Hangpróba #344 - 2017. június 24.

Gőzöm nincs hogy mit kéne kedvelni ezen a lemezen... Én csak simán untam.
Az életmű 2009-es darabja mára klasszikussá érett, az új opuszban egyelőre nem látom a potenciált...
Csapnivaló. Még egyelőre azt is ki kéne találniuk a zenészeknek, hogy milyen irányba induljanak zeneileg... 1 óra ebből elég kemény volt.
Kicsivel több erős szerzemény még elfért volna a lemezen, de nem okozott csalódást.
Ebből csak bandcampen hallgatható verzió van? Nagy kár, mert iszonyat jó!
Igazi penetráns underground förmedvény, kár hogy nem sikerült jóra hallgatnom az elmúlt napokban. Egy fokkal jobb, mint két körrel ezelőtt a Possession lemeze...
Az eklektikus, kísérleti metalzenék egyáltalán nem ellenségeim, de ezzel nem jutottam dűlőre. Illetve igen, de az összkép az nekem elég lehangoló volt...
Talán a legbiztosabb kezű 10 pont, amit én valaha lemezért adtam itt a hangpróbán!
Nagyon kellemes zene valahol a post-rock és instrumentális progrock határán, letisztult hangzással. Nem okoz nagy meglepetéseket, de ezt én pont így szeretem...
Hangulatos, színvonalas zene, csak kicsit vontatottnak éreztem. Leginkább a Darkestrahra emlékeztet néhány részen.
Tökéletes, hibátlan és gyönyörű a borító. Ja és a zene is az. Számomra az év albuma! Remélem a következőre nem kell ilyen sokat várni!
Átlagos.
Korrekt norvég black metal, csak az a baj, hogy ezt már sokan eljátszották sok éve és akkor még eredeti volt. Szóval zeneileg rendben van, de semmi kiemelkedő vagy újító dolog sincs benne.
Ismeretlen számomra ez a fajta zene, így nem nagyon tudom mihez viszonyítani. Valóban súlyos zene, de nem igazán tudok vele mit kezdeni.
Ötlettelen, céltalan, nagyon gyenge.
Nagyon jóféle. A sodró gyorsabb részek és a lassabb, elszállós dolgok is tetszenek benne. Valahogy az egész album magával ragad. Ami számomra zavaró volt, az a tiszta ének főleg az utolsó számban. Anélkül megkapná a maximális pontszámot. És a borító is nagyon jópofa azzal a hatalmas hallal. Nem értem a sok alacsony pontszámot, de lehet az én készülékemben van a hiba. :D
Nem csak unalmas, de még idegesítő is.
Nagyon kellemes elszállós post-rock. Hihetetlenül hangulatos zene. Pont olyan hangulatban hallgattam meg, amikor erre volt a legnagyobb szükségem.
Én ezt nem bírtam megemészteni, mint ahogy az előző lemezeket se. Számomra ez egy roppant fárasztó és semmitmondó zajhalmaz.Szerintem a hangzás is közrejátszott ezen érzetemhez.
Az én ízlésemnek túl sok volt a nyenyere, amúgy hangulatos lemez lenne. Egyébként hallhatóan van benne munka és hit. Szimpatizálok de zeneileg nem nagyon kötődök az efféle stílushoz. Túl vidám, vagy valami ilyesmi.
Nagyon nem volt szimpatikus a dobhangzás. Igen nekem ez a vesszőparipám. Ráadásul olyan mono megszólalás van itt. Mikor megláttam mennyi szám van kezdtem borsódzni a nyári melegbe. Az Atheist-re azt mondták "ezek összevissza játszanak". Nekem itt volt olyan érzésem. Engem fárasztott. Lehet nem vagyok elég perverz.
Én nem keresem minden zenében az újítást. Van megszámlálhatatlan zenekar, hogy lehetne annyit újítani, érdekes lenne. Ezen a lemezen nekem minden kedvemre való. Hangzás, énekhang, és rettentően jól csavarják a dallamos gitártémákat ami nekem igencsak hallgattatja magát. Végre egy jó black lemez.
Nem én vagyok a célközönség, de van egy kifejezetten számomra baljós hangulata ami tetszett.
