Az az album akár 1990-ben is születhetett volna. :) - Ideig-óráig el lehet vele lenni, s korrektül is össze lett rakva, de a jól ismert paneleken kívül semmi innovatívat nem mutat. - Aki szereti a svéd death metal stílusú (HM-2) bandákat annak itt egy újabb gyöngyszem a gyűjteményébe. :)

Hűha, nem egyszerű. Kell egy pihent fül és megfelelő időzítés hozzá. Minden esetre az extremitás fogalma újabb árnyalattal bővült a palettámon. :D - Kezdőknek nem ajánlom, érdemes előtte egy kicsit művelődni.

A zenekar által megfestett zenét talán úgy lehetne a legkönnyebben leírni, mint amikor a nagyvárosban az emberek között sétálsz a szürkületi esőben a következő áldozatodra vadászva, s még a magány szimfóniái azok, amik még némi emberi vonást kölcsönöznek neked... Véresen komoly urban-black. - Elvakult trve fekete fém hívők biztos ijedten szaladnak szét tőle, mint ördög a szentelt víztől. A többieknek viszont erősen ajánlott. Az olyan nótákon biztos senki sem fog unatkozni, mint a Chemical Heritage, Last Resort, Building The Ship Of Theseus. - Amúgy jah, tiszta David Bowie. :)

Idegesítő panelek egyvelege. - Csak legvégső esetben ajánlott, s csak akkor ha már a házibuliban tökrészegen hortyog mindenki... - A borítója miatt plusz egy pont. :P - Annyira alter, annyira hc, annyira noise, hogy a fal adja a másik.

Kellemes meglepetés. Progger hívőknek akár kötelező is lehet(ne). Most pedig megyek ostorozni magam, miközben hallgatom a zenéjüket , mert eddig még csak nem is hallottam róluk.

Ha a vokált kihagynánk egyes gitár témát akár Matt Pike is írhatta volna. No persze annyira azért nem flegma és mocskosul tahó, hogy egyből a szívébe fogadja az embert, de ínségesebb napokra, munkába menet akár még jó kis motivációs zene is válhat belőle. Talán majd a következő albumon... Egy kis "kosz" még nem ártott volna. :) - Mintha a zenekar szándékosan kivágta volna a hatásvadász részeket.

Furcsa egyvelege ez a black metalnak, doomnak, stb. stílusoknak. Ezek ellenére nem erőltetett, épp' csak saját magát folytja meg ahogy a stílusok között ugrál. A szólók komoly gitárosi vénáról árulkodnak, azonban felejtős. A merészeknek sok sikert hozzá...

Szimplán csak rendszeridegen, igazából semmi köze ahhoz ami az oldalon folyik. :) Önmagában viszont egy kövér 7-est megér.

A stílus kedvelőinek igazi kincs, a többieknek meg... Nekik kitartást hozzá.

Egyszerű leszek, mint a faék: Nem lettünk barátok. - Aki szereti a régebbi vágású (Incantation, Bolt Thrower) szerű death metalt, annak biztos csemege.

Régisulis Death metal, extrák nélkül. Profin összerakták, de nem nekem szól.

Ez végre kellően változatos doom/death, amiben van fogódzó, vannak dallamok, nem aprítanak az elejétől a végéig.

Tetszetős, annak ellenére is, hogy itt-ott nekem már sok benne az elektronika. A Last Resort jólesően The Cure-ízű dal a kedvencem.

A vége valóban izgalmasabb. Nekem több tiszta HC hatással jobban tetszene.

Minden itt van, ami fontos: érezhető fejlődés, dallamok, refrének, súly. Tetszik! hamarosan lemezismertető is lesz.

Többszöri nekifutásra sem sikerült meggyőznie. Jó súlyos, meg kell hagyni, de nem találtam benne kapaszkodót, így nem leszünk barátok.

Tisztes iparosmunka, abból viszont a jobbik. Újdonságot ne itt keressetek!

Hallottam már hasonlót, de nem az én világom. Háttér(film)zeneként jobban megállja a helyét. A két tíz perc fölötti tétel meg "sok a jóból" kategória.

