Hangpróba #195 - 2011. október 22.

Na igen, ez az a típusú zene, amit lassan megutálok. Nem azért, mert annyira szörnyű, hanem mert tömegcikk, és még fantáziátlan is. Bár ez még egy egész jó album volt. A 'From Now-Here To Nowhere' viszont szerintem egy életre megmarad.
Nekem valamiért a Crack The Skye volt a csúcspont, de ezek után mindent újra kell értékelnem, beleértve az életcélokat és a legkisebb, értelmetlen hülyeségeket is.
Nem akar tetszeni személyemnek. Egyáltalán nem.
A zene tényleg jó, de a vokál miatt gyorsan elfelejtem. Nem vagyok az ének ezen formájának a megvetője, de legalább annyira nem illett ide, mint Lou Reed a Metallica mellé...
Nem muzikális áttörés, szimplán kellemes hétvégi lazulás.
Névről az Agalloch-ra asszociáltam, de többről van itt szó. A zsenialitás, mely körbelengi a lemezt, már első hallgatásra érezhető volt. Mindemellett én is úgy gondolom, hogy a következő lemezükkel fognak hatalmasat aratni.
Tény, hogy egyedi, de ez itt most számomra hátrány.
A Dűne odavert, a borító is tetszett, de minden más közepes.
Előző albumukon csak 2 szám tetszett igazán, itt három...
Tipikus hangulati zene. A pontszámból gondolom érezhető, hogy jelenleg mennyire nem jön át az efféle muzsika.
Nem Sentenced, az egyszer volt, nem lesz többé. A Poisonblack viszont lemezről lemezre fogósabb dalokat ír, keverve a jó öreg R'n'r-t a poweres súllyal. Már csak egy jó borító kellene...
Nehezen találok szavakat, pedig nemrég véletlenül kilöttyintettem a szótárból a Zs-fejezetet és még nem szedtem össze a kihullott darabokat. Na mindegy, a megadott "jó" pontszám is elég beszédes.
Annyi szerethetőt találtam eme sokadik tucatblack lemezben, mint Greenpeace aktivista az atomerőműben. Körülbelül majdnem pont nagyjából ugyanannyit.
Azon gondolkodtam, hogy mivel is lehetne átfogóan jellemezni egy ilyen kétélű lemezt. Mert egyrészt vannak benne nagyon hallgattatós gitártémák, hangulati elemek, másrészt viszont borzalmas az ének és úgy az egész összességében. Aztán levezettem. Átfogóan jellemezni..., átfogó..., pitagoraszi számhármas..., ÖT!!!
A hallgatások által kicsit lanyhult a lelkesedésem a lemez iránt, de még így is több maradt, az átlagos jónál. Amolyan frissen fogasolt föld: majdnem mindig bevethető!
Jó kis fejtörő! Az utolsó számra többet is adnék, meg úgy az egészre, ha a dobos nem szögelt volna és ha mindenhol kitöltötték volna érzésekkel a hangjegyeket, ugyanis imitt-amott erőltetettnek találtam. Kényes vagyok, tudom.
Voltak már rosszabbak is a "hangpróbáltatáson". No nem sok, de volt. De attól ez még egyszerűen elviselhetetlen!
Nálam ez a lemez is csak egyszer használatos. Legközelebb akkor hallgatom meg, amikor a kocsmárosunk felszögezi a ködöt a rokkája lábítójára.
Nem kapott retúrjegyet nálam.
Nagyon hangulatos, tartalmas, kikapcsolós zene. Azért nem ajánlom senkinek, hogy ezt hallgassa 4 óra alvás után...
Megbízhatóan langymeleg foscsi évről-évre!
Nem tudom mi változott egész pontosan, de régebben nagyon nem kedveltem a Mastodont, de még az e stílus közelében lévő zenéket sem, erre az idei lemezük iszonyúan betalál...
Kár hogy hiányzik belőle a fogósság, mert alapvetően elég jó zene.
Az előző, Jacob Hansennel készült lemez valami óriási volt. Sokat nem változott a képlet, csak szürkébb lett az összkép (mintha a borítóval ráéreztek volna) a kevésbé jó énekes miatt.
...szerintem viszont a tavalyi lemezük lett durván túlértékelve, az újat sokkal érdekesebbnek találom.
Az elmúlt évek egyik legmegosztóbb bandája. Úgy 4 pont, hogy ez tetszik a legjobban azok közül amit eddig csináltak!
