Egész kellemes, pedig nem vagyok oda se a német nyelvért, se a folk cuccokért. A hangulata viszont elvitte a hátán a lemezt, ha nem is emelte hihetetlen magasságokba.

Szoktam én szeretni az ilyet, szóval nem teljesen értem, hogy mi miatt nem lett egy másodperce se maradandó.

A 'The Spring' vett rá, hogy másodszorra is végigmenjen, és végül nem bántam meg, de annyira maradandó se lett. Mondhatni ez is egy egydalos album lett nekem, mint például a 40 Watt Sun - The Inside Room című album, a 'Relentless' című zsenialitással (ezt valamiért meg kellett osztanom).

Titokban dörzsölöm a tenyerem még mindig. Hallható, hogy inkább összedobáltak minden ötletet, ami jött, még ha a fele nem is túl eredeti, de kellemes ez a magamfajta hallgató fülének.

Nem kedvelem az elektronikus dolgokat, de ez teljesen megvett az egyediségével és a katyvaszával.

Jó, de nem több. Valószínűleg jobban tetszene, ha rászánnék még egy kis időt.

Lassú, nyomasztó, nem érdekes. Ha csak kettő igaz ezekből a lemezre, akkor nincs vele nagy bajom. Egy kalandnak jó lett volna, de így csak egy rossz emlék.

Néhol egész kellemes lenne, de az ének teljesen lerontja.

Pozitív csalódás, mert a borító alapján valami metalkórságra asszociáltam. Az egyetlen hiba, hogy mintha a dalok nagy részét futószalagon gyártották volna le, mindenféle egyediség nélkül.

"Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem?..."

Kedvelem a Finsterforst hosszú, kifejtős dalait. Mindig nagyon jó hangulatú anyagokat készítettek.

A Destinity munkássága soha eddig nem hagyott bennem mély nyomokat, de a Resolve in Crimsonból nagy kedvenc válhat.

ha meglátom hogy Oroszország + Solitude Prod., az általában garantálni szokott egyfajta minőséget!

Ez tipikusan olyan lemez, ami szakmai szemmel sokkal érdekesebb, mint átlag zenehallgatói szemmel...A kevesebb pedig jóval több lenne ezúttal, de szerintem így is csak a beléfektetett idő és energia függvénye hogy mennyire ragad meg az emberben! Mindenképp érdemes vele próbálkozni.

Felfedeztem némi rendszert a kaotikus masszában. Zseniális ötletek tobzódnak ezen a lemezen... És ritka zenei élmény, ahol a pontszám folyamatosan a 3 és a 10 pont között ingázik.

Sem a hangzás, sem az ének nem tetszik, viszont a post-rock/post-metál jellegű témák adnak egyfajta súlyt és többletet az anyagnak. Még próbálkozom vele, de néhány kör után csak 6.

Vannak olyan képviselői a funeral doom/death-nek, amikkel egyszerűen képtelen vagyok megbírkózni. Nem az a gond hogy kevés lenne, vagy unalmas a Terranean Wake, mert abszolút erről a mindent elborító sötétségről kell szólnia ennek a stílusnak, de lehet ezt izgalmasabban és hatásosabban is csinálni. Háromszor ment le eddig az album és nem tervezek további köröket, és csak összehasonlításképp: a Colosseum vagy az Esoteric épp aktuális lemezei hónapokra gyógyultak bele anno a lejátszóba... Szóval azért ebben a stílusban is bőven vannak üres és semmitmondó albumok.

A retrós, sztóneres, doomos zenéknél borzasztóan tud irritálni a közhelyesség, panelosság. Érdekes, a death és black metáloknál nem annyira...

A norvég extrém prog színtér elmúlt évtizedének parádés termését figyelembe véve is erős alkotás a Methocha, bár a 'hallottam ezt már..' érzés sokszor erősebb a kelleténél. Azzal együtt mindig szivesen fogadok ilyen zenét..

Ez már nekem is túl digitális, meg műanyag, pedig a kommerszsége valahol még tetszik is a cuccnak.

Tyű, ez a károgás fantasztikus! Kb. úgy illik az amúgy nagyon jó zenéhez, mint pukirotyogós a balettelőadáshoz.

