Az előző lemezük jobban tetszett, de ha ez az új szólna a rádióban én bizony nem tekerném el. Már ha hallgatnék rádiót...

Jó hang, borzalmas zene.

Nálam háromék bizony felkerülnek a "ezeket meghallgatom, ha rossz a kedvem, na meg amúgy is" címkéjű polcra közvetlenül a The Dear Hunter mellé. A vokálokban elbújva még Beatles örökséget is hallok megcsillanni. Szép munka!

A vokál miatt nem tudtam csak élvezni rendesen a lemezt. Nálam a lityi-lötyi szinti nem hátrány, hanem plusz szín. Viszont elég kiszámítható, mint a két ismeretlen nélküli egyenletrendszer.

Jobban el kell mélyülnöm a munkásságukba. A Burnt Offerings elvette a kedvemet tőlük, habár a The Melancholy E.P. tetszett. Ez egy nagyszerű lemez!

És megint ugyanaz a lemez, mint oly' sokszor: ha a mikrofon mögött hangalanyt cseréltek volna, a mosoly a számon is tovább futott volna.

Jó zene, borzalmas hang.

A "csakazértis én vagyok a legszomorúbb" hangulat minden, már ezerszer eljátszott akkordját visszakaptam egy lemezen. No nincs túl sok belőle, de azt rogyásig ismételgették. Már megint... Nem jutunk egymáshoz közelebb.

Újabb támadás a színes muzsika ellen. Unalmas, de mégis azt mondatja velem, hogy érdemes végigkínlódni az utolsó két számig, mert azok egészen jók.

A görög, belga, svéd, finn tagok alkotta melodeath csapat nem tud rossz albumot készíteni. Erről meggyőződhet bárki, aki meghallgatja. Csak bátran, kedves dallampártiak!

Leragadtam az 'Unsung'-nál, mindig visszatérek rá, rohadt jó. De a többi számnál sincs ok a panaszra, itt tényleg van minden. Most nem tudok az egyhangúságra panaszkodni, pedig szokásommá vált az elmúlt időszakban. Egy csipetnyivel mégis az Iced Earth vezet.

Néha elaludtam, amúgy elmegy.

Hiába, néha már én sem tudom, hogy mi van. Egyik percben tetszett, a másikban már nem, pedig a prog. anyagok a szívem csücskei. Persze nincs itt gond, csak mintha a lemez néhány része a halálomat kívánta volna. Prog. ide, prog. oda, ez most 10-3!

Tényleg minden szám ugyanolyan. Ha csak egy kicsikét változatosabbnak érezném, talán még meg is tartanám.

Érdekes, hogy mostanában hetente jön egy olyan album, ami teljesen elvarázsol. Ezen a héten az Iced Earth lett a befutó, pedig nem is szerettem őket soha. Valószínűleg Block úr jelenléte vonzott ennyire. Erre mondják, hogy IE-ből IE-be (IE - Iced Earth, IE - Into Eternity).

Nem jött át. Nálam is: Semmi.

Hú, az énekes tönkretette számomra az egészet... az I Long feldolgozása pedig bűn volt, főleg így.

Csúnyákat nem akarok mondani, mert nem érdemli meg az album. Szóval: A 'These Days Of Sorrow' valami zseniális riffel operál, maga a szám is tetszik, a probléma csak az, hogy semmi más pozitívumot nem találtam a lemezen. Nekem túl egyhangú és unalmas volt, bár lehet máskor tetszene.

Csak a hangulatot tudtam értékelni, az pedig elég kéne hogy legyen, mégis ürességet érzek.

Elég volt kétszer meghallgatni, hogy egész napra elmenjen a kedvem minden más zenétől... Nem szörnyű, csak fárasztó.

Nevemet eme finn formációról neveztem el, úgyhogy evidencia hogy nagyon kedvelem a banda bármely megmozdulását. Kisebb csalódás, hogy egy az egyben az előző album folytatása, változtatások nélkül.

