A néhol leheletnyi Morbid Angel hatást felvonultató finn deatherek zenéjén érezni, hogy mindenféle görcsölés nélkül, csipőből játszanak. Habár elég koszosra sikeredett a hangzás, megsem gátolja meg semmi a hordát abban, hogy lassú munkával szépen a fülünkbe csepegtesse a halálesszenciát, gondoskodva az album újrahallgatásáról. Felesleges további köröket futni, minden halálhívő számára érdemes anyag született az ezer tó országából. (Nem világot akarnak megváltani, csak szórakoztatni a nagyérdeműt. Megkaptuk.)

Bevallom, ezt a tragikus sorsúnak mondható bandát én csak a Carnival Is Forever album óta ismerem, szóval a régi albumokkal kapcsolatban nincs elég viszonyítási alapom. - Nincs kedvem, s nem is akarok viszonyítgatni, hogy mi volt. Most van, s kész. - Szerintem ehhez a zenéhez tökéletes választás volt Rafał Piotrowski, aki ha nem is egy széles spektrummal rendelkező vokalista, de komolyan belead apait anyait. Ezek a groove-ok pedig kifacsarják még a szart is a hallgatókból, felesleges is annyit fanyalogni. Inkább tíz ilyen hangzást, mint egy kávédarálósat. De a lényegre: Vogg zseni, a ritmusszekció pedig állat. Aki pedig csak egy kicsit is nyított egy modern hangzással operáló lengyel brigádra, az itt jó helyen keresgél. Fantasztikus zenei utazásást garantálok - bár a Naga kolléga által felvázolt hiba tényleg létezik, nem zavaró. :) - Kéne egy ilyen magyar szupergroup is ...

Most komolyan mondom: Ez még jó is lehetne. Alapjában véve nekem nem a Csihar Attila féle Tormentor hangulatvilágát idéző zenével van a problémám - mert az még mindig etalon - hanem a vokállal. Ilyen tállalásban inkább elvesz, mint hogy hozzátegyen bármiféle pozitívumot a zenéhez. - Akinek lelki ügye a black metal annak talán megér egy próbát ... (Egyébként van egy sajátos, furcsa bája a produkciónak.)

Amit az "egybesült" Államokban adnak ki manapság black metál címke alatt az közel mindennek lehet nevezni, csak épp' fekete fémnek nem. Tanulhatnának az európaiaktól... Persze aki egy különleges zenei utazásra vágyik, az ne tartsa magában, nyugodtan meghallgathatja.

Zsírkirály kis industrial metal. Hiányzott már egy ilyen produkció, de nagyon. Rohadt jó modern riffelés és elektronika valamint ének (is). :D Most mintha zsírral kenegetnének. Koncerten nagyon nagyot tud ám ütni ez a zene. - A korong hangzása pedig kimondottan patika, ami elengedhetetlen ebben a stílusban. - Aki szereti a Gojira, Meshuggah, TesseracT, Sybreed, Animals as Leaders, The Algorithm, VOLA, Textures, Leprous, Soilwork, Cloudkicker zenéit az kedvére csemegézhet a jobbnál jobb nóták között. - A (z)ajánlónak külön köszönet. :)

Nagyhírű és multú zenekar talán, de ezekre én most köpök. Ez csak egy egyszerű összerkott kötelezőnek ható iparosmunka, semmi több. Ráadásul hosszútávon azért nálam ez az anyag nem gyengén unalomba fulladt, keresek más halál metál albumot, mert még háttérzeneként is idegesített. Death metal hívők azért próbálkozzanak vele csak nyugodtan, mert néhány jó momentum akad azért az albumon. - Valószínűleg ezek a belassulós "dolgok" csapták ki nálam a biztosítékot.

Nem mondom, hogy nem kell egyfajta nyítottság a new wave stílushoz, de egyfajta lelkiállapot, alternatív gondolkodásmód igen. Ha a gitár kapott volna egy jóadag disztörzsönt (direkt így), akkor most mindenki bólogatna, hogy ez mennyire innovatív. Mindent félretéve, ez egy olyan opus, amin gondolkodni kell. - Nem mellékesen mindig a régi orosz, csehszlovák végkifejlett nélküli 80-as évek beli filmek zenéi jutnak eszembe. Jó ez, csak hagyni kell rá időt, s energiát, mert aki közel engedi magához a zenekart magába szívja annak minden lélegzetét, sóhaját. (Mondjuk, a női énekkel megspékelt nóták jobban tetszenek.) - Szóval, aki zeneileg nyított, annak erősen ajánlott. Alapjában véve a hangszer itt másodlagos, a hangulat adja azt a pluszt amit talán elsőre mindenki keres. - Ja, ne várjon itt senki hatvannegyedek. :P

Huh, ilyen mocskos felfogásban talán utoljára az Autopsy-t hallotam így death metalt játszani. Csontropogtató tételek, kripta hangzás, vérbugyogtató hörgés. - S szerintem ezzel mindent el is mondtam bandáról. :) - Egy biztos, a stílus hívei mind a tíz ujjukat meg fogják nyalni, viszont nem garantálom, hogy a körön kívül esettek számára nem-e lesz kicsit tömény ez a massza. Mindezek ellenére, még az apróbb hibák ellenére is ez egy vállalható death anyag (végre egy korong ami nem akar tökéletesnek látszani). :)

A tökéletes svéd blekk metál album amely nem fogja megváltani sem a stílust, sem a világot. A gitárhangzás elég furcsára sikeredett, de kölcsönöz neki egy olyan furcsa, kellemes bájat. Ami pedig a zenei témákat illeti el kellett volna egy jó dalszerző, mert van benne potenciál, de ezredjére beillesztett sablonok, hatások már nem fogják úgy a mezei blekk metál hallgatót. (Engem meg főképp'.) - A "kecskeisten" imádói tehetnek vele egy próbát. A többiek keressenek valami komolyabbat.