Még megmaradt azon a határon belül amit még zenének tartok. Bár van pár perverz zajongás ami valami oknál fogva megtetszik. Van néhány jobb pillanat, de csak a lemez egészéhez képest. Átlagos.
Nekem most értek be. Eddig elment. Újabban szeretem ezt a csendes prog rock keveredik a black-el. Monnyuk ez a bandcamp elég szarul szól.
Volt mikor a Ramones-Hey ho Let's go száma jutott eszembe. Itt is lehetne a halszerű pacsit emlegetni. Eltudom képzelni, hogy van akinek ez tetszik, nálam már az énekhang bukóvári volt. Nem rossz ez csak engem nem érdekel.
Az ének kicsit fárasztó, a hangzás se túl jó stílusában. De meglehet hallgatni. Egynek elment. A Whoredom Rife-hoz képest minden tekintetben gyengébb.
Hangulatból csillagos ötös. A borító is nagyon tetszik.Szeretem az olyan lemezeket mikor a zene és a borító összhangban van.
Egy ideje már rágódóm rajta. Nagyon mély anyag lett.
Kiváló Folk/Pagan Black cucc.
Totál középszerű és unalmas!
Észak visszavág! Az EP jobban bejött, de ez legyen az én bajom.
Huh! Köszi az ajánlónak, ez igazán kellemes meglepetés volt!
Ugyanúgy, mint az Apes-nél, itt is jár a pacsi az ajánlónak. Szétvisz ez a lemez!
Ez nem nekem való.
Nem az én világom.
A zene teljesen rendben van, viszont az efféle vokált elég nehezen tudom elviselni hosszú távon. Pár hónapja volt szerencsém élőben látni őket, ott tettem szert a lemezre.
Nagyonfranko, szepen felepitett lemez, nem agonizalok ha hallgatom, de elegge elvezem.
Ahhz kepest hogy 8 evet pihent a banda , nem vagyok lenyugozve, nem rossz az anyag, csak semmi egetrengeto.
Olyan erzesem volt vegig mintha felkesz Dimmu Borgir szamokat hallgatnek, rengeteg kellemes pillanat es jonehany jo otlet van ezen a lemezen, csak nincs kesz. Kar erte, mert lehetne ez sokkal jobb is, igaz mar egyaltalan nem izgat a simfonikusblekk.Majd legkozelebb talan befejezik es akkor kaphat akar 7 pontot is, ma viszont ez csak 5ot er, na jo .... legyen 6 mert jo kedvem van.
Nagyon igenyesen osszerakott szep iparosmunka, de semmi obb, bar meg igyis a jobbak koze tartozik, sajnos.
Erdekes anyag, valami meg kellene hogy igazan fasza legyen nem tudom hogy mi, de mindenkepp a kor legerdekesebb lemeze ez.
Pont ugyanazt ereztem ennel a bandanal is mint a Rapheumets Wellnel, csak ez egy massik mufaj, de semmivel nem volt kidolgozatabb vagy elvezhetobb. A jokedv itt is javitott a ponton.
3szor vegigtoltam, mert nagyon nem ertettem, es nem akartam hogy az legyen hgy meggondolatlanul lepontozok egy erdekes anyagot, de ez nem erdekes csak koncepciotlan nemtulagressziv zajongas.
Nekem ez nagyon kozepszerunek tunt, leginkabb untatottt.
Nem kiemelkedo anyag ez sem, vallamint a vegere belefaradtam.Probaltak masok lenni, ez sikerult, csak nem jo ertelemmben.
Ez az a fajta zene ami ha egy barban hallok, nem akadok ki tole, de magamtol sosem hallgatnam.
Egészen különleges hangulata van. Érdekes, előre mutató, merész, öntörvényű. Gyúrnom kell még, mert szerintem ennek sok idő kell, hogy feltárja minden titkát.
A folkot nehezen párosíthatónak tartom a metal műfajával. Ritkán sikerül jól és emlékezetesre. Itt viszont ügyesek voltak az alkotók, mert eltalálták az arányokat és ügyes dallamokat raktak össze. Az orosz-ukrán közegben van ennek hagyománya és értékelhető művelői. Nem hiszem, hogy magamtól pörgetném, de határozottan a jobbak közül való.