Hogy a Poisonblack munkássága van-e nagyon messze a Sentencedétől, vagy tőlem a Sentenced-mánia, azt nem tudom, de ennek a formációnak még mindig nem sikerült olyasmit letennie az asztalra, amit igazán szeretni tudnék. Rossznak azért messze nem mondanám.
Minden hallgatásnál vártam, hogy majd feltűnik valami, ami addig nem, de mindig ugyanolyan maradt. Nem mondtam, hogy nem jó.
Nagy népszerűségre érthető okokból nem fog szert tenni, de saját műfajában ez tényleg egy nagyon korrekt, gonosz lemez :D
Aggódva kezdtem hozzá, hogy vajon mitől ez a sereghajtó, és maradt az értetlenség. Mondjuk nem gondolnám, hogy ez black metal, csak mert kárognak benne(azt hogy lehet szépen?). A gitártémák tetszetősek, a szólók nagyon szépen bele vannak építve (kedvencem a Wolverine Bastards-é) a szövegek értelmesek, a dallamosságot szeretjük errefelé, és összességében jól szól az egész. Elérték a célt: tetszik.
Teljes mértékben semleges; ami azt hiszem, ha zenéről van szó, igazából negatív dolog, bár ez elég paradoxul hangzik.
Még egy Loch, és ez sem tó. Szépséges zene, nekem is beugrott róla a másik Loch, meg pár egyéb lehetséges inspiráló zenekar. Azzal a különbséggel, hogy azokban általában nem ilyen kölyökhangú ember áll a mikrofon mögé, mint ez az Andy, szóval lehet érdemes lenne trióvá alakulniuk..
Szívem szerint nem adnék pontot rá, annyira a két véglet közt van. Egyrészt nagyon hangulatos, utaztatós, vad, stb. Másrészt én is inkább az IX művésznevet adnám a sajátom helyett ahhoz, ami itt ének címszó alatt időnként történik. Példának okáért az első szám az elvont művészet és a pofátlanság nagyon vékony határától is messze-messze jár, utóbbi irányába mozdulva.
Tiszta lappal indult ez nálam, annyira nem emlékszem az előzőre. Viszont bármily távol áll tőlem a doom, ez mégis megfogott valamivel. Olyan oroszosan nyomasztó, vagy nem tudom.
Az egyedüli hatás, amit rám gyakoroltak, hogy a fele délelőttöm elment azzal, hogy az Elisabeth Short gyilkosságról olvastam. Ehhez aláfestésnek egyáltalán nem volt jó, de megállapítottam, hogy a hangszeresek nagyon ügyesek, az "ének" minden pillanata borzalmas, és hogy a jövőben sem leszek rájuk kíváncsi.
Szép, kellemes, megnyugtató.. csak épp az a lüktetés és többlet hiányzik belőle, ami pl. a múltkori Exxasensben megvolt, és amiért post-rock lemezeket kiemelkedőnek tudok találni.
Az előző munkájukra adtam egy ötöst...és, hogy következetes maradjak most is annyit kapnak, mivel egy fikarcnyival sem találom jobbnak. Mondhatni van , de minek.?
Lemezről lemezre egyre jobbak lettek. A Leviathan jó volt, a Blood M. remek, a Crack the Skye zseniális, a Hunter pedig tökéletes 10 pontos. A kérdés, hogy hová lehet innen fejlődni? Mivel lehet ezt a magasságot átugrani? Remélem pár év múlva kiderül és akkor sem csalódunk.
Fárasztó acsarkodás.
A Windír örökösei direkt nem is követték tovább azt az irányt, amit talán csak Ők tudtak olyan jól csinálni. Nem is tudnák a csapat "esze" nélkül. A Vreid zenéje jóval egyszerűbb, és igazán nem is black metal, legalábbis nem a reszelős fajta...és én pont az ilyet szeretem.
Az első szám kimondottan tetszett, úgy gondoltam, hogy jó kis lemez lesz. Aztán a többi már nem volt bejövős. ...és mivel nem egy darabot kell értékelni, így rám az album így hatott, adtam rá pontot, pontosan hatot.
Tetszettős borító, hangulatos muzsika. A záró negyed órában hallható két tétel, a To Walk Amongst the Dead és a Solace a csúcspont.
Többnyire olyan hangulatban vagyok, amihez ez a zene passzol.
Az biztos, hogy az előző tíz pontos death-doom korong után, én sem erre számíottam. Ugyanis, itt nyoma sincs annak, ami annyira megfogott a Madness...albumon. Így is találtam jó pillanatokat, csak éppen a lényeg veszett el.