A fiatal chilei csikócsapat hibája vlószínűleg a bizonyíási kényszer lehetett, hogy ilyen hosszúra fogták a dalokat. Szerintem egy direktebb, nyersebb arculattal érdekesebbé tehették volna az albumot. A bemutatkomindenesetre megtörtént, s ha a következő albumra sikerül orvosolni néhány apróbb hibát, akkor később akár komolyabb meglepetést is okozhat. Egyenlőre erős középmezőny esélyes. - Fekete fém hívők nyugodtan "berepülhetik", van rajta jópár megoldás, amelyre tuti összefut a nyál a szájukban. :)

Banda név és borító alapján malac vokálos tech-deathcore-t vártam, nem jött be. Ráadásul finnek, még egy meglepetés. Annál is inkább mert a death amit tolnak nem igazán finnes, még csak nem is skandináv hatású. Inkább olyan Morbid Angel jellegű, csak nem azzal letisztult patika hangzással, hanem igazi bűzölgő, fortyogó és bugyborékoló mocsárból felbukkanó oszló hulla jellegű, áporodott mocsokkal. Régisulis zene, de én sem leszek fiatal, ilyenen nőttem fel....

Hatalmas tisztelet, hogy egy ilyen tragédia után tovább ment a banda! Vogg keményen tolja mai is a gitárt az arcunkba, de mégis megváltozott az összkép! Ez a deathcore és groove cucc, amerre eltolódtak, az új torok Rafał hangjával együtt nekem nem jön be. Pedig nem mondanám ezt a fejlődést egy drasztikus váltásnak, sőt lehetett érezni, hogy erre fele tartanak, viszont nekem nem kell erre mennem.

Igényes borítóba csomagolt, jellegzetes Siculicidium-i nyers hangzású black metal. Szárnypróbálgatás angol nyelven, ami nem vett le a lábamról, elvett inkább az egyediségükből. Lugosi sajátos hangja is elveszett az erdő közepén álló kripta mélyén sajnos. Inkább magyarul tovább. A mai napig a kedvencem tőlük a A sajnálat utolsó lehelete (Taxidermia) c. nóta, na az hatalmas!

Elsőre kissé kaotikus zene ez, mint a borító, egy gladiátor éppen szétlocsolja a tejet az ellenfeleire, ezzel vezeti félre őket (bocsánat, de nem vagyok művész). Ilyesmi a zenei tartalom is. Farrrkas Proscriptoros hasonlata nagyon jó, de Naga hangzás magyarázata egyenesen telitalálat! Pedig egyáltalán nem rossz ez, állandóan a tavalyi Vektor album ugrott be, csak az nagyon egyben van, ez meg szétcsúszott. Sajnálom, mert a gitár játékban van potenciál.

Az egésznek teljesen más arculatot adna, egy sokkal karakteresebb orgánum, mondjuk Vorphalack tökéletesen illene ide, a mostani teljesen lehúzza.

Ez a lemez erősre sikeredett, ezen meglepődtem, mert volt olyan albumuk amire simán legyintettem. Swanö brutál fortyogó hangzást kevert a tébolyult riffek alá, lent Pokol Cityben seggbe is rúgnak vele pár tagot rendesen! Az is igaz persze, hogy semmi újat nem kapunk, még csak szikrája sincs valami szokatlannak, meglepőnek, mint az új Sinister-nél, de egye fene, túlélem. Osztom azt is, hogy a fiatalokban nagyobb a tűz, de hogyan fognak égni 25 év múlva és 45-50 évesen? Mert az Incantation meglehetősen magas hőfokon!

Ketté osztom a dolgot. Tetszik az a része, ami rock/gitárzörej megtámogatva new wave részekkel, felépítve, elkapva a ritmust, szigorúan az orosz nélkül. Nem tetszik az a része, ami olyan, mint egy moszkvai bárba beengedett, szétcsúszott, hajléktalan utcazenészek, zöreje, mint a kettes, a Teknős c. hanghalmaz. Szumma: semleges 5.

Ők biztosan imádják a Reek of Putrefaction/Symphonies of Sickness párost. Én is.

Nem könnyű anyag, nehezen adja magát. Féktelen Primordial és a Sólstafir korai időszaka ugrott be többször, ha irányt kellene mutatnom.

Van egy kis listám, amire gyűjtöm a zenéket, hogy ide be tudjam ajánlani, és ezt a lemezt hetekkel ezelőtt rátettem, egy bandcampes szörfözés után, hogy majd ide beajánlom, mert már elsőre megfogott a minősége minden tekintetben, de például nagyon tetszik ez a mélyebb/öblösebb orgánum amit Nicholas Onfray előad. Amit sajnálok és kihagyott ziccernek érzek ilyen "egzotikus" helyről származó zenészektől, hogy nincs benne semmi "hazai" íz, hiába tuti az egész. Olyasmire gondolok, mint amikor a nagy északi hóviharok közepette felbukkant a Moonspell a Wolfheart albummal és hozta a luzitán tüzet, a latinos gonoszságot. Valami ilyesmi származásból fakadó különlegességet hiányolok, de ettől függetlenül nagyon is szerethető az egész.

