Hangpróba #343 - 2017. június 10.

Saját mércém szerint ez jelenleg ennyit ér.
Őszintén szoktam szégyellni magam, miközben ilyen sárkánykergető vígmetal szól és nekem hallgatnom kell.
Szépsége ellenére egyelőre nagy csalódás ez számomra. Majd még hallgatom, de nincs első hallásra szerelem. u.i.: első csalódottságom elszállóban van, de ettől még a lemez végét továbbra is laposnak érzem. 8 a vége, innen felfelé az elfogultság, lefelé a rossz indulat lenne nálam.
Ez nagyon gagyi.
Felüdülés volt az utóbbi hetek, hónapok tömény post-blackened-sludge dömpingje után. Valamit elcsíptek itt a srácok.
Csodálatos, élmény számomra minden pillanata. Nem tudok elképzelni olyan mércét, ami szerint ez a lemez 2-3 pont lenne. Bocs srácok, akkor is ez a véleményem, ha esetleg ezt most magatokra veszitek. :)
Az utóbbi időben iszonyat nagy dömping van ebből a mocsári-lebegős blackened-sludge-akármikből. Ez tök jó, mert friss (volt). Viszont az utóbbi időszak dömpingjét hallgatva egyre inkább azt érzem, hogy kiugranak sémák, megoldások, sokszor érzem előre, hogy egy adott téma, vagy pengetésmód után mire fog váltani, hol jönnek a besűrűsödések, hol könnyül ki. A baromi sok OdiumNostrum megosztással, korábbi Schammasch, TGOA és egyéb lemezekkel a fülemben kezd kialakulni egyfajta mintázat. Egy rendszer, ahogy ezek a lemezek működnek. Talán ahhoz tudom hasonlítani, amikor a kezdő keresztrejtvény fejtő izzadva görnyed és reveláció minden szó kitalálása és beírása a mezőkbe, majd a profi már úgy mellékesen, rutinszerűen, mintázatokat keresve vési be egymás után a szavakat. Mindkettő képes sikerélményt nyújtani, de ez utóbbi már egyfajta rendszerismeretből fakadó gépies megoldás-mechanika. Én kezdem pontosan így hallgatni ezt a stílust. A másik viszont, hogy a borító egyszerűen lenyűgöző, felkavaró és megannyi kérdést vet fel. Megannyi utalás, jelkép, megoldatlan kínzó kérdés. A pénz miatt vélhetően halott a képen szereplő gyermek. Miért gyermek? Milyen korban, mitológiában járunk? Mi okozta a korai halálát? Az ide vezető történéseket tudjuk felfedezni, vagy az ezután következő eseményekbe nyerhetünk betekintést? Vajon elfogadja a fizetséget a révész, vagy egy elkeseredett apa indul bosszú hadjáratra, esetleg áldozat az isteneknek? Szóval asszociációk milliárdja. Zseniális és felkavaró. Majd elmerülök a történetben, ha lesz egy nyugodtabb időszak az életemben és lehet a válaszokat is meglelem.
Tökéletes Moonsorrow pótlék. Hangzásban, hangulatban, összképben minden a finn testvérzenekart idézi számomra. Nem rossz, de pont emiatt, ha ilyen kedvem van, akkor bizony a Kivenkantaja, vagy a Verisäkeet fog lekerülni a polcról.
Érdekes világ a XXI. sz.-ban ez a retro rock / blues vonal. Anno ezek a bandák Hendrixszel, Page-dzsel, Blackmore-ral és Gilmourral maguk voltak az előremutató progresszivitás. Tartottak valahonnan valamerre. A mai retro bandák pedig vaskalapos recirkulációk, egy korosztály szentimentális nosztalgiájának eszközei. De ezek csak gondolatok. Ettől még a zene és a zenészi teljesítmény kiváló. Nekem erről a vonalról a Witchcraft, a Graveyard és a mindenek felett álló Black Mountain tökéletesen elégséges. No, azért itt is el lehetne sütni, hogy húúú mekkora Led Zeppelin nyúlás már, meg hogy húúú, hát itt semmi új nem történik, meg panelok... Csak valahogy így 50 év távlatából ez már egyfajta skanzenzenélés, ami elfogadott.
WOW! Értem is a köpködést, meg nem is. Nagyon szeretjük magunkat beállítani minden metal minden korszakának mindenes omnitudójának. Itt látszik, hogy azért ez nem épp így van. Ez amit itt lehet hallani egy tökéletesen menő, pörgő és létező vonal képviselete. Nincs itt kavalkád, nincs dalszerkesztési hiba. Képzeljétek, a kései tinik, fiatal 20-asok ezt a vonalat hallgatják metal címszó alatt. Van két öcsém, jó nagy a korkülönbség köztünk, így napi szinten látom ezt. Illetve van pár fiatal zenész ismerős is, akik ezt a Vildhjarta - Animals as leaders vonalat csapatják. Ezek nagyjából a djent lüktetéséből, a gitárhősök technikai tudásából (pl.: Malmsteen, Petrucci) és a modern, fültágítós core-ságokból nőttek egy sajátos egységes vonallá. Jó reggelt kívánok mindenkinek, beköszönt kis elefántcsonttornyunkba a jelen, amit mi a múltba révedt szemekkel zavaros, távoli jövőnek hiszünk.
Elmegy így sokadik hallgatás után.
Ez a legtöbb amit adhatok rá! Bocs tesó.
Szerintem meg az az úgynevezett HYPE pont ennél a zenekarnál tobzódik, méghozzá elképesztő méreteket öltve! Pedig nem valami kimagasló világklasszis zene, dehát egy csinos pofi meg a csúcsrajáratott marketing csodákra képes ugye... Valójában meg csak egy 12 egy tucat, ja és rettentően SZNOB!!! Igazad van Hetep! Felfordul a gyomrom ettől az erőltetett izétől.
Ez klassz zene! Nem viking metál, de amit játszanak az tetszik.
Mi más?...
Ez lenyűgözött!!! Az ilyen lemezekért érdemes a HP-n részt venni! Nagyon tetszett a számok felépítése, hangzása, hangulata. Az énekhang nagyon passzolt a zenéhez. Zseniális zene... A zene tetszik nem a borító!!!
Ebből is van egy millió. Az ének meg kifejezetten idegesítő.
A The Black Crowes jutott eszembe róla. Talán az általam hallgatott zenék közül az áll ehhez legközelebb, de itt most a múlt időn van a hangsúly.
