Csatlakoznom kell ahhoz a csapathoz, akik szerint nem túl meggyőző ez a formáció. Sajnos én sem bírom hallgatni Tripper Úr hangját. Egyébként, ha már Richard C. akkor Control Denied, és akkor ungrunk tovább Tim Aymarra, és meg is érkezünk a Pharaoh-hoz, ami szerintem ezerszer minőségibb power metal banda, javaslom ismerkedésre azoknak, akiknek eddig esetleg kimaradt!

Írtam lentebb egy nagyobb agymenést, nem fejtegetem itt tovább.

Visszatértek! Persze nem az alvégről, mert az utóbbi lemezeik is csak saját mércéjükkel voltak cseppet... khmmm nem is mondanám, hogy rosszabbak, inkább csak mások. Volt egy kis modernkedős, elektronikus kirándulás, ami messze nem volt rossz, de bizony pengeéles eredményre a The Whole of the Law által hozott vonalon képesek. Csak azért 9 mert abban megegyezhetünk, hogy valahol a Hell is Empty környékén volt minden tekintetben a legmagasabban a banda.

Hát ez nagyon durva. Nem is értem igazán. Annyi sebből vérzik számomra, hogy inkább nem is mondok rá semmit. Nem akarom megbántani azok érzéseit, akik megtalálták az év lemezét ebben a műben.

Különlegesen nagy kedvencem a csapat. Nagyon lassan ér be a szikár sludge-ba is mártott mocsok zenéjük. Valóban minden tekintetben léptek egyet előre a szintén kiváló Void Motherhez képest, ami nálam annyira beérett, hogy minden idők kedvencei közé simán beválasztanám. Wielebna vokális tartománya mind hangilag, mind hangulatilag brutális ívet képes bejárni. Ráz a hideg a hallgatása közben. Arról nem is beszélve, hogy mennyire organikus az egész album hangzása. Javaslom a fejhallgatós, elmerülős ismerkedést hozzá. Etalon!

Olyan érzésem van a friss lemezzel kapcsolatban, mintha egy Deathspell Omega lenne nyakon öntve egy kis Bölzerrel és megfűszerezve egy kis technikás death metallal. Természetesen hallom, hogy itt nincs black metal, mint ahogy a Deathspell javarészt az, még is érzek rokonságot vele. Nem egy könnyű hallgatnivaló, talán egy hajszállal nehezebb is a kelleténél. Profi, kedvem szerinti a megszólalás és úgy minden egyben, így magas pontot kapnak, még sem hiszem, hogy gyakran fogom hallgatni. Minden értéke ellenére én valószínűleg más lemezt fogok választani ebből a közegből, ha kedvem adja. Talán egy kis lélek hiányzik. Vagy nem is tudom igazán. Egy kis kontraszt. Update: volt időm és energiám és végigfüleltem újra az összes lemezüket és egy pöttyel lejjebb kell húznom, mert valahogy a technika ellenére a zeneiség kezd elveszni.

Sokszor próbálkozom a Mes hugával, de csak nem jön be. Már mint, igen, bejön, tök állat, csak nem bírom sokáig hallgatni. Ennek a lemeznek is zseniális az első 4 száma. Eddig jutottam el a megjelenése óta. Pedig higgyétek el, nem kevésszer futottam neki, mert sokszor éreztem rá ingerenciát, és addig a pontig élvezem is. Aztán átmenet nélkül telítődök, mint egy pohár. Nincs finom fázis, csak egyszer hirtelen tele vagyok. Az ének valóban bosszantóan gyenge és sajnos sok-sok év bizonyítja, hogy nincs is igényük ezen a vonalon bármit kipróbálni, változtatni. Valahogy ez igaz a zenére is. Csak egyik lemezen jobbak a hangulatok, a másikon kicsit lélektelenebbek.

Na, most azért azt szögezzük már le, hogy a zsánerlemezek 90%-a születhetett volna az elmúlt 15 évben bármikor. Pontosan ezért zsánerlemezek. Ezek skáláján a Királyság azért nem akkora királyság számomra, de egy hetest mindenképp megér. Semmi bajom nem volt vele, de nem is ültem seggre.

Egyben mindenkivel egyetértek, ez is rendszeridegen lemez itt a HP-n. Persze a valós értékeléséhez kicsit távolabb kell(ene) látni a metalnál, ami ugye egyéni szájíz kérdése, nincs is ezzel gond. Én itt egy fúziós prog-pop-rock lemezt hallok, ami nagyjából ismereteim szerint valahol a Prince / Peter Gabriel / kései Genesis vonalon mozog, de itt-ott beugrottak Jojo Mayer munkái is és a King Crimson - ELP vonal is. Ez nem is meglepő, hiszen a bandában Tony Levin és Pat Mastelotto is KC tag. Nem nagy kedvencem ez a vonal, és talán a saját stílusában sem egy kiemelkedő mű a Prog Noir, de azért el tudom helyezni a térképen. Az egyéni hangszeres teljesítmények hallhatóan űberprofik.

Szerintem sokan a '97-es buktájára gondolnak a bandának és most érzik a nagy visszatérést, pedig azóta már kiadtak négy lemezt, amiből legalább az utolsó három teljesen korrekt volt. A Proxima kimondottan élvezetes. Szóval szerintem a hallgatásból tértek inkább vissza, nem pedig zeneileg. A friss lemez tökéletesen viszi a Proxima hangulatát tovább, bár talán a túl nagy kihagyás miatt feltorlódott zenei ötletek miatt kicsit hosszabb a kelleténél. Pár számmal megvágtam volna, de lelkük rajta. Hetek óta elő-elő kerül és ez így egy okés lemez képét festi le előttem.

Együtt lehet vele élni, de magamtól nem hallgatok ilyen zenéket.

Van az a pénz, amiért meghallgatnám az egész lemezt.....Komolyra ferdítve a szót, én sem csak metált hallgatok, sok - az oldal szellemiségéhez mérten - stílusidegen cuccot is. Ez azonban meghaladta a képességeimet.

Ijesztő ez a lélektelen intenzitás. Már-már félek hallgatni....

Tetszett, hogy dalokban gondolkodtak és elég szellős is. Nem akar agyonnyomni. A hangzás átlagos, az ének elmegy, de nem jó.

Továbbra is hihetetlenül összetett és profi, amit hallunk. Mégsem tudok maradéktalanul lelkesedni. Hiába ez a legjobb lemezük, a max. pont még várat magára. Talán legközelebb.

Nálam is csak az éneken csúszik meg a zenekar. Az annyira semmitmondó és unalmas, hogy egyszerűen nincs kedvem rendszeresen hallgatni.

A csapat lengyel, a vonal mind az amerikai, mind a skandináv bandákkal mutathat rokonságot. Persze a honfitárs Vader neve is felmerülhet. Változatos, intenzív dalok ezek, jó hangzással, kiváló zenészekkel.

Hallgathatatlan....húsz percben is sok lenne, hát még így....

Az első lépés a renomé helyreállítása felé...