Semmi kivetni valót nem találok benne. Sokkal jobban tetszik, mint némelyik agyonajnározott technikás death banda.
Ilyen hangulatban is gyakran vagyok.
Ville Laihiala külseje csillagos tizes :D még a hangja is jó, a zene már gyengébb eresztés...
Lásd. Pistike66 kommentje! :-)
A The Ground Surrenders c.nótában 1:16-tól mintha John Williams (A) cápa-ja üldözne minket, nagyon jó! :D Összességében: különleges album, de nekem több idő kellett az emésztéshez :)
Van olyan, hogy technikás blekk? :D Mert ha van, akkor ez az. Bár nem tudom, ezek a zenészek mennyire képzettek... lehet hogy nem értek hozzá, ezért világosítson fel valaki!!! Van benne egy csomó thrashes rész, meg dallamos is, meg váltások, de valahogy nem állt össze nekem. A Fire on the Mountain c. dal meg olyan, mint valami (orosz?) mozgalmi dal :) valamelyikre emlékeztet nagyon... Az uriember nagyon csúnyán károg :S Az egészet egybevetve nem tetszett túlságosan....
Az első dal 10 pontos, a többi csak :) 9 és az énekes hangja tényleg hasonlít a magyar Turbo zenekar énekesének a hangjára ( de a Balázsé szebb :P )
Szép; de engem mégsem sikerült elvarázsolnia...
Sosem fog tetszeni amit csinálnak...
Nem tudom milyen az előző albumuk, de hogy ez jó, az tutifix :) Elég sokszor meg kellett hallgatnom, mert elsőre nem tetszett. Aztán felfedeztem benne a sok különleges pillanatot...
Egyedül az ének idegesített, én ezt "kölyökoroszlán"-hangnak hívom :)) Zeneileg rendben van (szinte minden dalban találtam olyan részt, ami tetszett) de néhol nem ártott volna kicsit visszavenni a tempóból...
A hangzás jó.Picit talán tompa a gitár. Egy magasabb énekhanggal jobb lenne.
Nincs ezzel gond, de nem fogott meg. Csakúgy jöttek mentek a számok, és nem hagytak bennem nyomot.
Hátborzongató ezzel a Black Sabbath hangzással. Ettől kell óvni a fiatalságot.
A zene sima 8-as, de az ének miatt csak 6.5.
Kicsit röfögősebb gitárral jobban szólna, mint pl. Symhporce :(
Ez túl nyugis nekem. A dallamokról néha az Amorphis jut az eszembe.
Ének elviselhetetle, főleg hogy német.
Ha gyorsabb lenne...
Ez jó. Változatos riffek tömkelege.
Nem szeretem a háttérzenéket.
Rádióbarát rockzene.
Kincs minden pillanata.
Kellemes, elvarázsolt muzsika.
Révületbe estem.
Ugyan más, mint korábban, de kit érdekel, ha továbbra is jó zenét kapunk?!
Pályafutásuk eddigi legjobbját tették le az asztalra a srácok. Mára maguk mögött hagyták - szerencsére - az összes kórságos nyavalyát. Felnőttek... vagy hogy is mondják a nagyok.
Határozottan utálom az ilyen zenét. Lelketlen üresség. Csipsz és kóla. Hogy miért kapja egyáltalán a három pontot? Mert a hangzás és a jó hangszeres játék miatt nem bántotta a fülem... Meg az utolsó 3 szám valamivel jobb, mint a többi.
Az első két szám eléggé nem jött be, de aztán megjött az íz és az egyediség is. Öllllég fasza! Ezt a bandát is most ismertem meg. A dob néha sok nekem. Bár olvastam a kritikában, hogy régen még több volt... Nóóóórmális??? És igen! Ez télleg prog. zene. Nem a DT.
Na. Most már én is ideírhatom egyszer azt, hogy: LÁSD KRITIKA! :-DDD
Csupán a károgástól nem lesz valami black metal. Főleg az ennyire egysíkútól. Egy idő után egyre idegesítőbb lett, a hevis betétek meg uncsik, de nagyon. No meg a dallamos ének... Megszületőben van a blackcore műfaj :-) Meg most jöttem rá, hogyan lehet megfogalmazni a "core" jelenséget. A core az egy olyan metál alapú zene, amiből üvölt, hogy törekedtek rá, hogy tetsszen az embereknek. Asszem meghallgatom megint a Craftot. Annál nyoma sincs ilyesminek :-D Ötletelésnek annál inkább!!!
