Hangpróba #242 - 2013. augusztus 10.

Szerintem ez jobb, mint a Youthanasia óta bármi, amit csináltak. A régi Megadethtől (Peace Sells... vagy Rust in Peace) természetesen messze elmarad, de azt már kár is várni...
Helyenként kellemes, van pár érdekes momentum, de összességében semmi újat nem nyújt.
Kíváncsi leszek a végső átlagára ennek a lemeznek. :-) Nekem mindenesetre tetszik. Nem mondhatnám, hogy sok indusztriális blacket szeretek, de az Aborym mindig képes volt eddig meggyőzni.
Nekem is a The Four Horsemen tetszik róla, egyébként nem sokat jelent. Még a Judas is jó, de két fecske sem csinál nyarat. :-)
Maga a megtestesült középszerűség.
Megint azt mondom, amit az előző lemeznél: Mekkora lemez lehetett volna ez Layne Staleyvel... Az a karizmatikus hang nekem hiányzik egy ilyen zene mellől, emiatt továbbra is marad az első 2 lemez a favorit. Egyébként nincs rossz hangja az énekesnek, csak messze nem olyan jellegzetes. Zeneileg amúgy ez egyenrangú azokkal.
Elég lélekölő, de ez is a feladata. Jó anyag, bátraknak. :-)
Nem tartom különösen jobbnak a műfaji átlagnál, de mivel az ilyesmi működik nálam, ezt is szeretem.

Vélemény, hozzászólás?