Reméltem, hogy mérleghintázni fog majd az újdonság-érték és a hallgathatóság. Nem így lett: egykarú emelőként löködött a lemez 40 percen át.

Atta, de iggaamas! Eehavaptam a fámat miatta. (De legalább zene, koncepcióval.)

Azt hittem, hogy jobb lesz, de sajnos itt is viasszal voltak kikenve a szárnyak. Nem tett neki jót az UV-B...

A zárlatos R2D2 egy remix lemezt készített saját ízlés(telenség)e alapján a Birodalmi Tanácsnak érvként, hogy miért ne vegye a Halálcsillag fókuszába a Földet. Teljességgel felesleges alkotás, hiszen eme borzadály összehányása helyett elég lett volna annyit mondani, hogy Hé, feketecsuhás csillagszeműkém, nem tudtad, hogy ott él George Lucas?

Jobb (jó) hangzással még a tetőcserepek is táncra perdültek volna az eresz-bálban!

Nagy szerencséje a lemeznek, hogy az Igorrrt előbb ismertem meg, így helyből 1 pontról indult..., és ragadt is az érdektelenség sírgödrébe. A lemezt záró zongora felhúzta kissé (jelentem végigment).

A fémzene dodó madarai ezen kitömött példánya sikeresen valósította meg "A jövőt változatlansággal megváltoztatók" harci kiáltványában foglalt egyetlen pontot.

Néhol Pégaszoszként szárnyal, máskor meg Ikaroszként hull alá a délibábos légből.

Köszönet az ajánlónak! Már régóta hallgatom és az a vélemény alakult ki bennem, hogy az előző lemezük jobb lett. De csak egy kicsivel lett ez erőtlenebb.

Sok eredetiséget nem mutat fel ez a dolog, a nevétől a hangulatáig találkozni mindennel máshol, ugyanakkor időnként felidéz bennem egy kis késői Bathory-t és az jó. A gitárosok tevékenysége nagyon tetszik, ahogy a lemez megszólal, szintén. A harmonika használatától viszont mindig nevetnem kell, és hát .. bármennyire is csodálom a német nyelvet, zenében nem szeretem hallani.

Én azért nem érzem olyan tragikusnak a MDM helyzetét, ha valakik ennyire jól alkalmazzák a bevált receptet, mint a Destinity, annak pozitív lesz a fogadtatása. Újat mutatni persze nem igazán lehet, de ez esetben amondó vagyok, jobb, hogy nem is próbáltak.

Sokat segített rajta, hogy előtte a Worship ment, és elkerülhetetlenül viszonyítottam, hogy ez azért egész változatos, szép dolgokat felvonultató zenének bizonyult. A külsőségek és a név nagyon szimpatikusak, bár bennem semmi orosz - szibériai hangulatot nem keltett.

Nem igazán formálódtak dalokká az ötletek, ami miatt mondjuk később emlékeznék rá. Az egy dolog, hogy ötlet van bőven, de nem érzem szerencsésnek ezt a "mindent felsorakoztatunk, válasszatok belőle kedvetekre" koncepciót.

Kezdetben zseniálisnak találtam, illetve még mindig így van, ugyanakkor az arányokkal nekem is volt bajom, konkrétan az elektronikus cuccokat nagyon soknak találtam, mivel számomra a wobwob és az elromlott a mosógép hangok még mindig nem tartoznak a zene kategóriába.

Érdekes, kellemes zene. Lehet idővel többet adnék rá, most még úgy érzem, nem egyenletes a dalok színvonala, akadnak 10 pontosak is, meg olyanok is, ahol ellankad a figyelmem.

Utánaolvasva a zenekarnak még azt is megértem, hogy a németek tényleg nagyon szomorúak, de ezt a tempót és ezt a monotóniát akkor sem bírom ki hosszútávon. 55 perc pedig már elég hosszú táv.

Ránézésre sem tetszett, és a roppant kreatív név- és címadás miatti szívás a beszerzéssel sem növelte a szimpátiámat. Lehet jobb lenne instrumentális produkciónak, nem érzem jogosnak a gitár alárendelését ennek a semmilyen éneknek, mert egyedül a gitártémákat érzem kreatívnak, épp csak tetszeni azok sem tetszenek.

