Hangpróba #186 - 2011. június 18.

Számomra most ért a csúcsra a banda. Melodic death metalt ettől nem lehet jobban játszani. Ez főleg az Amott testvérek érdeme, de a többiek is kifogástalanul teljesítenek. Angela hangja simán veri a faszikat ebben a stílusban, mivel itt nem szokás dalos pacsírtának lenni. Kedvenc a "No Gods, No Masters".
A franciák jól elvannak a saját kis zenei világukban, amivel nincs is baj, nagyon sok kiemelkedő csapat is alkot ott pl. a Deathspell Omega stb. PN-ék sajnos sokkal többet bohóckodnak, mint azt én el tudnám viselni pl. egy komplett baromfiudvar is megjelenik. A 3. szám a legjobb, itt alábbhagy a bolondóra; ha az egész ilyen lenne 7-8 pontot sem sajnálnék tőlük.
Némi káoszra vevő vagyok általában, de ez már túlzás ami itt folyik; és ez a bolondokháza avant-garde idegesít is. Szóval adhatok én ennek 1 évet is, akkor sem fogom soha élvezettel hallgatni Unexpecték eme albumát, ebben teljesen biztos vagyok. A csaj ének miatt még így is többet kaptak, mint anélkül kaptak volna.
Igen kellemes hallgatnivaló. Külön elismerésre méltó, hogy 1 ember hozta össze.
Zeneileg egy nagy nulla az egész. Itt is az van, hogy a női ének miatt viseltem el úgy-ahogy. A 3 pontot simán megérdemelte volna anélkül.
Elég szürke lemez lett ez. Nem rosszak az összetevők, de egyiket sem érzem kiemelkedőnek. Legtöbbször észre sem vettem, hogy szól, aztán egy-egy vad károgásra eszméltem fel.
Semmi olyat nem hallottam itt, amitől jobban kéne szeretnem ezt, mint a többi prog. lemezt.
Hát vannak "érdekes" lemezek ezen a HP-n. Eddig nem tartottam beszűkültnek a metal zenei ízlésemet, de már nem vagyok benne biztos. :D Kap egy ötöst, mert nem tucatzene, de, hogy nem tetszett az biztos.
Végighallgattam vagy háromszor, és az a konklúzióm, hogy nem véletlenül nem hallgattam sosem Neurosist sem. Azért ha a Wretched Valley c. szám minősége lenne végig az album, akkor a pont is magasabb lenne.
Sötét tónusú, hangulatos zene egy nagyon hozzáillő női énekkel, meg néha egy kis férfi hörgéssel. Így leírva akár lerágott csontnak is tűnhet, de nem az, nagyon nem. A gyönyörűséges "Nightfall" c. nóta lett a legnagyobb kedvenc.
Kiváló hangzás, kiváló gitárszólók, jó szerkezetek, minden csilli-villi, csak éppen nem érdekel a dolog a Burning Bridges óta.
És lám az önirónia mily módon vezeti át a művészkedésből a művészet csarnokába az alkotót, mert a hanyagul és őszintén odavetett humor az igazi tápláléka az egy való szóra vágyónak.
Na így néz ki a ló túloldala.
Nincs ezzel különösebben semmi probléma.
Hát igen, gondoltam, hogy baromi nagy problémák lesznek a HP-s társaságnál a stílusértelmezésben. Ha már felmerült, -bár költői volt a kérdés- kéretlenül is válaszolnék a jazz/prog metal felvetésre. Nem, ez baromira nem akart az lenni! :D Mint ahogy a The Exploited sem akart prog death metal lenni soha a büdös életben. Amit a Fluxious csinál, az egyfajta alternatív funk-rock modern hangzásba ágyazva, valahol a Guano Apes és a Skunk Anansie határmezsgyéjén, kimondottan élvezetes, frankó, lüktető nótákkal. Nagy élvezettel hallgatom már a sokadik alkalommal.
Valami hihetetlen minőségi kavalkád van jelen a lemezen. Az akusztikus - hegedűs hangulatos pillanatok "A+"-osak, nagyrészt "B" kategóriás a dolog és bizony mikor nagyon black metal akar lenni, az az echte germán "ZS" kategóriás kolbászblack. A dobost pedig ide a bökőt, hogy Pinokkiónak hívják. Fa kezű, fa lábú.
Ez a fajta popzene is erősen kikopott valamikor a kora gyerekkor elmúlásával a lelki táplálékaim menüjéből.
Mátyás Attila & Gangszta Zolee playes Darkthrone??? Fincsi!
