A tünet: korai Paradise Lost mánia. Gyógymód: ismeretlen. Nem újították meg a műfajt, nem is ez volt a céljuk. Ez itt csak minőségi örömzenélés. Azt tudom javasolni, hogy ha kedved szottyan egy jóféle doom/death anyag meghallgatására, ami közben nem akarsz elmélkedni nagy dolgokról és miértekről, akkor ez jó választás.

Skandináv hatású black, köpök rá stílusban, ahogy mindjárt az elején hallatszik is a görögöktől. Remekbe szabott gitárjáték jellemző az egész lemezre, változatos a tempó, a vokál pedig többszínű vonyítás. Minőségi munka!

Igen-igen, ez a produkció duzzad az erőtől és az energiától! A hörgés nagyon Peter Vader-es, és olykor a zene is erősen a lengyelekére hasonlít. Összességében kellemes kikapcsolódást nyújt ez a 10 mennydörgés.

Amikor zene órán azt tanuljátok, hogy milyen elemekből lehet felépíteni egy atmoszferikus, dallamos black-death-doom lemezt, akkor a tanár példának az Apathy Noir-t fogja lejátszani nektek. Mert van ebben minden, ami a műfaj sajátja. Tehát zenei oldalon telitalálat, viszont az eredetiség és ötletesség oldala rendesen sivár. Túl hosszú is? Igen, elképzelhető.

Nagyon jól játsza ezt a metált ezt a csapat, német csapat, de ezt az amerikai death metált játsza, amit a Morbid Angel vagy a Malevolent Creation játszik. Pedig a borító alapján ezt nem vártam, valami true black metált vártam, nem ezt a stílust, amit ezt a banda játszik most. Eddig pedig még nem hallottam rólluk, pedig én szeretem ezt a metált! Van tekerés a bandától, döngölés is van a bandától, mert ez egy ilyen death metál ezt így kell hallasztani. Ha jó meg túrnéztatnák ezt a metált a kiadójuk a neves csapatokkal, akkor még sokra vihetnék ezt! Én várom majd, mit hoz a jövőjük, sok koncertet és metált is várom nagyon!

Egyfelől tetszik az, hogy ilyen sok keleti dallamot adagoltak bele, és az a tény is pozitív, hogy 1992 óta zenélnek és fejlődnek. Az viszont egyáltalán nem, hogy eljutottak egy rádió barát stílushoz, egy populáris kisugárzáshoz, vagy ahogy farrrkas is írja: túl mainstream lett az egész. Bármelyik xfaktorban versenyképesek az új dalok, keleti Nightwish és Therion utánzattá váltak.

Nem szabad nekiesni ennek a zenének ész nélkül, mert akkor hamar elkapnak a hangfalból tóduló zombi hordák és kigyetlenül ledarálnak! Higgadtan, figyelmesen kell befogadni és nem lesz gond a túléléssel. A Szikes 10 pont, az összképen ront az, hogy a hangok torzulás helyenként túl erős, ezáltal élvezhetetlen. Eredeti!

Naponta többször pörög, teljes mértékben lenyűgözött és magával ragadt! Bár most a gitár sound nem annyira tömören örvénylő, mint az előző kettőn, mégis sűrű a végeredmény! Változatos, érdekes, az elektro rész a végén ütős, többet is simán elbírt volna az album. Ő most felült a trónra és nem tudom lesz-e idén olyan erős valaki, hogy letaszítsa onnét a Nebula Septem-et! KINCS!

Egyértelműen pozitív élmény volt tavaly ez a megjelenés! Ifikorom egyik kedvenc black metal csapata, akik nem a sebességgel, inkább a lassabb súlyossággal operáltak. Szép fokozatosan beépítették az elektronikát a zenéjükbe és megalkották a zseniális Passage albumot, amit elsőre szívből utáltam, végül legyűrt és meggyőzött, a Samael-nek ez volt az egyetlen logikus lépése a túlélés felé. Az utána következők viszont nem jöttek be, túlcsordult a Depeche Mode kopizás, és a torzított ének. Ezen erős vissza kanyarodást érzékelek egészen 1996-ig, zeneileg a Passege vonalát viszi tovább, a Samael és a Red Planet nóták simán fel is férnének oda! De ami maximálissá teszi nálam, az az, hogy Vorphalack végre elővette a jobbik énjét és végre megfelelő mennyiségben károg! Vorphalack károgása számomra a best a black metalban!

