Hangpróba #197 - 2011. november 19.

Muszáj volt lehúznom, túl elöl volt. :)
Ezek a mór dallamolók egyre jobbak. Már a debütjük megütött, ez meg egyenesen beásott a tizenkettedik homokbucka alá, közvetlenül a tavalyi tevetífusz áldozatai mellé. Mi lesz a következő lemezüknél?
Inkább vállalom, hogy minden hangpróbázó hajszálait egyesével kartotékolom, minthogy ezt még egyszer végigizzadjam. Szegény mirigyeim a záró tételre már csak port tudtak pöffenteni magukból.
A következő Ansurig kitartok ezzel. Nagyon jó!
A frankó metálkodás és a félórás pislogásra ingerlő partok között képtelen voltam hidat építeni. Nem lettem hídverő, de legalább maradtam húsrágó. :)
Látom, hogy majd' mindenki berosál a lemeztől, én maradok a hagyományosabb sakklépéseknél: gyalog előre kettőt, futó, csikó kisdobosként előre, oszt gyüjjön a szélső befelé. Hatfelet azért megér.
A borítója rosszabb.
Nem tucat power, az biztos. Az előző albumuk megjelenésekor fókuszáltam rájuk, azóta szoros barátságban vagyok a hangjegyeikkel. A Broken pedig annyira tetszik, hogy többet hallottam mostanában, mint a MÁV-szignált.
Bomlás, foszlás, lankadás, elmúlás. Erről pedig az jutott eszembe, hogy meg kellene öntöznöm a virágokat. Ennyi haszna volt, de amúgy semmi.
Megijedtem a legelején és a folytatástól is tartottam, mint a villanykörte a becsavarodástól, de aztán rá kellett ébrednem, hogy ez bizony frankó "daloshalál".
A rám gyakorolt hatás mértéke megegyezik... De legalább tényleg különleges, ez értékelendő.
A negatívuma és a pozitívuma is ugyanaz: A hangulat. Anélkül sokkal kevesebbet érne, de mégis úgy érzem, hogy nekem kicsit sok. Mikor kijött és hallgattam, még sokkal jobb pontszámot kapott volna, de azóta jött egy Haken, ami legyilkolt. Szóval ez most csak hét.
Ahhoz, hogy ez megtetsszen, rendesen küzdeni kéne a hülye védekező mechanizmusom ellen... Erre képtelen vagyok manapság, pedig imádnám.
Rohadt jó, csak nagyon nehezen akarja kifejteni a hatását. Meg néha kicsit rosszul van adagolva... minden.
Amióta kijött szinte folyamatosan pörög vagy a gépen, vagy az mp5 lejátszón. Nehéz volt megszeretni, jó pár órát csak ültem felette, de végül megtalálta az utat a hallójárataim felé.
Érzem bennük a potenciált, de mégis kihagyott ziccereket lőnek. A Solitude volt a kedvencem, ott mindent tökéletesnek éreztem. A többi szám is rendben van, de általában mindig volt egy kisebb momentum, ami zavart. Inkább kiadhatnának két évente jóval profibb, szinte már tökéletes albumokat, ahelyett, hogy évente hozzák a kötelezőt.
Felidézte az általános iskolai éveim végét. Kár, hogy már nem vagyok vevő az ilyesmire.
Csatlakozom mindenféle komolyabb véleménynyilvánítás nélkül :)
Sajnálom, most miattam visszacsúszik az utolsó helyre. :D Talán csak az 'E. Histolytica' címmel ellátott számot tudnám kiemelni, mint pozitívum. És nem az albumon elfoglalt helye miatt.
Folytatom a sort: Tucat, Tucat, Tactucat, Tucatical... Ha most ismerkednék a stílussal, imádnám.
Tiszteletbeli norvégokká avatom eme francia avangárdistákat!
Sokszor meghallgattam már, és arra jutottam, hogy jobban tetszettek, amikor még az első albumukkal direktbe a Symphony X-et koppintották...
Az a baj ezekkel a pszichedelikus black metálokkal, hogy mindenre hatnak, csak a pszichémre nem. :D
Valamit nagyon tudnak ezek az ausztrál srácok! Megy is a legfontosabb prog/tech/fúziós lemezek közé! ;)
Nem üt akkorát mint az előző két Black Sun Aeon mű, ettől az összehasonlítástól eltekintve viszont rosszat nem tudok mondani rá.