Nekem ez Septicflesh light, csak nem jöttek úgy össze a harmóniák és az egész kicsit olyan szegényesebb. Remek ötletek és megoldások, meg ordító hibák váltakoznak. A kislány hangja mondjuk "nem szerencsés", valamint a szinti időnként bárgyú hangmintákkal operál. Az egésznek a keverése is fura. Naga meg tudná mondani a technikai részét, ha még pontozna. Hasonló érzésem van, mint Belial kollégának, hogy befejezetlen.
A borító jobbat ígért, mint amit végül kaptunk. Standard megoldások, megvalósítás.
Az új Hexis nekem valahogy jobban adja. Ez nekem nem elég zaklatott, nem elég beteg. A lüktetése pedig nem az én frekvenciám.
Nem is értem a sok méltatlankodást. Nincs világmegváltás, hiszen hasonlóból van éppen elég, de ez az én fülemnek egy rendesen összerakott, szórakoztató anyag. Már amennyiben valaki tud szórakozni ezekben a komor, alattomos hangulatkeltésekben. A hangzás is éppen annyira mocsok, hogy az emelje a produkciót és ne elvegyen belőle. Értem én, hogy a sok fekete pusztulat közepette csömöre van már többeknek, de azért szigorúbbak vagyok szerintem a kelleténél. Változatossága és elgyötörtsége nálam betalált.
Koránt sem olyan rossz, mint azt az eddigi pontokból gondolni lehetett. A nyugisabb részek nálam jobban működnek, mint az acsarkodás. Az olyan kiszámítható. Nem egy kiugróan jó alkotás, de vannak egészen kellemes pillanatai is a sablonok között.
Az első felét még tökre élveztem. Aztán alábbhagyott a lelkesedésem a második felére. A hörgés kimondottan nem kellett volna ide szerintem az Espectres Al Cau-ba. A végére meg pont ezt javítják fel a harmonikával. Az ilyen egyszer elrontom, egyszer helyre hozom dolgok kizökkentettek. Potenciál van bennük, csak kicsit jobban át kellene gondolni dolgokat.
A keleties részek jól estek nagyon, de ezt leszámítva nem sokban emelkedik ki a mezőnyből.
Kellemes lenne, de nincsenek csúcspontok. Amikor instrumentális zenélés van, akkor azért a hangszerekkel nagyobb ívű történetmesélést várnék el. Ez így olyan, mintha csak lehúzták volna róla a vokált. Találni ennél jobbakat is.
Khm...lásd: kritika:)
Érdekes, hogy nálam is elsőre ütött, aztán nagyon gyorsan ráuntam. Fantasztikus ötleteket hallok és változatosságot, ami ugyanakkor gyorsan lefáraszt és azonnal terelget valami kő egyszerű anyag felé...
Kicsit több, mint korrekt.
Érdekes keverék, néhol igazán súlyosan és hangulatosan, de mire működni kezd valami, véget ér.
Az előző körhöz képest ez az erős középszer és rutinmunkák köre eddig. Ebbe tökéletesen passzol a Suffering Hour, ami nem rossz, de nem ez az, amit hosszú ideig fogok hallgatni.
Kellemes, hűsítő kiadvány kissé bajos hangzással, feleslegesen hosszú, de jó hangulattal.
Rockba öntött lounge, amikor tényleg csak az számít, hogy szóljon valami... Hiába várom már évek óta, nekem ehhez nem jön meg a hangulatom:) Ha lazítani akarok, akkor mocskos blues-rock, prog rock, KIZÁRÓLAG a hetvenes évekből:)
Egyszerűen félelmetes! Olyan, mint egy tiltott, veszélyekkel teli helyre belépni, amely szinte biztos, hogy megváltoztatja az életedet, amennyiben élve kikerülsz. A delejező hangulatot pedig bástyákként támogatják a jobbnál jobb témák. Boymester leírta a lényeget a lemezismertetőjében. Nem hétköznapi darab!
