Hangpróba #169 - 2010. október 23.

Sokat tűnődtem azon, hogy jó-e az a lemez, aminek megszeretéséért küzdeni kell? Végül is arra jutottam, hogy nem. Ideig-óráig lyukat lehet az ember hasába beszélni, de nem tovább.
Zavaró a modernkedés, zavaró a hőbörgés, zavaró James éneke ebben a közegben, zavaró a borító. Egyébként rendben van. :)
kiváló minőségi black/death szörnyeteg.
Igazából nem tudom, ki mennyire fogja tudni befogadni, megérezni azt ami engem magával ragadott ebben az albumban. Az biztos, hogy a Bastogne Blues elején a veterán katona története szívbe markoló. Nekem ez hibátlan és igen ritka mélységű alkotás.
nem találom az okot, hogy miért kellene pontot levonnom. Izrael ha másra nem is, földi metal zenészeire büszke lehet (meg a Desert Eagle-re). Persze nem az, inkább elüldözi őket, de ez egy más történet...
Kellemes meglepetés, hiszen én speciel nem tudtam semmit a csapatról. Először valami modernkedő akármire számítottam, de az Obituary-s érzésvilág hamar utat talált hozzám.
Bevallom, első körben csak valami fetisizmusból akartam megkínozni magam a "mester" bűnronda szólóanyagával. Aztán az első nem olyan rossz ez gondolat után, elő - elő került rendszeresen. Tudjátok mi fogott meg benne? Az hogy őszinte. A Heartless a Till The Day I Die, a Twenty-five Years legalábbis elég erősen személyes jellegűnek hat. A kötelező heavy himnuszok meg hallgathatóak.
Na ez a másik nagy trúság ebben a körben. Érdekes, hogy a nagy klasszikusok, akikhez igazából nyúlnak ezek a csapatok, abszolút tudnak mai, értékes és jó zenét csinálni (pl.:Candlemass). Nem kell nekem a nosztalgia most.
Szerintem ez a lemez Sick múltkori ajánlatánál még keményebb dió. Mocskos, súlyos, undorító. Olyan mint belelesni az ösztön-én rejtett zugaiba.
A régi klasszikusokat azért szeretjük, hallgatjuk, mert egy csomó plusz réteg rakódott le hosszú évek során azokon a lemezeken. Emlékek, események, helyek érzések. Ez adja meg azt a különleges összhatást, ami miatt előveszek egy Maiden, Manowar, vagy Virgin Steele anyagot. Nos lehet a hangzást, a témákat, a megjelenést tökéletesen másolni, még jó számokat is lehet írni, de azokat a pluszokat nem lehet rákopírozni.
Eddig nagyon szűkmarkúan szórtzam a maxokat, de erre muszáj. Talán a Scenes from a memory óta nem kaptam ekkora löketet prog körébe sorolható lemeztől. Az pedig már nem most volt...
A felszabadult hangulata miatt (vagy mert akkor éppen olyanra vágytam) a Mullmuzzler 2 előbbre került a polcon. Viszont etől eltekintve erős lett ez a lemez!
Négy.
Amelyik kutya ugat az nem harap; tartja a mondás. Hát ez harap!
Minden behatás ellenére csupán ennyi. Egyszerűen nem szórakoztat, nincsen rám hatással.
Bomba hozta szóba: dobva hóba szórna róla tóba ócska repeszt. Se nem fagyaszt, se nem hegeszt, de legalább repeszt.
Halfordért soha nem voltam oda. De itt most olyan lemezt adott ki a kezéből, amire felfigyeltem. Az egy-két tölteléket meg elnézem. A disznósajt sem jó, ha csak bőrke, porc, belsőség meg hús. Kell bele a zsír is.
A vékonyka hangzás ellenére megszórom pontokkal, mert megérdemli. Viszont bőkezűbb lettem volna, ha néhol több hagjegyet rajzoltak volna a kottára.