Sok helyen power metálnak írják őket, de ez szerintem nem power metál. Ellenben, mint szimfonikus-billentyűs szirup-rock/metál, egész kellemes és szórakoztató. (úgy a 4. számig...)
Valóban kellemes emlékeket csal elő a lemez, ami nagyon is működhetne ha idén ez lenne az egyetlen ilyen stílusú régimódi death metál lemez, de mivel én magam is több tucatnyi ilyenen túl vagyok már, ezért érthető módon nem hoz úgy lázba.
A tucat a legjobb kifejezés a Tactical-ra, nem vitás. Persze szórakoztató tud ez lenni, de ahhoz hogy napokra-hetekre rákattanjon az ember, már kimondhatatlanul nagy death metál fannak kell lenni.
Egyelőre inkább művészkedő, túlgondolt produktumnak hat, mint zsigerien elmebeteg művészi alkotásnak. Viszont nem menthetetlen a csapat. Azért van egy gyanúm, hogy a La Masquerade Infernal mond nekik valamit...
Tetszik, mert minden tetszik, ami orientál dallamvilággal van meghintve és nem tetszik, mert sok-sok hallgatás után most két napja nem hallgattam és egy szám sem ugrik be.
borzasztóan nehéz pszichedelikus zenefolyam. Csak akkorra amikor kell.
Én speciel nem igazán érzem a thrast benne. Elég magasról indult a pontszám, aztán idővel leesett egy hetesre, most visszakúszott. Ergo hangulatfüggő zene maximálisan. És valóban nyomokban Ansurt tartalmaz a készítmény!
Nincs időm megszeretni. Pedig lehet hogy menne. Túl sokat akar, talán követel is. Nem szeretem ha követelnek. Adok amikor van miből, és bezárkózom amikor nincs semmim.
Ollak!
Kellemes elégedettség. Ez a jelző jut eszembe róla. Profi.
Legyen jó. Az énekes enyhén affektálós és erősen rusztikus akcentusa folyamatosan kizökkent.
Nem hiszem, hogy a stílus elkötelezettjein kívül bárkit is megmozgatna ez az anyag. Még stílusában is lerágott csont számomra.
Szerintem ez egy teljesen korrekt technikásabb daráló. Itt-ott a Death szelleme is huhogott. (vagy a fülem zúgott???)
Hihetetlenül nyomasztóra sikerült ez a debüt.. talán a megőrülést juttatja eszembe ez a hangulat, ami árad belőle, túlságosan is töményen. Nem szívesen kezdem el hallgatni, viszont kikapcsolni még inkább nehezemre esik. Furcsa, ronda állat.
Ügyesen használják fel a számukra gondolom kevésbé egzotikus keleties hatásokat, hogy adjanak valami arculatot a zenéjüknek, ettől függetlenül sem különösen szerettem meg, valahogy hangulat szempontjából nekem nem annyira jön át ebből az orientális témából semmi.
Na gyere te is előrébb. Nagyon hasonló érzéseim vannak ezzel a lemezzel kapcsolatban is, mint a Smohallánál, ez talán kicsit zeneibb és így kicsit emészthetőbb..
Érdekes, izgalmas.. hogy thrash-e, azt nem tudom, nem is érdekel, mindenesetre van benne valami agresszív, ami nem tetszik; sőt összességében nem hiszem, hogy önként végighallgattam volna valaha is. Mégis jó pontot kap, mert olyan jóféle megoldások vannak benne, hogy hű meg hú.
Valahogy már akkor is rossz megérzésem volt, mikor a nocleansinging.com-on megláttam a zenekar nevét, de így végighallgatva elmondhatom, hogy a borítón kívül semmi nem tetszett az egészből.
Összességében változatos, érdekes, sok szép zenei megoldással, csenddel, szívmelengető tiszta és női énekkel, szóval mondhatjuk, hogy tetszett. Viszont ezek az egyedinek mondható részek sokszor eltűnnek, a hörgős részeknél pedig elég semmilyen tucatdoomnak tűnik az egész..
A U2, mint párhuzam, nekem is beugrott. Elég fura vendégnek érzem ezt a lemezt ebben a környezetben, de én szívesen hallgattam. Van hangulata, kiváló a minősége, jópár dal meg is ragadt a fejemben, úgyhogy a borítón kívül másba nem nagyon tudok belekötni.
