Hangpróba #202

2012. január 28.

Nem rossz, de semmi olyat nem nyújt ami miatt kitűnne az ezt a stílust játszó bandák tömegéből. Ettől függetlenül szeretem az ilyen zenét, szóval ennyit megkap.
Nem rossz lemez, főleg úgy nem, hogy 1 ember készítette. Vannak jó dallamok, meg fülbemászó, majdhogynem slágeres részek is. Viszont több keménység kellett volna a magasabb ponthoz, mert sokszor nyálasnak éreztem, azt meg nem szeretem. Legjobb dal a Lifetime.
Na most ez jó hülyén jön ki, hogy mint a női énekes bandák megszállottja nem adok ennek sok pontot, de nem tehetek másként. Hiába van szép hangja Amandának, ha ebben a zenei környezetben nem tudom élvezni maradéktalanul. Szerintem borzasztóan gyengék ezek a dalok sajnos. Persze, ha megnézzük, hogy milyen bandákban zenélnek a csapat férfi tagjai, akkor könnyen észrevehető, hogy azokat sem bírom elviselni. Szóval lehet, hogy csak az én ízlésemhez nem passzolnak, és amúgy semmi baj nincs velük; majd a többi kolléga elmondja így van-e. Amanda nélkül jó, ha 4 pontot adnék erre a szimfónikus izére.
Az előző albumaikhoz képest sokkal nyersebb zenével állt elő a banda. Sok esetben már-már black metalnak mondanám némi folkkal fűszerezve. Ezek a változások kifejezetten tetszenek, de azt nem bocsátom meg nekik, hogy Karen Gilligan már nincs a bandában (csak vendégként tűnik fel), így jóformán csak marcona károgást hallunk végig. Pedig a zenéjük egyik fontos jellegzetessége volt a női ének.
Szeretem ezt a bandát, és szerintem nagyon is izgalmasan játszák a melodic death metalt. Ha a 4. és 5. szám nem lett volna, talán nem adok ennyit, de voltak. ;)
Hallgatható, de nem estem hanyatt tőle. Az Oroszoktól úgy összességében sem vagyok annyira elájulva.
A csapat rögzítette a próbateremben a meglévő dalkezdeményeit, majd úgy gondolta, hogy gazdasági válság van, nem jut pénz stúdióra. Mondjuk remélem ezért nem is adott pénzt senki.
Megvannak az értékei, de amúgy közöm nincs ehhez a zenéhez.
Nem vagyok valami nagy ismerője, kedvelője a bandának, de sokszor úgy éreztem mintha ezt már hallottam volna valamelyik korábbi albumukon. Meg az is feltűnt, hogy voltak sokkal jobb dalaik is a múltban. Nekem nem hiányzott az új produktum, de nem is volt vele bajom, és legalább szépen szól.
Nekem ez elég semmitmondó zene. A hangulatát sem sikerült elcsípnem sajnos.
A zene kiváló, viszont egy változatosabb éneket el tudtam volna képzelni, ez így némiképp csökkenti a hatást. Ezzel együtt az összhatás jónak nevezhető.
Kissé sok az andalgás, amúgy nem rossz, szép és jó dolgok is vannak rajta.
A szép énekhangon kívül semmi különöset nem kínál ez a lemez, jellegtelen, szürke dalok sorakoznak rajta mindenféle fogósság, különösebb kapaszkodók nélkül. Nem érzem, hogy a későbbiekben hallgatnom kéne.
Semmi olyan nagyon különleges nincs rajta, hangulatos kis folkos muzsika, kellemes hallgatnivaló, se több se kevesebb. :-)
A Cruachannál leírtak nagyjából itt is érvényesek.
Ezt találtam érdekesebbnek a két doomos lemez közül. Az ének is itt tetszik jobban.
