Á, nem rossz ez! Csak nem is kiemelkedő. A zenekar és a stílus ősfanjai el lesznek vele. Engem nem zavar, kimondottan nem is hoz lázba. Táblázat bogarászás közben melóban lement párszor.

Elképesztő!

Engem annyira nem fertőzött meg a Béla kór, így nem vertem hidat a lemeztől. Jó, meg szép, meg minden, csak nem köt le. Ez a fajta hörgés szerintem nem passzol a zenéhez. Zavart.

Nem igazán tudom szavakkal érzékeltetni, hogy ez a vonal mennyire távol áll tőlem. Vannak tetszetős megoldások, meg olyanok is amik miatt soha többet nem fogom meghallgatni.

áááhhh... nekem ezek az ultra lassú vonszolások, meg ez a totál egyen pincehörgés nagyon nem fekszik. 5 perc után kikapcsol az agyam, olyan szinten nem képes lekötni. Ha direkt odafigyelek, akkor kimondottan idegesít is. Ezek alatt a fuvolás életérzések alatt meg Kenny G ugrott be ahogy valami skót felvidék közepén tutujkál és fújja a szél a haját. Na, szóval ezen én még borongani sem tudok, csak nézegetem az órám, hogy mikor ér már véget.

Komálom! A ritkás extrém vokál szerintem esszenciális részét képezi az összhatásnak. Egyfajta izgalmas hidat képez a tiszteletteljes ős-doom és a mai modern felfogás között. Szerintem pont ezzel több ez a csapat a hasonló hagyományőrző ős-doom bandáknál. Na, meg a dalok is jók. Ja, még valami! Szerintem illik itt is fanyalogni a borítón (már akinek, ugye.) hiszen ugyan az a vonal, mint a Sons of Balaur, csak más frakció jelenik meg. Ott az orkok, meg a barbárok, itt az élőhalottak. A háttérszín elég ocsmány egyébként, de a témaválasztás engem nem zavar, csak úgy mondom... :)

Érdekes ez a reverbre és sztereó játékra kihegyezett zene. Kétségtelenül egyedi a koncepció. Két gondom van vele. Az egyik, hogy túlságosan tömény és hosszú. Egyszerűen minden érdekessége ellenére a fele környékén megunom. A másik az, hogy sok témánál úgy érzem, hogy nem a dalt, a zeneiséget szolgálja, hanem a reverb effektet. A koncepció technikai részét kiszolgáló megoldások, amik jó játékok a reverbbel, de annyira nem kiemelkedőek önmagukban. Illetve ez a két probléma masszívan összekapcsolódik. Amikor már felfedi a sűrű hangzás és a koncepció ennek a zenének a lényegét és már rááll a fülem, akkor igazán elkezd fárasztani a kettes pontban leírt "téma az effekthez" hozzáállás. De így is különleges és egyedi, ezért kapnak egy plusz pontot is.

Ebben a körben az az igazán jó, hogy bár tele vagyunk doom lemezekkel, mégis mindegyik egy külön világ, külön korszak. Rám a legnagyobb hatást eddig a Marianas Rest modern értelmezése gyakorolta. Van pár dolog, amibe bele tudnék kötni, de valahogy annyira finn, annyira dallamos és annyira az én szám íze szerint mozgatja a tempót, hogy nem akarok ezekkel a kis dolgokkal foglalkozni. Imádom, ahogy a mai túljátszott, túlgondolt, túlakrobatizált zenei környezetben hozza a dob a dísztelen, puritán "kettőnégyeket".

Az 1962 nem tetszett, de minden más összeért bennem szép lassan. Ismét nem egy egyszerű hallgatni való, talán elő sem fog kerülni többet, de amíg ismerkedtem vele és amíg próbáltam feltérképezni, addig mindenképp értékes időt töltöttem el.

Nem szívem ügye ez a vonal, az éneket én meg határozottan vékonynak érzem. Az utóbbi napokban oda-vissza a friss Superjointot hallgattam, így eléggé unatkoztam ezen a lemezen. Tudom, tudom nem ugyan az stílus, de azért a Superjointos srácok az autentikus zenészei ennek a vonalnak így hát még is csak nagy a szakadék.

Általában nem figyelem az angol szövegeket, mivel annyira nem jó a szövegértésem, itt azomban még nekem is kijön, hogy a szövegíró méltán indulhatna Kukovecz "mester" mellett a Legbénább Metalszövegek Versenyén.

Annak idején a Into the Gates of Time című dalukkal olyan magasra tették a lécet, hogy azt még ők sem képesek újraugrani... Közelít, símogatja, de nálam nincs meg.

Úgy tűnik, mintha valami nagy különlegesség lenne, pedig egyáltalán nem az... Viszlát!

Az 50 megatonnától távol áll, de néha kimondottan ötletes. Kár, hogy a lábdob szinte pontosan követi a riffeket, így a Meshuggah hatás ordít. Gitárilag is... Istenem, ez olyan gyerekes. Már halálosan untatok mindenkit azzal, hogy a gitár ilyen mély hangolással rámászik a basszerre, így a kolléga akár ki is rúgható. Szerencsére nem elejétől a végéig nyomják így... Fárasztó...

Valószínű, hogy nem ők változtak meg, hanem én... Eléggé középszerűnek érzem, de legfőképpen unalmasnak. A hörgés meg nagyon nem tetszett benne. Peta szerint tele van érzelemmel, én meg azt hiányolom belőle.

A szokásos 7 pontos csont profi semmi.

Ez sem érint meg...

A Chokehold dalig abszolút érzéketlen maradtam rá...

Na, ez tényleg pokoli...

Nincs még egymillió ilyen magyar csapat... Tulajdonképpen nem zavart, de behatást sem gyakorolt rám. A hatások egyértelműek, és az is, hogy a magyar rockmédia döntéshozóinak asztalára főzték a cuccot. Jó lemez...

Van itt Sabbath dögivel, de rendes dalok kevésbé.

Inkább a tudatra hat, mint az ösztönökre. Mai Jethro Tull fuvola és jó dalok nélkül.

Sokáig hallgatható, jó cucc. Műfajának gyöngyszeme. Ennek ellenére "csak" ennyi, a hiba bennem van. Ez a zenei közeg már nem akkora eufória, mint 15 éve....

Mintha a fogamat húznák...

Szó se róla, igazán erős a felhozatal manapság doomban. Ez is egy gyöngyszem.

Engem meg pont a borító hozott lázba. (A korábbi lemezt nem hallottam, de rajta vagyok a témán.) Egyébként meg egy méregerős doom album, olyan hangzással, ami leszedi az ember fejét. Minden perce kincs!

Nem igazán esett le, mitől is nagyon jó ez. Szerintem csak egy a tucatból.

A biztató kezdés után maradt némi rossz szájíz bennem. Jobbra számítottam.

Hajlok arra, hogy volt jobb is.

Valami nagyon amatőr sludge-ra számítottam, de ez kérem annál sokkal jobb és több is!. Végig élvezettel hallgattam. Odafigyelek rájuk!