Hangpróba #385

2019. január 19.

Vaskos, szúrós, érdes. A szépérzékkel burkolt bensőt fonákára kell kifordítani, és kesztyűs kézzel bánni vele. Nehezemre esik hallgatni, de megvan a maga értéke, szerepe a világban.
Abszolút indokolatlan ez a terjedelem. Fele annyi ötlet és hangulat nincs ezen a lemezen, mint amennyit készítői szándékoztak beletenni.
Ez az év is nagyszerűen kezdődik, és ismét egy doom egyéniségnek köszönhetően. Nekem az előző album is nagyon tetszett. Az orgona nem alibiből szerepel a zenekar repertoárjában, illetve az orgona mögött is rengeteg értékes dallam és téma rejtőzik. Én nagyon is változatosnak hallom ezt a lemezt is. Símogatóan kifinomult dallamok, ünnepélyes (de távolról sem giccses) orgonajáték, és összességében őszinte és nemes lelkületű zene a Quercus új anyaga, csúcsminőségű köntösben.
Csak úgy tudod meg, hogy el tudsz-e mélyülni ebben a hangokkal tett kísérletben, amely mindenféle forrásból beszűrődik, hogy meghallgatod. Én szeretem az éjjeli zenét, az éjszaka hangulatát, de ebben nem hallom a mágiát, csak a hangokat, és időnként meglehetősen amatőrnek is tűnik, annak minden bája nélkül. A szép az egészben annyi, hogy lehet, te mást hallasz!
Nincs mit osztani-szorozni a dolgot. Leírták a többiek, amit kellett. Pocsék hangzással előadott felesleges, egysíkú anyag. Engem még idegesített is. Ilyesmire nem akarom az időm pazarolni. Mindegy, túl vagyok rajta.
A Sigh, azon kívül, hogy egyedi színfoltja a metal világnak, az ötletek bővízű forrásának nevezhető, amelyre a kiapadás veszélye még távolról sem leselkedik. Elképesztő, mit hozott össze megint ez a fickó! Hogy lehet valami ennyire kaotikus és mégis ennyire összeszedett, ráadásul megkapó, megjegyezhető???
Pár éve követem Sarah ténykedését a YouTube-on (fél szemmel), és azt gondolom, hogy valóban szenvedélyes zenész és zenerajongó. A magam részéről csupán szórakozásból, kíváncsiságból érdeklődöm a dolgai iránt, szóval nem éppen zenehallgatás céljából szoktam felkeresni. Én zeneként, komoly megközelítéssel (ahogy zenét hallgatni szoktam) nem tudom őt meghallgatni, de azt elismerem, hogy a videóinak egy része szórakoztat.
Az irány éppen az, ami számomra kecsegtető doom/death metalon belül, és igyekszem óvatosnak lenni, amikor ilyen zene kerül elém, mert könnyű elsiklani a jó lemezek mellett, ugyanakkor könnyű túlértélkelni is őket a már közkinccsé tétetett hagyaték megidézésének mámorában. Lehet, én kattantam rá nagyon az ilyesmire mostanában, de én a Majestic Downfallban is hallom a hozzátett egyéniséget, és érzékelem a varázshoz szükséges megfoghatatlan matériát. Nem minden dalban egyformán erőteljesen, de engem meggyőztek!
A Sky Harvest valóban meghozza az ember kedvét az újrahallgatásra, ez a dal nagyon jó. Nem tudom 8-as felé emelni a lemezt, de összességében igencsak hangulatos anyag.
Nagyjából Nascence és Weide véleményén vagyok. Agyonnyom ez a lemez, de nem jó értelemben. Nagyon hiányzik az egyensúly, ezért a jobb ötletek is az ember agyára mennek. Ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy ezzel a műfajjal alacsonyabb a toleranciám sok más műfajjal szemben, és éppen az egyensúly az, aminek hiánya élvezetmentessé teszi számomra az egészet. Átkötő darabok kellenek, olyan betétek, amelyekben leáll a káosz egy-egy pillanatra, fenyegetően nyugodt, zajmentesen zaklatott, tüskésen merengős részek, amelyeknek funkciója (többek között), hogy felerősítsék a szilánkokat okádó massza erejét.
Teljesen rendben lévő, hangulatos temetési doom.