Hamisítatlan északi dallamos heavy/death/extreme metal, hatásokat reggelig sorolhatnám, de pár név: Amorphis-Opeth-Katatonia-Enslaved-stb. Pluszt jelent, hogy a durva éle kimutatkozik a zenéjüknek, nem tudta teljesen a lágyság ledönteni a lábáról. Az első másodpercekben meg azt hittem valami új Metallica jön. Kevés a fogós és markáns elem a zenéjükben, vagy csak keveset hallgattam.

Nem vagyok oda a Paradise Lostért se, de az ettől még mindig jobb. Ez az album az ásítozáson kivül semmit se tudott kiváltani belőlem.

Nagyon jóféle északi hatású black metal, fogós témákkal, megfelelő hangzással és hangulattal. Nagyon tetszik. Köszönet az ajánlónak.

Nem tudott lekötni, mert nagyon átlagos.

Korrekt iparosmunka, de semmivel sem több.

Csatlakozok a McFrosttal egyetértők közé.

Az Orphaned Landet az All is One albummal ismertem meg, ami azonnal megtetszett és ezáltal beleástam magam a banda korábbi dolgaiba is. Ez az album hozza a szokásos nagyon magas szintű zenét, amit a zenekar hozott eddig is. A zenébe nem nagyon tudok belekötni, mert a keleties témákkal könnyen el tudják találni az ízlésem. Persze időnként úgy tűnhet, hogy ez giccses, szirupos és talán túl tömény, de szerintem ezek természetes velejárói a keleti világnak. Ami viszont feltűnt, hogy hiányoznak a nagyobb "slágerek", amelyekből volt egy pár az All is One albumon és hogy kevesebb az arab/héber/török nyelvű szám. Remélem a következő albumon több lesz belőlük, de még ezek nélkül is ez egy kiemelkedő kiadvány.

Zeneileg nem volna ez rossz, csak a gyatra hangzás tönkre vágja. Továbbá az ének számomra picit idegesítő. Látok benne potenciált, de ebben a formában ez nagyon kevés.

Eléggé felületesen ismerem a Samael munkásságát, így inkább nem hasonlítom össze a korábbi kiadványokkal. Szerintem ez egy egész ütős album lett és nagyon bejönnek az elektronikus hatások rajta.

Tényleg van benne egyfajta korai P.L. "életérzés". Deathened Doom hívők előnyben.

Nagyon meglepödtem, hogy ez a böszen vért köpködő horda nem épp' az északi földek zord és hófödte földjeiről kerültek elő megmérettetésre... Kellemes csalódás, de lehet ez csak a Marduk stílusjegyekkel összeegyeztethető kezdőhangulat miatt. A későbbi nótáknál rajzolódik ki igazán csak a zenekar valódi arculata. A csak görög zenekarokra jellemző sajátos stílus ad egyfajta különleges ízt az albumnak. További előny, hogy nem hosszú albumról van szó. Lehengerlőek, bár nem fogják megváltani a világot. - A zenekarral most ismerkedőknek pedig kitűnő barangolás a stílus útvesztőjében. :)

Ekkora kihagyott ziccert!

A melankólia, halál, kétségbeesés és öngyilkosság négyesével "operáló" zenekar jó dalszerzői vénáról tanuskodik, de ezt közel 52 percben hallgatni igazából öngyilkosság. Akik odáig vannak a progresszív elemekkel telezsúfolt doom muzsikáért azok talán már látják is a fényt az alagút végén.

Azok a nóták elég jól hangzanak amik halálos iramban és egy hatalmas blast-beat felhőben mártóznak meg a legelején. A többi inkább felejthető.