Nem vagyok funeral doom hívő, ez nekem háttérzenének ideális. Az elején a varjúkárogás miatt aggódni kezdtem, hogy sablonos lesz, de szerencsére nem. A The Forestroamer meg egyenesen tetszik.

Talán az átlagnál valamivel jobb death anyag, néhány számomra is kiegró és értékelhető megoldással.

Legyünk őszinték, hogy ezek itt az unalomig ismert sablonok. Mutasson rá valaki egy rendszeridegen váltásra, hangra, megoldásra. Innentől kezdve ez egy tisztességes iparos meló. Tényleg rendben van, de az ég világon semmi extrát nem nyújt.

Azon ritka kivételek egyike Brendan Sloan, aki mellé nem kívánok alkotótársat. Egyszemélyes project keretében is maradéktalanul kielégíti minden zene igényemet. Veszett jók a szerkezetek, a dalok íve, vezetése, rétegzettsége. A hangzás továbbra is a tiszta érthetőséget és az underground mocskot vegyíti tökéletesen. Nincs apelláta ez éppen ugyan olyan tökéletes, mint az Errata volt. Elkerülte a figyelmem a megjelenés, így hálával adózok az ajánlónak!

Mostanában valamiért kicsit alább hagyott az ilyen jellegű zenék hallgatása nálam, de ezzel most ismét igen erősen kedvem támadt hozzá. Határozottan tapintható a zeneiség. Nekem Bowie hagyatéka sejlett fel több helyen is. Dallamokban leginkább, ugyan akkor az utóbbi pár Anathema album is eszembe jutott, de ez utóbbi inkább csak párhuzam, mint visszavezethető hatás szerintem. Köszi szépen az ajánlónak, rettenetesen élvezem az utazást, amire elvisz ez a lemez!

Nekem ilyen egy telibeszarós alkotás. Ösztönzene. Maguk szórakoztatására játszanak, aztán vagy tetszik a végeredmény, vagy nem. Amivel itt pár embernek gondja lehet az a stílusból eredő megközelítés. A HC és a noise itt nem egy túlrajongott közeg. Magam sem tartozom a lelkes hívők közé, de ez átjött a szűrőimen. Tömött tömegközlekedési eszközön történő utazáshoz kevés jobb aláfestő zenét tudok elképzelni, ha amúgy kellően mizantróp valaki.

Eroen kollégával értek egyet. Jó, minőségi, de számomra ingerküszöb alatti. Kapudrognak viszont a mélyebb zenék felé szerintem egyenesen kiváló. Inkább egy ilyen, mint az a dalfesztiválos nyúlós gagyiság.

Valóban a katarzis hiányzik belőle. Az igazán fogós témák és arcbamászóan zsigeri megoldások hiányoznak, mint amit pl a Bölzer ebből a leegyszerűsített felállásból sokkal ügyesebben ki tud hozni. OK, hogy tök más a koncepció, de akkor is. Dicséretes minden esetre, amit letettek az asztalra, de egy koncerten örök felvezetőbandának tudom csak elképzelni őket.

Nem mondanám, hogy megérintett. Nyomorultak nem nagyon tudták eldönteni, hogy mit is akarnak, és ebből egy olyan mix lett, amivel nem tudok mit kezdeni. Olyan langyos lábvíz, középszer.

Leginkább vérszegény. Nem nagyon történik benne semmi, az is lassan. Van benne egy jó adag dark/goth szenvedés is a '80-as évek végéről, '90-es évek elejéről. Az Ugly And Vengeful húzott rajta egy pontot felfelé és még lágyszívű is voltam.

WOW effekt nélkül szimplán csak jó és ennyi. Hol kicsit uncsibb, hol egészen megkapó. Hullámzik.

Itt azért sikerült a fifikásabb, ötletesebb oldaláról megközelítem a stílust. Időnként azért rendesen unalomba tud fulladni ez is. Mivel sajnos képtelen végig fenntartani a figyelmet, így nem tudok erre sem többet adni. Nem elég csűrni-csavarni azokat a hangjegyeket, hogyha a harmóniák meg közben nem kerekednek szépen.

Profi és korrekt anyag, csak úgy ,mint a több tucat ugyanilyen zenekar.