Jóféle, bár nem a legeredetibb.

Nem erre számítottam, de kellemeset csalódtam.

Számomra az Utolsó vágta volt a csúcs és sajnos ez nem éri el azt a szintet. Zeneileg rendben van, de az ének nem az igazi, mert túlságosan háttérbe szorították. Sajnos angolul nyomják, pedig tőlük kifejezetten jók voltak a magyar nyelvű szövegek. A három feldolgozást picit sokallom, de végülis nincs velük gond. Összességében tetszik minden hibája ellenére.

Közepes.

Ez a fajta zene nem igazán az én világom, de az industrial részek kifejezetten jók benne. Saját műfajában korrekt.

Korrekt, de valahogy nem nyűgözött le.

Az nem baj, ha olyan zene kerül be, ami nem igazán kompatibilis az oldallal. Sőt időnként kifejezetten jó dolog. De most nem ez a helyzet. Az orosz nyelvű narráció nagyon fárasztó volt. Zeneileg nem hallgathatatlan, de olyan mintha félkész lenne. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki összefirkál egy lapot úgy, mint egy két éves aztán megmagyarázzák, hogy az igenis művészet. Hát nagyon nem.

Nem rossz, de még se tudott megfogni.

Vannak jó pillanatok, de összességében inkább unalmas.

A mostani black metal bandák között kiemelkedőnek érzem.

Ezt a hangzást nem bírom elviselni.

"... a zuhanás nem tarthat örökké..."

Mike már leírta a véleményem.

Nem tudok csalódni bennük!

Beteg! Bejön, de nem hiszem, hogy sokszor fogom még hallgatni.

Undorító és ocsmány. Imádom!

Kellemes debütálás tele meglepetéssel. Nagyon elvitt!

Eddig sem túl sok Sun and Moon Records-os banda fogott meg.

Egyertelmu a Morbid Angel imadata, de ez nem baj, sot!!!

Hat ez nagyon nem az amire szamitottam, egyebkent nem rossz, csak ezen a neven en is a korabbi lemezeket memorizaltam.Amugy boven van benne fantazia.

Nagyon ingerszegeny.

Ezt nem birtam osszerakni, pedig probaltam, mondjuk ez nem volt blekk szerintem inkabb csak zajongas, meg gonoszkodas, nemi rikacsolassal.

A Messhuggaht es a Goijrat szeretem, de ez inkabb a coreos iranyba ment, azt meg nem annyira, sot semennyire.

Nagyon old school, nagyon death, nagyon egyben van.Ajanlott hallgatni valo.

Nemertem a nagy felhaborodast, ennel sokkal szarabb nem idevagobb zeneket hallottunk mar itt.Azt sem vagom miert lazadtok annyira az orosz nyelv ellen.A zene nekem sem a szivem csucske, de ugy tunik sokan else jutottatok odaig. Az A.E. bizottsagos hasonlat kb helytallo.

Olyan az album, mintha mindig egyel tobbb hangszer szolna a kelletenel, vagyha valaki nem tudna tartani a lepest a tobbiekkel.Mindenesetre ez egy kibaszott jo death album. Nekem nagyon tetszett, nem igazan akartak vilagot megvalto temakat belerakni, de igy sem lett unalmas.

Nekem ez most mocskosul bejott, pedig kb Naga velemenyen vagyok, annyi kulonbseggel hogy valami miatt ujra meg ujra meghallgatom.

Van hova fejlodni, de nagyon jo uton haladnak ahhoz hogy beirjak magukat a nagykonyvbe, profi atgondolt lemez ez, es nem bujtak a kasas hngzas es a felesleges zajongas moge, ahogy azt sokan teszik mostanaban.Nekem az egyik kedvencem az iden felfedezettek kozul.

Lásd: Entity kritika :)

Nem, ez már nem az a Decapitated, viszont Vogg gitáros a helyén van és éppúgy remekel. Egymaga harcolta ki ezt a 7 pontot a riffekkel és a frissnek ható, vadállat szólókkal.

Mai napig előkerül a Hosszú út az örökkévalóságba, amiről annak idején egy 8 pontos kritikában is megemlékeztem. Sajátos melankólia, hangulat lengi körül ezt a projektet, amit egyaránt lehet utálni, szeretni, viszont ez az EP folyamán kevésbé jött át. Egyedül a Return To The Solar Temple hatott igazán Siculicidiumosnak. Rontott számomra az élményen a magyar nyelv elhagyása és a feldolgozások erőltetése is, amiket ugyan saját ízvilágukra formáltak, de na, azért mégsem saját...

Hosszabb dalok értékelhetőek voltak, de többnyire elvesztettem a fonalat.

Általában az ilyen lemezek egysíkú mivolta szokott kiakasztani, itt ezt valahogy nem éreztem. Király riffek, energia és modern kütyük, kell az ilyen is. Műfajában első osztályú.

Már-már kötelező jellegű Incantation lemez a szintén kiosztott 7 ponttal. Vannak meglehetősen erős pillanatok, de többnyire stílusgyakorlat és vannak fiatal bandák, ahol ennél meglehetősen nagyobb lánggal ég a tűz. A gyakorlatilag évtizedek óta tartó színvonal is emelt a pontszámon, amit megérdemelnek.

Időnként érdekes, akár a megszokottnál merészebb szögben a sütőlapra hajított palacsinta. De ennyiben kimerül a zeneisége.