...én viszont amondó vagyok, hogy a 3 az egyik legjobb alteres prog-rock banda manapság...

Olcsó, gagyi, unalmas, mégis ismertek. Megnézném őket hova jutottak volna egy nevenincs kiadóval.

Az énekes hangját nagyon bírom...az Into Eternityben és nem itt!

Úgy érzem semmi jellegzetessége nincs a Christ Agony zenéjének, lengyelektől én minőségibb dolgokat szoktam meg!

Egy év alatt három Raventale lemezt is kaptunk itt a hangpróbán! Ezt kicsit túlzásnak érzem, de az kétségtelen hogy ez az eddigi legjobb "hollómese".

A hangzásuk sosem tetszett, mondjuk emellett mindig is volt bennük valami érdekes a származásukon felül...úgy látszik az előző lemezük csak egyszeri csoda volt.

Néhol pofátlan In Flames nyúlásokba botlunk, de kb. pont ettől is lesz nagyon jó az Insidious. Mindig is egyértelmű volt hogy nagy lehetőségek vannak bennük...

Kellemes, hangulatos muzsika, különösebb izgalmak nélkül.

Ha doom, akkor az jöhet nekem, ha epic doom, akkor meg pláne jöhet. Csodálatos, lélekbe markoló zenei szépség.

Hát ez borzasztó zene számomra. Tényleg nem a poén kedvéért lett 3 pont. :P Még az sem mentette meg, hogy csaj énekel benne. :D

Szeretem a csili-vili hangzást és ennek nem is volt híján az album. A zene elég műanyag divatblack, amit még death és gothic hatások dúsítottak tovább, kevés sikerrel. Az "Anxiety" c. szám volt a legjobb, azt jól feldobta a női ének.

Az énekes hangja jó, bár a magas kornyikálás is előkerült időnként, csak, hogy ne érezzem magam jól. A hangzás is szép nagyon, szóval ez egy jó lemez...annak aki szereti ezt a stílust.

Szerintem a Lengyeleknek mint népnek most sincs okuk szégyenkezni. Igen érdekes, és a maga nemében változatos black (meg egyéb) metal album ez.

A két véglet között állok véleményileg. Zeneileg elég klassz dolgok is hallhatóak, a hangzása viszont nagyon primitív. Jó lett volna lossless minőségben is megfülelni, nem csak egy szutyok 128-as mp3-at, de nem biztos, hogy csak ez volt a baj okozója.

Kb. mint az Insomnium. (Komment és pont ügyileg.)

Az énekes orgánuma időnként kezdte átlépni a már idegesítőnek minősülő határértéket. Zeneileg szerencsére nincs gond, de a közel 80 perc játékidő borzasztóan sok.

Megy a nagy keménykedés, meg ordibálás, és olyan monoton az egész, hogy kellemetlenné válik a hallgatása rövid időn belül. A metálkórságok sincsenek már olyan messze ettől; vékony az a határmezsgye.

Ilyenkor érzem, hogy már öregszenek a füleim és már egyre kevésbé vagyok nyitott erre a modern melodeath-be ágyazott üvöltés-tiszta ének kombinációra. Persze megvannak az értékei.

horzsol

A Wake Pig nagyon magasra tette a lécet. Ez most alatta van, de szeretem.

Szép is, jó is, műanyag is.

A Something Wicked óta erre várok. Ez a lemez igazolja a remény hal meg utoljára közmondást.

Kiváló 90'-es éveket idéző sötét bűzt eregető szörnyeteg a Christ Agony. Időnként beledöglök a mocsarába.

Egyszerűségében őszinte és bájosan amatőr anyag. Többet nem tudok nekik adni, ők mégis többet adnak időnként a sok csilli-villi zenénél.

A már megszokott minőség. Se előre, se hátra egy lépést sem, de ez esetben ez nem is baj.