Boldogan leélem (és remélem, hogy élem le) az életemet nélküle.
Én sem szeretem a klónokat, viszont öreg túrázóként tudom, hogy kellemesebb a jócskán kitaposott ösvény a dzsindzsásnál. Viszont a borító nem alkalmas túristajelzésnek.
Szerintem a bemutatkozó lemezük sokkal-sokkal jobb, élmény volt hallgatni. Ezt az élményt most is keresem, de távolról sem találom.
Labrie pont ugyanazt a DT-s attitűdöt hozza, amit már ezer éve mesgszokhattunk, és amit személy szerint én már nagyon unok. A végeredmény bőven hallgatható, de a szavatossága már holnap lejár.
Abban nem vagyok biztos hogy a lengyel black és death csapatok rendkívül jó hírnevét öregbítené a Moon, de azért szégyenkezniük sem kell...
Valamit tényleg tud ez az album....bár toronymagasan csak az Of a Lifetime emelkedik ki, de az nagyon. A záró tételről van akinek nem a Kelly Hősei jut eszébe? :#)
A nyers agresszió ugyanúgy jelen van, mint a csodálatos keleties dallamok, amit ilyen profi szinten még sosem hallottam vissza metál zenében. Szerintem örülhetünk hogy egy ilyen bandának kortársai vagyunk, és ezt tök komolyan mondom!
A legutóbbi Asphyx lemez is repült a kukába rövidúton Martin Van Drunen hangja miatt. De egyébként sem egy nagy durranás.
Még háttérzenének is idegesítő. Nagyjából a szerzemények harmadát találtam hallgathatónak, ennek megfelelő is a pontszám.
Bathorys, Manowar-os, While Heaven Wept-es emlékek, megoldások ugranak be folyton hallgatás közben, talán nem véletlenül. Szerintem van helye a mai keményfém palettán, de ennél sokkal jobban kéne nyomni ahhoz hogy cserebogár legyen belőlük.
Ennek néhányszor neki kellett futnom, de a mély zúgáson kívül soha nem maradt meg semmi bennem. Vagy pont ez a lényeg?
Szórakoztató rockzene a koppintós kategóriában.
Annyira művészkednek, hogy már fárasztanak, bár tény, a hangszereikkel nem tegnap ismerkedtek meg. Azonban ez mostanság korántsem elég a sikerhez, no meg rakjuk már helyükre a fogalmakat, ki a művész és ki a művészkedő!!! Ugyanis lengyel barátaink egy kalap alá vették a kettőt és a végén az összeragadt érmét úgy dobálták, hogy az mindig kibaszott fényesnek essen-tűnjön.
Nem éppen rossz zene, ügyesen pakolják össze a mai modern rock zenét a progresszív hazárdírozzással, de valahogy a végeredmény annyira felejthető és nyenyere, hogy alapvetően törlésre ítéltetett anyag!
Abszolút korrekt és kiemelkedő anyag, amelyre majdnem maximális pontszámot vagyok kénytelen adni, s kíváncsi vagyok hol végezné, ha valaki lenne olyan kedves és beajánlaná a Hangpróbára, nekem ugyanis arra nincs időm, szóval srácok-lányok előtettek a lehetőség, a kígyó mérge lassan hat, de leesik egyszer az üszkösödött végtag...
Egyértelműen post-rock, csak sok benne a nyavajgás, és a mélység sok helyen lesz felszínné.
Ügyes, ügyes, mint valami black metalon felcseperedett Morbid Anngel gyötrelem. Az egyetlen bajom vele, hogy ezeket a dallamokat már nagyobb zenészek is lefogták, s nem hat a végeredmény tisztelgésnek!
A holland Bolt Thrower tolvajok. Meg kéne venni ezt is eredetiben, ahogy anno az Of Frost and War-ral is eljártam!