Lásd: Entity kritika :)

Ezzel a hangzással ilyen hosszú időn keresztül nehéz megbékélni, agyonnyom, kiprésel és elhajít. Egy kicsivel több változatosságot, elszállást elbírt volna még az anyag, hogy ne legyen ennyire egysíkú, ettől függetlenül tetszik.

Eddig teljes mértékben kimaradt a banda, de első hallgatásra bevágom a 9 pontot. Nagyon hangulatos és ígéretes bemutatkozás.

Név alapján valami véres-beles, borítóra tekintve pedig amatőr zenére számítottam - szerencsére egyik sem igazolódott be. Tisztességesen összerakott, gyorsabb tempók dominálta, emberes mély hörgéssel ellátott death metalt művelnek a finnek, azonban több hallgatás után inkább szürkült a produkció, mintsem jobban megkedveltem volna...

Meglepett ez a lemez, mert az én agyamban technikás death metalként volt elkönyvelve a Decapitated, ezzel szemben amit itt hallottam, azt death metalból (is) merítő, de alapvetően jó értelemben vett modern metalként tudnám leírni. Kerek, erőteljes hangzás, fasza riffek, kellően kevés, de helyen elhangzó szólók, a zúzás alatt okosan megbúvó kis dallamok / harmóniák - egyedül az ének lehetne kicsit mélyebb, durvább. Világot nem vált meg, de jó hallgatni.

3 saját dalt és 3 feldolgozást tartalmaz az erdélyi zenekar albuma. A saját dalok egyszerűbb megfogalmazású, vékonyabb hangzású black metal jellegű tételek jó ötletekkel, az ének engem a Tormentorra emlékeztet, de valahogy nem kapcsolódik szervesen a zenébe. A feldolgozások a hangzás és ének miatt nyilván kaptak egy saját képet, azonban a Beherit és a Swans dal nekem nem mond semmit, a Desaster - A Touch Of Medieval Darkness-e ellenben eleve fasza szerzemény, nem nagyon lehet vele mellényúlni.

Nem könnyű hallgatni való, mint ahogy az az OdiumNostrumon közzétett zenék többségére igaz. Talán ez mondható post black metalnak? Mert a bm a domináns, de a thrash-től a death-án a crust punk hangulatokig van ebben minden, ráadásul gyors egymásutánban váltakozva, kapkodó dobolással. A hangzás a zenéhez méltóan furcsa (pergőismilyen), de legalább nem tucat. Az album címe ha jól értem ógörögül van, azt jelenti "Rise, ocean" - gondolom erre a tematikára van felfűzve az egész, s ez jelenik meg a hullámos borítón is. Görög szavak, mondatok a szövegben is feltűnnek (mondjuk én az angolul leírt szöveget nézve se tudtam az éneket követni :P). A nem szokványos black metal alapú zenére nyitott elmék szerintem simán jóra tudják hallgatni ezt 6-8 nekifutásra.

Számomra teljesen semleges és érdekelten középtempós modern metalos / djentes dzsidzsizést adnak elő a dán arcok némi szintis prüntyögéssel, verzében kiabálós, refrénben dallamos és fülbemászó énekkel. A zene esetén jelentkezett néha a "hm, ez Fear Factorys téma" érzet, valamint a tiszta éneknél is volt párszor ilyen "ezt már mintha hallottam volna valahol" gondolatom. Konceptalbumról van szó - a csilivili borítóból ítélve valami űrös témával -, de mivel ez nem az én zeném, így nem éreztem késztetést hogy ennek jobban utána járjak.

A közel 30 éves bandával eddig nem nagyon kereszteztük egymás útjait, legalábbis nyoma nem maradt bennem, így előzetes befolyásoktól mentesen hallgathattam aktuális sorlemezüket, mely minőségén abszolút érződik a több évtizedes rutin és profizmus, és minél többet hallgatja az ember, annál jobban beérik, azonban valahogy mégsem talált meg eléggé ez a tipikus amerikai satanikokkultikdemonik death metal. Fő problémám a lassú részekkel van, számomra azok inkább elvesznek az anyagból, mintsem hozzátennének. Összességében jó album (a borító kiemelkedő alkotás), viszont manapság vannak már ennél sötétebb / betegebb hangulatú kiadványok.

Becsületemre legyen mondva, hogy végighallgattam. Gondolom az ilyesmire szokták mondani, hogy experimental, ami általában egy eufemisztikus kifejezése a zenének aligha nevezhető hangkeltésnek. Létezik ilyenből jó - nekem ez nem az. Gyanítom a szövegnek fontos szerepe van, mintha azok lennének megtámogatva a hangokkal, de mivel egyrészt nem tudok oroszul, másrészt magyarul se érdekelne az ilyen, harmadrészt a legcsekélyebb késztetést sem érzem, hogy ezt bármilyen élethelyzetben újra meghallgassam és negyedrészt mondjuk 20%-nyi értékelhető zenei részt tudnék belőle kigyűjteni, így nálam ez egy kettes.

Sötét hangulatú, kicsit kaotikus death metal próbál ez lenni, de valahogy nem talál utat hozzám. Olyan, mint a borító: kicsiben nézve sötét, baljós, de ha ránagyítok, akkor látszik, hogy nincs jól megrajzolva.

Nekifutottam többször, de általában már a második dal körül azt éreztem, hogy unom, ráadásul hosszú is. Ahogy sok ételen írják, hogy nyomokban mogyorót, ez nyomokban jó témákat tartalmaz (Of Fiery Passion), de nem működik nálam. Amolyan deathened black metal, a szokásosnál több szólószerőséggel, amit eleve nem szeretek.