Az első számban sokszor elhangzó "I feel so empty" érzést azt hiszem, tökéletesen megvalósítja a csávó éneklés terén. Ez bizonyára nagy művészet, éppúgy, mint ahogy Malevics festményei is azok, de én köszönöm, nem kérek belőle.
Izgalommentes fél óra volt.
Ez olyan tipikus lemez számomra, amikor az ember egy halom unalmas darálást végigvár, hogy számonként egy jóféle dallamos refrén felhangozzon. Eléggé a kedvemtől függ a pontszám, meg hogy erre vevő vagyok-e, úgyhogy kap valami semlegeset most.
...tényleg különleges és akadtak olyan részek is benne, amik tetszettek is...
Az előző lemezeik jobban tetszettek, de ez sem rossz.
...majdnem hívni kellett a mentőt!!! :-)
Jól összegyúrták a stílusokat és nem is rossz, de nem hinném, hogy a későbbiekben újrahallgatom.
Az énekes hangja tényleg hasonlít Björn Strid (Soilwork) hangszínére.
Tuomas Saukkonen amit idáig művelt, abban még hiba nem volt.
Elhallgatom az alternatív zenéket is, de ez most annyira nem jött be. Dave Navarro-t sem hagyták rendesen gitározni, ...kár.
Jó kis melodikus metal lemez a kenguruk országából! :-)
Nem vagyok egy old school fan, de nem is kötött le.
Nem egyszerű darab. Érleltem, de összességében nem az igazi. Az utolsó Nos Sages Divisent kezdése igen MDB-os lett. Kár, hogy csak rövid ideig tartott.
Üdítőleg tud hatni, de mint kiderült az elmúlt majd két hét során hogy, nem mindig.
Fáj a fejem és ez most nem segített rajta. Vagy pont ettől fáj annyira?
Kimondottan jó dolgok is vannak a lemezen, de van néhány zavaró tényező is. Mivel a kettő kiegyenlíti egymást, így ez egy erős közepes. Leginkább a Sensory Endeavour nyerte el a tetszésem, talán az ének hiánya miatt.
Na, és én még a Voyagerre írtam, hogy dögunalom :) Háromszori nekirugaszkodásra szenvedtem végig egyszer. Nem tudom, hogy az időm kevesebb-e vagy az ilyenekre fordítható energiám.?
Nem okozott meglepetést és szerencsére csalódást sem. Az előzőt többet hallgattam, több időm is volt rá. Itt tényleg az idő dönt majd, addig is:
Számomra viszont elég káros zene volt ez. Nem is tudom, hogy melyik a gyengébb, a múltkori 3 vagy éppen ez a mostani hármas.
Dögunalom. Giccses-nyálas ének. Hiányzó türelem-bennem az ilyenekkel szemben.
Nem az igazi. Ha újkori régi sulis death metalt akarok hallgatni, akkor inkább az új Entrails korongra szavazok.
Az aktuális death csata nyertesei. Most jobban élveztem, mint a Funerust. A feldolgozások meg külön jól estek.
Hat. Az idegeimre... viszont ahhoz képest, hogy valamelyik nap hirtelen felindulásból elkövetve simán rávágtam a kettő pontot, most sokkal többet adok. Ilyet még nemigen csináltam. De most újítok :) mint ezek a srácok. Most csak azt tudtam nézni, hogy viszonyítsak a kör albumaihoz is, és hogy nem mindennapi muzsika.
Mivel jóslással is foglalkozom mostantól, ezért megjósolom, kb. ua. lesz a helyzet ezzel az albummal, mint anno a Massemord albumával: utálni és szeretni fogjuk. Nincs miért levonnom pontot, mert ez így tökéletes, ahogy van. (Kedvencem: Andromeda)
Külön-külön sem szeretem a jazz-t és technikás thrash-t, hát még így együtt! Csak azért nem adok kevesebbet, mert elismerem, hogy egyedit alkottak.
Most még tetszik, de szerintem 1 hét múlva nem sok mindenre fogok emlékezni belőle...
Gyönyörű
Van egy kis U2-s beütése ennek az albumnak (főleg sorban a 3.számnál érzem), emiatt jobban is tetszik, hiszen én nagyon szeretem az említett zenekart. Az Irresistible Force nagyon slágergyanús, és olyan érzésem volt, mintha már hallottam volna (a rádióban?); ez a dal tetszett a legjobban.
