Az első hallgatás kiütött. Muszáj lesz még egyszer nyugisabb körülmények között. Egyelőre viszont csak ennyi. A hangzása viszont brutál jó. Másodjára hallgatva felment 8-ra. Tényleg alaposan át kell hallgatni.

Türelmetlenek ezzel kínlódni fognak, az tuti. Közel tökéletes. Ráadásul egyszemélyes zenekar a sarkkörön túli Oroszországból. Kár, hogy csak egy dalban énekel dallamosan a srác, mert nagyon jól süt az összképben.

A 777 Trilógia életem meghatározó sarokköve, ahogy a Memoria Vetusta II is, a Cosmosophy óta kiadott anyagok viszont fárasztanak. A nagy büdös káoszt hallom, amire nem tudok, és nem is akarok rákapni. A néha felbukkanó Vindsval védjegyek még mindig tetszenek, de sajnos kihalóban vannak azok.

Van ami jó benne, van, ami halálosan gyenge...

Kétségkívül vannak benne nagyon magával ragadó ötletek, de ezt a 8 húros djentelős vonulatot továbbra sem tudom befogadni. A szétvasalt szétkompresszorozott abszolút dinamikátlan hangzást meg főleg. 7 pont, mert elismerem, de hallgatni nem fogom, az 100... Negyed óránként -0,5 pont. Vissza lehet számolni, hogy honnantól kezdett tökéletesen az idegeimre menni az egész úgy, ahogy van.

Kimondottan hangulatos, jó fajta heavy - doom klón.

Milyen világ az, ahol én kezdek a Sanyival egyetérteni egy post metal lemez pontszámában? Az ennél is furább, hogy a stoner / doom lemezeknél is kezdek vele egyetérteni :-D

Érdekes, hogy a Vader is death metal meg ez is.

Tökre úgy érzem, mint Balthazar. Az előző lemez sokkal jobban tetszett, de lehet, hogy már az sem ütne akkorát nálam.

Ha most gonosz akarok lenni, azt mondom, hogy a Bandcamp-jükön lévő bandafotóból kitaláltam, hogy milyen zene lesz ez. Nekem ez a muzsika túlzottan sznob. Nameg eco-wallet (papírtokos - zsebes) CD formátumért 15 eurót kérni? Bátor!

Stílusilag a "Kösz, de nem" kategóriába esik az album, viszont azt alá kell írnom, hogy baromi egyedi módon gyúrták össze a Vestigialt. Tele van kiugró, meglepő részekkel, ugyanakkor nagy része számomra monoton és fárasztó. A hangzás remek, és érződik az egészen, hogy időt és energiát nem sajnálva érlelték össze a stílusokat a srácok, de engem még így sem győztek meg. Update: Többszöri hallgatás után én is adok neki plusz egy pontot. Talán az egyedisége miatt leginkább, de valahogy hallgattatja magát egy idő után. Amúgy MA-n rögzítettem őket, remélhetőleg elfogadják majd a modok.

Kellemes, jól összerakott, igényes, hangulatos, változatos(!) funeral doom, ínségesebb időben jobban harapnék rá, csak hát idén volt nekünk egy Slow, egy Mesmur, egy Fuoco Fatuo és egy Loss is, amit így utólag visszatekintve méltatlanul pontoztam alá. Ja, az új Bell Witch-t nem is említettem... Szóval tök jó anyag, de egy leheletnyivel gyengébbnek érzem, mint az előbb említett bandák idei alkotásait. Majd talán a hosszú, téli estéken beérik egy 9-10 pontosra. :) Update: Lehet nem kell várni a hosszú téli estékre, hogy szívemhez nőjön a lemez.

Félelmetes, kaotikus muzsika, melyben megtalálható minden olyan elem, amit a BAN a fennállása során összehordott az előző lemezein. Valahova az Altarage idei lemeze mellé helyezném (fogom is fizikailag, höhö), hiszen mindkettőt erősen átjárja az a fajta kusza disszonancia, amely enyvként fogja össze a black-, death-, doom elemeket. Az átkötő szösszeneteket éreztem egyedül feleslegesnek, de talán egy kis szusszanásnyira jók voltak a sok súlyos téma közepette. Nagy levegőt aztán hajrá, megéri elmélyedni az anyagban!