A kritika jól fedi a valóságot, és tényleg érzek benne valódi progresszív értékeket. A progresszív zene először is furcsa. Ez a lemez pedig furcsa. Negatívuma, hogy sok nekem a téma, jobban szeretem a lényegretörőb zenét. De ettől eltekintve jó anyag. Csak elfáradok tőle...
Közel hibátlan mű. A zene néhol Porcupine Tree-re emlékeztet és az akcentus és az énekhang is eléggé Steven Wilson.
Sámánisztikus, nincs agyonbonyolítva, de visz az a bizonyos hangulat. Fogom még hallgatni bőven! Sőt! szerintem felteszem a Nagaarum kezdőlapra is az ajánlások közé, amennyiben a banda megüti az ismeretlenségi kritériumot.
Esetlenül, unalmasan, fantáziátlanul indul, aztán a harmadik számnak nagyon beüt a hangulata. De ebben sajnos nálam ki is merül ez a lemez. A négy pont a gitáreffektek ügyes használatáért jár. Viszont bugyuta a ritmizálása a hangszernek. Olyan, mintha egy dobos csinálta volna az egész lemezt. Dobos aggyal vannak a riffek "begondolva". Nem jó... Szögletes.
Voltak rajta tök jó pillanatok, de nekem ez a cucc túl modern és egyhangú. Most kezdtem az ismerkedést a Dahliaval, de ha mind ilyen, akkor túlzottan nem fog érdekelni a jövőben...
Nálam múkodik a dolog. Hideg téli nappalon tudom elképzelni, mikor már 5 napja szabin vagyok, és csak tolom az RPG-t.
Ez is egy szórakoztató lemez lett, jó zsíros gitárhangzással, slágeres dalokkal. A Futile Man kiemelkedően jó nóta, a többi meg csak simán jó.
Lásd kritika!
Bár nem vagyok a stílus nagy ismerője, de ez nekem egy max. korrektnek nevezhető black'n'roll lemeznek tűnik. Vannak rajta húzós tempók, fajin riffek és szólók, de összességében nem hozott lázba.
Érdekes képződmény! Ha egy patent dallamos énekkel tolták volna végig a lemezt, akkor egy jó kis extrém elemekkel átitatott heavy/power metal albumot kaptunk volna, némi thrashes fűszerezéssel. Ebben a formában viszont nem tudom maradéktalanul élvezni a cuccost...
Lásd kritika!
Már majdnem jó...
A vokalizálás kapcsán többször is beugrott Grandpierre Atis neve és a zene is valóban hangulatos, hol lassú, málházós, hol húzós középtempón őrlő, itt-ott begyorsuló, tehát nem annyira monoton. Ennek ellenére nem érzem benne azt a pluszt, ami miatt a későbbiekben is előkerülne...
Ilyet még úgyse írtam: lásd majdani kritika! :D
Annyiban mindenképp különböznek a legtöbb metalcore bandától, hogy náluk még csak mutatóban sincs tiszta/dallamos ének. Meg a szólókkal sem fukarkodnak. Ennek ellenére nekem nem tetszik a zenéjük...
Ha meghívták volna honfitársukat, Karol Wróblewskit (Believe, Mr. Gil) egy kis vendégéneklésre, akkor tutira jobban tudnám élvezni a lemezt! Nem kellene minden dalba ének, de némelyikben szinte fáj a hiánya!
Egyszer meg lehetett hallgatni.
Összefutottunk, beszélgettünk egy kellemeset, majd elbúcsúztunk. Kicsi az esély az újabb találkozásnak, mély nyomot nem hagyott bennem.
Így kell mocskosan jó témákat arcunkba tolni egy koszos black metal lemezen! Darkthrone lemezre sosem adtam 10 pontot, de ők kb. egy fél életművükön hoztak össze ennyi jó témát, mint a Craft csak a Voidon (mondom úgy, hogy én nagy DT-rajongó vagyok!)
Akarva/akaratlanul is folyamatosan a Windirhez hasonlítom őket, nyilván nem véletlenül. Vreid-ék valóban nem is akarnak a fenti zenekarhoz hasonlítani, de sajnos minőségben sem. Óriási a csalódás, bár sokat nem is vártam. Van pár érdekes téma, a többi az erőlködés.
Nem kötött le.
Nagyon kellemes, lebilincselő zene. Várom a következő lemezt, az igazi áttörés szerintem ott lesz!