A Masterpiece of Bitterness óta várom az igazán nagy dobást a csapattól. Lehet Godotra várok...

Egy pillanatra sem tudtak lekötni. Lehet hogy jól közvetíti amit közvetíteni akar, de nem vagyok célcsoporttag.

Ez alighanem a legjobb melodeath album, amivel idén találkoztam. Minden számot, minden részt jól esik hallgatni. Valahogy mégsem akaródzik 10-est adni neki, de úgy látom másnak sem.

Nem rossz végülis. A fő problémám az volt vele, hogy nagyon összemosódtak a számok, egyáltalán nem tűnt fel, hogy már harmadszor hallgatom ugyanazt, legfeljebb abból, hogy addigra már eluntam az egészet. De amúgy minőségre és hangulatra nincs panaszom.

Már az első hang sem tetszik, gondoltam, mert én nem a lányokat szeretem, ugye. Viszont valahogy mégis jó ez a lemez, leginkább a hangulata miatt, személyes kedvencem a React, amire talán a legigazabb, hogy nem tudom eldönteni, pozitív vagy negatív hatással van rám. Furcsa lemez.

Valószínűleg ez alapján már nem szeretném meg őket, sőt kicsit eltűnődtem, az eddigi lemezeikben mi tetszett, de azért annyira tragikusnak mégsem érzem a helyzetet, hogy rámondjam, hogy soha többé.

Nos.. tekintve, hogy az IE-nek sikerült az általam szeretett összes számát egyetlen lemezen elhelyeznie (a Something Wicked blablablán), nem tudom megítélni, jobb-e ez az átlag lemezüknél, avagy nem, a hatása rám mindenesetre pont akkora, mint az összes többié az említett kivételen kívül.

van valami megragadó hangulata, legalábbis néha így éreztem, de összességében nem volt jó hallgatni.. nagy különbséget itt sem véltem felfedezni a számok közt.

Ebben kár volt bárkinek megszólalnia.

Látom a Raventale folytatja a tendenciát, így hát én is, megint egy ponttal kevesebbet kap. Jó lemez amúgy, csak semmi újat nem hoz, tartok tőle, a következőnél sem fog. A These Days Of Sorrow végén azt hittem, lefagyott a gép.

Az állam nem esett le, de csak mert ezt is vártam tőlük. Az énekes (akinek a nevét a klaviatúra hiányosságai miatt sem írom ide) stílusa mondjuk tényleg nem könnyen megszokható, de hozzá tartozik az egyedi arculatukhoz.. és a zene.. pofátlanul követeli a figyelmet, mert csodálatos, ennyi. Az első lemez utolsó számát még véletlenül sem olvastam félre egyszer sem.

Ezt viszont némiképp tucat melodeathnek éreztem, ráadásul az üvöltözős, általam nem szeretett énekkel, inkább magamutogatós, mint kellemes gitártrükközéssel. Sanszos, hogy ezek (főleg az ének) miatt többé nem fogom előkeresni, pedig alapvetően tényleg vannak itt olyan dallamok, amikre szívesen emlékeznék.

A melodikus death vonalon a legjobbak és nem is kellett csalódnunk az új lemezük hallatán!!!

A React a legemlékezetesebb dal, de a többivel is jól elvoltam. Az meg nem kérdés, hogy profi zenészek.

Ez a Stu Block gyerek jó választás volt. A dalok is rendben vannak!

Kétszer is végighallgattam, de ennél többet nem adhatok.

Jordániából még nem is hallottam ilyesfajta zenét. Nekem ez még nagyon amatőrnek tűnik, hiába van hangulata a lemeznek.

Az After-re hetest adtam, de erre már nem adok annyit. :-)

A Fjara c. dal a legjobb!

Tetszik, mert In Flames-es, ...de az énekes-hörgő nem tud lekötni és egy idő után már egy kicsit fáraszt.