Valahogy így kell csinálni olyan disszonáns zenét, ami nem úgy hangzik, mintha a szomszéd macska bagzana az ablak alatt egy géppuskával.

A baj ott kezdődött, hogy a borító alapján eldöntöttem, hogy nekem ez a lemez tetszeni fog. Ott meg folytatódott, hogy egyáltalán semmit nem váltott ki belőlem. Lehet, sőt biztos velem van a baj. Se nem idegesített, se nem tetszett, egyszerűen lepörgött oszt jó van.

Minden erőlködés nélkül, kisujjból kirázott őrület. Jobbnál jobb témák, váltások. Ők is elkapták a szaxofon betegséget, de meglepő módon, jól illik a hangzás világukba. Sőt, én még örültem volna, ha többször is használják. Borító zseniális, játékidő szintén baráti. Ha lenne még rajta egy-két olyan dal, mint a This is a Love Test vagy a No Gentle Art, kérdés nélkül rá vágnám a tízest, így egy nagyon erős kilences.

A jelenlegi ízlésvilágomnak túlságosan is dallamos és "tiszta". Viszont jó látni, hogy ilyenek is vannak itthon. Mert annak ellenére, hogy többet valószínűleg nem fogom hallgatni, az egyértelmű, hogy minőségi cucc.

Mocskos,punkos,sludgeos förtelem a legjobb értelembe.Meglepően jól működik a csak gitár,dob felállás. A katarzis még azért egyelőre elmaradt.

Korrekt iparos munka, viszont ez a gótikus horror hangulat nagyon elkapott. Meglátjuk mekkora a lemez szavatossága.

Erős hangulata van, de a Blackzone által említett goth-os ízek, nekem sem tartoznak a kedvenceim közé. Maradok távoli csodáló.

Kifejezetten utálom a funeral doom-ot. Ennek ellenére, voltak benne nekem is tetsző részek, bár inkább kevesebb mint több.

Nem vagyok az említett zenekarok híve, ez nem nekem szól.

Szegfű ide vagy oda, ez egy erős death metal korong, jó dalokkal a svéd irányvonal mentén.

A Sleep of No Dreaming feldolgozása a Porcupine Treetől messze a legeslegjobb dal a lemezen. Mondjuk, a feldolgozásért külön jár a dícséret, nagyon jól sikerült (a Bandcampre ezt nem tették fel). Egyébként a lemez többi részének nincs ilyen erős kisugárzása. Szerintem nem emelkedik ki az átlagosan jó produkciók közül. Megmarad egy tisztességes szinten, viszont ennél többre számítottam, főleg a feldolgozás fényében (amiért plusz fél pont).

Nehezen tudom elképzelni, hogy lemaradjon a Manes az évvégi listámról. Minden pillanatában remekmű ez a lemez! Fülbemászó dalok magas színvonalon, tökéletes arányokkal, szenzációs ötletekkel és elragadó hangulattal. Itt jön elő az, hogy a tökéletes dalok megírása után van még egy szint... de annak az isteni szikrához van köze.

Van egy jelenet az A.I. című filmben (The Flesh Fair), amelynek a rideg, torz, kifordított világképe sejlik fel, amikor ilyen posztapokaliptikus zenét hallgatok. A KEN mode-nak is erős, ahhoz a jelenethez illő hangulata van, amely egyenesen megborzongat, de csak ritkán vagyok olyan hangulatban, hogy át merjem érezni, érteni viszont értem, hogy mi jó ebben. Az ilyen zenéről egyébként a Corrections House jut eszembe. Olyan világ ez, amelyben sosem élnék (és részben lehet, hogy mégis azt teszem???), viszont messziről félve csodálom.

Itt nincs igazán mibe belekötni, és nem is kell. Minden a helyén van, a hangzás, a dalok, a hozzáállás, ahhoz hogy működjön az anyag. Szubjektívebben nézve, nálam egy ponton megáll a dolog, kicsit sok a groove-os megközelítés az én ízlésemhez, és a dallamok, bár jók, nem ragadnak magukkal eléggé. A stílusában erős anyag.

