A következetesség mintapéldája. Ennél stílusosabban nem is zárhatták volna le a trilógiát. Lenyűgöző.

Hangulatos, a keleti hangulatot itt is szeretem.

Nagyjából egyetértek Insomnium véleményével, nekem sem jön át annyira valamiért, mint néhány régebbi lemezük. Valahogy kissé unalmassá válik a lemez második felére.

Valahogy a dalok nem annyira jók, mint pl, valóban a Graveyard esetében. Nem rossz persze, de lehetett volna jobb is.

Annyira nem jön át a hangulata egyelőre. Tényleg inkább extrém heavy metalhoz közelít.

Beteg és súlyos, de ötletes. Egyáltalán nem öncélú zaj.

Legalább nem olyan unalmas, mint az utóbbi időben lenni szokott, de akkor is eléggé elegem van Devyből...

Tömény és súlyos, ami nem lenne baj, sőt, de: 1. hosszabb a kelleténél, 50 perc ilyenből már kicsit sok, 2. a vokál nemcsak hogy nem elég gonosz, de néhol szinte inkább mosolygásra ingerelt, mint borzongásra, ráadásul igen egyhangú is. Ezek miatt sajnos nem tudom többre értékelni, na meg azért is, mert összegyűlt itt most néhány igen jó anyag és muszáj viszonyítani...

Ez sem érdemel kevesebbet. A DCD mindig is zseniális volt a maga nemében, most is az, a szünet nem ártott meg.

Kliséhalmaz, de legalább a kellemesebb fajtából. (Persze, tudom, ma már nagyon sok zene az, csakhát vannak műfajok, amelyeknek a kliséit az ember szívesebben hallgatja, mint másokét, ez van. :-))

Az ígéretes trilógia tetőpontja. Nincs mese, ez maradandó élmény!

Vannak elég tré lemezek is a sorban, de a többség tényleg rendben van. Pedig csak a borító alapján szoktam le-letöltögetni töle....

Talán több idő kéne ide, de most türelmetlen vagyok. Elsőre csak ennyi jött le.

Míves metál, ahol tanítani való dallamok, fenséges szólók, igényes hangszerelés, kitűnő sound marasztalja a vájt fülű rokkert a hangszórók előtt. Egy színjózan Blackmore, egy kis kései Black Sabbath, milliónyi - édes-keserű, mosolygós-bús - hangulat kavarog itt. Bódító, zseniális...

Sokat dolgoztak a dán gyerekek ezen a lemezen, ez hallatszik is. A hangulatos témák pozitív irányba billentik a mérleg nyelvét. Egy darabig marad.

Többször is átlépte azt a bizonyos határértéket, máskor meg kifejezetten frissnek és újszerűnek hatott. A 7, 8, 10 perces dalokat soknak érzem...

Emelkedni látszik a pontszám, az utolsó három anyagot figyelembe véve, de még mindig nem az igazi. A hangzás továbbra is remek.

Elmegy, semmi különös. A szólók és az ének nem tetszenek...

Kedvencem az Aion, de ebből is lehet szerelem...

Nekem az akusztikus dalok sem tetszettek. Üres, szétfolyik...

Az agyam kissé lezsibbadt, az idő megállt, de egymás után érdemes meghallgatni a trilógia darabjait. Kiváló munka. Meghajlás.

Kellemes, nosztalgikus zene. Elég gyakran beugrott a Led Zeppelin is. Talán ez adta a kellemességét?

Kapaszkodók nélkül zuhansz a mélybeee.