Úgy kellett el-elkapnom egy-egy részt, mert ezzel az állandó váltásokkal esett szét a zene. A hörgés meg még azt is agyonvágta ami jó volt. Itt zenei identitászavart érzek. El kéne dönteni a tagoknak, hogy most jobbra, balra, le vagy fel, mert ha mindenki minden irányba annak ez az eredménye.
Az átlagos jó kifejezés, de hallani azért egész meggyőző dolgokat is!
Védelmébe kell vegyem ezt a lemezt; Még a cikibe hajló kliséivel és panelosságával együtt is élvezetes zene. Anno az At Vance, Axenstar, Avantasia régi lemezeit is szerettem.
Kár az elszállósabb dalokért, mert nagyon leültetik a lemezt... Ami a tempósabbakat illeti, azok kiváló szerzemények.
Ez hamisítatlanul demós szint...ami nem baj, csak kezeljük is azon az értéken!
Az anyag végtelenül sötét atmoszférája nagy előny, de ezek az átlag 7 perc körüli szerzemények most nálam sem működnek...
Én még mindig értetlenül állok a Solstafir munkássága előtt, azelőtt meg pláne, hogy a 2009-es Köld óta miért lengi körül őket ilyen szintű érdeklődés, rajongás, fanatizálás. Nekem ez elmondhatatlanul lagymatag. És talán álművészi is.
Már a debüt EP is erős volt, és most sikerült rápakolni arra az első egész estéssel.
Harmadvonal... A Moonsorrow pedig lehet hogy kikérné az összehasonlítást velük. :))
Lazulós anyagnak elmegy, de nekem ezek a zenék a mában üresnek hatnak, nem hordoznak semmit. A 60-as, 70-es évek hevülete nélkül mit sem ér...
Annyira túlgondolták a koncepciót a srácok, hogy az már az élvezhetőség rovására ment. Amúgy azt mondom, hogy amik jórészt mostanában kijönnek ebben a stílusban, azokat lazán veri a Persefone, ám hogy valami komoly hiányossága van a csapatnak dalszerzés terén, az tuti.
Akár egy próbatermi Mayhem, de semmiféleképpen sem amatőr. Azt nagyon máshol kell keresni ... - Mindenesetre a koncepció kedvemre való, s aki híve az ilyen "blekk"-nek, az biztos nem fog csalódni, a többi meg? Kit érdekel?:)
Melodic power speed metal. - Aki ennyiből már jó előre nem fog érteni, az fikalavinát indít. - Mondjuk az albumot nyitó War of Dragons tiszta Kinslayer. :) - Ettől függetlenül viselhető, könnyű, és légies darab, csak épp' nem eredeti. Magas mosolyfaktora ellenére is vállalom. :) Bár tény, nem egy Kamelot, vagy Nightwish... De ugyanakkor bőven megfér a Helloween, Serenity, Dragonland stb. mellett. :)
Amolyan igazi művészfilmes dalok, amikhez még remekül illik is egy-egy könyv éjszakákba nyúló olvasása is.A Deep Purple és korának nagy előadói biztosan hatással voltak a zenekar tagjaira. Nincs bűvészkedés, csak örömzene. Aki vevő a Hammond-orgona hangjára, és szereti a női vokálban rejlő titokzatos ízeket megspékelve egy kis Jimmy Page-s, Ritchie Blackmore-os gitározással, az jó helyen keresgél. Köszönet az ajánlónak. :)
Nehéz szakma ez a viking metal. Lehet(ne) ezt rendesen is játszani is, de az egyes témák, s az így felvonultatott dalok hangulata sem egységes. A rövidebb nóták sokkalta jobban betalálnak, van bennük egyfajta esetlen báj - Mellékesen megjegyzem, hogy a sokszor méltánytalanul agyonsavazott magyar zenekarokban legalább ötször ennyi kraft van, mint ebben a zenekarban. - Megértem, hogy kevesen választják e stílus rögös útját, s talán nem is véletlenül. Talán majd legközelebb. Akik nem komálják a stílust, vagy még csak kezdők, inkább keressenek mást, mert ígérem, hogy ez fájni fog. - Az a pár jó téma nem fogja megmenteni a produkciót, sajna. :S
Elég jól tükrözi ez az anyag, hogy miként kell egy régi stílus elemeit másképpen, saját elképzelés szerint megformálni. Igazából ebben a káoszban született műben az egyes nóták hosszával takarékoskodhattak volna az alkotók, de a sokadik hallgatás után már a fene se bánja. - Igazi meglepetés ez egy "kezdő" zenekart illetően. :) Szóval, aki egy csepp hajlandóságot mutat a death metal iránt, annak lelke rajta, mert nem fog csalatkozni. :)
Saját belátásom szerint nem kicsit túl van ez a Sólstafir jelenség hype-olva, s kész. Igazából az egész nyom nélkül átszaladt rajtam... Kár érte.
A VII. akár egy a végtelenségig lelassított Dark Funeral is lehetne. :D - Persze, nem az. :) - A furcsa, sajátos világban, amelynek kinyilatkoztatása maga a zenekar mély levegővel illik bele fejest ugrani. Jó mélyen megmerülni benne, s hosszan a felszín alatt levegő nélkül lebegni benne, majd amikor már szinte elviselhetetlen a tüdő és az agyunk és a szem környéki fájdalom, hirtelen felúszni levegőt venni, de csak addig, hogy újra a mélyéig hatoljunk a határok nélküli feketeségbe. - Bár koránt sem tökéletes, de ügyes és izgalmas húzás a litvánoktól. :) Van benne potenciál egy új albumhoz. :)
Épp' a "szeméttelepen guberáltam", s erre tessék, nem kigurult egy méretes aranyrög? :D - Heavy-metal alapú blekk. :D - Nem tudom mit esznek a finnek, vagy mit szívnak az anyatejjel magukba, mert erre a kérdésre már évek óta nem találom a választ, de mindig az arcunka tolnak valamit, amitől csak bámulok, s nézek magam elé. :D
Lenne most egy valag pénzem, és milliónyi szabadidőm fejest ugranék egy ilyen örömzenélésbe, csak Hammond-orgonával.Egyáltalán nem kevés a bassz, gitár és dob klasszikus felállás, csak valahogy úgy még töményebb lenne az egész koncepció. (Lehet retróról, klasszik-ról bájcsevejnyi, de igazából kevesen tudják jól játszani ezt a stílust.) - Filmzenéhez, autókázás közben, vagy esti baráti csevegéshez kimondottan kötelező. - Mi lenne ez más, mint színtiszta rock & roll. :) - Nem is rossz ötlet, megkeresem Bill Steer-t...