A Fight-os dolgait zabáltam hajdanán kis pöcsként, ma is kellemes emlék és remek korongok. Nos, ez sem egy értéktelen próbálkozás, de eljárt az idő, fáradt az olaj, még ha meg is hajtja a limót!
Nem olyan rossz, de hosszú távon fárasztó ez a tiszta ének illetve eléggé tribute íze van a dolognak.
Ez a sodródás komolyabb fájdalmakkal nem jár, de érezni a háttérben dolgozó tátongó mélységeket, akár az elátkozott katlanok fenekén rekedt rágcsáló, mi is részesei lehetünk a sötétség és megvakítottság csapdájának, remegő metadon oldódás egy pohár alján kevergetve a jelen szocrealista mannáját, hogy úgy vérezzünk el, ahogy a szülőcsatorna nem túl pornográf vákuma adagolta egykoron...
Ügyesek a srácok, de iszonyat idegesítő a végeredmény!
Nincs ezzel probléma, többször hallgatható lemez.
Az Öreg nem tudott mit kezdeni magával. Szeretett volna fiatalodni. Kijárt neki. Amúgy szerintem semmi gond a lemezzel. Erős közepes.
Átgázolt rajtam, és mondhatni csak a keréknyomok maradtak meg utánna.
Emp a egymás után a harmadik hp-án is hozza a meglepetés lemezt. Gratula! A forduló győztese, habár nem a borító kategóriában.
A keleties hangulat és dallamok miatt könnyen befogadható muzsika. Kíváncsi vagyok, hogyha nem csak a védjegyükké vált "csak gitárokkal" adják elő, hanem bevetnek néhány autentikus népi hangszert, akkor milyen a végeredmény. Mondjuk egyszer bónuszlemezként kiadhatnák, csakúgy miattam: )
Amíg nem lesz új Bolt Thrower, addig hiánypótlónak megfelel. Rossz lemezt még nem készítettek a hollandok.
A disznósajttól kimondottan undorodom. Ez nekem inkább parizer, olcsó, de még ehető.
Ahogyan elkezdődött a Hammerfall ugrott be hirtelen, de ez csak az első szám elején. Szépen elhömpölygött, de csak olyan szürkésen. Majd legközelebb...
Valóban rágcsálónak éreztem magam egy ketrecben , ami körül egy éhes macska körözött. A magas pontot a Witchbone Dust Overdose hatodik percétől és a Geniove című tételért kapja.
A stílus rajongóinak biztosan okoz kellemes perceket is, de én nem tartozom közéjük.
Azért nyolc pont, mert nem tetszik annyira, hogy többet adjak, de nem is olyan rossz, hogy kevesebbet. (Tudományosan fogalmazva). Szóval: nagyon szép és kellemes (és szexi...) hanggal megáldott énekes, profi zenészekkel körbevéve, akik változatos és igényes albumot adtak ki a kezeik közül.
Maga a zene nagyon tetszik, aztán mikor hozzáadjuk ezt a majd' 50 éves énekes "tini"-hangját, hát nem túl jó párosítás. Divatbanda. Első hallásra legalábbis. Többszöri hallgatás meg nem lesz...
Félelmetesen tetszik: ez azt jelenti, hogy először majd' be...tam, úgy megijedtem, aztán még másodszorra is, de közelebb merészkedtem, és megszerettem. No nem annyira, csak épp ahogy tőlem telik. Megérdemlik a jó pontot!
Nem tudtam ráhangolódni, pedig többször is meghallgattam, pont e miatt, hátha később... De nem. Szép zene, de nekem túlságosan ismerős már régebbről... és én azt a nagyon híres zenekart sem szeretem, akire olyan nagyon hasonlit.
Olyan albumot ajánlottam, amit azelőtt nem ismertem, pont azért, mert így érdekesebb. Nos, az album nagyon erős, és már a keleties hangzással is megbarátkoztam. Viszont nem ártott volna, ha kicsit változatosabb a zene és az ének is. Egy számon belül nagyon idegesitően tud hatni, ha az elejétől a végéig ugyanazt a dallamot hallom. Főleg a kezdő dalnál lett volna fontos: az első benyomásnak mindig meghatározó szerepe van, legalábbis nálam.