Hát ez leginkább ööö unalmas. Az ilyen típusú bandáknál ha nem működnek a dallamok, megette a fene az egészet. Nos, a finn négyes nem talált rá a nyerő melódiákra.

Lomha, cammogós metal a "Jézus-alteregó" négyestől. Borzasztóan körülményes, szövevényes lemez.

Tartottam ettől a lemeztől. Látatlanban már bekészítettem nekik a 3 pontot; mondván aki a progot az altirock-kal keveri az minden lehet csak jó nem. Nos de.

A mostanság dark metal-ként futó talján csapat lemeze igazi stíluskavalkád: egy kis feketeség, egy kávéskanál halál mindez jól megpúpozva gótikával. Nem szar, de jellegtelen.

Az új srác hangja jobban passzol ehhez a zenéhez, mint Tim-é (Matt-é alap). A dalok is erősek; Séfer bácsi végre elkapta a múzsát (vagy fordítva). :)

A Sodom-felállású agonizálók tapasztalt harcosok; diszkójuk majd lefolyik a máj(krém)szpészről. A Nocturn death-jében azonban nem sok fantázia rejlik.

Gratula a jordán srácoknak, eljutottak a hp-ig. Viszont ezt az iszonyat szarul megszólaló lemezt nem lobogtatnám. Otthon, kistesók ijesztegetésére alkalmas, másra nem.

Nem szívfájdalmat hozott, hanem dögunalmat.

Művészieskedő izé.

Pörgős, jóféle melohalál. Itt működnek a dallamok, nem úgy mint az Insomnium-nál.

Igaz, hogy csak két hétig forog, de nincs szívem gyengébb érdemjegyet adni, mert nem rossz, amit hallhatunk. Kb. a Nightrage-el egyenrangú.

Ez a jó kis doom úgy kellett már, mint egy falat kenyér a sok prog., meg standard death, meg a kórság gyanús cuccok után. Az előző Silent Ruins is a legmagasabb értéket kapná, a Born... csak folytatja a kiváló sorozatot. Az ének, a muzsika pont jó - Nekem!

Számomra az egyetlen pozitívum ezzel az albummal kapcsolatban, hogy kizárólag rajtam múlik, hogy hajlandó lennék még egyszer végig hallgatni. Nevükhöz passzoló pontot kapnak.

Annak idején az As the Angels Reach the Beauty című alkotásukat szerettem. Volt hibája annak is, de legalább nem volt ilyen "műanyag-metal". Igaz a Fragments... sem hallgathatatlan, nem is rossz csak, ahogy mások is említették kissé mesterkélt.

Mindegy, hogy ki énekel. A Something-et és a Horror-Show-t már nem hiszem, hogy felül múlják valamikor.

Korrekt.

Ígéretes. Itt-ott kicsit a '90-es éveket idézi (mármint death-doom téren) és azt meg nagyon szeretem. Viszont az említett tiszta ének, valami iszonyatosan szar. Nem tudom mi a francnak kellett az bele.

Nem ragozom: ugyan olyan jó, mint az előzőek.

Csak mert megérdemli.

Teljesen rendben van ez, mindössze én nem hallgatok annyi ilyesféle zenét mostanában. Már alig emlékszem, hogy milyenek voltak Tomas Lindberg időszakában.

Ártalmatlan...

Dettó mint a Sósfasírt.

Hááát, elég lágyan :D kezdődik az album, talán nem is kellett volna oda az a kezdő 1 perc, vagy talán a végére kellett volna tenni, de a második nóta már jobb, és végig elég jó, nekem tetszett, bár a nagyon emlékezetes részek hiányoznak a lemezről.

Nem érzem ezt annyira rossznak.... de jónak se!