Folkhatásokkal és giccses filmzenei betétekkel agyonfűszerezett progresszív muzsika. :) Néhol kellemes édeskés, néhol ragacsosan gejl. - Picit van a zenekarral kapcsolatos egyfajta érzésem: a szám végére nagyon elfelejtik, hogy hol is kezdték. (A kevesebb néha több?)

Közel tökéletes, de a kivitelezés miatt csak ennyi.

Félelmetes hangulat, tökéletesen eltalált mennyiségű progresszió. Nem kezdőknek való zene, s hallgatása előtt erősen ajánlott a stílusban való néminemű jártasság. Ezzel azonban nem tudják magukról levetni a rétegzene elnevezést. ó de kár érte, mert mostanában ilyen mélységű és töményen megszólaló együttest kevesett hallottam. - Lehetőleg most ne pontszám alapján itéljetek, mert a "hiba" az én készülékemben van. - A 7 perces koncepció is érdekes. :O

Kár, hogy ez az egész album egy baromi nagy önismétlés. Anno annyira előrehaladtak, hogy most már semmi újat nem tudnak letolni a torkunkon. - Most képzeljétek csak el a Vénem-et egy ilyen hangzással... Én egyből megőszülnék, aztán kihullana a hajam, majd végül a fogaim...

Progresszív maszatolás, a jobbik fajtából. Kár értük, de az albumot végighallgatva már semmire sem emlékeztem. :D

Lásd kritika...

Továbbra is kiemelkedőnek tartom a görög vonalat (is). Az egyértelmű északi hatások mellett azért vannak itt sajátos jellegek is.

Nem egy új üdvöskéről lévén szó, valami nagyon hagyományosat és erőteljeset vártam a bandától, de végül nem kötötték le a figyelmem. Ráadásul míg az ilyen kiadványokban a lassú és gyors részek közötti pofon csapapásokat szoktam kedvelni, itt ez is egész laposra sikerült. Ráadásul az átlaggal szemben nem a gyors, hanem pont a lassabb részek sikerültek felejthetőre.

Stílusgyakorlat, de hangulatomnak megfelelő minőségben. A lemez hosszának nehézségei ugyanakkor vitathatatlanok.

McFrost tökéletesen megfogalmazta a bennem örvénylő, zabolázatlan gondolatokat és egy laza ostorcsapással eljuttatott a megvilágosodás katartikus élményéig.

Őszintén nem kenyerem ez a világ, ráadásul az elődei jóval kevésbé voltak csöpögősek. Ezt a pátoszt 10 albumra is el lehetne osztani. Ettől függetlenül a teljesítmény előtt le a kalappal.

A pusztítás lélektelen gyermekei hajóra szálltak a káosz tengerén, felhágtak a legmagasabb hullámokra, majd alámerültek a feneketlen mélységbe, végül pedig partra szálltak a zseniális elmék és az idegesítő művészek kontinense között elhelyezkedő szigetek egyikén...

Lásd: kritika.

Időnként felkaptam rá a fejem, de összességében semleges maradtam a hallgatás után. Nem vagyok a zenekar nagy ismerője, viszont ennek hatására végigtoltam pár lemezt a hosszadalmas időskáláról és azt kell mondjam, erre nem érte meg hat évet várni. Ami az album elején izgalmas, az később fárasztott.

Van itt minden, de nem kerüli el őket az átok: ezt bizony eljátszották már sokan mások!

Az előző Darkness Drips Forth nagyjából tetszett tőlük, viszont előtte-utána semmi...

Jó cucc. Számtalan remek albumot felidéz bennem a '96 és '99 közötti időszakból.

Nem tudom hanyadik "nekihúzásuk", de elég jellegtelenek. Olyan tipikusan cseh.. pedig nem tegnap óta léteznek.

Dalszerzői oldalon hozták a kötelező minimumot, de ha visszanézek erre az elmúlt bő 50 percre, akkor sehol semmi eredetiség vagy sajátos megoldás.