Nem vagyok e zenei irányzat híve, és soha nem is hallgatok önszántamból ilyet, de e lemezben kellemesen csalódtam: minden egyes számban van valami különleges zenei rész, ami tetszett. Több is egy számon belül. Az énekes hangja egy" kicsit" fárasztó, és lehet, hogy már ő is fáradt volt a végére... :) A lemezről egyébként a kedvenc számom, amit már nem is tudom hanyadjára hallgatok meg: On Choral Shores c. nóta.
Halfordnak nagyon egyedi és szép hangja van, a zenészek viszont nem erőltették meg magukat. Összességében nem rossz, de felejthető...
Többször meg kellett hallgatnom ahhoz, hogy értékelni tudjam: szerintem ahhoz, hogy sikeresek legyenek, gyorsitani kellene a tempón, mert néhol olyan andalító a muzsika, hogy nem illik a hangzáshoz. Viszont jó a középkori hangulat, az tetszik. Az énekesről egyből a korai Szfinx-ből Koroknai Árpi jutott eszembe, ő énekelt ugyanígy, kb. 15 éve. Ja, és ahogy Bahon is emlitette, elkélne még ott pár hangjegy zenei téren: szerintem is sok a hézag, amit ki lehetne tölteni.
Hát...ez a lemez nem fogja megváltani a világot, viszont én már nagyon vártam hallgatásakor a megváltó utolsó másodperceket...
Nekirugaszkodtam párszor, de nem vett le a lábamról... Bár...nagyon sok közös vonást véltem felfedezni a 80-as évek nagy tradicionális heavy metal bandáival (pl.a nagy kedvencem Iron Maiden), de nem tudom, hogy a mai világban tudnak-e érvényesülni ezzel a stílussal. Fiatal banda, pár éve alakultak, hátha sikerül nekik. Csakhogy mi "öregek" a régi öregeket hallgatjuk, pont azért, amit emp is emlitett, a fiatalabbak meg nem fogják értékelni; ők már másra vannak beállva.
Már többször kinyilatkoztattam a 'forgács hasábjain is, hogy a lengyel bandák közül a prog. rock/metal-ban utazókat tartom legtöbbre. Ez a horda is lengyel, prog. metalt tol, az énekesük tehetséges, a zenészek jók, mégis nem tudok úgy lelkesedni értük, mint pl. egy Riverside, Votum, Terminal esetében. Valahogy túl sűrű, túl tömény a zenéjük...Vagy mittomén...
Azért azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy James ezen lemeze dalközpontúbb, mint az anyabanda utolsó 4-5 opusza. Bár én sosem tartottam egy nagy énekesnek el kell ismernem, hogy egész jó énekdallamok, verzék, refrének megírására képes! Korrekt anyag!
Cséphadaró...
Jó kis lemez, de azért tartalmaz üresjáratokat is, amit ha legközelebb kiküszöbölnek, akkor akár még kedvenceim is lehetnek!
Jó-jó, de ha hasonló oriental metalra vágyom, akkor az Orphaned Landet, vagy az Amaseffert választom.
Egész pofás lemez! Az "Obi" mellett nekem többször beugrott a Pro-Pain neve is, mint zenei párhuzam... A gitárharmóniák és szólók nagyon el lettek találva!
Azért a lemezt hallgatva érezhető, hogy már Rob bátyó se 20 éves. A védjegyének számító magas hangok, halford-i sikolyok szinte egy az egyben eltűntek. Sok helyen pedig kísértetiesen hasonlít a hangja Dickinsonéra. Mindezzel együtt az emp által említett dalok szerintem is a lemez erősségei, sőt nekem még a címadó is igen bejövős, a maga kissé Kraftwerk-es "robothangjaival"!