Engem semmi másra nem emlékeztetett önmagán kívül, simán csak tetszett (talán a zúzósabb részekben mondjuk kevésbé éreztem az önálló karaktert). Különösen a vokális teljesítmény győzött meg, szóval fogom én ezt még hallgatni.

Nehéz volna megmondani, miért kedvelem régtől fogva ennyire az MS munkásságát, mikor a C64 számomra csak legenda, a műfaj, amibe pedig őket sorolni lehet, viszonylag távol áll tőlem. Ugyanakkor én szeretem ezt az elektronikus hangzás koncepciót és az energikusságukat. Viszont a Battlecry-ban az elromlott mosógép hang megint más, azért megy is a levonás.

Kénytelen vagyok szigorú lenni, mert németül énekelni önmagában halálos bűn, mindezt még harmonikával is megtámogatni VIP-helyet ér a pokolban. Pedig Bathory legszebb korszakát megidéző zene egyáltalán nem lenne rossz. Ja, és a dalok hosszáért is jár egy mínusz pont.

Már a Dark Tranquility sem tud izgalmas lenni, hogyan lehetne hát az a silány másolata, amelyik As I Lay Dyingos vokálokkal próbál modern lenni? Sehogy. Ez gyakorlatilag egy stílusgyakorlat, öt közepesen képzett svéd zenész bármikor összehoz legalább ilyet egy laza hétvége alatt.

Fogalmam sincsen, hogyan tudnám megkülönböztetni ezeket a mai doom/death bandákat egymástól. Mondjuk ez eléggé korai Anathemás, úgyhogy ezért nem annyira rossz. Ha az első szám stílusában tevékenykednének, akkor lehet, hogy még tetszene a dolog. Sajnos így azonban nem tudom élvezettel hallgatni.

Nem rossz, nem rossz. Bár egyáltalán nem eredeti, sőt szinte végig az ment a fejemben, hogy ezt már egyszer eljátszotta a Varso és az Eclipse is, csak éppen 10-15 évvel ezelőtt. A nyitó szám pedig egy az egyben arra a progmetál zenekarra hajaz, akiről itt nem beszélünk. Szóval profi munka, de sztem elég felejtős is egyben.

Három dolog zavart: túl töredezettek az ütemek, nincsenek kerek dalok, kevés az emlékezetes téma. Egyébként jó ez a koncepció: elektronikával megtámogatott klasszikus zene némi metállal, az arányok így tökételesek. Csak a kivitelezésbe csúszott sok hiba.

Én pont nem érzem a nemzetközi színvonalat, mert inkább egy első lemezes hazai banda bemutatkozásának tűnik, elég amatőr is helyenként, és ordít róla, hogy magyar (ami nem feltétlenül baj). Nyilván ennek oka, hogy nem csillió dolláros produkció. Viszont zeneileg abszolút elnyerte a tetszésemet, a közepén lévő pinkflyodozástól (különösen a hatásvádász de semmire nem jó szólóktól) ugyan nekem feláll a szőr a hátamon, ettől eltekintve közel hibátlan az anyag.

Az ellenségemnek sem kívánom, hogy ezt végighallgassa.

Retrorockban a középmezőnybe tenném. Megbízható jó produkció, de igazi csúcspontok nélkül. Ötletesebb gitárjáték, vagy karakteresebb ének tudná igazán megnyomni a produkciót. De nem is untam, nem is irritált. Erős közepes.

Azt hittem, hogy kinőttem már az Arcturus kórból, de úgy látszik mégsem, ugyanis ez tetszett. Ha jól tudom, akkor részben, vagy egészben Bakos Attila felel a dallamos énekért, úgyhogy hatalmas respect neki ezúton, igazán első rangú teljesítményt hallok. Hullámvölgyek valóban vannak egyébként a lemezen, de nem kell pironkodnia a műfaj klasszikusai mellett.

Színtelen-szagtalan, dögunalmas produkció. Az elején aszittem, ez egy szar In Flames lemez, aztán kiderült, hogy még az sem. Néha kalipunkkal vegyített heavy metállal támadnak a srácok, asszem ez a kombó elég ahhoz, hogy a lemez színvonalát jellemezzem. Kiváló évkezdet. :)

Abszolút pozitív csalódás volt, egyre kevésbé vagy inkább már egyáltalán nem érdekel ez a műfaj, most mégis azt kell mondjam, élveztem ezt a lemezt.