Én leszek az ünneprontó, ugyanis nem igazán látom, mitől olyan kiemelkedő ez a korong. Azt hallom, hogy nem egy komolytalan darab, de az a bajom vele, hogy a folkos dallamok zöme elcsobog a felszínen, mély érzéseket még véletlenül sem hagyva maga után. Összességében: a ritualisztikus részekben találni jó dolgokat, a (black) metalos zenei háttér számomra teljesen közömbös és érdektelen, a folkos témák nagyobbik fele inkább idegesít, nálam nem működik, a szimfó részekből pedig hál'istennek kevés van.
Ezt nagyon nehezen viseltem el a végéig. Megfájdul az ember feje ettől az ízléstelenül mindent felhalmozó szimfo-blacktől. A Fleshgod Apocalypse is csak az Agony lemezen csinálta ezt mesterien, később már ők sem tudták tartani a szintet. De ez a Rapheumets Well túlmegy minden határon.
Korrekt norvég black metal. Minden a helyén van, úgy szól, ahogy kell, pusztít is rendesen, dallamok is díszítik, de meglepetésre nem kell számítani. A bevált recept szerint készült.
Na, erre rögtön felkaptam a fejem. Fokozott extrémitás és jó ötletek. Igazából ez egy sludge-doom-grind-black gyötrelem, mindez persze jó értelemben. Végre, valaki ismét ráérzett arra, milyen mértékben és hogyan kell a grindcore-hoz nyúlni manapság, hogy abból valami izgalmas kerekedjen ki.
A disszonáns blackened death metal hosszútávon rendesen meg tudja viselni az embert, ezt mégis egy kellő hosszúságú és minőségű anyagnak érzem. Én egy ideje már elteltem az ilyesmivel, de az nem jelenti azt, hogy nem ismerem el, ha erős anyag akad az utamba.
Sajnos, nem érzem ezt olyan erős eresztésnek, viszont a csapnivalótól is elég távol van. Itt dobol ugyan a Valborg ütőse, valamelyest érződik a minőségre és a változatosságra való törekvés, de csak részleteiben tudom értékelni. A kezdeti potenciálból nem nagyon fejlődik ki a mű. A remek Costin Chioreanu borítót azonban már mérföldekről ki lehet szúrni.
Messze a dobos munkája tetszett a legjobban a lemezről. Több szívbemarkoló énekdallammal és gyakoribb, izgalmasabb tempóváltásokkal maradandóbbat lehetne alkotni. Túl sokáig tartanak a postos hömpölygések. Mondom, a dobos kivétel, a fickó mindent megtesz az ügy érdekében. Összességében egyáltalán nem rossz lemez.
Gyerekkoromban igencsak luxuscikk volt csokoládét enni, a kommunizmus utolsó éveiben, ezért amikor hozzájutottunk, bármi nagyon finomnak tűnt. Most pedig azt veszem észre magamon, hogy a legelőkelőbb termékek között is keresem a különlegességeket. Amikor ilyen mértékben hallgat zenét az ember, csak a legjobbakkal tud foglalkozni. Bármennyire is korrekt ez a lemez, bármennyire is vannak erényei, jó riffek, ötletek, sokan vannak az ennél jobbak is. Ha még mindig csak tíz black metal bandát ismernék, érdekesebb lenne ez a produkció is. Megjegyzem, ez így se rossz.
Többször is volt már hasonló zene a HP-n. Ismerem azt az érzést és hangulatot, ami ennek befogadásához kell. Kísérő magányos éjszakai sétákhoz a városban. Már emennyiben van erre lehetőség. A borító is szép. Azon a hídon egyedül átsétálni egy éjjel... Éppen ilyen zenének kell szólnia közben. Egyébként nem kiemelkedő dalokkal van dolgunk, de a hangulata megvan.
Tutira rajta lesz az év végi toplistámon. Alexander von Meilenwald megint újított az előző lemezhez képest és ez is tökéletes az elejétől a végéig, ahogy az eddigiek is.
Amikor kijött nagyon gyorsan meghallgattam én is párszor, de én is eléggé ráuntam aztán így a kör vége fele úgy döntöttem, hogy nem csak rá vágom a 8 pontomat hogy nagyon ötletes megoldások vannak rajta és ennyi, hanem meghallgattam újból párszor és teljesen letaglózott...ott a helye az év végi toplistán úgy érzem.
