Hangpróba #275 - 2014. november 15.

Egyetértek Emppel. Lehet mondani, hogy érdekesebb, színesebb lett a zenéjük az elektronika bevonásával, de a Hell Is Empty vagy az In the Constellation... mindent elsöprő ereje már a múlté. Ezzel együtt jó ez a lemez, elő fog kerülni rendszeresen, sőt, az is lehet, hogy idővel felértékelődik majd, de most ennyi.
Ez nekem nem áll össze sehogy se, maximum az érdekes és szokatlan jelzőket tudom pozitívumként rásütni. Pedig semmi gondom a Sunn O)))-al, időnként jól esik hallgatni, de ezzel az egyébként szép énekhanggal... nem tudom, biztos én vagyok vaskalapos :D Számomra két abszolút össze nem illő dolog van összeerőltetve.
Ahogy említették már, hallottunk már ilyet korábban is. Jók az ilyesmik, hiszen ha 20 éve jók voltak, akkor jók ma is, csak én hallottam már túl sokat belőle, és ezért kattanok rá ma már ritkábban egy ilyenre.
Sajnos be kell állnom a becsmérlők sorába, giccses és sablonos, gyenge női énekkel. Semmilyen hangulatot nem közvetít számomra. A béna angol kiejtés meg még nekem is feltűnt, pedig ez nagy szó. :-)
Nem egy nagy szenzáció ma már az ilyesmi, de jót lehet zúzni rá.
Ez még a De Profundisnál is jobban megviselt (pontosabban ez megviselt, az igazából nem, csak nem tudtam komolyan venni :-))... Soha nem bírtam őket, de ez még a megszokottnál is idegesítőbb lett.
Súlyosan beteg, de nekem nem igazán jön be, lehetne ezt jobban, érdekesebben is csinálni.
Kiváló, mert nem csak a Sanctuary, hanem a zseniális Nevermore is bőséggel benne van.
Nekem nem tetszik, szerintem tök jellegtelen, az ének meg gyenge. Semmi emlékezetes nincs itt.
Hát ez közelébe sem ér a Dragons of the North vagy Norwegian Native Art-féle anyagaiknak. Ennyit is csak a szép emlékek és a Nornene című szám miatt kap, ami azért elég hangulatos lett.
Lélegzetelállító, amit művelnek. Bár most az intenzív elektronika miatt van némi szemráncolás.
Bármi is legyen ez, nem esett le. Viszont kár az elpocsékolt időért...
Régóta nem volt itt Old School Death cucc, úgyhogy meg is kapja a jó pontot. Persze én is hallottam már ilyet korábban, de nem lehet nem szeretni...Együtt öregszünk...
Ugye az Obituary szó egy "védjegy". Nyilván markáns jegyei vannak, különben nem lehetne definitív tényező. Én évtizedek óta nem hallottam ilyen jó Obi lemezt! Nagyon bejön...(Persze senki ne várjon egy újabb Cause of Death-t!)
Nem vagyok nagy ismerőjük. Ezek alapján nincs is miért bepótolni a mulasztásom.
Na, ez is borzasztó! Még a végén a Slipknotot felhúzom hatosra, a kör death lemezei meg megkapják a tízest...
Féltem is, hogy 25 év távlatából már nem lesz katarzis. Igazam lett, de még se vagyok elégedetlen. Egy bátran vállalható lemezt hozott össze a csapat, ahol a hangszeresek teljesítménye a leginkább meggyőző.
Így kell egy zeneileg erős albumot egy nem oda passzoló énekkel agyoncsapni.
Úgy gondolom tovább léptek, előnyükre változtak...ez nem csak egy jó, de egyben sokat hallgatós lemez is lesz. (Pedig elég mélyről indult és kellett vagy öt hallgatás ehhez a ponthoz...)

Ajánlott lemezek

Vélemény, hozzászólás?