Soha nem volt kedvenc és nem is lesz...

Halálosan jó.

Van benne néhány falat amit kipiszkálnék a tányér szélére, de aztán felőlem is mehet a nagy zabálás.

Sok minden átfutott az agyamon, a pontok ugráltak nulla és tíz között.Viszont ha arányosan akarok átlagolni az élvezetes részek és a semmit mondó baromságok között, akkor mivel az utóbbi volt túlsújyban így a végeredmény 3pont.

Ha a hazai színvonalat vesszük alapul akkor ez egy 9 pontos lemez, ha nemzetközit akkor 6.De akárhogy is nézzük engem még nem győztek meg.

Ennyit érdemel se többet se kevesebbet.

Akárki ajánlotta ,köszönet érte, nem ez a legjobb lemez ezen a HP-n de ennek örültem meg a legjobban.

Voltak jó pillanatok , viszont nem igazodtam el rajta, nem állt össze eggyé.Nem hiszem hogy fogom még hallgatni.

Ez gagyi volt.

Ha magát északinak képzelő német horda, akkor nálam csak Falkenbach. Vratyas mester zenéje nem idéz fel bennem vidám, copfos, tűz körül sörörzgető vikingeket. A folknak is lehet mélysége (említett Falkenbach, Ensiferum, Moonsorrow stb), itt olyan közepes mértékben kapom meg ezt. Keményebb részek felhúzzák nálam.

Az a baj a műfajjal, hogy korlátozott teljes mértékben, akárcsak a prog metál, kifulladt. Itt sincs olyan riff, amit már ne lőttek volna el pár apró különbséggel. Ettől függetlenül az új, a modernebb semmivel sem ér többet, mint az igényes régi sulis zene. Állat ez a borító is.

Most hallgatok egy másik Solitude kiadványt, köröket vert erre. A Funeral March és a The Spring nagyon bejött, a többi középszerű. Lehetne változatosabb, ötletesebb az ének is.

Az utóbbi hangpróbákon sikerült ráhangolódnom az efféle mindent bele zenékre, ez a lemez is nagyon jó, de nem állt még össze nálam teljesen.

Lehet második, harmadik hallgatásra hirtelen zenévé változik, de nincs az a pénz, amiért még egyszer végigszenvedjem. Pedig még Aphex Twin féle elektronikát is hallgatok néha. A kreatív káoszért jár plusz 1 pont.

Nemzetközi színvonal. Nem sok zenekart ismerek, amire ezt a jelzőt szoktam használni.

Hallgatom egy ideje és teljesen elbizonytalanít a dolog. Pistikének és Petának adok igazat az értékével kapcsolatban, nekem is a nyersessége, totális mélysége tetszik leginkább. A lassúság viszont nagyon durva. A doomban a riffeket szeretem a legjobban, de itt egy 3 fogásos riff is 10 percig tart... Megfelelő hangulatban tehát ez egy igazi koporsószaggató, félelmetes funeral szörny, de ha nem vasúti sínen fekve emésztjük, szinte hallgathatatlan.

Kellemes, de nagyon átlagos sztónerkedés, retro feeling és doom, egy-két jól eltalált riff és gyengécske ének, de mit lehet tenni, ez a gyengém:) Amint megszólal az első riff, jön az igenlő bólogatás, a magzathajtó karcosságú gitár meg már csak hab a tortán:)

Kifejezetten jól esett az album, idejét sem tudom, mikor hallgattam hasonlót. Kicsit összefolynak a dalok, más gondom nincs vele.

Mondhatnám, hogy átlagos, de annál azért gyengébb. Dal nem maradt meg, de túl sok momentum sem. Valamiért a régebbi Kamelot ugrott be, de abban nincs ennyi elszabadult, céltalan midi zaj, no meg az ének is más színvonalat képvisel.

Szeretem az ilyen zenét, ez meg még jobb is az átlagnál, úgyhogy kellemes élmény volt. A német nyelv általában nekem sem fekszik, de itt nem igazán zavart.

