Mintha valóban létezne a The Wall-ból ismerős szimbolikus daráló, amelybe ezúttal a zenészeket dobálják bele, a hangszereikkel és beállításokkal együtt, hogy a végén svéd death metal terméket daráljanak belőle, méghozzá tucattermelésre. (Bizonyos black metal lemezek kapcsán is ezt érzem.) Biztos recept szerint készült a Revolting lemeze is, de mit tesznek hozzá, amit még nem hallottunk? Semmit. Megkaptuk sokadjára ugyanazt! Persze, jó lenne ez, ha a Dismember óta most hallanék először svéd death metalt, de nem ez a helyzet... Egy Demonbreed messze jobban csinálja ennél, hogy az Overtorture-ről ne is beszéljek.

A szokásos post-modern black metal, a hozzáillő ridegséggel, disszonanciával, hangulattal, miegymással, korrekt kivitelezésben és minőségben, de kiugró csúcspontok nélkül.

Nem sok mindent tudtam felidézni az első hallgatás után, de aztán egyre közelebb kerültünk. Igaz, hogy semmi újat vagy meglepőt nem kínál a lemez a death metalhoz szokott füleknek, de ott a törekvés a dalközpontúságra, és nem kell nagyítóval keresni benne a jobb témákat. Az Overtorture-ben is játszó dobos intenzíven püföli a bőröket, amelynek olykor van egy gépies beütése, mégis változatos, erőteljes, amit művel. De maguk a gitártémák és a riffekre rákúszó dallamok (pl. Anthropogeny, Gift of Disintegration), is erősek és tetszetősek. Mindenképp ajánlott meghallgatni!

An unpleasant shade of gray.

Apró foltokban, másodpercekre tetten érhető néhány olyan téma, amelyek köré kellett volna felépíteni a szerzeményeket (lásd. Disintegration of Man), de ez így (majdhogynem) dalmentes stílusgyakorlat. Bármennyire is profi, egy lemezhez több spiritusz kell, mint technika. Néha vissza kellene venne a disszonanciából, és meg kellene találni az egyensúlyt, és úgy a hallgató is lélegzethez jutna.

Ezt a kutat már rég kimerték, a Summoning meg ott ragadt az alján. Akit mégis elkap a hangulat, üljön fel a lemez hátára, a többiek viszont ásítozni, unatkozni fognak.

Elsőre egysíkúnak tűnt, mintha túl sokat csépelnének, de aztán kezdett kibontakozni. Végül pedig úgy gondolom, hogy egyre inkább előjön a hangulat, az atmoszferikus része az anyagnak, még az intenzív black metalos sodrás közepette is. De a gyors részeknél is érezni az erőt, nincs "ártalmatlan háttérzaj" érzete az embernek.

Atmoszferikus black metalról van szó Burzumra emlékeztető hangzásvilággal. Hangulatos lemez lehet azoknak, akik élnek-halnak a műfajért. Én nem találtam olyan kapaszkadót, amely fölött hosszabb távon is elidőznék.

Roppant hangulatos doom metal lemez. A női ének drámai dallamai szerintem sokat hozzátesznek a koronghoz. A zenei alap súlyos, nyomasztó és néhány hallgatás után felidézhető, képes beférkőzni a lélek belső zugaiba. Fogós, kitűnő anyag!

Egyetértek azokkal, akik szerint a Degialra a korai Morbid Angel volt/van nagy hatással. Tisztességes anyag, erővel teli, kellő spiritusszal, de nem lehet egy napon említeni egy Altars of Madness-szel. Mondjuk, nem is kell.

A borítót imádom, a zenét élvezem. Régisulis death feelinggel átitatott tömör móka 36 percben. :)

Nagy respect, hogy a litvánok nem spóroltak a dallamokkal. Ténylegesen kellemes hallgatnivaló, remek hangulattal és sodró/lebegő témákkal, viszont műfajában abszolút nem érzem kiemelkedőnek. A borító nem tetszik.

