Egy nagyon kicsi csalódás ért, hiszen a lemezt megelőző kétszámos EP alapján hatalmas durranást vártam. Csupán egy szimplán jó black anyagot kaptam helyette. Már nem gondolkodom a kilenc ponton.

Néha tetszett, néha meg baromira idegesített...

Érdekes színfolt a sok tucatbanda között. Izgalmas volt hallgatni, és fogom is még bőven. Az Oceanos Mentalesben 3 percnél az a szintihang valami velőt rázó! Hatalmas! :-D

Nem rossz ez, csak kicsit ez is egyhangú...

A dobstílus nem tetszik egyedül. Ilyen lassú, és érzelemdús zenébe tök felesleges beletenni az egyébként meg fapados figurákat. Ezt leszámítva nagyon ott van a szeren. A második dal (két) akusztikus betéte hihetetlenül jó helyen van. A Nothing Has... két szólama is nagyon betalált.

Ennyi legalább, aztán meglátjuk, mennyire lesz maradandó. Kihagyott ziccereket hallok. Meg tettetett monotóniával leplezett ötlettelenséget. A lendülete viszont időnként elsöprő...

Ütős death metal ez, csak már van ilyenből százezer.

Túl kiszámítható minden sora...

Az elmúlt pár Amorphis lemez hallgatása közben az unalomfaktor erősen eluralkodott rajtam, főleg, ha arra gondolok, hogy az Elegy-Tuonela-Am Universum hármas nagyon nagy kedvencem (10 pont mind a három). Azokhoz képest pedig a banda mostani teljesítménye eléggé szürke... Pozitívum viszont továbbra is a folkos részek beágyazása. Ez a fajta népzenei behallás a metálzenében, nemhogy idegesít, hanem kimondottan tetszik... Viszont a dallamvilág erősen szentimentálissá vált mostanra az Amorphisnál sajnos. Továbbra sem vagyok hajlandó csupán azért magas pontszámot szórni egy adott lemezre, mert a banda egykor alapműveket tett le, vagy mert a szellemi/ideológiai hátterük, a mondanivalójuk számomra szimpatikus. Zenét véleményezek. Tetszik vagy nem? Nos, ez nem tetszik. Hallom, hogy minőség, de már nem nekem zenél az Amorphis. Az átlagért járó 5 pont feletti egyet az a pár ötlet kapja, ami még azért amorphisos.

Szörnyűségesen korlátolt ötletesség szempontjából az egész társaság. Kizárólag a kötelezőt hozzák, ahogy a pórázra kötött kutya. Ahogy ezt már megszoktuk. A Mindig veled című dalt konkrétan benevezném a metal önparódiája nevű versenyre. Csupán a zene alapján annyira nem gáz, de ez a teátrálisan szenvelgő ének, ezekkel a csapnivaló és önimádó szövegekkel...

Jó. Se több, se kevesebb.

Nem rossz, de másfajta, dallamosabb ének kellett volna hozzá. Baathory hasonlata találó az énekmódról. :-) Így nem olyan hatásos, mint amilyen lehetne.

Nagyon jó lehetne, a zene kiváló, de a borzalmas vokál teljesen tönkreteszi az egészet, sokszor komolyan nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek...

Ilyen környezetben hatásos az ilyen hisztériázás, viszont az egész hosszútávon kissé unalmas. Bár inkább hangulatfüggő, mikor milyen hatása van.

Számomra ez igazi finomság. A lemezhossz az mindig vita tárgya, szerintem ebben a műfajban ez teljesen megfelelő.

A zene is és a borító is király.

Túl sokat nem vesztettem volna, ha kimarad az életemből.

Teljesen korrekt, de nem hiszem, hogy ebben a dömpingben sokszor elő fog kerülni.

Hát igen, ez az Amorphis már nem az az Amorphis... és a legnagyobb baj, hogy az énekest nem Pasi Koskinennek hívják már régóta. Ez a Tomi fiú hallgathatóan elénekelget, de Pasihoz képest kifejezetten jellegtelen és középszerű, és a dalok sem olyan karakteresek már mint a fénykorban.

Inkább no comment, a többiek úgyis mindent elmondtak és még el is fognak mondani róla (lehet, hogy ha nem érteném a szövegeket, akkor egy-két ponttal többet kapna, de sajnos értem őket...).