Átlagos a műfajában, de elkapott a hangulata így nálam ez kiemelkedik a sok hasonló alkotás közül.
Az utolsó számot baromira nekem írták...kegyetlen hangulata van, ha abból lenne több és nem a 2 maximum 3 perces töltelék számokból akkor sokkal többet is érhetne ez az album.
Vannak rajta jó megoldások amikre fel kapja az ember a fejét, de összességében elég átlagos lemez.
Vannak rajta nagyszerű megoldások, biztos vagyok benne, hogy idővel emelelkedhet is a pontszám...hallgatni fogom még.
A vokál és a hangzás nagyon sokat ront az összképen...
A súlyosabb post-metal zenéket jobban szeretem...háttérzenének szép, de semmi több...
Ha a Nocturnal Mortumra azt írtam, hogy nem mindennapi, akkor itt ez a kijelentés hatványozottan igaz. Vagy megvan hozzá a kód, hogy egy kapun átléphess egy másik világba, vagy csak egy áttetsző falon át érzékeled. Én nem jutottam át, jobban kedvelem a direkt zenélést. Ami viszont nagyon tetszett, az a dob hangzása. Igazi tompa, mélyről jövő, beleillik az album hangulatába.
Bandura? Dulcimer? Sopilka? Azt hiszem, vannak hiányosságaim a népi hangszerek ismerete terén. Jó kis folk-black ötvözet készült, bár a sok-sok érdekes megoldás ellenére nem érzem átütő erejűnek az albumot. Azonban érdemes meghallgatni, nem mindennapi zene.
Béláim! Túltoltátok! Túl sok mindent pakoltak és sokféleképpen erre a lemezre, és azt se mindig a kellő minőségben (hörgés, női ének, dob).
Nem értem, miért jó az, ha másfél percig kongatják a harangokat, attól még nem lesz Pink Floyd, ez így csak időhúzás. Ha intro, akkor Emperor - Alsvartr, onnan lehet példát venni. A hangszeres játékért, ahogy látom egy tag felelős, ami önmagában még nem jelent semmit, de se a dobnál, se a húros eszközöknél nincs átlag feletti teljesítmény. Ezt ellensúlyozandó inkább a hangulatra építenek a norvég fiúk. Jobban örültem volna, ha bátrabbak, és lemerészkednek a kitaposott ösvényről.
A zene jó lenne, de az ének(?) hazavágja az egészet.
A disszonancia szerelmesei. Még jó hogy csak 40 perces, mert ebből egy óra duplán lenne Suffering Hour. :) Rengeteg energiát, kínt préseltek ebbe az albumba.
Nem az a zene, amit bármikor elő lehet venni, hangulatfüggő. Az elszállós, merengős részeket néha black témák pörgetik fel. Nem elég egyszer átfutni rajta!
Jól írja Werewolfrulez, a Les Irreals Visions a középkorszakos Katatonia munkásságára hajaz. Nem hiába dolgozták fel Foscorék annak idején a svéd acélt. Az előzetes számok (Instants, Ciutat trágica) magasra helyezték a lécet. Az albumon szereplő többi tétel már elmarad a nyitó kettőstől, bár lehet, hogy majd csak idővel nyílnak meg.
Ezzel az albummal ők is csak az erős átlag szerzeményeket gyarapítják...
Minőségi háttérzene. Nem tudott magával ragadni.
Nem véletlenül hagytam ezt az albumot a végére, mivel megfelelő mennyiségű időt akartam neki hagyni a minél korrektebb értékelés végett. Munkahelyen elég sokat pörgött már, kb. azóta, hogy először kikerült a hír a főoldalra, aztán boymester kritikája után is újra elő-elővettem. Viszont háttérzeneként baromira nem működik. Egyszerűen elveszik a zene ereje, és semmilyen hangulatot, érzést nem hagyott bennem. Éppen ezért nekiültem többször is otthon, nyugiban, csak az albumra koncentrálva. Vegyesek az érzéseim, mert rengeteg elem tetszik a lemezen, az ambientesebb részek, a repetitív ritmusok, a lüktető dobtaktusok... De hangulatilag nem sikerült elvarázsolnia az albumnak, ahogy összkép is egy túlnyújtott erőlködésként vizionálódott végül előttem. Lehet, még több idő kellett volna neki, de ritka olyan az album, ami ennyi hallgatás után sem érik be nálam, csak később, szóval kötve hiszem, hogy ez változna a jövőben. Ettől függetlenül kellemes utazás volt ez, csak nem maradandó.