Egységesen erős fémipari termék ez, ahol a súlyosság ellenére az apró nüánszokról sem feledkeznek meg. Karcos, ráspolyos jellege mellett a fogósság, zeneiség irányába tett lépések is egyértelműek. Főleg az Anti Eterniáról, de több másik dalról is még a Tribulation neve is beugrott.

Nem rossz lemez, de nem dobtam hátast se tőle. A David Lynch rendezte Mulholland Drive filmrészlet beszúrására azonban elismerően bólintottam. Szeretik a jó filmeket. Tisztességes black metal anyag, maradjunk annyiban.

Legalább tíz jelzőt kellene felsorolnom hirtelen, hogy valamelyest érzékeltessem a lemez hatását annak hallgatójára, és mind a fenséges, gyönyörű és hátborzongató árnyalatait fejeznék ki. Tudom, hogy állandóan ezt írom, de a csend és a fejhallgató szükséges az ilyen zenék érvényesüléséhez. A legjobb, ha már vagy még sötét van odakint. Van olyan zene, ami csak így mutatja meg magát.

El sem hiszem, hogy egyetlen rossz lemezzel sem találkoztam ebben a körben. A Woebegone ráadásul a számomra különösen kiemelkedő alkotások között foglal helyet. Érzem azt a finomságot, amivel ezekhez a doom kompozíciókhoz nyúltak a dánok. Elmélyedésre érdemes, hangulatos lemez, ahogyan én szeretem!

Több embernek is köszönettel tartozom ebben a körben. Ezért az ajánlásért mindenképpen. Éppen ilyen death metal anyagra vágytam már egy ideje. Elsőre nem adja meg magát, csak a potenciált mutatja meg, de nem tudni, mi lesz belőle, másodjára már felkapja az ember a fejét pár dologra, harmadjára kezdtem igazán ráhangolódni, és aztán már nincs menekvés. Agyafúrt, színvonalas, ötletekkel nem takarékoskodó death metal. Végre!

Kellemes zene, meg egy kis nosztalgia.

Egy lassított KEN mode.

Hát ez kiverte a biztosítékot, meg az a borító...

Ez rémes!

Inkább nem mondok semmit...

Jó fémes, fogamra való.

Na végre valami...

Több mint rossz...

Volt egy-két jó téma, de összességében nem tetszett.

A számok hosszúságát nem értem, de tetszetős darabok.

Tisztességes iparos meló a megszokott sablonokkal, azért én úgy érzem egy-két újítással lehetne ez sokkal jobb is, talán majd legközelebb.

Fogalmam sem volt róla, hogy új lemezzel készül az ausztrál úriember így eléggé meglepődtem, de szerencsére pozitív értelemben. Pont annyira tökéletes, mint az Errata volt...szóval csak így tovább.

Esküszöm sose gondoltam volna, hogy egy ilyen stílusú lemez letud venni a lábamról egészen az utolsó Ulver lemezig, azóta se kerestem a stílust, most viszont a Manes lerakott egy zseniális lemezt az asztalra....

Mindig is szerettem a zajos hardcore lemezeket, ez is nagyon jó, de azért a végére már elfáradt a fejem a sok a bólogatástól.

Próbálom én támogatni a magyar metál színtért, de ez a vokál számomra nagyon vacak, zeneileg még csak-csak elmenne szódával.

Na ilyen végre egy igazi sludge/black szörnyeteg, az utóbbi időben nem nagyon találtam a stílusban kiemelkedő lemezt, szerencsére a német srácoknak sikerült összehozniuk egy több, mint figyelemfelkeltő lemezt.

Tetszik a hangulata nagyon, egyenlőre viszont csak egy hetest érdemel...lehet több vokállal jobb lenne.

Nekiestem jópárszor, de nem igazán talált utat a zenei ízlésemhez. Amúgy se hallgatok sok doom-ot, na jó hazudok mostanában igen, de nem ezt hanem az új Ennui-t.

Ötletes megoldásokkal tarkított halál metál lemez, ami az előremutatás meglétével kifejezetten pozitív összképet alakított ki nálam, de ahogy Blackzone is írta időnként azért sajnos unalomba fullad.

Szikár, old school halál ez is. Grave sokszor eszembe jutott.