A borító színvonala közelebb áll a régi Candlemass lemezekéhez, mint a zenéé, ami egyelőre még csak egy erős közepes.
Amit az egysíkú, artikulálatlan, idegesítő hörgésnél-morgásnál-károgásnál-acsarkodásnál is nehezebben viselek, az az agyontorzított "ének". Kis adagban még lehet hangulatteremtő funkciója, de egy egész lemezen keresztül szörnyű! Pedig a zene nem is lenne rossz!
Jókat mosolyogtam a "my metal heart will never die" típusú szövegeken, tehát valamilyen hatást sikerült rám gyakorolniuk!:D Egyébként nem rossz, amit csinálnak, de annyira nélkülöz minden egyéniséget a produkció, hogy nem tudom komolyan venni.
Összemelegedtünk a leányzóval :-) Ez a hanghordozó, tele van jobbnál jobb, kiemelkedő témákkal és dalokkal, s bár nem hibátlan, minden hallgatásra egyre többet nyújt és egyre kerekebb a történt. Egyébként is, élek-halok a jó prog. metálért, szóval nem kérdés a magas pontszám.
Se here, se zádé. Úgy folyt át rajtam ez a 14 tétel, mint krónikus szeszfogyasztó veséjén az xy-adik sör, és bizony Labrie hangja kifejezetten irritáló helyenként. Lényegesen többet vártam volna.
Azon szülés esete, amikor a 'csöppség' nem, a szülész viszont többször is kétségbeesetten sír fel...Megizzadtam rendesen, míg végigment.
Nehezen definiálható amit érzek, mint ahogy a muzsika maga is: rendkívül változatos, merengő, és merengésre késztető. Teljes sötétségben borongás, filmzenei megoldások, és két váratlan női énekes szám a végén. Érdekes, hangulatos, minőségi és egyedi. Tetszik és még sokat fogok bíbelődni vele. Induljunk ki 9 pontból és meglátjuk mi lesz két hét múlva :-)
No de kisasszony kérem!? Mostmár értem, miért csodálkoztak az edzettebb HP-zók Linci ajánlatán. Ez bizony egy komoly pörölycsapás, szerencsére viszont a jobb fajtából. Tetszenek a keleti hatások és a brutalitás is sodor magával, csakhát igen hosszúra nyúlik és lehetne változatosabb, elsősorban a vokált tekintve. Kóser metál at his best...Csakhát én nem lenni kóser...
Ha tudtam volna mindezt, nem veszem be az utolsó Tantum Verdémet, mert az itt hallható úriember torkának nagyobb szüksége lenne rá. Minden kiköpködött acsarkodása az idegszálaimon táncol. Hiába a jó zenei alap, ez így nem fogyasztható számomra.
Jelentem, sikerült túllépnem az előítéleteken és félelmeken, amiket Halford Úr és a borzalmas borító keltett, sőt még egész élveztem is a dolgot. Az összmérleg pedig: Egy sima, egy fordított. Ritkán van ilyen, de itt tényleg szinte pontosan minden második szám olyan, ami tetszik.
True, nem true, ilyen hangzással kijönni 2010-ben az bizony tróger dolog. A velő pedig az a sokat beszélő, de keveset mondó fajta, így nem meglepő, hogy nem nyer bebocsájtást a zenei leltáramba.
Annyira nem rossz, mint amennyire tartottam tőle. Ha nem lenne ez a széttorzított, nyöszörgő zaj, maga az alapzat egész formás, mélységekbe repítő katapult lehetne. De sajnos van. Kár érte.
Mivel sosem voltam nagy hegyi metálos, ráadásul ez a képződmény az idegesítő fajtából való, inkább megyek és olvasok valamit. Groteszk ahogy, jön ez a nagyot akarunk alkotni és mindent kivisítani attitűd, de elakad a küszöbön, orra esik és össze-vissza töri magát. Vicces. Tényleg.