Death metalhoz képest ez egy változatos anyag, a hangzás meg egyenesen etalon. Érdekes hogy ez már az 5. lemezük, és hozzám csak az End of Days-szel jutottak el, érdemes lenne visszább ásni!

Minőségileg nincs visszaesés, sőt, kigondoltabb-átgondoltabb a zenéjük, mint valaha. Csak valahogy a Mabool idején még sokkal jobban tetszettek. Már az előző lemezzel is beleestek a Therion-i kelepcébe, mostanra pedig úgy néz ki nem is egyhamar fognak kimászni belőle. Ez van, amikor már a grandiozitás kezd émelyítőbe átcsapni!

Lesz ez még jobb is egyszer...

5 év alatt 5 nagyszerű album, példaértékű!

Én reménykedtem abban, hogy a 2009-es Above pőre brutalitása valaminek a kezdete... A Hegemony nem nekem szól.

Erős a Leprous és Enslaved hatása, de azért egy kicsit a korábbi önmagukra is hasonlítanak... Nem rossz, de tőlük valahogy főleg az első lemez, a The Latter Rain kerül elő.

Az előző lemezt is ismerem, de azt messzemenően nem hallgattam annyit összesen, mint ezt most az elmúlt pár hétben. Pedig, ahogy boymester is írta, nem különösebben találják fel a spanyolviaszt, komótosan játsszák a doom/death metalt, mégis annyira jól csinálják, hogy újra meg újra előveszem. Azt hiszem, a titok az apró, leheletnyi megoldásokban, kisebb változatosságokban rejlik.

Bár elég pőre black metalt játszik a görög horda, el kell ismernem, hogy igyekeznek változatossá tenni a lemezt, főleg gitártémák terén. A Mardukos kezdés erősen indítja el a lemezt, a vokál sem a szokványos károgás, hanem inkább extrém bömbölés, acsarkodás, ami egyrészt jó, másrészt hamar bele lehet fáradni, viszont legalább más, mint amihez szokva vagyunk. Az üdvösséghez (az én füleim szerint) több igazán kiugró ötletre lenne szükség. Akiknél a black metal műfaj elöl helyezkedik el, mindenképp tegyenek egy próbát.

Benne van minden hozzávaló, ami egy tucatermékben benne szokott lenni, de semmi más. Gyűrik rendesen, de tele van ilyennel a padlás.

Mi a fenének kell az a borzasztó károgás ide? A zene azonban kifejezetten jó. A zene megéri a többszöri meghallgatást, mert nagyon szép dolgokat lehet benne felfedezni. A hörgéssel nincs gond, a tiszta ének kicsit erőtlen, mondhatni gyenge, de nem zavaró, viszont a rikácsolás baromi idegesítő. Ez sokkal több is lehetett volna.

Tiszta hangzású, thrash (Slayer) riffekkel megtoldott death metal lemez, néhol komplexebb formulákkal, máskor Bloodbath-es gitárharmóniákkal kifejezve a világégést. Kimagaslónak nem nevezném, de egyáltalán nem rossz anyag. (McFrostnak: annyira jól megy neked ez az új műfaj, hogy április 1-re egy teljes HP-t mások megszemélyesítésével kellene megtöltened.)

Nekem továbbra is túl mainstream megközelítésűek ezek a közel-keleti dallamok, a mellérendelt metallal együtt.

Engem meggyőztek a srácok. Leginkább a Lord Mantishoz tudnám hasonlítani az itt hallottakat. Van az a beteg, szurkos, fekete örvény, amit ritkán kapnak úgy el a zenészek, hogy annak legyen valamilyen kapaszkodója is egyben. A kapaszkodók éppen ahhoz kellenek, hogy hatni tudjanak a beteg, kaotikus részek. A Vénennek pedig sikerült az extremitást a zeneiség szűrőjén átpréselni. Kár, hogy nincs fizikai formátum.