Mikor felkerült a lemez a hírek közé rögtön rávetettem magam és munkahelyemen elég sokat is ment, de csak háttérzeneként, igazán odafigyelni nem tudtam rá. Most végre volt lehetőségem odafigyelve végigfülelni az albumot. A borító szerintem káprázatos lett, csodás hangulatokat sikerült megidéznie bennem. Kifejezetten üdítő volt az is, hogy ennyi különféle népi hangszer szerepel az albumon, viszont a fuvola túl volt tolva, kurva idegesítő volt a trillázása egy idő után. Igazából nincs nagy bajom az albummal, egyszerűen egyetlen hangulatba sodorja bele az embert (legalábbis engem), ami aztán nem igazán változik. Egy és negyed óra, mialatt lényegében ugyanazt hallgatom, kiemelkedő momentumok nélkül. Hosszú és nem elég változatos, annyira meg nem kimagasló, hogy feltétel nélkül élvezzem minden percét. A 6. számot azért zárásként megemlíteném, hogy az mennyire tetszett. Ott mintha kiszakadt volt a zenekar az addigi mederből és képesek voltak egy másfajta hangulati irányba elmenni. Ilyen számokból kellett volna több. PS: Azt nagyon sajnálom, hogy a szövegeket nem értem. :( PS2: Csak vissza-visszakívánkozik a lejátszóba.
Néhány helyen olyan hangulatokat volt képes varázsolni a szinti, mintha a '80-as, '90-es évek horrorfilm zenéit hallgatnám. Zseniális. No meg én alapból imádom az ennyire előretolt szintetizátort, szóval kellemes élményt volt a hallójárataimnak. Persze azért messze van ez a Dimmu/SepticFlesh/Fleshgod bandáktól, már ha a Bandcamp-en ők a hivatkozási alap. Bár szerintem is csak árnyalatnyi átfedés van ezen bandák között, ahogy a Rapheumets Well is egy más irányból közelíti meg ezt a műfajt. Szerintem egyedi zenét tudtak kreálni, csapongónak sem éreztem. Korrekt tömör anyag.
Ígéretes fekete örvény, remek borítógrafikával!
Amiről szól, és ahova tart ez a zene, azt a 4. számcím jellemzi. Amit számomra nyújtott, azt a 6., és ahova -remélhetőleg- kerül, azt a 8.
Semmi gond nincs ezzel az albummal. Felkavaró, idegtépő, kozmikus death/black, ami az univerzum pereméről lopott sötétségből táplálkozik. Ha rááll az ember, egy kifejezetten izgalmas anyagot ismerhet meg.
Még érlelgetni fogom és újrahallgatni párszor, de első benyomásra egyszerűen hatalmas csalódás ez a lemez. Na jó, nem lesz több, már most látom/hallom. Annyira vér- és ötletszegény lett az egész album.
Elfáradt a végére.
Vannak itt tök jó elemek, szuper riffek, érdekes szövegek, de valamiért kiforratlannak érződik a dolog. Plusz tele van üresjáratokkal, 5 perc bőven elég lett volna számonként. Ráadásul a kántálós/szavalós részek is gagyinak hatottak. Ettől függetlenül meg hangulatilag nagyon erős a lemez, ez a miszticizmussal átszőtt, okkult black metal számomra megnyerő formula. Full of Magick! Koncentráltabb számok, túlságosan elnyújtott hangulati részek kihagyása, jobb keverés és meg is van egy 8-9 pontos album, simán.
Post postulat. Nem mondanám kiemelkedő darabnak, de lényegében szállítja azt, amit elvár az ember. Egy kis ének mondjuk nekem hiányzott innen, attól függetlenül, hogy semmi bajom az instrumentális albumokkal.
Na, ez tényleg nem egy hétköznapi utazás... Szinte nyúlnak a gitárok, egyedi, mély, de dörög is, tetszik. Lehet, hogy kap több pontot is, egyelőre kicsit túlhúzottnak érzem a dalokat, de lehet, hogy még majd jobban beérik nálam.