Nagy valószínűség szerit akik be vannak oltva a progresszív zene ellen (értsd. zenei fitymacsattogtatás, maszturbáció), azok már most kilométerekre menekültek. A néhol meg-megbotló koncepció ellenére is hallgatható, bár ezt a hörgős dolgot már rég hanyagolni kellene a fiúknak. - Ha valakinél baj a hangszeres tudás, az miért nem inkább punkot hallgat... 2 akkord s más kész is a sláger. - Persze, elhiszem neki, hogy fárasztó az egész zene, mert a kötelező szólók mellett másra is kell figyelni, s az agy nem biztos, hogy meg tud birkózni 13324 db hanggal egyszerre. :) - Aki szereti a progresszív zenét, az nyugodtan tehet vele egy próbát, még a néhol meg-megcsúszó zenei elképzelések ellenére is.
Nem rossz, viszont a jótól még messze van.
Tökéletesen egyetértek BlackZone-nal.
Nem tudják még mit szeretnének.
Megvan az egyik dobogós az év végi listán.
Annyira nem vagyok Sólstafir szakértő, de maradjunk annyiban, hogy ez még érni fog.
Manapság mindenki csuklyát húz a fejébe, és az izlandiakat próbálja másolni.
Nem rossz!
Az újkori retro lázban a legtöbb zenekar kifelejti a hammond orgonát. Nagy kár, én nagyon szeretem...
Ha ez egyszemélyes akkor oké. Nem alakult ki tökéletes vélemény ahhoz túl rövid. De sodró a hangulat. A hangzást csak elrontani lehet a következő anyagra. A Shadows király.
Ez tényleg könnyen hallgatható. Bár többet nem hallgatom meg. Nálam az első Helloween ep a böfögös ami előkerül néha. Na az tényleg jó. Legalábbis akkor király volt.
Mi ez. Disco? Azt hittem CC Catch gitáros közegbe. Azért mert megszólalt a Hammond nem fogok hasra esni. Vicclemez. Hú bakker ez annyira őszintétlen meg xar.A csajt is inkább d-gnám mint hallgatnám.
Ez egy jó hangzású lemez, jó témákkal. Végre hallani a cintányért is mint a régi '80-as évekbeli lemezeken. Tetszik, hogy itt-ott keveredik bele egy kis thrash is. Mióta megvan minden nap meghallgatom.
Nem rossz ez csak túl "sűrű". Én a death metalt "szellősen" szeretem és primitíven. Pl. Tiamat- Sumerian Cry, Pungent Stench első, Morgoth két kislemez. Meg még sorolhatnám mert sok kedvencem van a stílusban. A 6-os track-be átmentek prog rock -ba? Nem rossz.Az utolsó szám is jobb mint a lemez egésze. Király szólóval. Na ez felhúzta a pontot. Monnyuk annyira nem jó mint a Prosectura utolsó lemeze.
Az előző lemez ótta barátságban vagyunk. Előtte nem nagyon tetszettek a lemezeik, kivéve a Til Valhallar Ep-t. A hangzás is telitalálat. Nagyon kellemes hallgatnivaló.
Szerintem a kéthetente itt megjelenő hasonló zenekarokban ugyanazok a zenészek játszanak csak mindig más az együttes neve. Nekem az ilyen zene idegtépő, úgy hangzással,énekkel mindennel együtt. Még ezt a három pontot is sajnálom rá. Az utolsó szám végképp betette a "kiskaput". Ááááóóó ááóóó jáááj. Nekem a "sötét, beteges" zene teljesen másmilyen.
Egész jól nyomják, de nem elég mizantróp az ének. Meg slágeres is a műfajhoz képest.Mi a tökömnek ez a tiszta ének ide.Nekem a normál ének rontott rajta sokat. Stílusában a pont.
Egész kellemes kis zene, bár hallgatni nem fogom. De egyszeri alkalomra egész jó volt. Hasonló stílusban a múltkori The Devil and the Almighty Blues azért sokkal jobban tetszett.
BlackZone-al tökéletesen egyetértek. Megfogalmazta amit én nem tudtam volna ilyen szakszerűen. Amúgy egész jól csörömpölnek csak számok nincsenek.ZolixiusRex azért a kétakkordos punk meg ez között leledzik még valami.Azok a részek ahol nem zenélnek kifejezetten tetszenek.44 perctől.Pár másodpercig. Inkább ne hagyják el a hörgést mert még zsengébb lenne.
Teljesen korrekt black metal, bár semmi kiemelkedő sincs benne.
Elég ritkán hallgatok efféle muzsikát, de úgy érzem ez egy korrekt power metal album. Csak annyi a baj, hogy nem igazán az én világom.
Unalmas és fárasztó. Na meg az énekesnő hangja se kiemelkedő.
Tudom, hogy a vikingek sokfelé portyáztak, eljutottak Amerikába is, de Új-Zélandra nem hiszem. És hogy a zenéről is essen pár szó, ez nagyon összecsapott fércmunka. Lehet arról vitázni viking metal-e vagy sem, de ha azt akarok hallgatni akkor maradok a Bathory, Falkenbach, Windir hármasnál.
Nem könnyű hallgatni való. Az akusztikus és atmoszférikus részek nagyon jók és az utolsó 3 szám is kiemelkedő, de néhol sok nekem az üresjárat. Ja és death metalból szerintem 4-5 percnél hosszabb számokat nem érdemes erőltetni.
A zene hallgatható, de a vokál sok helyen elrontja. Összességében középszerűnek és túlértékeltnek érzem.
Számomra egybe folyik az egész.
Nem túl eredeti, de egész jó.
Eddig se hallgattam ilyen zenét és ezután se fogok. Nincs vele semmi bajom, meg háttérzajnak elmegy, de abszolút nem tudok vele mit kezdeni.
Se eleje, se vége. Vannak jó pillanatok, de a béna hörgés és ének azt a keveset is elrontja.
Számomra semmi eredetit nem tud mutatni,de legalább rövid
Semmi sem indokolja de tetszik. Ennél sablonosabb műfaj a metálban szerintem nem létezik, de egész ügyesen variálják. A dob viszont baromira idegesített.
Az előző lemez után meg se akartam hallgatni de kellemesen csalódtam. van több kiemelkedő szám is a lemezen.
Van még mit csiszolni rajta.
Korrekt anyag de a katarzis elmaradt.
Ha nem lenne néha siránkozásba hajló az ének 10 is lehetne
Amíg hallgatom addig o.k., de utána nem marad semmi.
Hamar unalmassá válik.
