A szimfonikus black nem a szívem csücske, a műfaj nagyjait sem hallgatom gyakran.

Nem utasítom el élből a deathcore-t. de ezzel a visítással ki lehet üldözni a világból. A zenei oldal rendben van. Jó témákat is találtam itt - ott.

Most is minőségi és nehéz zene ez, ami a legnagyobb kedvencek közé nem fér be.

Bitang nagyot szól. Adnám is a magasabb pontot, de van benne negyedórányi értelmetlen időhúzás.

Szeretem, ahogy szól, de ez kevés lesz a maradáshoz. Néhány dal erejéig le is köt.

Lassan építkező. de gondosan felépített debüt album a lengyelektől. Vannak izgalmas dallamok, bús merengések, súlyos elborulások is. Igazi post black anyag, amit nem is szabad akármikor hallgatni. Engem megtalált.

A dobos játéka a legjobb, a maradék inkább egy időutazás. Olyan, amit ezerszer megtettem.

Mindkét előadó rendelkezik markáns és egyedi ismertetőjegyekkel. Anélkül, hogy akármelyiküket méltatnám vagy lehúznám, nekem ez most ennyit ér.

Az újabb kori Sepu diszkográfiát nézve ez nem is sikerült rosszul. Az érdeklődésem viszont már régen alább hagyott irántuk.

Ígéretes tényleg, de az ének elveszi az élét...

Elsőre tetszett, másodszorra már nem annyira. De, mégis... Vagy nem???

Az első két lemezükről én írhattam, és akkor még a LADLO volt a kiadójuk, így jött fizikai promó is. Mivel a Season of Mist nem küld fizikai promót, felkészültem rá, hogy megveszem a CD-t. Csakhogy nem tetszik annyira, mint az elődei!!! Hol vannak a tipikus TGOO végjegyek: a fülsértően sivító gitárok, az álló harmóniák, a meglepetésszerű váltások??? Az ének is full egysíkú lett, igaz, mindig üvöltözés volt, de két torokból. Léo egy hatalmas dobos, most már végre hallani is, hogy mit játszik... Mindent egybevetve csalódtam. Ha tudnak olyan fantasztikus dalokat írni, mint a befejező Mare Infinitum, miért nem írnak az egész lemezre olyan szintűeket?

Ha nincs kedvük zenélni, miért zenélnek? Én szeretem a monotóniát, de most megint úgy érzem, hogy egy álelvont művészkedést hallgatok.

Külön - külön a zenei elemeik tetszetősek, de számomra valahogy nem óhajtott összeállni egy egésszé.

Bitang erős anyag. Oltári bunkó hangzás alatt megbúvó finom eszköztár. Teljesen az én ízlésemhez igazított post-metal. Az elején mondjuk bitang hamis a basszusgitár. Jaaaa..., hogy lengyelek? Akkor mindent értek.

Jó perverz valami, sajnos egyhangú is egy kicsit.

Sosem adtam kevesebbet Sepu lemezre, mint 8 pont, de most a padlón az állam. Derrick hatalmas, mint mindig. A Casagrande gyerekről meg csak csodaként lehet beszélni. Vagyok olyan szemét, hogy jobban szeressem az új Seput, mint a régit. Ha az Arise, Chaos A.D és a Roots 10 pontos, akkor a Nation és ez 11, csak ennyit nem lehet itt adni. Egyszerre kísérleti és nagyon kemény zene ez. Valószínű, hogy számomra az különbözteti meg őket a többi nagy műfajt alkotó bandától, hogy Kisserék mindig ösztönösen nyers metalt játszottak, és mindig fel tudták tuningolni valami extrával. Mondtam már mennyire tetszik?

Átjön a "köpök mindenkire" üzenet.