A idei év egyik felfedezettje számomra a Selbst, mely 7 éves létezése alatt a szokásos utat végigjárva (demo, splitek, EP) készítette el első nagylemezét. Black metal ez, de szerencsére nem a sátánsátánhátán tematikájú, hanem személyes, mély, a dalszerző N depresszióval, szorongással és létbizonytalansággal való küzdelmének hangokba öntése - pont olyan, mint amire a sötét tónusú borító alapján számíthatunk. Nagyon tetszik a lemez hangzása: nyers, mégis szellős, minden hallatszik rajta, érződik a dalokba fektetett munka, és ami nekem a legfontosabb, van hangulata. (Ha valakinek tetszik ez a lemez, akkor a korábbi kiadványokat is tudom ajánlani, azok is jók.)

Komoly death metal lemez a Morbid Angel irányvonalát követve. Kiemelkedő és átlagosabb dalokat egyformán találni a lemezen, de mindent egybe vetve, erős lemez a Severed Monolith.

Modern extrém metal jó témákkal, tökösen. Akinek ez a vonal bejön, erre alighanem rá fog kattanni. A 7-essel elismerésemet fejezem ki, de én eleve nem vagyok erre beállítva.

Megvan a sajátos bája ennek a primitív (nem bántóan értem), nyers black metalnak. Én mértékkel veszek ilyesmit elő, jobbára csak kuriózumként, de van az a tudatállapot, amikor ez működni tud.

Proscriptor jutott eszembe a lemez hallgatásakor, az idegbeteg dobolás miatt, azzal a különbséggel, hogy Proscriptor őrült, jazzbe hajló mániákus dobolását kedvelem, ez meg valahogy nem áll össze. Minduntalan elvesztem a fonalat, és egyre zajosabb lesz a zene, ahelyett, hogy letisztulna... Fene tudja!

Erről a lemezről egy roppant pozitív gondolat jutott eszembe. Méghozzá az, hogy öröm látni, hogy vannak olyanok, akik az ehhez hasonló modernebb hangzású, modernebb megközelítésű (extrém) zenéket értő füllel tudják hallgatni, kedvelik, és más hasonló ízlésű olvasóknak is tudnak esetleg támpontot adni egy-egy ilyen albumhoz. Éppen ennek a változatosságnak az érdekében nem kell törődni azzal, melyik lemez hol végez. Megfordulhat az ajánló fejében, hogy amennyiben az ő lemeze utolsó lett, legközelebb majd jobban igazodik a többséghez, hogy ne lógjon ki a sorból. Nos, erre semmi szükség, és tönkretenné a változatosságot. Ki akar 10 egyforma lemezt hallgatni egy körben? A Weide hullámhosszán lévő olvasók pontosan tudják, hogy nem az én 5-ösöm a mérvadó a The Interbeing lemezének megítélésében.

Azzal a közhellyel kezdeném, hogy amikor az Incantation új lemezét először beraktam, olyan volt, mintha a kedvenc bejáratott cipőmet húztam volna fel. Ezt így kell csinálni, ezen nincs mit változtatni, ez így jó, ahogy van. Nem katarzis, nem mestermű, de iszonyat jó! Hallgattatja magát.

A lemez beajánlója valószínűleg számított arra, hogy sokak elborzadnak majd ettől a korongtól, de ez ne szegje kedvét. A bizarr elektronika, illetve az orosz nyelvű ének és narráció kedvelői előnyben. Én hátrányban.

Nagyon akartam szeretni. A kislemez pár évvel ezelőtt jobban megfogott, de azóta nem történt semmi olyan, ami fokozta volna a lelkesedésemet. Nincs elég jó ötlet, ami fogóssá tenné a lemezt, hangulatilag viszont nagyon érzik ezt az altalaji death metalt a fiúk. Korrekt anyag, semmi több.

A utóbbi évtizedben felbukkanó agyas, korlátoktól mentes, mégis ódon hangulatú és hangzású death metal irányzat nálam maximálisan betalált. Az old-school death metal csontvázra mindenféle forrásból kúsznak fel indák és természetes folyamat útján növik be azt, legyen az progresszív metal, black metal, vagy bármi egyéb. Nem tudok betelni a Jordablod lemezével!

A black metal változatosabb, színesebb oldalát erősíti a venezuelai csapat. A dél-amerikaiak között ritkán tapasztalni ilyen fokú minőséget. Általában a tűz és az elvetemültség jellemzi az onnan érkező lemezeket, a kivitelezés és az ötletek már hagynak kívánnivalót maguk után... De ez a sztereotipikus általánosítás a Selbst zenekarra nem érvényes. Kimért, komoly, aprólékos munka, nincs a tűz hevében elkapkodva semmi. Egyszerűen jó lemez, és a borító is nagyon jól sikerült!

Naga leírta a lényeget, ha elrugaszkodnak a jól megszokott death metal vonaltól akkor jó kis zenét játszanak...csak ebből van kevesebb.

Vannak jó pillanatok, de ez a Decapitated már nem olyan sajnos, mint régen volt.

A hangzás az baromi pocsék és a hangulata se fogott meg.

Indusztriális metalcore Dániából, a zenei megoldások ötletesek, patent hangzással...helyenként a tiszta éneket felesleges volt erőltetni.

A belassulós részek nekem kifejezetten tetszenek, továbbra sem leszünk örök barátok a zenekarral, de eddig ez a lemezük tetszik a legjobban.