Valahogy mindig csak a harmadik számig jutok el aztán teljesen visszavonul a háttérbe. Egyszerűen nem köt le
Mostanában kicsit sok volt a blackes massza, kellet már egy ilyen túlburjánzó ingerbomba. Az előző lemezt is nagyon szerettem ez se okozott csalódást. Azt azért nem gondoltam, hogy ennyi indulatot fog kiváltani.
Nekem tetszett a korabban ajanlott album, ezzel az a bajom hogy tulrovid, ez mar csak a slotot foglalja mas albumok elol.Maga zene nem rosz, de valoban kevesebb az is mint a korabbi.
Egyszeruen nem vagyok hajlando elhinni hogy erree a mese-metalra valaha volt igeny.
Untatott, de nagyon, es a Hammond sem tunt oszintenek inkabb csak hhatasvadasz eszkoznek.
Ismerek olyan zenekart akit tobb ezren imadnak pedig ennek a tizedet nem nyujtjak. Ujra hallgatasra alkalmatlan, de nem szenvedtem kozben.
Ez prog deff a javabol, csak a sracok tobbet harapnak mint simogatnak.D e nekem ez pont hogy kurvara bejon.Messze az egyik legjobb lemez iden amit hallottam.
Hatalmas! Ha ez nem 10 pontos lemez akkor nem tudom mi az, en szegyenlem magam az alacsony (2-8ig) pontok miatt.
Hmmm.... erdekes, eleg beteg lelkivilagra enged kovetkeztetni, kivancsi vagyok a kovetkezo albumra.
Ez siman fasza azt joolvan, eleinte kicsit tobbnek hathat, ugyes.
Kellemes, bar mufajan belul sem mondanam kiemelkedonek. Mindenesetre igenyes munka.
Hat az elozo album is melyrepules volt, es meg valami indokolatlan jammalgetos sehova nemtarto valami, egyetlen emlekezetes pillanat nem volt rajta. Egyetertek BlackZonenal, csak o szebben fogalmazta meg.
3 havonta egy EP? Ennyi idő alatt valóban nem lehet fejlődni. Egy kis mértéktartás jót tenne neki. Évente kiadni valamit és érlelgetni kicsit, ötletelgetni, ilyesmi... Amúgy teljesen korrektnek hat, még ha unalmas is helyenként. Jó lesz ez, csak álljon össze valakivel és gondolkodjanak kicsit többet a darabok felett.
Vitathatatlan tény, hogy rühellem a stílust (5 pont). Ellenben minden, de minden a közhelyektől hangos, ami még nekem is ordít. A szövegek szétmarják az agyam (-1 pont), a hangszeresek tökéletesen kiszolgálják az igényeket (-1 pont). Látom magam előtt a koncerten csápoló tiniket, akik előző héten még Rihanna előtt bőgtek, vagy az idősebbek, akik Ossiánra is járnak szorgosan. Szánalomtenger ez a megélhetési zenélés ilyen értéktelen maszlagot előállítva. Egyszerűen bekapcsolták a zenei bullshit-generátort.
Elismerem érdemeit, de nem nekem szól. Nincs az a szitu, amikor jól esne csak ezt és semmi mást megtekerni a lejátszóban.
A szigetről ez az első csapni való anyag, amit hallok. A honfitársakhoz képest, mintha ők valami barlangban tengették volna a napjaikat az elmúlt cirka 25 évben. Tegyük hozzá, hogy akkor is közelebb lett volna ez a siralmashoz, mint a középszerhez. Méltatlan a sziget zenei elitjéhez mérve.
Sok hallgatás után sem tudok úgy lelkendezni ezért, mint itt a többség. Klassz lemez, de valahogy engem nem sikerült annyira megszólítani. A második fele jobban tetszett, mikor nem annyira a death, mint a progresszívebb részek domináltak. Minden bizonnyal azért, mert a naturál death részeknél nem éreztem semmi extrát.
A környezetemben is vannak olyanok, akik nagyon szeretik és adok is a véleményükre. Itt is zömében népszerű szokott lenni. Nekem még egyik lemezük sem lett a szívem csücske. Izlandi életérzés, furcsaságok, hangulatkeltések sem jönnek át. Ugyan úgy értetlenül pislogok sokak rajongása felett, mint eddig. Pedig szeretném szeretni minden alkalommal...
Az előd nálam gurított egy laza tízest. Ez a mostani cucc nehezebben érik, de ugyan az a hangulat, gyilkos nyomorúság uralkodik, amivel engem kenyérre lehet kenni. Nem véletlen, hogy a "dalcímek" folytatják az előző anyagot. Szerintem mondjuk olyan nagyon szervesen nem kapcsolódnak, de ötletes. Kell még pörögnie, hogy összeálljon a magasabb pontért. Amiért pont nem jár, csak dicséret: erős a borító!
A finneknél szerintem minden második bokorban terem egy ilyen lemez. Kb hetente. Nincs saját hangjuk, bár érezhetően törekvésük se nagyon van erre. Pogány feketeség iránt elkötelezettek számára finom, amúgy meg háttérzene.
A kör meglepetése számomra. Egyrészt azért, mert sokkal rosszabbra számítottam, másrészt pedig mert elfelejtettem, hogy milyen is egy jó rock lemez amit gazdagon átitat a blues és a psychedelic lazulás. Így kell hangulatos dalokat írni és játszani. Hallhatóan nagyon élvezik. Az ének lehetne számomra vastagabb, karcosabb. A zene füstössége mellé egy alkohol által mart hang jobban illene.
Hangszeres teljesítmény, nem dalszerzői. Játszanak, játszanak, de majdnem mindegy, hogy hol kapcsolódsz be, mert mindenhol ugyan azt hallod. Szomorú, amikor valaki érti a hangszert, de nem érti a szerkezeteket, a kontrasztokat, az építkezést. Kegyetlen fárasztó amit csinálnak. Mai, modern eszközök egymásra hányva. Amolyan modern metal turkáló. UPDATE: lement még 2x, de nem tudok változtatni a korábbi meglátásaimon. Vannak jobb részek, de összességében vannak értékelhetőbb dalszerzői vénával megáldott zenészek a mezőnyben. Merthogy AaL, Tesseract, Textures, stb azért meggyőzőbben nyomja (számomra), vagy akár Micic a maga sziruposságával is.
Mint az előző...hangulatos, ugyanakkor ötletszegény dalcsokor. Örülök, hogy ilyen rövid EP, mert ebből fél óra már 2-3 pontot érne csak.
Ez még stílusában sem kiemelkedő, inkább átlagos. Én minden esetre beleőszültem...