Több, mint korrekt

A 2012-es év utolsó Solitude kiadványa minőségi doom/death muzsikát tartalmaz. Zenéjük egyáltalán nem újító szándékú, ez mégsem veszi el a kedvem el attól, hogy sokszor végigmenjen a lejátszóban. UPDATE: 9

Ilyen ronda borítót... A pontszámot ez természetesen nem befolyásolja, hiszen remek zenét hallani itt.

Mielőtt hallottam volna bármit is belőle, azt gondoltam utálni fogom. Aztán csak néztem körbe az irodában, ez volt a soundtrack a fülesből és arra gondoltam, hogy ez zseniális. Teljes mértékű elmebetegség. Hogy zeneileg milyen, arról nem tudok érdemben nyilatkozni, annyira sok minden van benne, vagy elkap a hangulata, vagy nem. Engem eltalált, legnagyobb meglepetésemre.

Tényleg minőségi zene, de bennem van a hiba. Egyáltalán nem talált meg hangulatában.

Teljesen jó funeral doom lemez, persze aki nem szereti a stílust, ezután sem fogja. Én szeretem. UPDATE: 9

Nincs vele baj, de ez nekem max. kocsmai háttérzene. Az általam preferált műfajokon belül nem zavar az eredetiség hiánya, viszont ilyen zenét ritkán hallgatok, tehát kell bele valami különleges, hogy hosszabb távon érdekeljen. Ebben nincs ilyen.

Na igen. Ezzel sokáig vártam, a borító alapján egész másra számítottam, de szeretnék sok ilyen kellemes csalódást még az évben. Fenébe a béna borítókkal...

Feleségem szerint egészen egyedivé teszik az elektronikus elemek, számomra inkább idegesítőbbé varázsolják az amúgy is elég langyos produkciót.

Az ilyen hangvételű folkos dolgok mindig is tetszettek. Mert ez komoly. Az olyan baromkodást, amiket a Korpiklaani, Trollfest, Fintroll vagy Haggard csinál, rühellem. A hosszú daloknak meg nagy élvezője vagyok, szóval van itt számomra kellemesség. A hangzás mondjuk nem tetszik, mert fárasztóan tömény.

Ugyanúgy vagyok vele, mint a Who Dies In Siberian Slush-sal...

Nem találok szinte egy egyedi megoldást sem benne. A doom ezen formájának megítélését másra bízom. Úgyhogy a vállrándítós pontszámot kapja.

Katyvasz #43325. Viszont progresszívebb a "prognál". Igazából csak a hosszú dal gitárszólója és a befejezése tetszett róla maradéktalanul.

Nagyon tetszenek benne az LFO-s megoldások. Azt ismerve, a project neve mint Igorrr is érthető :-D A baj vele csak az, hogy saját magába fullad bele. A végén már fel sem tűnt, hogy a fülemen van a cucc...

Ez tipikusan az a dolog, amit idehaza el kell dugni... El is szokják... Kritika meg interjú volt, mert nem mi...

Sajnos nem nagyon tartotta fenn az érdeklődésemet. A második fele jobb egy kicsit... Vagy csak ott hangolódtam rá... ?! A basszusgitár bitangul jól szól.

Erre most mit mondjak??? Régen volt, hogy lemez ennyire nem keltett bennem semmi érzelmet. Minden harmónia előre sejthető...

Eléggé érdekes anyag. Szerintem nem hasonlít az Arcturusra. Ellenben a Phobos Anomaly a Psychotic Waltzra igen. Viszont ha csak egy napot várok az évi listámmal, ezzel gazdagodhatott volna. De hát a listázgatás már csak ilyen. Befejezni nem lehet, csak abbahagyni. Jövőre tényleg nem teszem közzé február előtt.

Jaj.

Ez még a számomra bejövősebb folk metalok közé tartozik. Alapvetően nem az ihajjj-csuhajjj, dínom-dánom dominál, bár a 'mónikának néha azt a vonalat is sikerül megidéznie. Viszont a német nyelv hangzását én is csak kevés bandánál tudom díjazni, és nem látom létjogosultságát a 10 perc fölötti szerzeményeknek sem.