Az orosz nyelvvel nem is lenne bajom, mert hallgatom eleget mostanában a melóhelyen...de ezt én nehezen tudom zenének tekinteni.

Nekem is szeretne kéne, de nem igazán fogott meg hallgattam becsülettel. Korrekt mocskos death metal, de semmi plusszal nem rukkoltak elő.

Van itt kérem szépen műfaji hatás bőven a Tribulation féle death metaltól a disszonáns elemekkel díszitett black metalig....bejövős zene.

Album második fele egy baromi nagy tízes, az első fele viszont a monotonabb hangvételével nem vett le egyenlőre a lábamról, sokat fog pörögni még, de egyenlőre 9 pont.

A Dark Descent nem nagyon lő mellé. Jó előzenekara lennének az Incantationnek.

Ők soha nem nekem zenéltek. Nem zavart, de nem fogom hallgatni.

Mindegyik Siculicidium lemezt bepróbálom egyszer. De itt feladtam. Nem tetszik, a régiek se. Nincs erő, nincs hangulat, az ének csapnivaló, mondjam még?

Mi a jó atyaég ez?

Rengeteget fejlődtem toleranciában, mióta hp-zok. 5 éve még simán bevágtam volna egy egyest, nagy háborgások közt. Most csak halk szóval, visszafogottan közlöm: ez nem az én zeném és idegesít is.

Én velük elfogult vagyok. De szerintem ismeretlenül is benyomnám a tízest erre a gonosz masszára.

nekem nagyon bejön ez a beteg hangulat. Egyáltalán nem gagyi és nekem, aki már az angolon nőtt fel, az orosz nyelv egzotikum.

Hangzás, stílus teljesen rendben van. A dalok kissé unalmasak.

Én ezt többszöri nekifutásra sem érzem. Kicsit tetszik csak jobban, mint a Serpent Column.

Zeneileg több, mint jó, de a vokállal nem vagyok eddig kibékülve sajnos.

Még működhet. A szokásos bajom van velük. Mikor nem akarnak annyira death metal lenni, az tetszik, a típusos elemek meg untatnak.

Jót tesz neki a HC-s ének. A technikai megoldások és a kicsit túlcsiszolt hangzás meg nem ölik ki a lelkét, állati hangulatos marad a nagy gitárszólók és a tekerő dob mellett is. Nagyon meglepett, nem erre számítottam. A kompresszort azért belőhették volna egy kicsit jobban is. A rohanó blasteknél egy kicsit pumpál...

Én is középszernek érzem... Koszos hangzású black metalból ettől sokkal jobbak is vannak. Az éneknél meg ugyanaz a jelenség jön elő, mint a Serpent Column-nál. Külön szól a zenétől. Az is zavaró, hogy nem egységes a hangzás. Az egyik dal így szól, a másik úgy...

A hangszerek akkor különülnek jól el, ha a saját, domináns frekvenciájukat kiemeljük EQval. Ha viszont túlzásba esünk, azt fogjuk elérni, hogy teljesen szétesik a zene. Olyan lesz, mintha a basszer a földszinten játszana, a gitáros a nyolcadikon, a dobos meg a sarki kisboltban. Mi meg a park közepéről figyeljük az egészet. Itt ez van. Vinilen fog megjelenni? Ez??? Minek? Ez a hangzás kazetta - kompatibilis (amivel nincs baj, csak nemárt a célhordozót jól belőni). Zeneileg egyébként nem lenne rossz, csak túl van tekerve. Már a második dal végére elvesztettem a fonalat. A hosszú dalok jobbak, azok miatt emeltem egy kicsit. Viszont a dobolás halálosan idegesítő... gyakorlatilag ész nélkül szét van verve a zene.

Pro: jók az elektronikus effektek, az ipari témákhoz passzol a hangzás. Kissé fear factory-s. Kontra: bugyinedvesítő dallamos énekrészek, ami hiteltelenné teszi a dolgot. Lehet dallamosan énekelni faszán is, de ez itt időnként tényleg szirupos. Gitárriffel együtt menő meshuggah-s lábdob részek. A Borderline Human nagyon tetszett.

Pár belassulós rész egy kicsit hangulatosabbá tette, de ezeket leszámítva ismét csak egy hangjegytologatós, számomra rém semmitmondó death metal lemezek egyike. Az ének sem segített az izgalmak felfokozásában.

Első hallgatásra érdekesnek tűnt, másodjára megtetszett, harmadjára nem eresztett. LÁSD KRITIKA!

Ja, nagyjából azt érzem én is, mint a Nascence. Annyit tennék hozzá, hogy a banda a könnyebb utat választotta. Valódi horror-harmóniák helyett a káoszt hívták segítségül...

Egyedül a hangzás az, ami kimondottan tetszik. Ezt leszámítva eléggé szögletesnek érzem. Sablon sablon hátán, és semmi meglepő váltás vagy akkord.

Nagyon berántós, de el kell döntsem, hogy a monotóniája jó-e vagy rossz. Azután mehet a pont fel vagy le. A Wandering Through Grief, és az utána jövők lehengerlőek. Jó a monotóniája a sokadik hallgatás után. Megy a max. A borító is állat. Nem a megszokott, mostanában arató, divat, hi-tech csillivilli, műfajidegen, dögunalmas, ööö...