Egyáltalán nem érzem kiemelkedőnek. Az énekes még J.H.-et is eszembe juttatta a Metallicából az Anthem c. dalban (is) :S A zenéjük is hasonló sok helyen :S A Dark City meg Iron Maiden-esen kezdődik... Lehetne a nevük Ájronlika vagy Metálméden :)

A "Silent Gods Of Darkness" c.nóta nagyon hasonlít az Arckanum - In Folva Felr c. számára (bár utóbbiban nincs ének), meg szerintem az egész lemezen az a legjobb szám, a többi elég semleges számomra.

Alig vártam hogy véget érjen...

Jobban tetszik, mint az előző album. Kedvencem a Twilight... The Vernal Dusk, de az összes többi szám is szép és hangulatos.

Nem tetszett. Punk-tum.

Zene 10 pontos; minőségi, jó muzsika, pontlevonás a kajabálós ének miatt, de azért több alkalommal is hallottam az albumon szép, dallamos éneket is. Kedvenc dalom: This World Is Coming To An End.

Ezt még egypárszor meg fogom halgatni.Szeretem amikor két esetleg három gitár ennyire összhangban van.

Nem szeretem a doomot. De ez elég türhető. Csak ne lenne doom.

Először azt hittem csaj. Nekem gyenge.

A zene tetszik 8. Az ének már nem annyira 7.

Annyira Iced Earth-ös hogy jó.Kivétl az ének. Ezeket a visításokat hagyjuk meg King Dimondnak.

A keverés tényleg kritikán aluli.Nem értem miért hagyta ezt a gitáros.

Itt megint nem volt sehol a gitáros keveréskor.Altatónak jó. De ki akar aludni?

Nagyon egysíkú. Hiányoznak a tompított riffek. A hangulata viszont halálos.

Nem tetszik a hangzás és az énekes erölködése sem.

Frankón összerakott zene.Az ének egy kicsit egyhangú.

Az első gitárhangnál hallottam, hogy nehezen fogom végighallgatni a hangzás miatt. Amikor a kompresszor ennyire feltolja az összes frekvenciát, az egy olyan rendellenes akusztikát eredményez, ami ellen tiltakoznak a félkörös ívjárataim, az agyam meg próbál menekülni, csak ugye a koponya fogva tartja. Minderre rájön a 20"-os beütővel való folyamatos kíséret. Szal van egy természetellenesen vastag megszólalás, mellé pedig a fém suhogása. Merénylet. Persze ez csak fülesben jön elő. Komolyan kezdem azt hinni, hogy utoljára a hetvenes években tudtak keverni egy lemezt. A zene meg ingerszegény. Nem hatott meg. Néha szépen dallamos, ezért a hetes.

A doomból a mocskos fajtát csípem (black-death-doom), a stonerest egyre kevésbé. Bíztam benne, hogy az előző fajta lesz. Ehelyett valami harmadik féle, hibrid, és hangulatilag elég semleges - nagyrészt. Nem vitt el sehová, inkább elfárasztott. A közepe felé meg tökre idegesített, hogy minden sor végén felmegy az ének. Annyira nem rossz, de ha a Valborgra csak 8-at adtam a múltkor (mostanra 9,5 körül jár), erre ennél több nem mehet most.

Szép is, okos is, ügyes is, de annyi blekket hallgattam eleddig, hogy az IQ-m lemegy lassan 50 alá, így az ilyen minőségi zenéhez lassan elfogyok. Viszont annak örülök, hogy ez sem DT módra prog (az szerintem nem prog). Oldboy általában észreveszi, mi átbaszás, és mi nem :-D Az utolsó szám őrült jó.

Jól indult, csak a felénél rájöttem, hogy minden szám tök egyforma. Kár volt a végén belelopni a kórkodást, egészen addig trúnak tűnt az anyag.