Ékes bizonyítéka ez a lemez annak, hogy a metalcore stílusra nagy hatással volt a melodic death metal. Pontosabban nem is annyira ékes, hisz kb. olyan szinten jött be, mint egy átlagos kórság.

Itt legalább vannak tempóváltások, és minden szempontból izgalmasabb a Worship-nél. Ettől még nem fogja túlélni ezt a fordulót...

Lásd kritika!

Inkább érdekes, mint élvezetes számomra az Igorrr művészete, viszont a kísérletező kedvet díjazom, és látok benne fantáziát. Egyszer talán készít egy olyan albumot, amit minden szempontból értékesnek fogok tartani!

Jobban tetszik, mint a Deja Vu című bemutatkozó lemezük, de úgy érzem lesznek még jobbak is! Én amúgy erős grunge hatást is felfedeztem a zenéjükben. De van itt The Beatles-ízű Katicabogár, és finom Korai Örömös lebegtetős gitár is. Röviden: jó kis hazai!

Ez az a tempó, amire a csigalassú is bóknak számít, mert még a kis házikós koma is gyorsabban húzza a csíkot! :D Gondolom a ma esti táncmulatságokon nem ez fog szólni talpalávaló gyanánt... Simán el tudom képzelni, hogy a banda tagjai a BÚÉK helyett SZÚÉK-ot (Szomorú Új Évet) kívánnak az egész emberiségnek! :P

Korrekt hard rock/stoner lemez, sok gitárszólóval, gyengécske énekessel. Érdekes módon az olyan svéd bandák, mint a Graveyard, Witchcraft jobban érzik ezt a stílust, mint egy amcsi brigád... A fogósság hiányzik legjobban a Mothership nótáiból!

Ha nem hallottam volna még Arcturust, akkor valószínűleg oda, meg vissza lennék a lemeztől... Persze így is jó cucc, még ha nem is egy The Sham Mirrors.

Nekem is beugrott az In Flames neve, de nem a zene miatt, hanem az énekes hajaz sokszor Anders Fridén-re. Bár a hangja nem acélos (mint ahogy Fridén Mesteré sem), mégis nagyon hatásos dallamokat hoz. A csúcspont talán a Pieces refrénje. Aztán onnantól kezdve esik a színvonal, igaz a 99 még egy jól sikerült darab. Egyébként az előző lemezükön is vannak hatalmas nóták, meg szürkék is, szóval mondhatni hozták a formájukat ezúttal is...

Mondhatni kellemes meglepetés; Folk, de nem kommersz, német, de nem irritál, nem az én érdeklődési körömből való, mégis teljesen magával ragad a hangulata. (mondjuk továbbra sem látom értelmét 13 percre nyújtani a számokat...)

Amikor az ember elér egy bizonyos mennyiséget a meghallgatott MDM albumokból, egyre inkább lankad a lelkesedése a Destiny-hez hasonló munkák iránt. Nincs ezzel a lemezzel semmi baj, csak semmi különös, semmi új, semmi ami többet, vagy mást adna, mint a korábbiak.

Továbbra sem szeretem ezt az irányzatot.

Lecsó ('Translucide', Les Collines...','Fermeture...', 'The Black...') záptojással ('Aalborg', 'Dichroisme'). A vacsora javát elraktam, a többi megy a kukába. Együtt fogyasztva igazoltan gyomorrontás a vége.

Büszke vagyok a konzervativizmusomra. Ui: Remélem sosem fogom megélni, hogy ilyen dolgok uralják a jövő 'zenei palettáját'. Elektronikus csirke gumikesztyűben...Jó étvágyat!

Régen hallottam magyar bandától ilyen kellemes és hozzám közel érő dolgot. Nyilvánvaló hibái ellenére is csak szeretni tudom. Bátorító 9-es, így tovább!

Számomra ez a vonal is a hallgathatatlan kategóriát erősíti.

Ha ezt a muzsikát egy igazán reszelős, karakteres hangú énekessel tálalták volna elém, akkor most igen mélyen a zsebembe kellene nyúljak a pontokért. Így viszont marad a kalapemelés a zenészeknek és némi keserű szájíz.