Sokakat elijeszthet a műfaj és a sok elektronika, teljesen érthető. Én is ritkán hallgatok ilyesmit, de ha adott a sötét hangulat, akkor jöhet. Emlékszem, amikor megjelent a Lost Host lemeze, mindenki hőbörgött (én is), hogy ezmiez... Aztán csak nem akart kimászni a lejátszóból.

Nem igazán esett jól...

Ennek a lemeznek sok pozitívuma van. Nem igazán hallgatok ilyen zenét, mégis bennt maradt végig és jól éreztem magam közben. Itt egy erős bizonyíték arra, hogy a "magyarmetál" nem kell, hogy egyet jelentsen az amatőr/középszerű/gyagyi... jelzőkkel. Tehetséges énekes, kiváló kiejtéssel (!! szerintem ez fontos), remek hangzással megáldott, laza és gördülékeny dalok.

Nem sok hangulata volt...

Kifejezetten kellemetlen érzést okozott a torkomban ez a vokál. Nem vicc, tényleg fizikai hatása volt, de maga a zene sem hozott lázba.

Elsőre tetszett, de nagyon ráuntam.

Korábbi lemezeik is bejöttek. Nem világmegváltás, de jó.

Olckúl, technikás, jó dalok, jó hangzás.

Nagyon erős, földbe döngölő, oldschool anyag. Manapság az ilyen már középszerűnek számít. A piac túl van telítve profibbnáll profibb bandákkal,árcsak a Carnation, de ez kevés a mennybemenetelhez. Nem mondom, hogy nem szórakoztatott,...de minden bizonnyal meg fogok feledkezni róla a közeljövőben.

A disszonancia jelzöt nem értem az esetükben. Akárcsak a Dodecaherdronnál, itt sem érzem a káosz féktelen tombolását, inkább csak morózus, mellbevágó témák támogátják egymást. Magával ragadó a lendülete, egy egybefügő láva folyam. Ez is hátránya, mert néha hiányoznak a törések, amik fellazítanák az masszív szerkezetét. A pince hangzás kifejezetten illik ehhez a műfajhoz. Nagával egyetértek, az album közepe kicsit laposabb lett, de ez is csak önmagukhoz mérten.

Az hittem, hogy idén semmi sem fogja überelni a Black Space Riders AMORETUM Vol.1 albumát. A Manes saját magát az In The Woods, Ulver és Solefald járta ösvényre pozicionálja. Zeneileg valóban fellelhető sok hasonlatosság, főleg az újkori Ulver tekintetében. Fontos megemlíteni, hogy itt nem kényszeres majmolás vagy tiszteletadás esete áll fenn. A bandának nagyon is egyedi a megszólalása, az említett zenekarok csak kiérzhető hatások. Sokszor nagy hasonlóságot mutat egy másik, itt a HP-n már megmérettett, ekletikisan borzongató "borzalom" Notchnoi Prospect-tel is. Az elektronika és az urbanista, szürkületben merengő pop zene az alapköve a Manes-nek, de gyakran élnek (de nem vissza) a formabontó megoldásokkal is. Minden dal egy kivételes, magában örvénylő mini-univerzumot rejt. Még csak tegnap kezdtem el hallgatni, de egy nap alatt csupán ötször ment le egyhuzamban...és lehet, a mai napomat is fel fogja emészteni. Belerágta magát a hallójárataimba, minden egyes újrahallgatással valami más bontakozik ki, és egyelőre képtelen vagyok megunni. Az énekes pofa vokálja sokszor metsző és zavarba ejtő, de végeredményben elválaszthatatlan részét képezni a sokszorosan összetett zenének. Számokat ki sem tudok emelni, mert minden egyes tétele "újraátélésért" kiált.