A blues-hard rock-vintage rock egyveleg némi doommal keverve akkor működik, ha minden dal sláger. Ez nem jött össze... Ennyire semmitmondó andalgást Leif mester még nem hozott össze, szerintem a The Doomsday Kingdom élvezett előnyt, ezt meg összekaparták, hogy legyen egy ilyen is. Az egészben a Hammond-orgona a legjobb.
Én minden téren elfogadó vagyok, szívügyem az egyenjogúság és egyenlőség védelme, de a mazochista ajánlókkal kezd tele lenni a batyum... Unalmas, egysíkú, félig-meddig demó jellegű, órásra nyújtott kliséhalmaz, melynek tulajdonképp a gitáros által felvonultatott klisés gitártémák adják az egyetlen hallgathatósági faktorát.
Lásd kritika!
Egy cseppet sem fejlődött a zenekar az előző albumuk Ótta. Lehet szeretni és utálni, én inkább az előbbit preferálom. Nem érzem erőltetettnek, művészkedősnek, saját hangjuk van.
Mostanság a hp lemezek felébe már előre belefutok, sőt időnként meg is jegyzem magamnak, hogy majd valaki beajánlja...így járt ez a gyöngyszem is. Au-Dessusék megdolgoztak a kövér 9 pontért, ami nálam a valamivel a tökéletes alatt kategória.
Az egyéniségen kívül mindenük megvan.
Stílusos lazulós rock, ha a 70-es évek kimaradt volna a naptárból, többet is kaphatna.
A műfaj középmezőnye.
No, én egyáltalán nem értek egyet az itt elhangzott vélemények többségével, bár black metalt illetően amúgy sem vagyok itt egy vágányon sokakkal. Igenis érezhetően jobb ez az EP, mint az előző, és változatosabb is. Újrahallgattam az előzőt is, amelyet 7-es környékére tennék továbbra is, de abban néhány apró részlettől eltekintve nem tudtam megkapaszkodni, míg az újban egyértelműen igen. Füleljétek meg, micsoda bitang erős bőgőjáték hallható itt, főleg az Angel of Flies-ban. Kiemelkedő! Mivel a riffek ezúttal sokkal több forrásból táplálkoznak, levegőzhöz jutnak a dalok, és a különboző részek felerősítik egymást. Egy gyors tekerésnek most érezni lehet az igazi sodró erejét. A Shadows pedig egyenesen nagyszerűen sikerült! A második felében még némi Csiharra emlékeztető vokál is felüti a fejét, kicsit Mayhemesítve a dalt. Nem gondoltam az első EP után, hogy a második ennyire tetszeni fog, de ez történt. Ha valakiben esetleg felmerülne, nem emp kollégámmal szembeni elfogultságból beszélek! Ha nem tetszene, egyszerűen nem ajánlottam volna be... Igen, én voltam, most oda a meglepetés (?).
Én sem hallgatom ezt a stílust egyáltalán, de szerintem műfaján belül nem lóg ki a sorból a hozzá hasonlók között. Az, hogy a közhelyek ilyen mértékétől és a műpátoszba mártott tömény sziruptól engem a rosszullét környékez... az már az én problémám.
Mindkét korábbi Avatarium 10-es nálam, és az utóbbi napokban ez is lement minden nap egyszer-kétszer, tudva azt, hogy egyik korábbi lemez sem jött be azonnal (a Moonhorse dal kivételével). Most is azt éreztem, mint legutóbb, hogy sokkal gyengébb dalok születtek, mint korábban, míg meg nem ért a dolog. Utólag már azt mondom, hogy rendkívül változatos lett az új anyag, és ahogy a Raven Mask is eltért az elsőtől, úgy ez is tett egy lépést egy bizonyos irányba, ami a komfortérzetet rombolja le. Először hiányoznak a súlyos, doomos részek, a lassú, szomorú dallamok, majd lassan felfedezi az ember a lemez erényeit. Minden dalban van valami, ami felkapja az embert, mint Mary Poppinst a szél. Ismét nagyon jók a dallamok, a témák, és lassan belefolyik a lemez az ember ereibe. Talán nem annyira, mint az első kettő, de ez így is rettentően kellemes hallgatnivaló. Egy idő után nagyon hallgattatja magát a lemez, és sokadszorra is visszakívánkozik.
A Journey című dal a mézesmadzag, azonkívül nem tudom komolyan venni a lemezt. Még azt is csak a többihez képest találom jónak. Unalomig játszott klisék, bevett panelek halmaza, izgalommentes, sőt gyenge produkció. Még az sem feltétlenül baj, ha ismerős sablonokat játszik valaki, de toldja meg valamivel, helyezze izgalmas közegbe, csinálja agyafúrtan... Itt semmi ilyesmi nincs.
Kiváló death metal album! Hangulat és ötletek terén egyformán remekelnek. Hozzám nagyon közel áll az ilyesmi.
A kiismerés nekem még hónapokig eltart majd, nálam egyébként is lassan érnek be a lemezek. Az Ótta című csodálatos gyöngyszem után alig vártam, hogy hallhassam, mit hoztak össze Tryggvasonék. A nehézkes első néhány hallgatáson túlesve kezdenek kinyílni a dalok, ami a zenehallgatás legszebb élménye, főleg, hogy az ember nem is tudja még, milyen hatással lesz rá hamarosan egy-egy dal, vagy dalrészlet. Senki más nem játszik így, teljesen egyedi színfolt a palettán. A Sólstafir nagymértékben hozzájárul, hogy emelje a metal (rock?) zene nívóját. Most is olyan leheletfinom dallamokat, témákat írtak, hogy az embert kenyérre lehetne kenni velük. Alig várom az augusztust, hogy újra halljam őket élőben. Velük kapcsolatban jogosan beszélhetünk művészetről.
Tetszik, hogy kézzelfoghatóak az ötletek, a jó témák. Nem kell semmit belemagyarázni. Post-black metal tartalommal feltöltve.
Jól előadott pogány metal, inkább black megközelítéssel, de egyéb forrásból merített elemekkel is tarkítva, kellemesen folkos ízzel. Kebelbarátok nem lettünk, de határozottan jó lemez, és ráadásul változatos is.
Engem sem a blues-rock fog levenni a lábamról. Ennyire nem vagyok laza arc. Ehhez is kell egyfajta fogékonyság, ami belőlem hiányzik. Vannak lazább zenék, amelyek megfognak, de ez pont nem az.
Én szeretem a modern prog metal vonalnak néhány képviselőjét, még a kis Portnoyékat is szimpatikusnak találtam. Erről a korongról pedig egyértelműen a Between The Buried And Me jutott eszembe. A Coma Ecliptic lemeznél a Persefone anyagát semmivel nem érzem gyengébbnek, sőt, nekem ez a lemez kicsit még jobban is tetszik. Akik a BTBAM-t szeretik, azonnal próbálkozzanak meg az Aathma című anyaggal. Sok kellemes pillanatban lesz részük.