Elsőre iszonyat ellentmondásos zenének tűnhet az Urfaust, mert az is, viszont annál különlegesebb. Black/doom vegyítésére rájön egy atmoszférikus, már-már rituális hatás (rengetek kántálás, néhol Vikernes-t idéző tébolyult énekkel, de főleg tiszta ének/kórus szerűség -nehéz szavakba önteni a hatást és felesleges - hallgatni kell!), mindezt elképesztően egyedi módon. Időt kell neki hagyni, nekem hónapokba(!) tellett, mire beérett az album, nem könnyű, de aki megérti/ráérez a hangulatára, egy igazi örök zenei élménnyel gazdagodik. (Kérdés, mire lesz elég ez a 2 hét.)
A gitárhangzás érdekes, amúgy ötlettelen, unalmas, fantáziátlan. Mérföldekre van ez a nagyoktól.
Ez sem igazán nekem szól.
Hallottam már sokkal jobb, érdekesebb lemezt is a műfajban, de nekem kétségtelenül tetszett ez is! Csak hangulat kell hozzá.
Ville Laihiala énekét mindíg jó hallgatni mert jó a hangja, a lemez pedig néhány hallgatás erejéig kellemes szórakozást tud nyújtani.
Jó. :-)
Húzós, jó témákkal teli lemez. Könnyen magával ragad.
Teljesen rendben van ez. A halhatatlan Windirrel összehasonlítani nem érdemes, teljesen más irányultság.
Egyik fülemen be, a másikon ki.
Néhol kissé vontatottnak érzem, egyébként szép, igényes zene.
Mostanában ritkán osztogatok maximumot de most kénytelen vagyok kivételt tenni. :-) Ez a lemez annyira megragadott egyedi világával, különleges hangulatával, hogy már hetek óta alig kerül ki a lejátszóból.
Mást és némileg többet vártam az előző kitűnő lemez után.
Nem mondom, hogy rossz, de nekem nem tetszik. Eléggé egysíkú és az ének meg kissé fárasztó hosszútávon.
Szép zene, bizonyára az én szegénységi bizonyítványom, hogy 3 szám után már nagyon nehezemre esik odafigyelni rá... Lehet, hogy egyszer eljön nálam az ilyen zenék ideje, jelenleg csak nagyon keveset tudok jól fogadni közülük.
Fogyaszthatóvá formált, kiglancolt zene, amitől nem fáj a fejem és nem érzek kényszert a léptetőgomb nyomogatására sem. Ártalmatlan.
Míg az előző lemezek előtt értetlenül álltam, ez már azért felkeltette a figyelmemet. Nem lesz nagy kedvenc, de a fél szemem rajtuk lesz.
Jobb, mint vártam, itt-ott még tetszik is. Különösen a húzós középtempók. Na, de az az ének....
Továbbra is az énekesi teljesítmény a kakukktojás, de itt legalább ilyen téren is törekedtek a változatosságra. Kicsit túl van polírozva a hangzás, egy egyszerűbb sound jobban állna nekik.
Sok kedvemre való anyag érkezik manapság, ezekre a AG féle - egyébként tényleg korrekt - lemezekre nem lesz érkezésem, az biztos. Csak a hp kedvéért ment végig egyszer...
Le a kalappal a skótok előtt! Olyan fasza atmoszférikus post-rock/folkmetál lemezt hoztak össze debütként, ami azonnal felhívhatja a műfaj híveinek figyelmét a bandára. Egy seregnyi hatást érzek a muzsikában, de az Agalloch, a Primordial, az Intronaut kétségtelenül jelen van. (Nem kis nevek...)
Hatásos, akár különlegesnek is mondható zene, de attól még nem tetszik. Különösen a vokál zavar...
Emlékeim szerint is az előző anyag jobb volt. Vannak itt jó témák, de olyan mintha az előző lemezről kirostált ötletekkel töltötték volna meg az albumot.
Az első lemezek idejében még rácsodálkoztam a bandára. Mára technikailag tökéletessé vált ugyan a zene, de számomra lélektelenné is egyben. Műfaját tekintve nálam ez modern deathmetál.
Örvendetes, hogy egyre több igazi, minőségi post-rock kerül a hp közelébe. A TFN is a legjobbak közé tartozik. Hangulatzene, amit fejhallgatóval érdemes hallgatni. A pillanat szépségéért...

Ajánlott lemezek

Vélemény, hozzászólás?

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.