Az összetevők alapján nagyon is tetszhetne a Quadrivium, mégsem ez a helyzet. Zabolátlannak érzem, nem állnak össze dallá az egyes részek, ki sem tudnék igazán emelni ebből az egyvelegből. Nem éli túl a kört nálam.

Egyfelől nagyon sok másfelől nagyon kevés. Ömleng a kütyüzés, meg elektronika, amivel szerintem én már sosem fogok tudni megbarátkozni, ugyanakkor az átütő dallamok és a szellemesség hiányoznak. Nem hagyott mély nyomot.

Majdnem olyan színvonalas és tetszetős, mint a Moonsorrow. Majdnem...

Jó!

Valóban érdekes, minőségi doom/death album ez, valamint változatos is egyben. Halkan hozzáteszem, ebben a stílusban nem feltétlen kell, hogy "fél percenként" legyen témaváltás, sőt pont attól hatásos, hogy hagyja a hallgatót elmélyedni, van idő a témák kibontakozására. Itt valahol a két lehetőség között döntött a csapat.

Elsőre megzabáltam, de mint ahogy a jó kajáknál szokott lenni, sokadszorra már csak jó-jó, de sok belőle. Tartósan kevés íz maradt meg a fejemben, ezért vonok vissza 1 pontot.

Valószínűleg sokaknak ez botránylemez lesz, de én merem vállalni, hogy tetszett! Első reakcióm szemöldökráncolás volt nekem is, majd párszor megmosolyogtam, aztán valamiért újra meg újra meghallgattam. Erénye, hogy tökéletesen keveri a stílusokat, amik amúgy a szó szoros értelmében távol állnak egymástól, csak néhány(!) példa: breakcore, black metal, industrial, barokk(!), szimfónikus/opera, trance, latin stb. Elsőre kuszának tűnhet, de egy idő után nekem összeállt kerek egésszé. Kábé mintha 3 hifi cuccot behozna az ember a szobába, és mindhármon más-más szólna: az egyiken Bartók Rádió, másikon breakcore, harmadikon industrial metal, és a Kedves Hallgató a szoba közepén ülve élvezheti (?) az élményt. Ehhez a zenéhez is kell nyitottság, mert nagyon morbid! De a lényeg: ennyire EGYEDIT, különlegeset hosszú évek óta nem hallottam! (Persze ilyesmiből nem is kell sok, én sem "térek át". Ui: Oldboy úgyis hiányolta múltkor a Zuul Fx-ben a kütyüket, hát itt van bőven (szinte csak az.)

Biztos nem fogom többet hallgatni, nem az én világom, de korrekt munka! Amúgy érdekes módon a Beatles-ízű Song o' ladybird tetszett a legjobban.

Ez az a funeral doom, amitől először még én is féltem... :) Semmi cicoma, szinetizátor abszolút nincs, és az ember könyörög a következő pergőütésért... Ettől függetlenül egyáltalán nem unalmas amit hallunk, dallamoknak sem leszünk híján (bár ez is relatív), legnagyobb értéke a lemeznek a kíméletlen súlyosság. Külön kiemelem a The Second Coming Apart-ot, mint személyes kedvencet. Csak óvatosan, nem lehet akármikor hallgatni!

Semmit nem mozdított meg bennem.

Elsőre nem éreztem teljes mértékben kereknek, kidolgozottnak, de meggyőzött.

Nehezen tudom eldönteni, komolynak szánták-e ezeket a retro C64-effekteket, és hogy számomra ez különlegessé teszi-e, vagy inkább gagyivá. A mérleg nyelve folyamatosan ingott, de az összhatás miatt inkább az utóbbi érvényesült. Párszor jól megmosolyogtam, de az viszont jól esett.

Minőségi melodeath, semmi több. Vannak jó megoldások, de semmi meglepő, netán újító, amivel persze nincs gond, de azért nem olyan emlékezetes, hogy hosszú távon lekössön.

Nem győzött meg. Nagyon nem.

Félmegoldás. Tetszik is, nem is.

Köszi az ajánlást Nagaarum kollégának!

A funeral doom sem az én asztalom. Húzzák, mint a rétestésztát, de nem nagyon történik semmi.

Egész jó lenne, ha a steril hangzás, meg a hülye nintendós billentyű/sampler nem venné el a kedvem tőle.