Jobban tetszik mint az előző, a zenei megoldások változatosabbak...csak így tovább emp.
Tinédzser koromban nagyon sok ilyen zenét hallgattam...öregszem az tény elég rendesen, de ez most kifejezetten jól esett.
A hangzás tönkreteszi az egészet az énekessel együtt...
Nagyon régen adtam első hallgatás után 10 pontot death metal lemezre, de a német srácok lemeze elsőre levett a lábamról....szerencsére van a death metalban is jövő.
Mindig várom az aktuális Sólstafir lemeztől, hogy engem is átállítanak az oldalukra, de ez most sem jött öszze teljes mértékben.
Nagyon vártam már a litván srácok bemutatkozó lemezét...kiváló lett ahogy az ep-jük is az volt.
Valóban van hasonlat a Moonsorrow-al, de legalább eredményesen csinálják...csak így tovább.
Nagyon kívül esik ez a bluesos rock muzsika az igerküszöbömön....
Nem olyan rossz ez, vannak klisék bőven igaz meg helyenként core-os krákogás, de találtam benne kapaszkodót is, azért a farrrkas által megemlített BTBAM veri őket simán.
Mit jelent egy underground zenekar esetében az amatőrség? Szerintem ilyen tekintetben semmi gond a bandával, stílus, megszólalás adott, most már csak hangulatos dalokat kellene csinálni, mert ez eddig egy elég lelketlen stílusgyakorlat. A Darkthrone kétakkordos dalait is a hangulat teszi naggyá, ami itt egyelőre nincs meg.
Csodálatos. Nyilván nem való mindenkinek ez a giccsparádé, de az én agyam mostanság sok ilyet igényel. Bahonná alakulok :)
Ezt nem ismertem, vagy csak nem emlékszem. Nagyon kellemes cucc, most ennyi, felfelé még változhat.
Egy sulibanda szintjén mozognak a srácok, de nem ez a baj, hanem a dalszerzői tehetség teljes hiánya. Meghallgattam az első lemezt is, ha már ott volt, esküszöm, az még jobb is.
Sötét és energikus.
Valóban sok a hasonlóság a Moonsorrowwal, de ez nem baj.
14 éves korom körül imádtam az ilyesmiket, gitározni is ilyeneken tanultam akkor, meg persze a musztidobajiból... rég volt :) Kicsit féltem tőle, mert mostanság egyáltalán nem mozgat meg a stílus, de kellemes csalódás volt, jól érzi a zenekar a hangulatot.
A két intro annyira tetszett! Nagyon hangulatos zenét tudnának csinálni a srácok, de az idegrángós részek miatt nem esik jól hallgatni. Nem húzom le nagyon, mert ált az ilyet egy számig bírom csak, itt meg végigment a cucc.
Ismerős volt a nevük, ami nem csoda, hiszen néhány hónapja már voltak a hangpróbán a korábbi EP-jükkel. Sok értelmét nem látom, hogy megint bekerültek, ugyanis itt semmiféle fejlődés nem történt. Továbbra is teljesen korrekt black metált játszanak, de annál picivel se többet. Valószínűleg a második találkozás után is újra elfelejtem a nevüket.
Azért a Rhapsody őszíntébben tudta ezt csinálni. Ennél és a legtöbb hasonló bandáknál is a hangszerek egymáson taposnak, versenyeznek. Ebből adódóan nem marad számomra élvezeti érték.
Azért meg kell jegyeznem, hogy a The Girl With the Raven Mask-ért nem rajongtam annyira, mint az elsö albumért. Söt valójaban az elsö lemez is nehezen érett be, mivel sokáig nem tudtam a modorossággal és a sznoberiaval mit kezdeni. Aztan egy idö múlva egyre gyakrabban lett vendég a lejátszási listámon. Az elözö albumon megkezdett trendet folytatja a banda. Eltunt a metál zene, helyette okkult-vintage rock keveréke vette át a föszerepet. Szerintem ez lehet a fö oka annak, hogy sokaknak nem tetszik. Eltuntek az epikus robajjal dörrenö vaskos riffek, helyette misztikus andalgással és romantikus történetek meséĺésével próbálják a hallgatót elkalauzolni egy sötét tónusú fantázia világban. Nálam a hangerö feltekerése sokat segített a zene befogadásán. Az album elsö 2/3-ában igenis slágeres dalok vannak, azonban a további részében elfogy az ihlet és jellegtelenné válik. Mivel napok óta nem tudom kirobbantani a lejátszóból (mégha csak az album elsö 2/3-át hallgatom is általában), ezért rossz ponton nem adhatok. Ajánlom mindekinek a hangerö feltekerésést, vagy pedig fejhallgatóval probalkozzon, ha már a hangzás nem sikerult a legjobbra.
Ez nagyon darabosra sikeredett, akárcsak egy szüretkor megpakolt 87'-es babetta motor-ritmikája hegymenetben. Söt, a dob is inkább hasoníltott egy évekóta a leszakadás pillanatában tengődő kipufugó nyögéseire. Általában a füstös fröcsögés feldobja a hangulatot, de többnyire csak egy másnapos révedés kínjaitól terhes kényszeres összpontosítás érzetét keltette bennem ez az album.
Az album első felében található tisztább death metálos részek magukban állva is meglehetősen igényesek, de a progreszív elemek emelik ki a mezőnyből a lemez egészét. Elviseltem volna még több ilyen fúziós elemet és hosszabb albumot. Mindenesetre a banda ezzel most elintézte, hogy odafigyeljek rájuk a jövőben
Igazi pókhálóból szőtt mestermű. A Sólstafir egyre jobban kezd hasonlítani egy 70-es évekbeli pszichedelikus rock csapathoz. A mostani albumuk nem tudodott még annyira hatalmába keríteni, mint az Ótta, bár ez valószínüleg hangulat kérdése is. Minden bizonnyal még elő fogom venni a jövőben..
Ez nagyon reszelősre sikeredett. Voltak benne élvezhető pillanatok, de tőbbnyire, még egy számon belülil többször elvesztettem a kapaszkodót.
Soha nem voltam ennek a műfajnak a híve, de egy Moonsorrowval összehasonlítva valóban jóval gyengébb teljesítmény.
Én kifejezetten szeretem az ilyen zenéket, de nem hallom benne azt a dinamikát, amitől szárnyalt a 60-70-es években az elődők zenéje.