Leginkább egy foghúzásra hasonlított a hallgatása. Bár lekopogom, még soha életemben egyetlen fogamat sem húzták ki, de valahogy ilyennek képzelem el az eseményt.
Áhhh... Már régóta nem tudnak hatni rám ezek a nyenyere zenék.
Angela továbbra sem lesz a kedvencem, viszont a zenei rész mindenképpen megérdemli a magas pontszámot.
Ha csak pusztán poénbomba lenne, jóval kevesebbet kapna, csakhogy itt bizony kiváló zenét is kapunk az ökörködés mellett. A humorérzékem pedig megvan, így a poénokon legtöbbször jól szórakoztam.
A 2006-os In a Flesh Aquarium lemezüket sokkal jobban be tudtam fogadni. Szerintem itt már nagyon átestek a ló másik oldalára, téma téma hátán, csavar jobbra-balra, csak épp szerkezete nincs a daloknak, darabjaira hullik szét az egész. Rengeteg hallgatással lehet, hogy összeállna a dolog, csak ahhoz meg nincs kedvem egy ennyire "hallgatóellenes" zene esetében.
Csatlakozva Perszepeta véleményéhez én is az ilyen típusú folk/black metált szeretem jobban, ami nem a mulatozásra épül. A hangzás kicsit nyers, mindazonáltal én nem találtam rossznak, mindent hallani szépen, a dalok meg kiválóak.
Ezt nagyon nem nekem találták ki. Biztos jó ez a maga nemében, de tőlem nagyon távol áll.
Vannak hibái, de alapvetően hangulatos, jó kis anyag. A blackes részek tényleg nem kiemelkedőek.
Nem vagyok nagyon elájulva tőle, a Celestial Entrance vagy az Enigmatic: Calling sokkal jobban tetszett, mondjuk az is igaz, hogy mostanában nem vagyok annyira ráhangolódva az ilyenekre. De ettől függetlenül is jellegtelenebbnek találom az említetteknél. Az időnkénti váratlan felsikoltások meg inkább megmosolyogtatóak mintsem hogy hatásosak lennének.
Aláírom, hogy ez a vokál ilLIK a zenéhez, de ez azért van, mert egyformán rohadt unalmas mindkettő. :-D Nem egy nagy durranás és akkor még finoman fogalmaztam. :-)
Jól indult, de időközben veszített élvezeti értékéből. Hamar megunható. A Neurosis tényleg sokkal jobb tartósan.
Nem tudok túl sokat mondani róla, kitűnően összeállított, szép zene, nagyon tetszik, kb. ennyi.
Kétségtelenül óriási zenészek. Angelatól sosem dobtam hátast, de rossznak sem nevezném a teljesítményét. A zene meg továbbra is minőségi MDM vérprofin és izgalommentesen.
Nálam a zenei humor kimerül a Manowar lemezek - szökőévenkénti - hallgatásában. Ez inkább egy szánalmas, művészieskedő produkció, ahol sem az őszinteség, sem a humor legkisebb szikráját nem sikerült felfedezni. Csak nagyon elszánt tagoknak.
Sokkal több hallgatást igényelne, mint amit rá tudok szánni. Így csak egy túlzsúfolt, öncélú proggi anyag, amely jobbára csak felidegesített.
Igaz, hogy meglehetősen belterjes az ukrán black szintér, de amíg ilyen tehetségek alkotnak ott, a fene sem bánja. Kiváló lemez, ami egy jobb sounddal magasabb pontszámot is kaphatna.
Lenne olyan időszak, amikor több pontot adnék rá. Most csak ennyit ért.
Atmoszferikus folk/black/doom kis középkori/reneszánsz hangulattal. Van egyfajta különleges szépsége, ami azonnal utat talált hozzám. Talán nyers kissé a hangzás, de illik ehhez a merengő, álmodozó albumhoz. Mi lesz itt legközelebb, ha már elsőre ekkora zenét hoztak össze?
Kiszámítható az album minden perce és a billentyűs hangszínektől a hajam égnek áll. Ezekből a tucatdalokból minek 13? Csak a Never Walk Alone, Into The Aftermath páros tetszett valamennyire.
Kellett a 10 nap, mire többszöri nekifutásra végig tudtam hallgatni....
A gyenge előző lemez ismeretében nem hittem, hogy valaha még meghallgatom őket. Jó kis anyag, amely a szűk lehetőségek között is próbál változatos maradni.
Tényleg saját közegében a jobbak közé tartozik. Talán azért, mert nem az ezerszer használt gothic sablonokat puffogtatják. Érzem az egyéniségre törekvést a háttérben. Szerencsére a sound sincs agyon csiszolva.

Vélemény, hozzászólás?