Tagadhatlanul Morbid Angel tribute, főként a korai anyagaik szellemére koncetrálva. Még Trey bácsi szólóiból is egy válogatást hoztak itt össze (persze sokkal gyengébbre sikerült verzióban). Azt biztosra veszem, hogy a jövőben nem fogom őket hallgatni, pedig kifejezetten porifin csinálják a műfajt. Túl van telítve hagyományörző szakkörösök tábora, és legtöbben túl sokat gyakoroltak a foteljükben. A strébereket pedig senki sem szereti, mert gyakran a fantázia hiányával küzdenek.

Egészen hangulatos a core elemek ellenére. Most nem éreztem azt, hogy a banda a wc-n erőlködik egy mexiói este után...

Többnyire csak erőlködés. A Torment hatást én is erősnek érzem, de az ősök tisztelete nem elgendő.

Csatlakozom Mike-hoz. Megint azt hitték, hogy a káoszt olyan egyszerű meglovagolni. A gitár hangszíne kifejezetten zavaró volt, főleg hogy nagyon átfedett a több hangszerből eredő zörgéssel.

Meglepetésemre nem is idegesített, inkább élveztem. A sok óbégatás a végére már fársztó.

Én nem tudom, hol éltem eddig, de még soha nem futottam bele a zenéjükbe. Teljesen korrekt death metál, de annyira izgalommentem, akárcsak egy rozsdásodó mákdaráló. Sőt...a teljesítményük is nagyban hasonlít hozzá: baromira lassan, akadozva tekerednek a témák. Minden alkalommal nekifutnak hangulat felfokozásának, de ki is fulladnak a számok közepére. Pedig zeneileg minden adott itt, a hörgés kifejezetten tetszik, egyedül talán a dobtémáknál érhető tetten a reumával egybekötött porckopás hagyatéka.

A Massive Attack banda tagjai elveszhettek egy szentpétervári éjszakában és a sok békanyalogatás közben megvilágosodtak, hogy itt az ideje az új album megírásának. A lényeg a hátterben zörgő elektronikán van, az orosz mononoton verselés és énekszerűség viszont a basszusgitárral felváltva a ritmus szekció szerepét játsza. Mesterien összepárosították az elektronikát a húros hangszerekkel.

A koszt kifejezetten szeretem, ha ahhoz kiváló dalírási tehetség párosul. Itt inkább csak a hangjegyek kaotikus ömlesztését választották a dalírás helyett. Néhol felbukkannak jó riffek, de önmagukban nem elegendőek számomra, hogy beinduljon a bólogatás. A gitárok végnélküli, amorf hangokat bugyborékoló nyúzása pedig nem éppen a legjobb helyettesítése a gitárszólóknak. Igazi tucat death metál.

Az Iron Bonehead Productions régebben sokkal hangulatosabb bandákat szedett össze, kezdenek el-avantgardosodni. Akkora ívet akartak adni a koncepciójuknak, melyel a Jupitert megkerülik első nekifutásra. Önmagukba fulladnak már az album közepére.

Meglepetés ebben a körben. Már azt hittem, hogy képtelen leszek igazán pozitívan nyilatkozni a metálos albumokról. Végre valaki dalokban gondolkodik és nem csak hangjegyek lapátolását élteti. Legtöbbször sikerül ezeknek a metál zene tekintetében exrémebb helyekről származó srácoknak kilépni a modern kor álltal dikált keretek közül. A post hangulat szellemében próbálják a gitárörvények köré építeni a vízesésként aláhulló dallamokat. Megérdemlik, hogy rájuk szánjak még egy kis extra időt.

"Nosztalgikus" death metal. Az átvezetők tetszettek, a többi meg csak a szokásos rutinmunka ritka fellángolásokkal.

A gitáros munkája tetszett, ahogy a riffek közé-mellé bepakolta a dallamokat. A vokál viszont nincs ínyemre.

Hullámzó a teljesítmény. Helyenként elég jó részek is vannak, amik megkapóak, hangulatosak, de ezek csak pillanatnyiak. Nekem is a vokállal van bajom. Vagy nélküle vagy másképp, de ne így! Kár, hogy A Touch Of Medieval Darkness feldolgozás, mert az volt a legjobb.

Technikás black metal? Ez így ebben a formában nem működik. Persze jó, ha néha kipróbálunk új utakat, de nem mindegyik lesz járható.

Távol áll tőlem a "core színtér", azért az elektronika dobott rajta valamelyest.

A gyors részek tetszettek az album közepe táján, de a lassú tempók kifogják a szelet a vitorlából. Ez a fajta régi sulis death metal sose tudott igazán lenyűgözni.

Mintha egy vodkagőzös vasárnap délelőttön jammelne a szombat este lerészegedett orosz társaság. Meg kell hagyni, van hangulata, de zenei szempontból nem sok jóval kecsegtet. A Commodoros-Amigás korszakot is megidézik itt-ott. Annak idején, de jó lett volna, ha ez kéznél van az after partyknál.

Kaotikus és mocskos. Nehezen lehet itt kibogozni bármiféle kapaszkodót, inkább meggyötört, mint ahogy a gitáros a hangszerét.

Hát ez meglepett! A borító alapján másra számítottam. A prímet a gitárhangzás viszi, néhol olyan mintha a 70-es évekből szedték volna elő, és köretként death metallal tálalják. Ezek a legjobb részek. De mint egy svédasztalon, sok finomságot lehet itt csipegetni. Külön öröm, hogy nem folyt egybe a hangzás, a basszusgitárt is lehet hallani.

Szélsőségek nélküli kellemes hallgatnivaló fekete fém módra. Első nagylemeznek szép munka, erős átlag.