Az előző két lemez is tetszett, azonnal érződik, hogy ez egy komoly banda, akik tudják mit akarnak, és kivitelezni is tudják az elképzeléseiket. A Nebula Septem viszont egy merészebb előrelépés. Úgy érzem, ez az előző kettőnél sokkal változatosabb, izgalmasabb, előremutatóbb album lett. Egy világ nyílt ki a Monolithe új lemezével, ami sok jót jelenthet a jövőre nézve. Ez a lemez a bizonyíték rá.

Már nem értem Samaeléket. Ezek olyan dalok, amelyeket mintha a zseniális Passage idején írtak volna, de leselejtezték, kidobták, azért, hogy most Vorphalackék a szemétben kotorásszanak. Ezzel nem azt mondom, hogy teljes mértékben szemétre való az anyag, de igazából semmi izgalom nincs benne, többnyire felesleges kiadvány.

Hörgős és tiszta énekkel felváltva operáló, keménykedő és dallamoskodó, konvencionális értelemben vett prog metal lemez. Nem borzalmas, nem fércmunka, de annál inkább középszerű és jellegtelen.

Ezen a lemezen kicsit vissza esett a hangulat, már ha lehet ilyet említeni egy death/doom lemez kapcsán, az előzőt jobban szerettem.

Kíváló hangulatú és tempójú black metal most épp Görögországból, lehet azért szerencsére nagyon jó lemezeket találni a sok koppintás tömegében.

A zenei részek nagyon jók, de a vokál tönkre vágja az egészet.

Baromi átlagos death/doom lemez amit a progresszív elemek sem tesznek élvezhetőbbé.

Figyelemmel kísérem évek óta az FDA Records munkásságát, mert javarészt remek halál metál lemezek jelennek meg az ő fennhatóságuk alatt, ez alól nem kivétel a Discreation új lemeze sem, a borító kíváló....a zene nem világmegváltó, de van egy hangulata ami magával ragadja az embert.

A Like Orpheus klippjét rengetegszer megnéztem és valószínűleg nézni is fogom, mert baromira visszaadja, hogy mire képes a zene legyen az bármilyen a különbözö kultúrákban és vallásokban, az album többi része viszont valóban túlságosan mainstream és baromi hosszú is.

Igazi pokolian sötét fekete örvény ez a lemez, ahol néha a hangulati fellángolások egy pár másodpercnyi levegőhöz hagyják jutni a hallgatót miközben fulldoklik és küzd az életben maradás reményében.

Ez a lemez is megy a doom kedvenceim közé, ahogy az előző Monolithe lemez is rajta van a listán....ennyire változatos és kísérletezős doom lemezt nagyon rég hallottam, de szerencsére ők mertek újítani és nem csak a jól megszokott stílusjegyekkel operálnak, mint például az ebben a körben ugyancsak megméretetett Apathy Noir.

Soha nem hallgattam őket bevallom és ezután se érzek késztetést, indusztriális black metalból eddig talán egyedül a Khonsu tudott lenyűgözni...olyan mintha csak egy számból állna ez a lemez ami baromi sokáig tart.

A pörgős részek baromira tetszenek, ahol nem arról akarnak minket meggyőzni hogy milyen jól proggerkednek...a tiszta énekes részek egy-két számban működnek a többit meg felesleges volt erőltetni.

Voltak benne hangulatos részek, de többinyire egybefolytak a számok. Nagyon egysíkúak a doomos elemek, a death metálos részek erősebbre sikeredtek.

Saját magam is ajánlani szerettem volna. Imádom ezt a fajta tempós, fogós témákkal operáló black metált. Erős párhuzamot érzek a Kampfar-ral. Egy percre nem engedte lankadni a figyelmemet az album hangulata.

Így kell megdörrennie egy közeptempós, odabaszós death metálnak. Csodálom, hogy eddig a nevükkel sem találkoztam, pedig ezek a cseh zenészek már nem ma kezdték az ipart. A hangzást mesterien eltalálták. A riffek többnyire arc-szaggatóak és bólogatásra késztetőek. A Cannibal Corpse-knél pontosan ezt hiányoltam, amire itt a főtémákat kihegyezték. Nincs felesleges cséphadarás és durvulás, csak ott, ahol megkívánják a számok. Ez a középtempós cammogásban szerintem több erőt összpontosul, mint az 1000 hangjegyben, melyet 5 másodpercbe suvasztottak.