Kb. 2 hete hallgatom már, napi szinten legalább 1x. Tehát nagyon tetszik! Kedvencek: The Pensive Disarray; The Meaning of I; és az Iron Dream.
Mivel elsőre nem tetszett, adtam neki még egy esélyt, hátha felfedezek valami különleges pillanatot benne, de hiábavaló volt az egész...
Sajnos ez most nem gyött be túlságosan. Az 5 pontot a dallamos részek miatt kapja. Meg a cover számokért.
Jaj... A pelusom!
Nagy tisztelője vagyok az arab kultúrának, az arab életmódnak, keresztény létemre az iszlámnak is, úgyhogy erősen koncentrálok arra, hogy ne legyek elfogult. Fura. Olyan, mintha az Epica keveredne a Dream Theaterrel plussz a keleti dallamvilág. A harmadik és negyedik nótában nagyon tetszik az énekes kántálása. A drímes hatás viszont idegesít, de ha ezt leszámítom, akkor rendben van a cucc nálam. De nem lesz visszatérés. Ihtirám!
Mi a rák ez? Pszichedelikus black? Beteges ötlet, de időnként legalább annyira idegesítő, mint amennyire izgalmas is. Ennek ellenére nem rossz, hívogatni fog még a jövőben. Az eredeti ötlet miatt jóindulattal megkap egy nyolcast.
A hangpróba végén már arra is figyelni kell, hogy a többi cuccra mennyit adtam... Nem thrash-alapú ez. Vagy ha igen, akkor a Cynic is. Soha nem fogok így gityózni, de nem is akarok :-D 20 percet lehet belőle bírni, aztán pihi... De az a 20 perc elég izgi.
A Meshuggah-ban idegesít időnként, hogy MINDEN riffre megy egy lábdob, viszont ez zavar itt kevésbé. Az elején azt hittem, hogy a brutalizálás és a dallamos nyálaskodással kell találkozzak MÁR MEGINT. Ezt a megoldást utálom a legjobban a metálban. Viszont ezek tényleg kemények, mint a korund, és a dallamos részek szépek, művésziek. Nem nyálasak. Ez fasza zene. Nagyon. Ami még idegesítő, az a dammm ... - ... dadam ... - ... dadam ... - ... dammm ... - ... dammm ... - ... damdamdamdadadadammm ... - ... dammm féle bugyuta memóriajátékok.
Egyetértek Grimmjowgoddal. A fél pont bünti hozzá képest a túl egyértelmű megoldások gyakori használata miatt jár. Ezeket már az Amorphis ellövögette annak idején. Ahogy figyelem, Tomi nemcsak hörögni járhat ide, hanem tippeket is adhat a mindenes csávónak.
Lásd kritika!
Kicsit túlkevert ez is, de nem annyira tömény, hogy kilökje az agyamat a helyéről. Egyébként meg unikum. Sokkal inkább, mint a Dream Theater. Szóljatok, ha uncsi kezd lenni, ahogy ütöm a DT-t! A She Takes Me mekkora már!!! Különösen tetszik ebben a csapatban az énekes szép, markáns férfias hangja, és az, hogy nem tekeri magát túl, egyszerűen csak énekel. Bár más, de a felfogása a nagy kedvencemet, az Uriah Heep David Byron-ját juttatja eszembe. Őnála éreztem azt, hogy ennyire természetesen, különösebb megterhelés nélkül, kisujjból rázza ki a témáit.
Hát miért bántjátok? Nem hiszem el, hogy a Word Under Blood beelőzi... Hazai terepen a Nadirt mondanám ilyennek, de azt azért szeretitek mi??? :-D (No. Rátettem még fél pontot, így helyreállt a rend. :-))
Hát ekkora bajban nem nagyon voltam még pontozással... Under The Autumn Low tekerős része 1:50-ig 10 pont. A dallamos refrén 0 pont. Ez a lemez csak felhúzott... Nesze. Megint a verze rész szól, és BASZOTT jó. Aztán Under The Autumn Looooooooow... Borzalmas. Nyitottam a gépen egy "hogyan tegyünk tönkre egy kiváló dalt totálisan" könyvtárat. Komolyan. Ez az első darab benne.
Inkább különleges, mint jó zene No.1...