Jó zene alapvetően, de én is csókoltatom azt, aki kitalálta, hogy egy ilyen stílusú lemez 66 perces legyen, és azon belül csupa 6-8 perces számokból álljon... 40 percnél valóban meg kellett volna állni, és akkor jóval elégedettebb lennék.
Ennek már megvan a kellő mélysége és karaktere, mondjuk ez is egyhangú kicsit.
Rosszabbra számítottam, ettől függetlenül ezen lemez után is fenntartom a véleményemet, hogy az 1994-es Youthanasia volt az utolsó igazán emlékezetes Megadeth lemez.
Csak helyenként figyeltem fel 1-2 izgalmasabb részletre, nagyrészt egysíkú, unalmas és az ének is eléggé jellegtelen.
A zenekar neve alapján akár valami gothic cucc is lehetne, de nem az. Vérbeli melodic doom/death a nagyok által kijelölt ösvényen, gyönyörű harmóniákkal, ezernyi hangulattal és szépséggel. Akinek jelentett valamit a korai MDB, Paradise Lost, Anathema vagy a mai orosz bandák közül az Amber Tears, a Mourningside esetleg a dán Saturnus neve, az tudja mire számítson. (Az előző - 2008-as - album ingyen letölthető a zenekar honlapjáról, megéri.)
Új Falconer lemez? Nem, csupán egy egyszemélyes német projekt második próbálkozása. Nincs semmi kivetnivaló a hallottakban, műfajában korrekt lemez.
Számomra ez teljesen érdektelen zene. (Legalább a dalok lennének különlegesek...)
Hallatszik, hogy nekik ez szívből jön. Kevés olyan zenekar van, akiknek a zenéjét szívesebben hallgatnám akusztikus verzióban, a Cruachan oda tartozik.
Arkadius újabb rutinmunkája, ami a folkos MDM mezőny java részét még így is veri. Itt az ideje egy hosszabb pihenőnek....
Minőségi death/doom oroszosan, de saját hazájában is vannak jobbak. Sőt még spanyolhonban is...Ettől még tartalmas kikapcsolódást jelent.
Szerintem sem szól rosszul...A zene meg közel áll hozzám, úgyhogy jár a jó pont.
Kevés rosszat mondhatok rá, de - az előzetes infók alapján - többet vártam. Nem tudtam igazán megszeretni.(Később még előveszem, hátha csak rosszkor került elém...)
Nem mondom, hogy csalódás, mert nem vártam egy újabb Peace-t vagy Rust-ot. Ma ennyi a Megadeth és sokaknak nem is kell több.
A korai anyagok amatőr jellege már a múlté. Ez egy tudatos zenekar profi lemeze, amit gyakran elő fogok venni. Persze lesz ez még jobb is....
Azt hiszem végérvényesen kinőttem ezekből a folkos csuhajja-metálokból.
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
AJÁNLÁSI, PONTOZÁSI SZABÁLYZAT
Figyelmesen olvasd el, mert a be nem tartás szankciókat vonhat maga után.
2012. január 28.
Avatar Pistike66 viribusunitis Mighty_Ravendark ∑:
1. Avatar
Suidakra
Book Of Dowth
9 8 7.5 6.5 8.2
2. viribusunitis
In Loving Memory
Negation Of Life
7 7.5 9.5   8
3. Pistike66
Cruachan
Blood on the Black Robe
8 8 7   7.7
4. jpeter
Synkletos
Spiritual Alchemy
6 8.5 8.5   7.7
5. Nagaarum
Woburn House
Sleep Summer Storm
5 8 7.5   6.8
6. Avatar
Crom
Of Love And Death
6 6 7   6.3
7. baathory
Alcest
Les Voyages de L'Âme
5 6 8   6.3
8. lostmind17
Megadeth
Th1rt3en
5 6 6   5.7
9. Mighty_Ravendark
Decaying
Encirclement
3 6 7.5   5.5
10. Avatar
Trillium
Alloy
6 5 5   5.3
∑:
6 6.9 7.4 6.5 6.8

Olvasói beküldések


Vélemény, hozzászólás?

május 05.,
május 20.,