Érdekes házasítása a stílusoknak. Mondjuk én sem a hardcore, sem a sludge elemeket nem igazán éreztem dominánsnak, ellenben maga a post dallamvilág olyan szinten telepedett rá az egész albumra, hogy jószerivel megfojtotta a többit. Nascence jól fejezte ki magát, én is erőszakosnak, erőltetettnek érzem azt, ahogy a post hullámok szétterpeszkednek az albumon és magukba zárják az egész művet. Az énekkel nekem semmi bajom, Eeckhout tiszta vokálja is jól passzolt a dalokba, ellenben hangulatilag számomra a Mass VI sehol sincs mondjuk az idei Ghost Bath vagy DWEF lemezhez képest (ha már post- akármiről beszélünk). Erőltetett és művészieskedő, de abszolút nem kellemetlen vagy rossz anyag. Engem szimplán nem talált meg.

Alapból nem vagyok oda az ilyen tömény groove-ért, viszont basszameg, olyan ügyesen és stílusosan oldották fel az oroszok megannyi más zsánerben, hogy komolyan élveztem minden percét. Persze nem könnyű anyag, irgalmatlanul sűrű és hosszú, nem is olyan egyszerű ráállni, viszont idén talán ez okozta az egyik legnagyobb meglepetést számomra itt a HP ajánlások közül. Modern, heavy, telve megannyi felfedeznivalóval. Köszönet az ajánlónak, még érlelgetni fogom, az tuti. Update: Sajnos ez nem fogja kiállni az idő próbáját...

Hát... fene se tudja. Hangzásilag, zeneileg egy nagyon patent, összeszedett album, de hangulatilag abszolút nem érintett meg. Az előző körös Forsaken atmoszférája sokkal könnyebben és gyorsabban elkapott, mint a Sorcerer. Az énektémákat nem érzem annyira erősnek és szuggesztívnek amúgy. Minden bizonnyal hamarabb fog előkerülni bármelyik Candlemass vagy Below album, mint a "Tűzkirály megkoronázása".

Érdekes stíluskeverék, korrekt dalokkal, megfelelő játékidővel. A legnagyobb gondom az, hogy nincsenek benne igazán emlékezetes elemek, dallamok, konkrétan semmilyen érzést, hangulatot nem hagyott maga után az album. A google translate-nek hála a szövegek egysíkú, banális mivoltába is betekintést nyerhettem. Hurrá. A szám végi orosz szövegelések amúgy kifejezetten irritálóak voltak, azt a csekély atmoszférát is totálisan kiherélték, amit nagy nehezen fel tudtak építeni. Debüt albumnak amúgy tényleg korrekt tákolmány lett ez, de a probléma szerintem itt is az, mint mostanában sok bandánál, hogy túl sok minden próbálnak markolni, de pont emiatt keveset fognak. El kéne dönteni, mit is akarnak itt játszani, azt milyen műfajban prezentálni, és hogy az egész merre is haladjon valójában. Mert ez így csapongó és túlságosan ingadozó. Update: Vissza-vissza kívánkozott tegnap a lemez, úgyhogy kap még egy pontot, de ettől függetlenül is tartom magam a már leírtakhoz. Minél többet hallgatom, annál jobban tetszik.

Nem találták fel a spanyolviaszt a srácok, de egész kellemes arányban vegyítik az elemeket, a progresszív hatások szerintem kifejezetten jól vannak beépítve a számokba. A változatos vokalizálás és szakadozott ritmusváltások is érdekes hallgatnivalóvá teszik az anyagot számomra. Nem lesz egy gyakran előkerülő lemez, az tény, de azért jó, ha kéznél van a részemről. A borítóval nekem nincs nagy bajom, szerintem illik a lemezhez, magán viseli azt az eklektikát, amit a zene közvetít, ellenben a logó valóban szörnyen gagyi.

Egy újabb "tipikus" Ne Obliviscaris anyag az ausztráloktól, a rájuk jellemző tipikus hangzásvilággal és dallamszerkezetekkel. Őszintén szólva Tim tiszta vokálja ilyen töménységben engem kifejezetten fárasztott, egyszerűen irritál ez a fajta ének. Minden más rendben van, mint írtam, nem árulnak zsákbamacskát, viszont az újrahallgatási faktora az albumnak részemről a nulla felé konvergál. Élőben szívesen megnézem őket bármikor, mert az tényleg felér egy tök jó és érdekes élménnyel, de az biztos, hogy az Urnt nem igazán fogom előkapni unalmas óráimban, inkább maradok a régebbi anyagaiknál. Amúgy a lemez második fele szerintem az erősebb, a címadó dalok sikerültek a legjobbra.

Maximum háttérzenének, de még annak is sivár és erősebb ingereket nélkülöző alkotás. Én egy Emil Cioran idézettel társulnék be a pontozók táborába; "Az unalom: ok nélküli szenvedés." Akárcsak ez az album hosszútávon.