Jó-jó, de azért nálam nincs az év kiemelkedő prog. lemezei között. Egyébként a mi Nemesisünknek is jól állt az arabos dallamvilág, gondoljunk csak az Abraxas című lemezükre!
Inkább különleges, mint jó zene No.2...
Lásd kritika!
Az első CD-n lévő, inkább a djent felé hajló dalok sokkal jobban tetszenek, mint a második CD ambientes unalombombája...
Most is kapunk pár hatalmas nótát tőlük, de összességében ezt is egy kicsit gyengébbnek érzem az elődjénél, ami meg nem olyan erős, mint az azt megelőző... :P
Minden egyes lemezüket meg kell becsülni, mert sosem lehet tudni, hogy melyik lesz az utolsó! Szinte az összes dal bejön, de a kedvencem a zseniális Splash a Little Water on It.
Ennek az énekesnek szinte jól áll ez a modorosság! A kezdő nóta, a Peter Steele előtt tisztelgő Iron Dream és a She Takes Me zseniális, de a többi is elég jó!
Magamtól sosem hallgattam ilyen stílusú zenéket, szóval nálam a nosztalgia faktor se szépíti meg, kozmetikázza a tetszési indexet...
Nagyon jó megoldások keverednek tucat témákkal... Sajnos az utóbbiból van több... :(
Smohallánál pedig pont az érződik, hogy valami különlegeset szerettek volna kihozni az egészből, sajnos több-kevesebb sikerrel. A recept adott volt (nekem pl NÉHOL az Emperor legutolsó lemeze is beugrott, csak igencsak eltorzítva, de Ulvert is megemlíthetném - persze a minőséget alulról közelítik meg), de az alapanyagok vegyítésén és fűszerezésen is lehetett volna mit tökéletesíteni. Ettől függetlenül nagyszerű lemez, most jó indulatból megadom a 9-est.
Igazi prog.metal mestermű, nem kérdés számomra a pontszám sem!
Nagyon különleges és valóban nehéz zene, nem látok rá okot, hogy ne adjam meg a 10-est, igaz valóban nem lehet akármikor hallgatni, ez viszont nem csökkenti az értékét.
Nem mondanám, hogy nem érdekes, viszont baromira nem kötött le. Jó zenészek, akik megmutatják amit tudnak, már csak igazi dalok kellenének.
Matekból nem rosszak, de kevés az igazán jó téma, az ambientes részek meg kifejezettem üresek, semmilyenek.
Nem ismerem a korábbi lemezeiket, mivel a Blacklight többszöri hallgatás alkalmával is végig lekötött és legnagyobb részt tetszett is, sürgősen beszerzem az előzőeket is.
Nem vagyok vevő az ilyesmire, számomra ártalmas rádióbarát zene :)
A kommentekhez képest rosszabbra számítottam. Kellemes zene ez, apróbb érdekességekkel, túlzott meglepetések nélkül. Kötve hiszem, hogy fogom hallgatni, de ennyit megérdemelnek.
Nem egy elfunerusált lemez, megvannak az értékei, de ha retrózni akarok, előszedem a régi kedvenc lemezeimet.
Egyszer meg lehetett hallgatni, többször nem lett volna értelme, nem maradt meg belőle semmi, ennél legközelebb sokkal-sokkal több kell. Plusz fél pont, mert volt néhány jó dallam.
Egybe hallgatva lebontott, de csepegtetve,kis adagokban még tűrhető volt!
Lehet hogy én vagyok az egyedüli aki nincs otthon a tunéziai metál életben,de gondolom hogy arrafelé nem ez a fő zenei csapásvonal! Ali Riahinál mindenesetre jobb!
Ezt a kakofónikus valamit nehezebb kiverni a fejemből,mint az Emberi százlábú 2. című horrorfilmet!
Széles skálán mozgó zenekar progressz meg thrash elemkkel operált de helyenként Atheist ,Death, feelinget nyomott az arcomba!
Megvallom a végére szétment a fejem attól zene mögé bújtatott háttér sugárzástól!
Elég legyen annyi hogy nálam nem ez a győztes!
Ez nem az én súlycsoportom! Persze szeretem én a rockot is,de mákot nem darálok a húsdarálómban!
Csak az énekes orgánuma akad fent a szűrőn,a többi simán átment!
A zömében közép tempós gitár daráló engem is ledarált!
Nekem bejött,bár én régimódi vagyok,annyira nem lerágott csont!

Vélemény, hozzászólás?