Pont ilyen spirituális szaga van annak, amikor sunnyogva próbálják a szomszédban elégetni az elhasznált autogumikat. A fuzzió semmiképp sem akar megvalósulni a Dream Theater gyengébbre sikerult dallamait leutánzó elemek és a modernkori progresszívitás kulcsát jelentő, aranyér fájdalmakból eredeztethető hörgés között. Ez egy alattomosan megtervezett, szögmérővel kimért mestermű - akárcsak a szomszéd hetekóta várt tavaszi gumiégetése. Nem érzem az emberséget, a hibákat, amitől olyan egyedi lenne, de főleg a banda saját hangját nem hallom. Ez nem meglepő, hiszen a műanyag panel-elemek alapvető tulajdonsága a rossz hangvezetés. Az igazi bandák fémmel dolgoznak, arról pedig mindeki tudja, milyen jól is cseng, ha odacsapnak vele. Tudoménmitgondoltokmost....hallgassak Prosecturát, az való nekem. Azt is fogom tenni :D
Az album hallgatása közben azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet, mit jelenthet a lemez címe. Talán Braille írás? Esetleg visszaszámlálás? (Az előző EP címe 4 rovátka volt). Szóval maga a zene nem tartotta fenn a figyelmemet. Kevés volt a szélsőség és a hangulati elem. Az utolsó számban, a Shadowsban, találtam olyan megoldásokat, amik kicsit kiemelhetik a szürkeségből a művet.
Alsó-középkategóriás fütyülhető, dalolható palloslengetés.
Jó nagy kanállal merítettek a 70-es évekből. A lassabb számokat átdolgozhatták volna, hogy hangulatosabbak legyenek, az album ezek miatt vesztett a varázsából.
Néha magával ragadott, néha megmosolyogtatott a zene egyszerűsége. Időnként felbukkannak jó hangulati elemek, de nagyon sok gyerekbetegséggel küszködik ez az album. A pergő hangzása meg olyan volt, mintha tűvel szurkálnának, a végére tűpárnának éreztem magam.
Először még csak progresszív szálakat szőttek a durva anyagba, de aztán fordítottak a mintán, és a végére igazán finom kelme készült. Leginkább a vokál nélküli részek (volt bőven) tetszettek, ezeknél lehetett csak igazán hallani a zenei finomságokat (főként az album második felében). Erős lemez, birkózni kell vele.
Nem tudták folyamatosan tartani a minőséget, voltak laposabb részek, holtidők. A keserves ének, a túlcsorduló érzelmek viszont nagyon bejöttek.
Első hallgatásra nagyon nem találtam meg a zene pozitívumait, lavinaként átzúdult rajtam. Idővel kezdett kinyílni, de szerintem még így is érési fázisban van. Kiforratlan murci, sűrű és zavaros. Ízlelni kell, sokat! Az első számban hallottam némi tiszta éneket, de aztán ezt felváltották a beteges sikolyok, hörgések, amik rátelepedtek a zenére elnyomva azt. Számomra egyértelműen ez a vokalizálás a lemez Achilles sarka. A jobb számok az album második felében tanyáznak, bár ez alól kivétel a záró tétel, az tényleg embert próbáló.
1-2 tétel, mint például a Vainajain Valot, kiemeli az albumot a középszerűségből, megmentve attól, hogy a feledés homályába vesszen.
Remek múltidézés. Egy kocsmázás közben bármikor jöhet, de így fejhallgatón keresztül csak a juhászbetegséget kapom el. Azért a Valley of the Broken Hearted meglepett.
Egyszerre nem tudtam meghallgatni, de nem azért mert rossz, hanem mert túl tömény. Azért a hanglavinában találtam néha jó megoldásokat, az átvezető hangulatos részeket felüdülés volt hallgatni.
Az első és az utolsó track tetszik. Még mindig az énekkel van bajom.
Valljuk be, vannak azért itt jó dalok. Igaz nagy részüket mások már megírták. (A War of Dragons például egy Nightwish dal új szöveggel.) :)
Az elsőt szerettem nagyon, valahogy különleges volt a maga nemében. A másodikat már csalódásnak éltem meg, nem is hallgattam később. Ez meg valahol a kettő között van. Lehet, később jobban beérik...
Lenne még tennivaló bőven az anyaggal. Rossznak, tehetségtelennek semmiképpen nem mondanám a bandát. 5 év és három lemez múlva újra meghallgatnám őket.
Igazi csemege annak, aki szereti death/doom zenéket. Néhányszor befigyelt a deja vu érzés, de ezt 2017-ben kár lenne felróni egy ennyire telített műfajban.
A legjobb, ami megjelent a nevük alatt. A 11 pontos dalok közé sajnos néhány gyengébb is befigyelt. Na, ezt igazán sajnálom....!
Marha jó....a pont is változhat.
Nálam nagyon betalált. Erős dalok, finom melódiák, kellemes hangzás. Máskor akár maximum pontot is kapna.
Kíváncsian várom, mi lesz a sorsa ennek a klasszikus rock/blues rock albumnak itt, egy ilyen erős mezőnyben, mint ez a forduló. Az utóbbi 10 évben egyre több hasonlót hallgatok és az újra feltámadt vinyl-gyűjtői kedvem elsődleges célpontjai is ezek a zenék. Egy jó cuccon hallgatni óriási élmény! Éljen az analóg!
Jól indult, hamar lecsengett....A produkció rendben van, a dalok inkább csak középszerűek.
Az előző EP-hez képest én sem érzek fejlődést, sőt, színtelenebbnek vélem ezt az anyagot. Az alapok még mindig jók, a gitártémák még mindig tetszenek, de tényleg nem érzem, hogy bármilyen irányba is mozogna a Sculptures, csak az egy helyben toporgást látom. Ráadásul megint böki a csőröm a helytelenül használt angol, de majd farrrkas kijavít, ha hülyeségeket beszélek. "...carves in the blasted mud..." Innen hiányzik egy alany, vagy pedig hibásan főnévként lett használva a "carves", amire viszont nem találok magyarázatot. "...maybe I won't hurt this time..." Szerintem így, ebben formában nemigen használják a hurt igét. Gondolom ez itt "Maybe I won't be/get hurt this time" akart volna lenni, vagy pedig hiányzik a tárgy a mondatból.
A Jurassic Parkból lopott T-rex üvöltés az intróban remekül megágyaz az albumnak... :D Igazi patetikus sárkány-metal, ami amúgy tök jól megidézi a korai Rhapsody érát, legalábbis hangulatban engem pillanatok alatt odavarázsolt. Legyen akármennyire is gáz, én simán meghallgatom az ilyeneket, sőt, még bólogatok is az ezerszer használt panelekből összetákolt refrénekre meg a gagyi, kényszeres rímekre. Számomra igazi nosztalgiabomba, aminek megvan a maga esetlen bája.
