Várom az esős, borult napokat, ez lesz az első, amit akkor berakok majd. Finom, simogató, hangulatos, kellemes zene.

Ez soundtrack valamilyen filmhez, vagy ahogy voroscsoka írta, valamilyen játékhoz, de film és játék nélkül. Írhattak volna mellé zenét is, így szinte nincs mit értékelni. Pedig behunytam a szemem, és próbáltam befogadni, hátha a hangulat képeket vetít elém, de nem ment, nem történt semmi.

Nálam nagyrészt működik ez az anyag. Az elementáris ereje, a nyers, pörölycsapásszerű dalok, majd a GuilThee Gyöngyház című zárótételéhez hasonló Apocryphal szavalása. Mik elő nem bukkannak...!

Szánjon rá időt, aki ebbe a fába vágja a fejszéjét. Súlyos, lassú sludge ólomtömb rengeteg merengős résszel benne. Még nem sikerült lenyelnem a gombócot, amit okozott, de figyelemre méltó darab.

A mindent eldöntő 18 perces IL Mostro Atomico sokkal érdekesebb volt, mint a lemez többi része számomra (még a Slower Than Light, mondjuk, hogy tetszett), de a Fu Manchu sosem volt az én zeném, nem is tudnám érdemben megítélni, hogy erős lemeznek számít-e, vagy sem. Gyanítom, hogy nem rossz lemez, ha valaki kedveli ezt a fajta stoner rockot. Engem azonban nem igazán érdekel.

Sanyival értek egyet, maximálisan. Innen bizony hiányoznak a dalok. Szürke és izgalommentes, a dallamok és változatosságra való törekvés ellenére.

Persze, mindenki haljon meg, minden élet pusztuljon el, mindenkit gyűlöljünk, de fogalmunk sincs, miért, aztán felveszünk valami náci imázst, ezt is minden ok nélkül. Nincs mondanivaló, nincs irónia, nincs intelligencia, csak a mindent eltaposó negatív energia, ami semmit nem ad a hallgatójának. Ez nem épít fel hangulatot, nem kreál belső, sötét világot, nem szimbolikus, hanem csak ostoba! Nem mondom, voltak zenei részek, főleg a második felében az anyagnak, amivel lehetett mit kezdeni, szóval, igen, vannak erősebb dalrészletek rajta, és lehet, hogy a hatos-hetes környékén osztályoznám, ha nem zavarna borzalmasan maga a zenekar imázsa. Mindenkinél máshol vannak meghúzva a jó ízlés határai.

A langyos, rádióbarát heavy metal sosem játszott nagy szerepet nálam. Időnként (egy évben egyszer, legfeljebb), bevallom, nem zavar, ha ilyesmit hallok, de nagyon hamar elunom magam rajta. Ezt a lemezt kifejezetten nem kedveltem.

Egy sokkal inkább bomlásnak indult Asphyxhoz tudnám hasonlítani. Néha olyan riffekkel bombáznak, hogy az ember padlót fog tőlük. Fogós és hangulatos, ám alvilági és súlyos anyag, több hallgatás során az embert kezdi magába szívni a lemez ereje.

Weide tökéletesen megfogalmazta, és egyetértek vele. Iszonyat, ami itt hallható, és mégis magával tud ragadni. Van, hogy úgy lakik jól az ember, hogy utána mozdulni sem bír, le van terhelve, és van, hogy erőre kap tőle (ami a célja lenne az evésnek)... Na, éppen ennyire nem mindegy, miben áll az extremitás sem egy-egy albumon. Extrémebb, mint a legtöbb lemez, és mégsem terhel le. Nagy bravúr ezt elérni!

Semmit nem csökkent a színvonal a February-hoz képest. Nagyon kevés idehaza az ilyen szintű pszichedelikus rockzene. Ja, igen. A "progresszív" szó kiégetése után ez van most soron. Ma már égő ezt a jelzőt felvenni, mert minden tehetségtelen, de önmagát furcsának képzelő formáció pszichedelikusnak vallja magát. Na, az ék viszont tényleg az. Itt aztán van kreativitás és atmoszféra! Na de hol vannak a gitárszólók? Merthogy nagyon enyhe kifejezés az, hogy Olivér állatira tud szólózni... A hangzás viszont eszményi, meleg, analóg.

Senmuthnak is vannak ennyire puritán ethnic lemezei, azok sem a kedvenceim tőle. Hangulatos, de ez nekem szimpla háttérzene. Valahogy ezek a tamtamok elrontják az ambient atmoszférát. Jók, de nem elejétől a végéig.

Na ja. Földhöz vágott... párszor.

Az ausztrálok mostanában nagyon küldik a póvert, én már figyelem őket egy ideje. Fú, de idegesít, hogy nem jut eszembe a neve annak a finn (?) Neurosisra hajazó bandának a neve, amire hasonlít.

Ja, én is ásítozom ezeken a cuccokon. A dobos jól keni, ennyi, amit pozitívumnak éreztem. Meg jól szól.

Úgy szól, ahogy a csövön kifér, de én ezt nem szeretem, mert elfáradok 3 dal után. Amúgy zeneileg sem túl izgalmas számomra.

Korrekt oszt csá!

Teljesen érthető, ha ez itt nem lesz népszerű anyag, én viszont nagy rajongója vagyok a hetvenes évek hard rockjának. Ez itt a csöpögős verzió, kevésbé brit, mint inkább amerikai, mégis felüdített. A basszusgitár állatira szól, így eleve hat nálam. Ha a Styx Paradise Theaterje 10 pont számomra, akkor viszont ez max 7.5. A The Outer Ocean hatalmas dal.

Ideglelős. Meglátjuk, ott van-e számomra is az X-Faktor, ehhhehwe...

Az előzőre azt mondtam, hogy erős a kamu hatás, de az befészkelte magát egy kicsit a fülembe. Ebben itt nem találok semmi ilyent. Mármint befészkelhetőt. Mert ez már full kamu. Agymunka nem kellett ehhez a lemezhez. Egynapos stúdiómelóval készülhetett, aprított impróhalmazból. A hangzás és az ambient zajok értékelhetők.