Pont így érzem magamat, ha véletlenül erőspaprikás kézzel nyúlok a szemembe. Az ilyen űtemben torlódó dűh és vergődés néhány percig elviselhető (és talán még új élménynek is nevezhető), de egy album hosszában már kifáraszt. Azért voltak érdekes megoldások is, mint a zárótétel és a "This is a love test" dal, ahol a szaxofon és a basszus egymásba fonódó kergetőzése magávalragadó. Ez a két szám elfért volna akár a Twin Peaks sorozatban is. Inkább útkeresésnek érzem a Loves albumot, amit kényszeresen hegyeztek ki az magában vergődő, agresszív fröcsögésre. Kevesebb tervezéssel és több spontanitással talán izgalmasabb lett volna a végeredmény. Az album utolsó három száma jól mutatja, hogy sokkal többre lennének képesek. A borítóért pedig külön dícséret, idén nem láttam még jobbat.

Ez az a stílus, amitől meglehetősen ódzkodom, főleg azok után, hogy megláttam, hogy magyar a banda. Ritka meglepetés ért, mert az izzadság szagnak és a magamutogató ömlengésnek még csak a jele sem volt. Muszáj megemlítetnem, hogy a "magyar metál" címke sem lebegett a lelki szemeim előtt. Egész hosszában kellemes hallgatni való volt, talán még vissza is fogom rakni a lejátszási listámba. A jövőben merészebben engedhetnék a srácok szabadjára a gyeplőt, mert van itt fantázia. A követekező albumukat biztos, hogy megfülelem. Update: ez több, mint "jó"...

Ezzel az albummal hosszú távú barátságot fogok kötni. Mérhetetlenül tahó és flegma. Sokszor a Cobalt zenéje ugrott be, de a riffek terén a Bölzer is visszaköszönt. Alapjába véve egy modernebb megközelítést tárnak elénk, stílus ügyileg sokszor besorolhatlan a kifejezésmódjuk. Talán a hangzás lett kicsit túl steril. A riff-bombára vágyóknak erősen ajánlott. Erre nehéz nem bólogatni...

Meglehetősen középszerű, a fantáziájukat még nem fedezték fel.

Modorosnak éreztem az énekesnőt...egy megjátszott ősanya szerep akart betelejesedni itt. Tehetéség az lenne, csak nem kellene ennyire az elődökre hagyatkozni.

A kedvenc műfajom...zavarni nem zavart. Nekem is inkább háttérzeneként szolgált a takarításhoz.

Régebben jobban rá voltam pörögve erre a műfajra. Kicsit dohos volt az érzet, ami átjött.

Pofátlanul fiatal srácok pofátlanul erős bemutatkozó anyaga. A hatások egyértelműek, de inkább érződik a lemezből egyfajta erős inspiráció és tiszteletadás, mintsem lelketlen másolás és ötlettelen utánzás. A panelek persze ismerősek lesznek, nagy meglepetéseket nem tartogat az album, de az anyag ettől függetlenül is bitang erős és nagyon is élvezhető. Hatalmas potenciál van a belga srácokban. A zenekarnév viszont WTF?

Mérföldekkel jobb, mint az Errata. Ezt most kicsit sem éreztem fárasztónak, vagy erőltetetten nyomasztónak. Bár ezt külső szemlélőként/hallgatóként nehéz megítélni, de mintha komolyodott volna az egész koncepció, érettebb lettek a zenei ívek és a hangulati elemek is profibban vannak adagolva. A szövegek még mindig jók. Köszi az ajánlást, magamtól sosem jártam volna utána az előző lemez emléke után.

Amíg az Ulver megpihen, addig a Manes beugrik és ellopja a show-t. Na jó, ha azt nem is, de lepakol egy olyan lemezt az asztalra, ami csillapítja szomjam a következő Ulver albumig. Eklektikusabbnak mondanám amúgy a Manest, ha már belementem ebbe a kénytelen-kelletlen összevetésbe, és szerintem ebben rejlik erejük, de hátrányuk is. Izgalmasabb, de talán egy icipicit kevésbé megérintő az ő zenéjük. Persze nincs miért szégyenkezniük és igazából ez is csak szőrszálhasogatás a részemről. Minden esetre ez az album is jól bizonyítja, mennyire extrovertált és nem begyöpösödött a pontozó brigád, látva a szép kis kiosztott pontokat. Jó ötlet volt a beajánlása, pacsi érte.