Tovább dagasztották a irreleváns albumok tengerét. Belegondolatok, mennyire környezetszennyezö ez? A sok feleslegesen elhasznált elektromos energia, amit erre fordítottak, jobb helyen is végezhette volna.

McFrost után már nincs pofám ehhez további gondolatokat hozzáfűzni...csak elrontanám annak a kerekségét.

Fele ennyi számmal barátságoabb lettem volna, de így összességében már túl szirupos és bazári hangulata lett. Azért vannak rajta élvezhetö pillanatok, csak csúcspontokat ne keressünk.

Astru-hoz hasonlóan Vénen is egy sötét, távoli világban építi fel a saját beteges mítoszait. A zenei témák kifejezetten erősek és magukkal ragadóak. Az ének többnyire csak förcsögő kántálás és átkozódás elegyére emlékeztet, de ehhez a zenéhez ez nagyon is illik. Amellett a tény mellett azonban nem tudok elmenni szó nélkül, hogy a hangzás kritikán aluli. Érződik, hogy a különleges hangulatot akarták fokozni a hangzás segítségével, azonban a fegyver pont fordítva sült el. Minden hang ugyanolyan erősen, csengően akar megszólalni, ezért persze elnyomják egymást. Elveszett mindennek a természetes hangja, néhol halkabbra kellett volna venni a gitárokat, elveszett a zene dinamikája...ezért az album végére a hallásom is kikészült. Mindenesetre "A kötél végén", a "Szikes" és az "Az elmúlás világa" témái befészkelték magukat az agyam mélyére. A jövőben kíváncsian várom a további megjelenéseket Vénentől. Remél sikerül majd valakit találni, aki képes lesz a következő albumokat egy megérdemelet hangzással felruházni.

Csak azért is én adom a hetedik pontot, ha már ennyire fontos itt a számmisztika. Balthazaar nagyon jól eltalála a lényeget, ugyanis ennek a zenének annyira rétege és mélysége van, hogy minden alkalommal valami elképesztően új és egyben zavaros világba kalauzol el. Régóta nem találkoztam ilyen nehéz hallgatni valóval, talán a Lord Manthis Deathmask albuma volt ennyire tömény. Itt azonban nem nyomasztóak és félelemmel teliek a feltárulkozó dimenziók, csak nagyon nehéz bennük levegőt kapni. Túl kevés idő marad a témák kibogozására, minden alkalommal túl rövidnek érzetem a 7 perces számokat. Akkor élveztem a legjobban az albumot, amikor csupán egyetlen monton témára köré építették fel az egyes dalokat, ilyenkor maradt időm befogadni őket. Még ízlelgetni fogom a jövében. A zenekar neve amúgy nagyon találó az általuk játszott zenéhez.

Az első két számnál még elkapott a nosztalgia, aztán lassan rájöttem, hogy én ezt rohadtul unom. Minden szám öngama kópiája: ugyanabban a hangmagasságban, ugyanazon acsarkodó vokállal, ugyanazokkal a témákkal hozakodnak elő 1996 óta. Tehát itt csak a Summoning effektussal állunk szemben.

Egészen jól elszórakoztatott. Az orgona azonban számomra sehogysem beleillszkedni a heavy-death-doom alapú orgiába. Egy-két szám esetében meglehetősen ömlengősre vették a figurát, így nem sikerült teljes mértékben elmerülnöm a Currents-ben.