James Kent Perturbator projektje ugyan közelebb áll a szívemhez, de a sötétebb, tripesebb dark electro/ambient cuccokhoz is ugyan olyan zsigeri érzékkel nyúl, mint a retro-/synthwave cuccokhoz. Sötét, gonosz aláfestő zene ez sötét, gonosz, fájdalmas érzelmekhez. Egy nyomasztó soundtrack, és így is kell értelmezni.
Mindenkitől sorry ezért az ajánlásért, valahogy első blikkre sokkal ígéretesebbnek tűnt. Na meg igyekeztem valami igazán friss anyagot betolni, de ezt elkapkodtam. A legnagyobb bajom a lemezzel, hogy a Roman Saenko-féle ötlettelen improvizáció behatását vélem felfedezni (bocs Drudkh és Windswept fanok), viszont még az ukrán fenegyerek képes élvezetes és hangulatos dalokat gyártani, itt a nyakunkba zúduló atmoszferikus ködfátyol egyszerűen elfojtja az egészet. A hangulat ugyan megvan, de a repetitív, túlismételt ötletek alól képtelen megvillanni az a fajta kreatív szemlélet, amit elvárnék egy ilyen anyagtól. Nem hiszem el, hogy ez a lemez tömérdek ötletelés és dalírás kiforrott eredménye, inkább egy lelkes (de amúgy lelketlen) imprónak tűnik az egész. A borító azért adja.
Én egy dolgot várok el Kawashima mestertől, mégpedig az a tébolyult, felfoghatatlan és átláthatatlan őrületet és káoszt, amit az In Somniphobia albumon képes volt dalokba önteni; mindezt úgy, hogy volt egy egységes hangulata és mondhatni tematikája az egész lemeznek. A Graveward persze már elment egy teljesen más irányba, de ott is felfedezni véltem valami célt, valami egységet az album értelmét illetően. Itt viszont ebből lófasz nincs meg. A számok persze jók és változatosak, de az egész HtD képe annyira csapongónak, hektikusnak, random agymenésnek tűnik, amibe minden szart belepakolt Kawashima, ami éppen az eszébe jutott, hogy én még sokadik hallgatás után is képtelen vagyok egységes egészként tekinteni a lemezre. Véletlenszerű hangulatok, összeegyeztethetetlen megoldások halmaza és tömkelege az egész, nem több.
Meh, a megosztott érdekes háttérinfók a minimál lelkesedésemet is letörték az album irányába.
Meglenne a kör üdvöskéje? Masszív riffek, mázsás hangulat, tömény sötétség. A lassulás döngöl, a kalapálás rendesen fejbe ver, egyszóval remek doom/death egyveleget kapunk. A fogós dallamokon felül a vokál is kifejezetten üdítő, jól hozza mind a keserű fájdalmat, mind a dühös, pusztító orkánt, ha épp azt kívánja meg a dal. Ráadásul hiába a számok hossza, egyszer sem éreztem túlnyújtottnak a lemezt. Nagy meglepetés nincs, de amit kell, azt szerintem kifogásolhatatlan módon teszik elénk. A borító is tetszik ezekkel az egymásba folyó témáival.
BlackZone és Eroen véleményét osztom, miszerint korrekt, változatos és hangulatos anyag, de mély benyomást nem tett rám. Nem érzem a késztetést az újrahallgatását illetően.
Rengetegszer hallgattam meg az elmúlt időben, és hiába a jó húzások meg a lendületes acsarkodás, egyszerűen nincs meg a jó balansz az egész lemezt illetően. Túlzottan csapong, és nem képes jó arányban pihenni hagyni a hallgatót. A hangzás amúgy tetszik, az a fogamra való.
További opciók: Szabályzat A pontozáshoz, ajánláshoz be kell jelentkezned
Szűrők: mind csak állandó hp tag csak olvasói
2019. január 19.
farrrkas Weide ∑:
1. srppk
Quercus
Verferum
10 7 8.5
2. voroscsoka
Majestic Downfall
Waters of Fate
8.5 8 8.3
3. farrrkas
Sigh
Heir to Despair
9 7 8
4. chipmonkey
A Flock Named Murder
An Appointed Time
8 7 7.5
5. Eroen
Sumac
Love in Shadow
7 5 6
6. BlackZone
Noise Trail Immersion
Symbology of Shelter
6 6 6
7. McFrost1977
Dakhma
Hamkar Atonement
5 5 5
8. nascence
L'Enfant de la Foret
Strangled
2 8 5
9. Weide
Strigae
I: Collision
4 5 4.5
10. Avatar
Sarah Longfield
Disparity
5 4 4.5
∑:
6.5 6.2 6.3

Olvasói beküldések


Vélemény, hozzászólás?

február 23.,
február 26.,
február 27.,