A borító tízpontos, de a zene is megéri a rászánt időt. Nem vagyok a folkos megoldások nagy barátja, de ezt az albumot én is keblemre ölelem.
Kicsit nehezen adja magát az album a hosszúsága és a hangzása miatt (mondjuk jó hangcucc is kell a teljes élvezethez), de nekem alapvetően tetszett az az utazás, amelyre a lemez elvitt. Én nem éreztem annyira Dimmu-kópiának, sok egyéb íz is felbukkant a zenében (pl. SYL, gótikus énekesnős anyagok, stb.). Az biztos, hogy nem egységes színvonalúak a dalok, és érdekes módon az anyag második fele az erősebb. A klipes nóta (Enders Door) pedig nekem nagyon bejött, úgy en bloc vizuálisan és audio oldalon is.
Ilyet már százszor hallottunk, avagy norvég black metal, újítások nélkül, de profin. Oda lehet rakni Crimson Moon mellé, kb. ugyanaz a kategória, csak itt nincsenek keleties ízek, és a Whoredom Rife talán egy hangyapöcsnyivel minőségibb. De így sem lesz a kedvencem.
Hát ez egyszerűen elszaladt melletttem, nem maradt meg belőle semmi, a részemről ez sima zajongásnak minősíthető, ami nem halad sehova. Kis túlzással olyan, mintha majmok tépkednék a húrokat. Azt nem mondom, hogy fájt a hallgatása, de nem igazán élveztem.
Maximálisan egyetértek viribusunitis meglátásával és pontszámával, pont azt akartam írni, amit ő. ;)
Ez nálam amolyan több szék közül a pad alá esős anyag lett, ami egyrészt nem elég kemény vagy lendületes ahhoz, hogy letaroljon, másrést meg nem elég agyas, progresszív vagy hangulatos ahhoz, hogy igazán szimpatikus legyen. Sajnos... Nem katasztrófa a korong, de a jó az nem ilyen (véleményem szerint).
Hogy nem írta ide még ezt senki: az album második fele kicsit a Viva Emptiness-érás Katatoniát hozza! És ez igencsak jó dolog, legalábbis nekem. Az anyag első harmada azonban picit maszatolósabb és gyengusabb, vagy lehet, hogy csak engem talált meg "Foskor"... Bocs mindenkitől a kretén szóviccért, a lényeg, hogy tetszett a produkció, ha nem is maradéktalanul :D
Ez egy keleties-atmoszférikus black metal album, és.... és hát ennyi. Közepesen jó.
Az árát simán megéri (name your price), kellemes hallgatni, van benne prog meg post is, de dög az nincs benne. És az igazán jó zenéhez kellene a dög is :)
Pontosan ilyen, amikor a norvég hagyományörzö szakkörösök lekiismeretes felkészulés után tökéletes minöséget produkálnak. ...de ez akkor is csak egy remekbe szabott házifeladat a panda-képzö konzervatórium eminens tanulóitól. Még a lemez borítója is csillagos ötös.
Zeneileg a Cobalt által képviselt irányvonalhoz hasonlit az Apes. A sodró black-szeru temákat sokszor feloldják sludge-os közjátékok. A számok túl rövidek számomra, még elhallgattam volna a mázsás és néha Neurosis szeru pszichedeliába átcsapó hangulatfoszlányokat.
Egeszen hangulatos Ancient kópia. Sokkal letisztultabb, mint az Ancient korai albumai, de ma már nem mozgatja meg a lelkemet, maximum a dobhartyamat. Ha a Weaver of the Web szintu szamolkbol több lenne, akkor emlekezetesebb maradna.
Középszeru jammelgetés. Nem ér fel a Riverside vagy a Klone képviselte vonalhoz, nem hallottam semmi egyedi ötletet és kifejezetten unatkoztam a hallgatasa közben. Söt, a post-elemeket se nagyon találom...azok elölem elbújtak.
Papírforma
Én nem találom ezt olyan rossznak, mint az eddig pontozók, sőt, helyenként egészen kellemes zene.

Vélemény, hozzászólás?