Hatalmas prog. metál óriási zenészekkel, erőteljes gitárhangzással, változatos és nagyszerű énekhanggal (néhol hörgéssel), és mindezt még színesítik egy kis billentyűvel (ami óriásit dob az egészen). Az az érzésem viszont, hogy talán valami még hiányzik az összetevőkből, de ez majdnem tökéletes így is! (Viszont rájöttem, először túlértékeltem picit az albumot. Azóta megismerkedtem a debüt Tyranny of Therapyval, és az valamivel erősebb szerintem)
Divatzene feelingje van, és mint ilyen, ez nekem szörnyű...
Tetszik, de hátast nem dobtam tőle. Pl. az osztrák Belphegor (főleg az utóbbi pár év) munkásságához képest minőségben (témák fogóssága, változatosság, hangzás) alulmaradnak. Köv. albumra már látok reményt, hogy sokkal jobbak lesznek! (Mondjuk ha néha egy-egy rövid lassú, de súlyos témát bedobnának, sokat dobna az egészen. Most viszont ez csak erős közepes lett.
Az album első két számának hallgatása közben folyamatosan a Pink Floyd (és Anathema) jutott eszembe - biztosan nem véletlenül. Kellemes, merengésre késztető, jófajta post-rock muzsika. Amúgy az utolsó 2 szám feldolgozás (az utolsó nálam eléggé rontja az összképet az album elejéhez képest - bár ez amúgy is csak hidden track), és a Burning Bridges valóban a Kelly Hősei filmzenéjének zárószáma (mondjuk én is neten néztem utána :)) Jah és mínusz pont a csúnya borítóért...
Elég nehezen sikerült vele megbarátkoznom, többszöri nekifutás, és meghallgatás után is vegyesek az érzéseim... Bár éreztem, hogy időt, energiát igényel ez a zene. Sajnos most is közepesen tartom jónak, bár történnek a felszín alatt érdekes dolgok, mint pl. a keleties témák, elég komoly hangszerelés (pl. 12 húros gitár, egyéb különleges hangszerek), de az igazi egyedi, értékes nemesfémért még nem sikerült elég mélyre lebányászniuk.
Brutál súlyos egy jószág az úthenger... Lomhán, de kíméletlenül keresztülhajt az emberen, a leszakadt, szétzúzott végtagok meg szanaszét maradnak az úttesten vérben ázva...
Elismerésre méltó, hogy Halfordnak 59 éves korában sem kopott még el a hangja... bár hogy is mondhatnék ilyet, a heavy metal (egyik) legnagyobb énekeséről van szó. Maga a zene viszont teljesen átlagos, ill. semmi olyat nem hallok, amit ne hallottunk volna már korábban más albumokon. Összességében nem rossz...
A többiek már mindent elmondtak, amit lehetett...
Nyugodtan elmondhatom magamról, hogy viszonylag elég sokmindenre nyitott vagyok, de erre azt mondom, hogy: NEEEEEEEE!!! (1 pont mert be tudják hangolni a hangszereket, és végülis kiadták az albumot, fél pont a WBDO c. tételért, az még nagyjából tetszett is, de az is olyan, mint szaron a légy... annak se örülünk jobban mint az alanta elterülő végterméknek mondjuk a szobánk közepén)... SORRY!
Ügyesen másolják a nagyokat, de köszönöm többet nem kérek ebből...
Nem érzem egyenletesen jónak, ez a gondom vele. Vannak a lemezen remek dolgok, de vannak bőven nem tetsző momentumok is.
Semmi közös nincs a DT-vel, sajnos... Egy James LaBrie-től nem ilyen műanyag divatterméket várnék el.
Emp már megfogalmazta a lényeget, más okosat nem nagyon tudok hozzáfűzni, tetszik, letaglóz és kész.
Mély és tartalmas, kiváló zene.
