Hangpróba #228

2013. január 26.

Nem feltétlenül szükséges ez a lemez, hiszen tiszta Asphyx, de éppen ugyanezen okból jól el lehet lenni vele. Viszont a pocsék hangzásért -1 pont.
Ha végig hasonló lenne az anyag a három énekes tételhez (Mithras, Ahriman, Arjuna), akkor bizony lényegesen többet kapott volna, így viszont sajnos kénytelen vagyok a lemezt kihagyott ziccerként értékelni...
A szokásos power kliséhalmaz, nem árt, nem használ. A klisékről egyszer már kifejtettem a véleményem, ismétlésül: kedvenc műfajaink is nagyrészt kliségyüjteményekből állnak, csak az ember a hozzá közelebb álló műfajok kliséit könnyebben elfogadja, mint másokéit. :-) Apollóék egyébként csináltak már jóval jobb lemezeket is ennél...
Finom kis sötét muzsika, szeretem.
Érdekes, bár hangulatfüggő. Én nem érzem lélektelennek, nagyon is keserves. :-)
Sajnos egyet kell értsek Insomniummal, a Tiamat a Deeper óta jobbára csak unalombombákat gyárt, amilyen nagyrészt ez is... A nagyszerű múltra tekintettel muszáj szigorúnak lennem velük.
Nem is tudom... nem rossz, sőt, de valami mégis hiányzik, hogy igazán jó legyen.
Érdekes volt, szerintem nem volt annyira széttöredezve, hogy idegesítő legyen, és a hosszához is volt megfelelő tartalom. Tényleg lekörözi az ilyen Tesseract-féléket.
Mint annyiszor, itt is főleg a gyenge, jellegtelen éneken bukik a dolog. Persze a zene sem váltja meg a világot, de egy ércesebb torokkal sokkal kellemesebb hallgatnivaló lehetne, mint így.
Szép, de eléggé unalmas is egyben.
A holland death iskola fenegyerekei nem ülnek a babérjaikon. Simán hozzák az Asphyx színvonalát, csak azt nem értem miért kell ehhez új zenekart feldobni. Mert a különbség mind a dalok, mind a vezéregyéniségek alapján minimális...
Sem a megszólalás, sem az ének nem az erőssége A nóták még úgy-ahogy elmennek, de rövid távon sem szórakoztat.
Eladhatóvá formált csili-vili cucc. Valaha szerettem őket..Ez most nem tetszik.
Az erős szuggesztív hangulat a fő erénye, de hosszú percekre leül. Kár, többet vártam.
Sosem értettem, miért ez a "hypolás" a zenekar körül. Valamennyi lemezüket meghallgattam az idők során és csak csodálkozom és csodálkozom...talán a Clouds az, ami valamivel jobb az átlagnál.
Mesterkélt és üres témahalmaz. Az ambientes intermezzók húzták fel közepesre...Az egyetlen jó dal a Rebirth...
Talán több időt kellene beleölni? Most úgy érzem második esélye nem lesz...Van itt minden, mint a búcsúban, ott a sörsátornál le szoktam maradni...
A 70-es évek hard rock/metáljának tökéletes replikája ez a kaliforniai banda. Óriási fíling, finom bluesos szólók, húzós középtempók, szakadt farmer, sör-hegyek, buli reggelig....
Hallgatástól függően változik a pontszám, most éppen ennyi, de volt kevesebb is..Nekem pl. a The Parade a kedvencem a lemezről..
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
2013. január 26.
Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Pistike66
Gorath
The Chronicles of Khiliasmos
9 7.5 8.3
2. boymester
Porta Nigra
Fin De Siécle
8.5 7 7.8
3. mike666
Grand Supreme Blood Court
Bow Down Before the Blood Court
6 9 7.5
4. viribusunitis
Gypsyhawk
Revelry & Resilience
6 9 7.5
5. bandeeraz
Hypno5e
Acid Mist Tomorrow
8 6.5 7.3
6. Avatar
Xanthochroid
Blessed He With Boils
7.5 6 6.8
7. Redrum
Antimatter
Fear of a Unique Identity
6 7.5 6.8
8. Avatar
Firewind
Few Against Many
5 6.5 5.8
9. Avatar
Tiamat
The Scarred People
5 6 5.5
10. Belial
Horseback
Half Blood
5 5 5
∑:
6.6 7 6.8

Olvasói beküldések


Vélemény, hozzászólás?

április 17.,
április 24.,
április 27.,
április 30.,