;)

Nyugodt szívvel adom rá az egyest. Ez a falusi búcsúból lopott szintiszőnyeggel letakart tompa grindcore csak az idegek tépésére alkalmas. Jelen korunk lázadó tinédzsere (aki a paradicsomos Rolo-val terrorizálja szüleit) már nem csak azt az intelmet kapja, hogy kapcsolja ki a porszívót, hanem azt is, hogy a Kadlott Károly kazival is tegye ugyanezt. :)

Néha úgy éreztem, még a 3pötty is sok. Van itt szépen csengő akusztikus gitár aztán a szomszédban szóló tuff-tuff dobok fosul, vékonyan szóló villanygitárok, ja és ki ne hagyjam a tökéletes angol kiejtést produkáló "operaénekest". Leginkább mérges vagyok rájuk, mert a gyönyörű részekkel azt csinálták, mint anno Ferenc testvér a hazájával.

A banda gyenge pontja az énekesnő. A fejhangon kitolt magasak inkább irritálóak (ékes példa erre a Wait For Me), mint szépek. A zene egyébként nem rossz.

Glenn bácsi antihangja cseppet sem kopott meg. A DRS pedig messze a leghallgathatóbb az összes Danzig lemez közül, talán mert itt érvényesülnek leginkább azok a hetvenes évekből eredeztethető rock-gyökerek, amikből a Night Horse is szipákolja az éltető energiát.

Pengeéles és überbrutális; a dallamos szólókat is odavágják rendesen. Ezt fogom még hallgatni - főleg egy-egy "remek", melóhelyen eltöltött nap után.

Egy tökismeretlen bandától szép teljesítmény lenne, de a Maidentől kevés. Maradok a best-of gyűjteményeknél.

Elárulok egy titkot, én a 10+4 számos limitált verziót (másfél órás játékidő) hallgattam végig, nem kellett volna, hülye voltam. :D Szeretek minden ilyen zenét, de most ez nem nagyon jött be.

egész kellemes, a hatvanas-hetvenes évekkben gyökerező blues rockról van itt szó, de valahogy a kellemesnél nem több.

Az van hogy balga módon már készültem lehúzni az anyagot, de aztán az olyan dalok mint pl. a Feathergun In The Garden Of The Sun tudatosította bennem hogy ez bizony egy szerethető zene...és szerintem az éneket is dícsérni lehet.

A japánok azért nem művelik olyan rosszul ezt a neoklasszikus ízű europowert, a gond inkább az hogy még egy, a lécet alulról súroló énekest sem tudnak felmutatni, a kiejtés botrány, legnagyobbrészt fingom sincs hogy a papíron angol dalszöveget angolul vagy japánul nyomja el az énekes.

Nem bírtam idegekkel. Az az összesen két perc, mikor végre emberi vokált hallhatunk, biztosan nem menti meg a gyenge értékeléstől.

A torzított gitáros részek kevésbé tetszettek, ellenben ennek az akusztikus neofolk világnak a lényegét sikerült elkapniuk nekik is, nekem is. Bár sok 2-3 perces uncsizós szám van, azért szívesen hallgattam.

erre nem tudok mit mondani, nem kevés szemét jelenik meg manapság metálzene címen, de ez most lesokkolt. Visszahallgatta vajon ez a banda a stúdiózás után a végeredményt?

Soha nem hallgattam még ezelőtt Danzigot, abszolút nem tudtam hova elhelyezni, de jött is ám a ledöbbenés gyorsan. Hát kéremszépen, mire fel az ajnározás? :(((

Hallgassátok csak meg a nyitó A Soulless God-ot....simán felférne a tavalyi Shadows Fall - Retribution korongra, döbbenetes a hasonlóság.(csipetnyi amerikai ízű modern HC) Ez egyben jelenti azt is hogy nem annyira death metálos a végeredmény, mint a korábbi Kataklysm cuccok, de így is üt ám!