Csak azért nem kap 10 pontot, mert a Sphynx a kedvenc lemezem tőlük, egyébként hibátlan (ja, és általában nem szokásom a borítóval foglalkozni, de ezt határozottan szépnek találom:-)).
Kíméletlen death támadás. Martin van Drunen szerintem az egyik legjobb és legegyénibb torok a műfajban, igazán jellegzetessé tudja tenni az általa előadott dolgokat.
Utoljára a Fight formáció War of Words lemeze bírta szétrúgni a hátsómat Halford közreműködésével (ez nem mostanában volt) és a rossz sorozat most sem szakadt meg. Sajnos számomra ez elég érdektelen, ugyanezt hallottuk már Halfitól kismillió lemez kismillió dalában, semmi olyan nincs itt, ami fel tudna villanyozni. Kukára ítéltetett. :-)
Kellemes zenei világ, közepes dalok és gyenge hangzás jellemzi az anyagot. Nem nyűgözött le.
Ocsmány, de hatásos. Csak edzetteknek ajánlott!
Korrekt, ám számomra abszolút érdektelen stílusgyakorlat, teljesen nyílvánvaló hatásokkal.
Már majdnem olyan jó mint J.L. tingli tanglia!
Semmi közös nincs a DT-vel, a torkot leszámítva! Odab@szós primőr anyag!
Középszerű istenkáromlás! Voltak rajta kiemelkedő részek amik kizökkentettek,de összességében elég laposnak találtam!
Nem jobb mint J.L. tingli tanglia!
Sumér,eklektikus,okkult, ezoterikus.Nekem ennyi elég!
Sztálingrád..most Japán ,következő lemez Afrika Korps lehetne! A végére kivérzik a lemez úgy,hogy a Tokió napalm is csak egy laza puki!
Emlékszem egy régi metal hammer hungaricára ,ahol a címlapon Halford mester két hatalmas mellpiercingel nyújtotta aszott bőrét! Akkor letettem róla! Most meg jön itt nekem egy átlagon felüli heavy cuccal !! Fiatalnak öregnek egyaránt!
Rosszabb mint J.L. tingli tanglia!
Őszinte leszek! Nem veséztem ki ,mert nincs mit! De azért adok egy ötöst....valamiért!
Amerikai igényekhez igazított majomparádé!
Vannak zseniális pillanatai a lemeznek, de a túlzásba vitt billentyűs hangszinek sokat rontottak az összképen. Még egy gitárost ide!
Ismerve az újkori DT-hez való hozzáállásom, ez nem is rossz zene. Van még tér a Dream körül. Mostanság meg különösen...
Nem igér nyugodt háromnegyed órát a lengyelek új lemeze sem. Csak az énekes teljesítményével nem vagyok kibékülve, minden más rendben van.
Szeretem ezeket a space/post/art rock cuccokat, úgy általában. Elhömpölygött hátul, nem tudta megragadni a figyelmemet.
Minden egyes lemez jobb az előzőnél.....és ha még hozzáteszem, hogy az elsőt is szerettem....!
War, Holocaust, Battle, Incident........Világbéke legyen veletek! (Komment később...)
Mit csináljak 14 dallal, ha kettőt is alig bírtam végigszenvedni...Kegyelem!!!
A szigorúbb hozzáállás jót tett a zenének, a pontom is felfelé kúszik. A hangzással sincs bajom.
Ami az intro/outro-ként funkcionáló The Eclipse között van, az maga a pokol. Sivár és perverz zenei fantázia bátraknak.
A nyolcvanas évek derekán jól megvoltam ezekkel a zenékkel, de ma már a tűrőképességem határát feszegetik...Ezt legalább végig tudtam hallgatni.
ha nem ismerném a dalcímeket és a dalszöveget, akkor teljesen olyan lenne, mintha én is vándorolnék abban a bizonyos pusztában :) hibátlan, és egyre jobbak

Vélemény, hozzászólás?

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.