Egyszerűen rákattantam. Imádom, bár nem érzem egységesnek az album színvonalát. A slágeresebb dalok szerintem zseniálisan jóra sikeredtek, viszont a lassabb részek tényleg megakasztják valahogy az albumot. Ettől függetlenül nekem is vissza-vissza kívánkozik a lejátszóba.
Nem a szó degradáló értelmében, de kicsit primitív az album. Az egyszerű témákból, repetitív riffelésből látszik, hogy nem is törekedtek semmi újítóra, nincs benne semmi olyan, amire felkapná az ember a fejét. Ugyanakkor rendelkezik némi ősi, oldschool atmoszférával. Ettől eltekintve nem hoznak lázba az ehhez hasonló lemezek, ahogy régen sem hoztak. Ráadásul még viking metalnak sem mondanám, a szövegkörnyezettől eltekintve abszolút nem hozza azt az epikus, nordikus feelinget, amit én elvárnék ebben a műfajban. Ajj, de jó lenne egy új Falkenbach album... A borító amúgy tetszetős.
"The great and the vast, the future, the past Witnessed, forseen and understood at last" Ez igazából tökéletesen körbeírja a bajor srácok zenéjét. Múltból merített old death, ami a jövőbe mutat, kaotikus őrület, ami értelmet és formát nyer a banda által megszelídített hangszerek által. Progresszív, mégis erős, stabil gyökerekkel rendelkező rideg fém. Néhol mondjuk úgy éreztem, hogy kicsit "túltolták" a hektikus tébolyt, és szinte idegőrlő szintre pörgették a káoszt, de aztán mindig sikerült lecsillapodni egy nyugodtabb résszel. Baromi érdekes és egyedi lemez.
Az izlandi srácok stabilan folytatták útjukat a dallamosabb, érzelmesebb zenei utazásban. Az album tele van emócióval és hangulattal, aki szereti a Sólstafir előző albumait, az ebben sem fog csalódni. Gyönyörű darab.
Több, jóval több, mint korrekt album. Mintha minden egyes fejezet/track egy teljesen külön világba kalauzolna el, mégis tökéletesen összeköti őket az albumon végigívelő hangulat. Műfaján belül nálam ez egy teli találatos lemez lett, főleg annak tekintetében, hogy képesek voltak a 'post-' zsánernek egy kifejezetten egyedi mintázatát megvalósítani. Érzem is a késztetést, hogy rögvest rávessem magam az első 5 fejezetet tartalmazó EP-jükre. Megelőlegezem a 9 pontot, mert az biztos, hogy nem most járt utoljára a "lejátszóban".
Nem rossz, de hallottam már ilyet eleget. Számomra nincs benne semmi olyan extra összetevő, ami miatt újra elővenném a jövőben.
Stílusában teljesen jó anyagnak tűnik ez számomra, még ha annyira nem is áll hozzám közel. Ettől függetlenül végig élvezetes volt, háttérzenének meló alatt pedig egyenesen tökéletes.
Emp tök érdekes témát vetett fel az albummal kapcsolatban, amivel félig-meddig egyet is tudok érteni. Nem vagyok ugyan túlságosan régóta tag, de az nekem is lejött, hogy leginkább az oldschool alapokon nyugvó zenék felé nyit könnyebben a társaság, ugyanakkor erre meg rácáfol az a tény, hogy mennyi újszerű, progresszív (nem feltétlen csak a szó zenei értelmében) zene végzi előkelő helyen a HP-k végén és kap jó értékeléseket. Szerintem a jelen albummal kapcsolatban is az lehet a helyzet, hogy nem feltétlen az újszerű vonallal van a baj (de majd kijavítanak a kedves pontozók, ha tévednék), hanem egyszerűen baromi fárasztó és leterhelő lehet ilyen töménységben ez a zene. És itt éleszteném fel a múltkori HP-n felmerült thread-ed, hogy attól, mert valami műfajában jó és kiszolgálja a zsáner igényeit, nem jelenti azt, hogy feltétlen élvezhető lesz az adott hallgató számára. Nekem nagyon bejött a Persefone zenéje, de azt aláírom, hogy valóban túl sűrű is lehet, én sem tudnám akármikor-akármeddig hallgatni. Viszont élőben nagyon szívesen megnézném egyszer a srácokat!
Nagy problémákat én itt nem hallok, ha hosszabb lenne és ha a többi dal is elérné a nyitó Somme szintjét, még többet is kaphatott volna.
Rég kinőttem ebből.
Sok fantáziát nem fektettek bele, az már biztos.
Gyöngyszem.
A szegény ember Moonsorrowja. :-)
Szeretem az ilyesmit, de a dalok számomra nem túl emlékezetesek.
Hát én készséggel elhiszem, hogy ez a jelen, de nekem akkor se tetszik. :-) Túl sűrű, túl "eseménydús" és túl kóros az én ízlésemnek. A tudást persze elismerem, de a zene fáraszt.
Az előző EP egyenes folytatása, talán vastagabban szól. Most a Marduk militáris vonala említhető iránymutatásnak. Emelem kalapom minden szerző előtt, akik egyedül ilyenre képesek!
Unalmas, ötlettelen, jellegtelen, idegesítően szól, fogós dalok és jó témák sincsenek. Sajnálom.
A modern black özön miatt már szükségem volt egy ilyen hagyományos északi pogány alapokon nyugvó zenére! Valóban semmi eredetiség, inkább az eredeti hagyományok tisztelete "tapintható". Thy Serpent és Windir istenség előtti főhajtás, nagyon jó dalokkal! A nyers-agresszív éneket ügyesen tartják kordában a dallamos zenével! Minden perce élvezetes!
Nem rossz ez, csak átlagos...
Első hallgatásra gondoltam magamban, na most kezdünk Sólstafir és én eltávolodni egymástól... Aztán elkezdett beérni. Közben megértettem az "ellentábort" is. Minimál rockzene ez, tény és való, viszont ami miatt népszerűek az annak köszönhető, hogy teljes mértékben a nagybetűs érzelmeken, hangulaton van a hangsúly, mindezt nagyon egyedi módon teszik. Az Óttára 10-est adtam, az új lemeznél MÉG nem egyértelmű nálam... Kör végére: DE AZ!
Emp jól mondja :)

Ajánlott lemezek

Vélemény, hozzászólás?