Korrekt munka, de ennyi és nem több. A napokban rengeteg IM koncert lemezt hallgattam és akkor jött ki igazán a különbség a régebbi és az új anyag között. Nem találtam olyan dalokat, amik felérnének a klasszikusokkal. Persze ez a idézőjelesen gyengébb teljesítmény is a mostani Hp dobogósa nálam.

Kicsit valóban hosszúnak tűnik, de ez éppen hangulat kérdése. ( Legalábbis nálam. )

Nem éreztem azt, hogy a jövőben többször elő kellene szednem.

Túlzónak érzem a Toolhoz való hasonlítgatást. Erős közepes.

A sárkányos borító tetszik, és kb. ennyi.

Az utolsó négy szám megéri a hét pontot is, de a lemez első kétharmada számomra kínzás volt, amire max. két pontot adnék. Amiért a végén tudtak kellemes pillanatokat okozni, megadom az öt pöttyöt.

Kellemes zenei utazás. A muzsikához illő borító. ...és, ahogy Baathory írta, kicsit lehetne több blackes-doomos rész, akkor a pont is feljebb tolódna.

A műfaj laikusaként is igen csak átlagosnak tűnik a zenei rész, a hölgy hangja pedig nem igazán tetszik.

Hát ez bizony, megint nem okozott katartikus élményt. Hihetetlen, hogy egy ilyen kult figura, mint Glenn papa, évtizedek alatt sem tud kiugró teljesítményt felmutatni. Nem volt rossz, csak épp igazán jó sem. Mondhatni elcsordogált a háttérben.

Az előző Prevail korong több kritikát is kapott, ennek ellenére szerintem az is tíz pontos lemez. A friss alkotásuk szintén hozza a magas színvonalat, így jár az elismerés!

Azé' milyen komoly már, hogy 35 év után is alkalmasak ütőképes számok megírására, ilyen például a kezdő dallam Voivodos hangulatú bevezetése és átváltás fülbemászó slágerre , melyet már ötvenedik alkalommal fülelgetem. Azonban második felétől sajnos laposodik a lemez és csak háttérzeneként tud funkcionálni nálam. No de mikor az van, hogy előző lemeznél mérföldekkel jobb és még hallgatatja is önmagát, akkor nem tudom lehúzni. De ez hol van már Dance of Deathoz képes...? :) Ettől függetlenül erős nyolcas.

Mmmmmmmmm, gyengém az ilyenfajta ősrokkkk! Orrba-szájba fogom hallgatni még. :)

Nem lehet nagyon leírni szavakba, mit ad nekem. Fölösleges külső szemlélő számára. Ez az én zeném, érzésvilágom szerves része. Minden töredékében hat rám. Porcupine Tree: Deadwing után második album, amely legmélyebb benyomást okozott nekem. Nem, erre maximálisnál lejjebb nem tudok adni. Gyakori törzsvendégem lesz.

Final Fantasy sorozatba begolyózott japcsik számára maga lesz a Kánaán...Mindenesetre énekest legszívesebben tarkón lövetném. Kétszer is. Néhol vannak jó ötletek, de nem tudják ellensúlyozni a torkossal szemben. Hivatalos weboldaluk nyelvkaotikusságukért mínusz fél pont jár. Amíg ezzel a torkossal próbálnak szívatni, megtartom velük a 9 ezer kilométeres távolságot....

Nem csodálkozok, ha sokaknak beletörik a bicskájuk... Kellett pár nap, amíg bizarr módra megtaláltuk a közös hangot. Megszoktam, sőt, nagyon tetszik, amit csinálnak; Változatos, hangulatos... Kábé olyan, mint mikor Mr. Bungle elkezd mathcore-zni és végeredményként britek komikus világára jellemző muzsika jön létre. Hiába vannak náluk hallgatóbarátabb zenék, valamiért mégis belemásztak az agyamba és kényszert érzek az ismételt meghallgatásukra... :)

Nah, nem is olyan szörnyű, mint ahogy az előrejelzések sejtették velem. Tudnak zenélni, csak ilyesmit már sokszor hallottam. Gyakorlatilag minden klisét felvonultatnak, ami power metal kézikönyvében le van írva. emp véleményére hozzátéve 10-12 éve is csak enyhe sikert értek volna el olyan lemezek társaságában, mint Edguy - Van Glory Opera vagy Brainstorm - Unholy. Minden izében átlagnál jobb lemez. Aki kedveli a povört, ezt is fogja, aki nem, idegesíteni fogja... Plusz fél pontot Wait For Me miatt adtam.