Nagyon kíváncsi voltam már erre az anyagra, mert a Burnt..., Dark..., Something..., a Horror... meg a Glorious... lemezek rengeteget pörögtek nálam, és bár az utóbbin már éreztem, hogy változik Schaffer papa, mégpedig olyan irányba, amit nem fogok szeretni, ott még Ripper hangja megmentette nekem a lemezt. Nem úgy, mint az azutánin, ami már semlegesen ment el mellettem. Itt érzek visszakanyarodást a legjobb korszakukba. Stu hangja inkább Mattére hasonlít, amit sajnálok, mert Ripper kéne ide...:-D Egyébként meg mondhatunk bármit, Schaffer a világ egyik legprecízebb és leggyorsabb kezű ritmusgityósa. Az utolsó szám kurva jó. És meggondoltam: nincs jóindulat.

Ez egy nagyon hangulatos zene. Szeretem.

Eléggé magával ragadott. Túlvilági hangulat, temető, köd, sötétség, szal kamálom. Kár, hogy a Wounds And Wine-ban a szintis belepróbálkozik az éneklésbe. Talán Allah büntette meg amiért alkoholt mert a szájához emelni, de az ott hallott borzalom egy fél pontot elvett tőlük részemről.

Erős a black/doom mezőny, csak ezért ennyi. Korrekt zene. Emlékeztet néhol a múltheti Fallochra.

Először is állati jó a hangzás, de az nem lehet mérvadó, max hab a tortán. A májszpészük alapján keresztényellenesek. Nem baj, az ilyeneket kihívás megtéríteni :-D A zene meg csillagos kilences.

Annyi ilyen van már, hogy alig látni a mögöttük felsorakozó értékes bandákat. Megintcsak kihallom a sikerreceptet a cuccból. A zene kis mértékben lesz kemény a hangzástól, sokkal inkább a témától. Itt meg sima hard rock/glam dallammeneteket hallunk. Egyedül a dob és az ének a kemény. A gitárok olyan lágyak, mint a picsa. Úristen? Mi ez a giccses ének??? Na jó, akkor egy pont mínusz... :-D

Mivel az említett két klasszikus banda "közép" időszakát jobban kedvelem, mint a korai munkásságukat, ezért nekem ez a lemez se ér többet egy erős hetesnél.

Ez valóban nem death doom és nem is déli "mocsármetal", hanem epikus doom. És nem is rossz, zeneileg és ének szempontjából sincs gond, viszont én hiányolom azt a mágiát, amit egy Candlemass lemezen rendre megkaptam. Szóval ha Isole-ék be akarják tölteni a Leif Edlingék újbóli feloszlása után tátongó űrt, akkor ennél egy kicsit erősebb lemezeket kell készíteniük! Azért bízom benne, hogy a Candlemass mégsem dobja be a törölközőt a jövőre ígért új, és egyben utolsó album után!

Lásd kritika!

Na, ez se volt jobb a Christ Agonynál...de legalább rosszabb!

Ha az első 2-3 dal színvonalát végig tartani tudták volna, akkor egy nagyon jó lemezről beszélhetnénk. Így ez csak egy szimplán jó album. Az előzőnél mindenképp erősebb, a számomra is etalon Something-nél pedig gyengébb...

Lengyelekről vagy jót, vagy semmit: semmi...

Valóban elég hangulatos és zenileg is tetszetős lemez ez, sőt szerintem a dallamos ének sem olyan tragikus. Viszont a keverés nekem nem annyira tetszik, túl előre van keverve a dominánsnak számító extrém ének, vagyis hörgés...

Lásd kritika!

Hmmm, mintha kicsit "slágeresebb" lenne az előző két lemeznél...ráadásul némi Foo Fighters-párhuzamot is felfedezni vélek...

Az In Flames neve óhatatlanul is felmerül az Insidous kapcsán, de én úgy érzem, hogy az IF korai lemezeihez képest ez az album hangulatilag jóval gyengébb, ha a legújabb Flames opuszt nézem, ahhoz képest meg jóval kevésbé fogós, slágeres...