Jó kis fejrázogatós, mocskos death, durva riffekkel és egy kifejezetten... egyedi(?) borítóval. Viszont valóban nem lép ki műfaja kereteiből, nem is igazán feszeget merészebb határokat. Korrekt, de semmi több. A "Crushed Under the Weight of God" belassulása mondjuk tetszett.

A vokál szörnyű, minden más átlagos. Engem a coverekkel sem igazán lehet levenni a lábamról, legyenek azok bármilyenek, alapvetően nem is szoktam figyelembe venni őket értékeléskor (egy-két kivételes esetet leszámítva).

Az Odium Nostrum csatorna rendületlenül osztja meg a korrekt black/death műveket a zsáner sötétebb szegletéből. Nem igazán lehet mellélőni ezekkel a kiadványokkal, aki szereti ezt a műfajt, az ritkán csalódik. Jelen albumunk inkább a korrekt, mint kiemelkedő kategóriába tartozik. Hallgattatja magát, de számomra nem nyújtott maradandó élményt, többszöri hallgatás után sem.

A "-core" ellenes zenehallgatók valószínűleg hamar le fogják keverni a dán srácok konceptalbumát. Persze bárki találhat kapaszkodót, ugyanis az ipari, kifejezetten metalos riffek legalább olyan mértékben képviseltetik magukat az albumon, mint a core-alapon nyugvó gitárnyúzások, vagy éppen a djent-es szaggatások, esetleg a melodikus kórusrészek. Mindezt színesíti a sok elektronikus, "cyber-szintetizátor" betét. Egyedül a tiszta éneket érzem a gyenge pontnak az összképet nézve, de még így is egy egyedi, izgalmas anyag született.

Oldie but goldie... vagy valami olyasmi. Egységes, egyenletes színvonalú, de kiemelkedőnek nem mondanám, emlékezetesnek meg főleg nem. Talán ha mélyebben gyökeredző, hosszabb kapcsolatot ápolnék a banda zenéjével, jobban tudnám értékelni jelen albumukat is. Viszont amit ki szeretnék emelni, hogy szerintem telítve volt az album bizonyos tipikus death-es agyonhasznált témákkal, amiért ejnye...

Lásd komment. Ha elhagyták volna az éneket(?)/sprechgesangot, akkor egyfajta eklektikus éjszakai zenének elmenne. De csak úgy.

Ensomhet, Naga és Nascence tökéletesen leírták, mit érzek problémának ezzel az albummal kapcsolatban. Tömény, sötét és gonosz, de nem hallgattatja magát, nincsenek ívei a számoknak és egy idő után hangulata sem. Nem hagy maga után semmilyen benyomást, semmilyen érzetet, csupán egy entropikus katyvaszt, amibe nincs kedvem mélyebben beleásni magam és megpróbálni kibogozni az amcsik gordiuszi csomóját.

Mindenképpen hosszabb és mélyrehatóbb ismerkedést igénylő album, de megelőlegezem neki a magasabb pontot. Szerettem a visszafogottabb "kísérletezéseit", kikacsintásait. Szerettem, hogy úgy tud elrugaszkodni egy magabiztosan felépített alapzatról, hogy annak nyomait végig egyértelműen magán viseli. Első albumnak meg pláne nagy szó az ilyesmi. Nem teljesen egy kategória, de valami ilyesmit vártam volna el a Selbstől is. Ami itt izgalmas, friss és újító, s mégis a mély gyökerekből építkező, az az utóbb említett bandánál egy idő után csak unalmas és lapos.

Sötét album, tele gyűlölettel és undorral, mégis van valami megkapó hangulata a nyers fájdalom és düh mögött. Ez a fekete atmoszféra az, ami igazán megfogott a lemezen, mert ettől eltekintve túlnyújtottnak érzem a számokat. Kevés az érdekes, kiemelkedő motívum, és bár ügyesen lavírozgatnak melódia és vad dühöngés, mély fájdalom és sűrű gonoszság között, így sem tudnak hosszú távon lekötni. Egyszeri "szórakozásnak" ugyan megteszi, de sajnos semmi több.

Most már biztos, hogy a csapat csak a 2006-os Organic Hallucinosis-ig játszott nekem.

Na! Az egykori tragikusan pocsék zenei szinvonalról kezdi felküzdeni magát a csapat a középszerűre! Komolyan mondom, egyszer még jó is lehet majd, amit csinálnak, csak győzzem kivárni!

Bevallom, egy kicsit erősebb lemezre számítottam, hiszen azért mégiscsak ott van a tarsolyában a csapatnak 1-2 igazi műfaji alaplemez. Tisztességes munka, a renomé szinten tartása, nem több ez most.

Ha ez magyarul lenne, akkoris elég elutasító lennék, de így oroszul...

Eddig bevallom csak a nevüket ismertem, de úgy érzem nem sokról maradtam le. Nem egy nagy eresztés.

Mike helyettem is beszélt. :-)

Korrekt death metal, de semmi több. Érdekességet - legalábbis számomra - egyedül a borító, és az album utolsó három tétele rejtett.

Nagyszerű death metál anyag egy legendás csapattól. Elképesztő borító, hangulatos szerzemények, örvénylő riffek, patent sound, mi kell még? Egyedül az antibiblikus koncepció nem annyira a szívem csücske, de ennyi baj legyen...

Az efféle direktebb, tömény halálbombákat ritkán hallgatok már, na de ez a lemez megvett kilóra, az előzőt is sikerült felülmúlni.