Első élményem Danziggal, és ehhez képes 10-15 perc után máris bemásztak a füleimbe! Abszolút laza, nem érződik rajta görcsölés. Bluesosan doomos. Megnézve a zenekar élettörténetét, már elején túl voltak a zeniten, sz'al nem gáz, ha csak összeültek és ösztönösen csináltak egy jó lemezt. :) Végére megjegyzem, hogy a koszos hangzáshoz való hozzáállás kapcsán két fajta végletet eredményezhet, arany középút nemigen van.

Dörren rendesen.... Érződik minden kottájában a minőség,de létezik ennél jobb hasonló kaliberű zenekarok. Szerintem van bennük több kakaó is, csak most nem mertek kockáztatni...

Számomra kellemes meglepetés ez a lemez!Bár első hallgatásra tök átlagosnak tűnt, így az 5-6. fülelés után szépen kezdenek megnyílni a dalok. Tény, hogy a lemez 2. fele keményebb dió, viszont én örülök neki, hogy az Isle of Avalon-tól kezdődően minden dalban fellelhető valami progos elem, amik nem egyszer eszembe juttatják kedvenc Maiden opuszom (naná, hogy a Seventh son...) hangulatát, megoldásait! Az olyan nagyszerű, libabőrt eredményező verzékkel ellátott nóták, mint a Mother of Mercy, vagy a Coming Home Dickinson Mester szólólemezeit is megidézik, ami egyértelműen pozitívum.Legalábbis nekem...:)Összeségében ez egy nagyon jó album, hozzám eddig ez áll legközelebb a Bruce visszatérte óta készültek közül.

Fajin!És az a borító...Pöpec!

Na kérem!Ezt a fajta klasszikus rockot csak az amcsi bandák tudják ennyire ízesen, fílingesen játszani!Ez a lemez nekem jöhet bármikor, nyári 30 fokos hőségben meg főleg!Simán van olyan jó, mint a Lynyrd Skynyrd tavalyi albuma!Yeahhhhh!!!!!

A Rishloo lemezről-lemezre kezdi levetkőzni a Tool hatását. Persze még így is tetten érhető Maynard-ék világa, de már sokkal egyedibb a végeredmény, mint az első lemezen volt! Bizonyos szempontból a Feathergun lélekzenét tartalmaz, ami simán be tudja szippantani a hallgatót, és akkor úgy jár, mint KM kolléga...:)A borítófestmény, és a honlapról letölthető háttérképek pedig az audio mellett biztosítják a vizuális élményt is!

Japcsíííííí!!!!!

Meshuggahnisztikus, Dillingeriánus, Volta-képpen igen szerethető muzsika!És szerintem nem is zagyva!

Nem vagy egyedül emp! A korai Opeth nekem is sokszor beugrott, mind hangszerelés, mind hangulatteremtés szempontjából. Ennek ellenére, vagy pont ezért eléggé bejövős a cuccos!

Uncsíííííí!!!!!

Evil Elvis visszatért a gyökerekhez egy olyan lemezzel, amelyik az első 3 album zenei világát idézi. Glenn bömbölése meg egy szemernyit sem változott, és bár nekem semmi bajom vele, simán meg tudom érteni azokat, akik falra másznak tőle!:D

Valóban nem sokban különbözik ez a lemez egy metalcore albumtól. Keményebb, gyorsabb, és a vokalista végig üvölt. Egyébként sok a hasonlóság. Egynek elmegy...