Jó egy csapat nem olyan rosszul nyomják ezt a black metált.Bár sok az üvöltőzés de attól még egyáltalán nem rossz a hangzás sem,bár ismertem őket hallottam előző albumaikat azok sem voltak rosszak ahogy ez sem.Jó nyomják ezt a darálós black metált hangzást,de még sok idő kell eltennie hogy kb olyan produkáljunk mint a Marduk vagy más híresebb csapat ha ők ezt akarják híresebb lenni.Ezekből a kis kiadókból nem igazán lesznek ismertebbek talán egy ismertebb kiadót kéne keresniük akkor nagyobbra tennék a mércét vagy ha valami nagyobb kiadó felfigyelne rájuk,mert a hangzásnak is nagyobb időt szentelnének.De még kiforotabb lenne a zene,bár így sem rossz hozzák a saját stilusos fekete metált.Nem igazán érzek benne hatásokat bár ez az én véleményem nem hiszem hogy ők azok a divat zenészek lennének akik utánoznak valakiket.Azért néha a dallamosabb irányba is elmhetnének,mert kicsit néha sok ez a tekerés és döngölés bár ez is kell,de a dallamos hangzás is ami kicsit kevés a zenében,de azért hallgatható a csapat.Csak így tovább aztán fejlődhetnek tovább ha be nem dobják a törölközőt.

Elég jól játszik ezt a csapat,bár második neki húzása ez,de mint ha zenéjükben érezni némi Vader hatást jól játszák ezt a thrash/Death metált.Bár most hallottam róluk először bár nem sok mindent adót ehhez a thrash,Death metálhoz a szokásos formát hozzák ezt a gyors tekerést és jó nyomják ezt a döngöléses stilust is.Azért második nefútásnak nem rossz talán még jól csapat lesz belőlük ha kicsit saját stilust fejlesztenek ki nem úgy mint pár banda a másik nagy csapat stilusát hozzák.Jól lenne ha kicsit jól meg turnéztatnák ezt az albumot mert érdemes lenne,mert új stilust hoznának a zenéjükbe.

Ebben a csapatban elég sok műfaj keveredik az énekes néhol black-sen énekel először azt hittem valami black metál aztán amikor elkezdtek lassulni akkor már mást hittem hogy valami doom/black formáció de elég sok death metál hatás is van a zenében.Bár engem nem fogot meg ez a csapat ezzel a sok műfaj keveredéssel.Sosem kedveltem ennyi műfaj keveredik egy csapatban.De végül is mindegy nem lesz olyan csapat aki nagyra tenné a mércét hogy nagy csapat lesz belőlük.

Elég fura egy zene ,de ha már behatárolni kéne olyan Avant-garde metál több zenei ízzel ami nem is rossz.Bár néha zeneí zajok is megférnek a zenében ha kicsit ez visszább húzodna tuti jobb lenne és ének érhetőbb lenne,bár a srác most kezdte azért kezdésnek nem rossz.Remélem kiadót is keres az albumnak,mert megérdemelné hogy kiadó ismertebbé tenné.Csak így tovább.Következő jobb lesz ha így megy tovább.

Nem igazán jött be nekem ez a progressive doom zene bár többetvártam el ettől a csapattól.Van a zenéjükben kis Indusztrális hatás némi dobgép ha ezt lehet hallani.Kicsit Doomosabra vennék akkor még jobb is kerülhetet volna ki ebből az albumból és elhagyják ezt a düci düci hangzást mint ha szintipop vagy valami ilyen s zenét is hallgatnának vagy csak ez így jött ki.De végül is 1-nek elmegy.

Mindig is kedveltem őket,bár a passage album volt a legjobb ott kezdtek el kanyarodni ehhez az industrial metálhoz ahogy most is azt nyomják,de még mindig van a zenéjükben black metál érzés.Ez album is nagyon jó bár 6 év után adták ki,de ez a visszatérés azért nem rossz sőt jó.Csak így tovább.

Öszintén a Mantra albumaik jobban tetszett,bár minden albumaik másak sosem játszák ugyanazt ez is olyan Progressive death metál szerűség.Persze vannak jó számok és nem igazán jók.Olyan közép szintű zene,Bár az kiadó akinél vannak fantáziát lát bennünk nem rossz úgy a zene,de kicsit bekeményítenének akkor talán jobb lenne és kicsit döngölős lenne akkor tuti befútó lenne.De végül is ezért különös ez,mert mást játszanak mindenkitől.Egyszerkétszer azért elmegy.