Egyetlen egy esetben tud jól esni nekem ez a fajta mocskos zajos ösztönzene, ami tényleg csak a feszültség és agresszió szelepjeként tud betölteni nálam bármilyen szerepet; amikor valami kurva monoton és őrjítően egyhangú irodai munkát kell csinálnom. Akkor tudom értékelni az ilyen zenéket. Amúgy meg meghagyom azoknak, akik önmagukban is élvezni tudják. Borító elcesszettül creepy, mint valami begombázott szénbányász.

Bár valóban érezhetően odafigyeléssel és profizmussal készült anyag, szerintem sem ártott volna kissé elrugaszkodni, letérni a biztos ösvényről, merészebb elemeket, meglepőbb csavarokat belevinni a zenébe. Fel kéne kavarni ezt a langyos állóvizet, hátha rejtezik az alján valami értékes kincs. Számomra unalmas és kiszámítható.

Nem igazán tudom körülírni, mit is akar játszani a Mantar, vagy hogy egyáltalán mit is akar reprezentálni (nézve a kissé kilógó borítót), de egy biztos; valami ősi, ösztönös erő által táplált, combos riffekre támaszkodó düh-orkánt tudtak prezentálni bő háromnegyed órában úgy, hogy egy pillanatra sem untam el magam. Kellően agresszív és kemény anyag, de nem billen át túlságosan egyik irányba se, hogy túl punkosnak, vagy túl sludge-osnak kelljen titulálnom (lévén egyik műfaj sem éppen a szívem csücske). Megint pont jó arányban lettek itt vegyítve az elemek, hogy az tökéletesen találkozzon az ízlésemmel. A basszus hiánya sem volt fájó.

Néhol túl nyugisra vették a figurát, több rusnya aprítás és mocskos őrjöngés jót tett volna az összképnek, de összességében azért simán elszórakoztattak.

Az értelmét tekintve ez számomra ugyan olyan zene, mint a Worm Ouroboros. Akkor működik és akkor van értelme, ha képes kapukat nyitni új világokba, képes szépen átkalauzolni egy másik síkra. A WO kimért visszafogottságával nálam könnyebben véghezvitte eme "feladatát". Jelen albumnak meg hol sikerült, hol nem. Néhol erőltetettnek éreztem, az ilyesmi zenéknél az meg sosem jó. Nem elég szuggesztív.

Nagyon sokszor futottam neki, és nagyon sokszor untam bele. Talán túl sokszor is.

Tök fura, mert én abszolút megcseréltem volna az album felépítését. Az outro szám szerintem jobban illett volna bevezetőnek, a nyitó Revival pedig jobb lett volna záródalnak. Amúgy nem semmi anyag, van benne kraft rendesen, na meg megannyi felfedezésre váró dolog. Engem elbűvöltek mind a szövegek, mind Seagrave szédítő grafikája, aminél tök jó elveszni a részletekben (bár ez szinte mindegyik művénél így van). Nem egy egyszerű lemez, kicsit sem, de engem minduntalan képes beszippantani. Tetszik, hogy olyan átgondoltan bizarr és széteső az egész felépítése. Az mondjuk érződik, hogy mindent bele akartak pakolni, ami az évek alatt felgyülemlett bennük, értve ezalatt a kreatív zenei ötleteket.

Korrekt death metal rám semmi hatással és pocsékmód dinamikátlan hangzással.

Az első és az utolsó nóta nagyon bejött, a többi viszon csalódás kissé.

Itt egy példa, hogy miért húzódom át évek óta a metalról a rockra vagy pláne a popra. Az ilyen dark popzenék nem gitárra/dobra vannak kihúzva, ahogy a mai metalban a legtöbb produkció. Nagyon jó egyensúly jelenik meg a hangszereket illetően, és egy hihetetlen jó énekes teszi rá a pontot az i-re. A Debemur Mortinál az utóbbi időben jelentős irányváltást lehet tapasztani, ami nekem nagyon szimpatikus. Most nézem, hogy ez régen black metal banda volt??? :-D

Ahogy magam ismerem, meglesz ebből a 10 is a kör végéig. Ja, már meg is van... Az Aesthetic Death ebben az évben nagyon besűrítette a megjelenéseket. Ez a bitang erős (kicsit oroszos ízű) dán funeral doom / black metal is náluk jelent meg. Mesteri!