Jó kis sűrű, tömény, gonosz death, amit remekül fellazítanak a fel-felbukkanó egyéb betétek. Borító már első blikkre megkapó a részemről, remekül passzol a lemez hangulatához. A hangzás is kellemesen súlyos, imádtam a reszelős gitárriffeket és a zakatoló dobhangzást is. Tetszetős!

Hát nem kapkodták el az első nagylemezüket a németek, az egyszer biztos. Kérdés, hogy mire is kellett ennyit várni? Minden második bokorban terem effajta standard black metal csapat. Ami persze nem baj, mert a műfajban magabiztosan alkotnak jelen banda tagjai. Egyszerű, sima mezei black, élvezetes témákkal. A dob mondjuk nem tetszett, mintha nem lenne "mélysége" a hangzásának. Illetve a durvulós témákkal is mintha jócskán spóroltak volna (főleg az album első felében). A borító amúgy iszonyatosan tetszik, nagyon egyedi lett.

Kevés album képes igazán letaglózni elsőre, de ezek az amerikaiak rendesen lecsapatták az állam a földig, s mindezt közel 2 két szám alatt! Hihetetlenül szétesett, mégis tudatos és összeszedett (tudom, tökre nagy önellentmondás... de csak hallgassátok meg, érteni fogjátok, mire gondolok) alkotás, amit igazán nem is lehet egykönnyen behatárolni. Technikás, kísérletezős, progresszív avant-garde death metal, ami kurva sok helyről szerzi az inspirációt, belehallok én itt a Gorgutstól kezdve az Ulcerate-en át egészen a djentes Meshuggah-ig szinte mindent, mégis egyedi és könnyen felismerhető lett a Sunless zenéje. Sokat kell még érnie, hogy igazán kibontakozhasson, de már elsőre képes volt akkorát ütni, hogy nem is tudom, mi lesz itt akkor, ha igazán rááll a fülem és a lelkem erre az unikális csodabogárra. Számomra egyértelműen a kör meglepetése, köszi az ajánlást! Szokjátok és szeressétek. :D

A kommentben már leírtam mindent. Amúgy mike-kal is egyetértek minden tekintetben. A LMHSYF és az OMD albumuk a top nálam, azokat nem sikerült megugrani, de a bevett hangulatot rendre hozzák itt is.

Műfajában kellemes, hangulatos, viszont bármiféle megkapó, kiemelkedő témák hiányában kissé egysíkú, nem éppen izgalmas anyag. Háttérzenének teljesen megfelelő volt, de nem hiszem, hogy bármikor ráfanyalodnék a jövőben.

Én őszintén nem értem a magas pontokat. Izgalommentes tucattermék, ahol a szintidallamok képesek egy kis hangulatot varázsolni a remek borító mögé, de a beltartalmát tekintve az album hihetetlen sivár és unalmas. Hiába McFrost remek kritikája, leginkább az a bajom, hogy még kifejezetten "télies hangulatomban" sem tud kellőképpen szórakoztatni az album.

Zenei részről nagyon helyén van az album, ezekkel a lágy doom rockos/metalos, ambientes dallamokkal nagyon beletrafáltak az ízlésembe. Viszont az ének egyszerűen képtelen volt bármit is kiváltani belőlem. Semmilyen téren nem érintett meg, nem érzem misztikusnak, különlegesnek, kivételesnek, de még sajátosnak sem, hiába a portugál nyelv. Instrumentálisan kérném az albumot, ha lehet! Vokállal együtt marad a 7 pont, mert túlságosan magára vonja a figyelmet.

Paolo Girardi borítófestményeit egyszerűen imádom, jellegzetes stílusával lazán meghozza az alaphangulatot és a kedvet a legtöbb albumhoz. Itt sincs ez másként, nem is kapunk zsákbamacskát; nem-annyira oldschool death metal, melynek gyökerei két kontinens irányába is elágaznak. Precíz, halálos zenélés, aminek megítélésénél sokat javít az a tény, hogy a fúrógép által feltuningolt verzió jóval élvezhetetlenebb, mint a sima "kiadás". :D Egyszóval bejön.