A világot ugyan nem rengeti meg, de jó hallgatni, kellemes muzsika.

Rendkívül jólesik a magamfajta doom kedvelőnek :-)

Nem sok minden történik benne, mondhatni langyos, legalábbis nekem.

Minden eszközt, műfajra jellemző klisét bevetettek a siker érdekében, de a végeredmény nem lett túl érdekes, tényleg elég műanyag szaga van a produkciónak. Ezerszámra hallottunk már ehhez hasonlókat.

Szerintem viszont nagyon nem kéne ide Ripper, engem speciel a frász kerülget tőle (bár pont az Iced Earth-ben még el lehetett viselni. :-)) Nagyon örülök, hogy az Iced Earth visszatalált a helyes útra ezzel a kiválóan megcsinált, emlékezetes dalokkal teli lemezzel.

Hangulatos, kiváló zene.

A hibák már fel lettek sorolva (pocsék tiszta ének, nagyon előrekevert hörgés) ezt leszámítva viszont nagyon jó, hangulatos, érdekes ez a zene.

Úgy tűnik egyelőre a gyakori megjelenés nem megy a minőség rovására, szerencsére. Kiváló munka ezúttal is, sőt, talán az eddigi legjobb.

Bizony az ének néha nekem is kikezdi az idegrendszeremet, ennek ellenére egyáltalán nem nevezhetem rossznak. Az előző lemez azért jobban bejött.

Nem szeretem ezt a fajta éneket, és az egész eléggé monotonnak hat valóban. Ez most nem jön be.

Aki képes ilyen magas szinten elegyíteni a korai Amorphis és Dark Tranquillity hatásokat, az csak ez a finn banda lehet. Úgy gondolom, az előbb megnevezett alapzenekarok mellett ma ők a legjobbak a műfajban.

Itt akkor az ellenvélemény... (már ami a minőséget illeti)

Nem nekem szól. Nincs benne semmi, ami miatt még egyszer elővenném..

Az utolsó hangig kifundált, mesterkéltnek ható zene, amivel túl nagyot akartak előre lépni. El is veszítette azt az ösztönösséget, amit régen (kb. 2001-ig) értékeltem bennük. Rossznak azért nem mondanám, egyszer-egyszer érdemes végigtolni.

A TDS óta nem találkoztam jó IE lemezzel, ez sem változtatott a statisztikán. Nincs ellenemre a műfaj, de sokkal jobb lemezek jelennek meg tucatszámra ebben a közegben. A "nagy" nevek rendre csalódást okoznak.

Ütős és változatos black/death,jó témákkal. Inkább pillanatnyi, mint tartós öröm forrása, de annak maradéktalan.

Finom, érzéki zene, ami közel sem hibátlan (a dallamos ének tökéletesen hamis), mégis ott motoszkál a tehetség ígérete benne. Legközelebb még jobb lesz!

Kivételesen nem bánom az évenkénti lemez megjelenést. (Ha a minőség nem változik, akár havonta is örömmel találkozom a Raventale névvel.) Az utolsó munkák mindegyike szerepelt itt, - nem is akárhogy - ezt egyenesen vétek lenne kihagyni. Atmoszférikus doom/black/death, az élvonalból.

Továbbra is felejtős.

Már kezdtem temetni a bandát, erre egy friss, erőtől duzzadó, pompás dalokkal teleírt lemezzel jelentkeznek. Kellemes meglepetés!

Kicsit néha túlzottan is érezhetőek a hatásaik, ettől függetlenül szerethető amit csinálnak. Nem rengette meg a talajt alattam, de végig lekötött.

Foscsi tingli-tangli

Nekem meg pont az a "bajom", hogy évente adnak ki lemezt! Ha 2 évente dobnának ki egyet, és tovább érlelnék a jó témákat, simán lehetne 10 pontos. Ez így "csak" 9-es, amúgy eddig ez a legerősebb munkájuk!